Úgy látszik, a mozik lopják a Mindig 40! ötletemet.

Ennek köszönhetően, volt szerencsém nagy vásznon megtekinteni, 1984. márciusi megjelenés "legjobbját".

Mit is tudnék mondanom róla, amit nem ismer mindenki, aki a 90 előtt született? Vagy ami a későbbi generációt érdekelné?

Ez az a film, amit mi vagy egy tucatszor láttunk már, fene se emlékszik, hány féle szinkronnal, délutáni matinéként, esti filmként egyaránt.

Mondjuk, így újra nézve azért meglepett, a film szexuális tartalma, azért nem semmi, hogy kölyökként ezt akár szombat délután is megnézhettük.

Úgyhogy nem is tudom, mekkora érdeklődésre számítottam. Őszintén, nekem sem volt nagyon sok kedvem csak ezért moziba menni. Tényleg annyiszor láttuk már, hogy feleslegesnek találtam. Úgyhogy nem is lepődtem meg, hogy szinte majdnem üres teremben, maximum ha 30an néztük végig.

Sajnálom, mert valószínűleg a mozi azt a következtetést fogja levonni, hogy nem éri meg nekik ezen régi kópiák beszerzése (jó, ezen szerintem idén még a Szellemirtók, Ponyva regény, de talán a Remény Rabjai is, javítani fognak).

A film, simán megállta a helyét. Azért a vágásoknál olyan érzésem volt, mintha egy cenzúrázott verziót néznék. Kicsit hektikus volt. A poénok visszafogottabbak voltak a korábbi részekhez képest, bár azért voltak elégé megkérdőjelezhető jelenetek is.

A moziban viszont mindenki jól érezte magát, hangosan nevettünk az ezerszer látott poénokon, legyen az a Kék Osztriga báros meleg táncest, vagy csak egy-egy jól sikerült Mahoney féle poén. Élveztük ezt a korai 90es évek, késői 80as évek vígjáték hangulatot.

Adott egy kis betekintést, milyen lehetett ezt nem TVben, hanem moziban, elsőként átélni.

Értékelem: 6

Műfaja: vígjáték

(Technikai téren, most még csak szinkronosan, IMAX-ban (székek szörnyűek, de az a házméretű vászon.. az valami eszméletlen továbbra is), kocsma hangulatú közönség között néztem. Úgyhogy ha lemegy a hype, egy 4K Etele, és év végén egy otthoni HBO MAX megtekintést megjövendölök. Ha addig valami érzés máshogy érik meg bennem, alakul, akkor azt itt, akkor bővíteni fogom).

Csak ismételni tudnám magam, nem fogom. Ez itt egy fanboy nézőpontja lesz!

Ez valami mocsok jól sikerült!

Kezdjük a hibáival: Alia? Chani a végén?

Ezen kívül? Ez az az élmény, amire gyerek korom óta vártam. Ezért találták fel a mozit!
Hiba mentes? Ugyan már, messze nem. Változtatott a könyveken? Nem is keveset, nem is mindig jó irányba. De akkor is, ez az a hangulat, ez az a hihetetlen látvány világ, mely a könyv olvasása során végig a szemem előtt lebegett. Sőt! Ez annál jóval több. Ez az a vízió, mely kibővíti mindazt. Ilyen mértékű epikus megvalósítást, én talán a Gyűrűk Ura filmek óta nem láttam.

Minden aspektusába felül múlja az amúgy is remek első részt. Zenében, látványvilágban, történetben, világépítésben, karakterekben.

A Corrinokból bár nem kaptunk sokkal többet, mint a könyvben, ellenben a Bene Gesseritek megkapták azt a generációkon átívelő, politikai és genetikai ármánykodásos szerepüket, melynek a sejtetését/kifejtését annyira hiányoltam az előző részből. Gondolom némileg megágyazva azért a készülő sorozatnak is.

De még sorolhatnám a Harkonneneket, Giedi Prime-ot, a fremenek fanatizmusát, Jessica és Paul feléledő és erősödő messiás kultuszát.. hátborzongató volt látni, ahol haladunk afelé a végkifejlet felé, melyet a könyv folytatások oly szépen lekerekítettek.

Ezt a filmet nekem csinálták, köszönöm szépen! És ami a legfontosabb, imádom Villneuve passzív-agresszióját, ahogy tudatosítja mindenkiben, hogy Ő, meg fogja, és meg kell csinálnia a második kedvenc Dune folytatás könyvem megfilmesítését, a Dűne Messiását.

Jöhet a kőégető!

Értékelem: 9

Műfaja: akció, kaland, dráma

Nagyon kellett ez a film a hétvége után. Bár lehet pont amiatt, vagy csak egyéb körülmények hatására, sajnos annyira nem sikerült elmerülnöm benne, mint amennyire lehetett volna de még így is egy gyönyörű szép melankolikus utazásban volt részem.

A már említett okok miatt, meditatívnak most egyáltalán nem mondanám, végtelenül megnyugtatónak annál inkább.

Egy tokiói wc takarító minden napjait követjük végig. Reggel felkel, meglocsolja a virágokat, borotválkozik, felöltözik, vesz egy kávét, beül a kocsiba, elmegy dolgozni. Munka után leül vacsorázni, haza vezet, olvass. És másnap kezdődik előröl.

(kép helye, ha végre feltöltik az IMDB-t)

Kb 3 hetet nézzünk, így egy az egyben végig. A monotonitást egy-egy hétvége, egy munkatárs saját problémája, vagy a múlt egy szeletének megjelenése töri csak meg. És persze a világ egyszerű szépségei, melyekre a főszereplőnk minden nap rácsodálkozik (ahogy mi is rendre rácsodálkozunk Japán másságára).

Nem kapunk magyarázatot, nem tudjuk meg a szereplő múltját, sem jövőjét, mindezt csak sejthetjük, érezhetjük. A múlt elmúlt, a legközelebb az legközelebb, ami most van, az most van.

Semmi több.

Mégis annyival több.

Biztos vagyok benne, hogy ez az a film, ami mindenkinek teljesen mást ad. Más élményt, más érzéseket, más történetet.

Remek zene, remek rendezés, remek fényképezés, és Koji Yakusho személyében egy csodálatos színészi játék. Én nagyon sokat kaptam (egy kis menedéket, érzelmeim újraértékelését és bizonyos pillanatok, fájdalmak és örömök újra élését), és ezt nagyon köszönöm.

Értékelem: 8 (újranézéssel biztos hogy 9)

Műfaja: dráma

A film megtekintését tényleg CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK! ajánlom!

Tudtam mit fogok látni, de azt nem, hogy ilyen közelről. Egyszerűen képtelen vagyok odanézni. 16 éves, 4 éves, 18 hónapos gyerekek holtesteit ... darabokra bombázott szülészetet...
A dokumentum film felét becsukott, elfordított fejjel néztem.

Ahol nem a szétroncsolt holtestek sokkolnak, ott az életben maradt emberek. Emberi tragédiák, önmagukból kiforduló emberek, állattá, hősé, áldozattá válóak. Sokkoló sorsok. Fájdalmasan ismerős épületek és utcák között.

Egy város, pont olyan, ahol mi is élünk. Legalábbis egykoron ilyen volt.

Értékelem: 8

Műfaja: dokumentumfilm, háborús

Idén is (2021, 2022, 2023) nagy várakozással álltam neki az Oscar rövideknek. Mint minden évben, csak azoknak, melyekhez idehaza hozzá lehet jutni, abban a formában, azon a platformon, amibe a készítője is beleegyezett.

Én ezeket találtam:

Aludtam rá egyet. Nem aludtam túl jól.

Ez az a film, mely küzd azért, hogy kizökkentsen a komfort zónádból.

Még akkor is konstans rájátszik a direkt hang és képhatásokkal erre a kényelmetlen érzésre, mikor még/már észre sem veszed. Mikor már belesüppedtél a közönyben. De ott van a háttérben, és szépen lassan bele rágja magát a zsigereidbe. És ha észreveszed (azért legyünk őszinték, elégé direkt módszerrel játszik a rendező, észre fogod venni), akkor ott azonnal elkezd szorítani és üldözni.

Ez az a film, melynek a stáblistáját, senki nem fogja végig ülni.

Ilyen szemszögből konkrétan nem láttam még ezt a témát bemutatni. Pedig a bemutatás, itt nagyon erős szó. Egy embert nem látsz meghalni, nincsenek drámai pillanatok, kendőzetlenül bemutatott kegyetlenkedések, szenvedés. És hiába lebeg a lelki szemeid előtt mind az a szörnyűség, ami ott megtörtént, mindezt olyan természetes közönnyel veszik, a fal jobbik oldalán az édenkertben az emberek, hogy ez a rideg közöny, majd nem hogy rád is rád telepszik.

Majdnem.

Mert hogy a konstans hangok, elfojtott sikolyok a háttérben, az idilli családi medencézés felett megjelenő füstfelhő, pontosan elmeséli, mi is történik a fal mögött. A fal, mely mögött Auschwitz haláltábora található.

A felénél némileg beindul a film, az addigi idillt elkezdi rágni a métely, és a hangulat is kezd egy kicsit átcsapni a The Lighthouse groteszkségében (a halálgépezet már már személyiséget, de legalábbis saját színt és hangot kap, mely fokozatosan mászik bele a közönyön kívül rekedtekbe), hogy aztán megint visszaforduljon egy földhözragadtabb irányba, ahol sajnálatos módon, kis hazánk is fájdalmas megemlítést kap. Majd egy huszárvágással megtörténik a szembesítés, vágás, és vége. Nincs feloldozás. Nekünk sincs.

Szürreális, mégis kimért és pragmatikus, igazán egyedi látásmódú film, melyet valószínűleg sosem fogok elfelejteni. És ami határozottan nem ajánlható bárkinek és mindenkinek.

Értékelem: 8

Műfaja: dráma, történelmi, háborús

És a már Kevin Bacon, valamint a Dűne Part 2 is két hét múlva itt van..

A 90es évekbeli VHS szörnyfilmes korszakának egy kiemelkedőbb darabja.

A zsáner klasszikus vonásait, jóval szórakoztatóbban, jobb fényképezéssel, színészi játékkal (és színészekkel), és némi homokférges hangulattal tudja előadni, mely akkor és még ma is tökéletesen elszórakoztatott.

A nagy(obb) filmes látványvilág, a ma már jó képminőségnek hála, szemet szúró mozgató kábelek és az észrevehető miniatűrök ellenére is, most is megállja a helyét.

Talán köszönhetően a Cápát megidéző, egy ideig csak sejtető kamera mozgásnak, és a későbbiekben is gyakran használt praktikus effekteknek, nem igazán lehet rásütni, hogy nagyon öregedett volna.

Igazán semmi újat nem talál fel, de nem is akar. Annak, amit nyújtani szeretne, tökéletesen megfelel. És külön plusz pont a Predatoros kiszólásért.

Értékelem: 6

Műfaja: vígjáték, horror

Azért erre a filmre, már rég kíváncsi voltam, úgyhogy örülök neki, hogy az új "projektnek" neki álltam. Apropó, ennek valami nevet kéne adni. Retrospektív? Múltidéző? Mivel, ezt minden évben szándékozom eljátszani, így minden évben 40 éves filmeket fogok tudni megtekinteni. Legyen Mindig 40!

Minden amit tudtam a filmről, hogy zenés-táncos, Kevin Bacon, és a vége táncest jelenet. Úgyhogy teljesen meglepődtem azon, hogy ez a film, szól is valamiről. És nem is rosszul.

Nem vagyok egy nagy táncos alkat (inkább Chris Penn karaktere áll hozzám közelebb), és hiába nem érzem a parkett vonzását, ezzel a zenével, ezzel a színészi gárdával, még nekem is átjött a felszabadulás és szabadság érzése.

Főleg, hogy ezt mennyire szépen szembe állították a kisvárosi prédikátor tiltásával: ebben a városban, tilos a tánc!

A film nincs túlcsavarva, túlmagyarázva, nagyon naiv és romantikus, de az, ahogy a tiszteletes karakterét kibontották, nekem a film kedvenc szereplőjévé tette (rendben, ehhez is sokat hozzá tett John Lithgow mindig remek jelenléte is).

A kétségek közt őrlődő édesapa, a szeretet fűtötte féltés, mely átveszi élete (és munkája) felett a hatalmat, és az, hogy emellett megmarad mértéktartó, józan belátó embernek (lásd. könyvégetés jelenete), az egy ilyen filmhez képest, igazán elismerő és sokrétegű.

Az, hogy ennek a mozinak sikerült hó közepi megjelenéssel, februárban az első helyen végeznie bevétel tekintetében, egyrészt oka lehet, a "gyér" felhozatal (nem tudom, tényleg nem ismerem a többi versenyzőt), de leginkább az az életérzés, mely e kor fiataljait átjár(hat)ta.

Gondolom én. Hiszen én egy (akkoriban) lassan fejlődő városban nőttem fel, nem volt nálunk hamburger, nem vezetett mindenki kocsit. Vidéken traktort már vezettem, táncesték is voltak, csak más zenére. Cserébe faltuk a külföldi filmeket, és ábrándoztunk erről a megfoghatatlan más világról. Na, ezt azért, még ezzel a vidéki amerikai kisváros/falu felütéssel is sikerült a filmnek megadnia.

Tehát tetszett a mondanivaló ("Ha nem kezdünk el bízni a gyerekeinkben, hogy várjuk hogy megbízhatóak legyenek"), tetszett a hangulat. Még ha annyira nem is hatja át a 80as évekbeli stílus (bár azért egy Street Road 2 amiga/commodore atmoszféra az elején befigyelt), a profi (és bevállalós) kamerakezelés (kameraszögek) és remek színészi játék simán kárpótol. És sok meglepetéssel szolgál.

Meglepett, hogy a pöttöm kis Sarah Jessica Parkert mennyire aranyos volt (még bőven a plasztikai horrorja előtti), a falusi felütés és a traktor verseny, de az is, hogy a könyv égetés (hiába, az emberiség nem tanul meg felnőni), mennyire a múltunk és jelenünk része (és sajnos az is marad). Miközben a zenét és táncot betiltó tiszteletes az, aki ez ellen a józanság hangját képviseli. Remek fricska.

Ahogy a film is remek volt.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, romantikus, zenés

Abszurd groteszk és végtelenül szórakoztató.

Nem mondom, hogy nem idegesített, vagy hogy nem irritált, még az is lehet, hogy ez egy szándék volt, nem tudom, de kétség kívül, egy feledhetetlen felfedezés volt ez az utazás.

A rendező, jó adagnyi szarkazmussal és gúnnyal mer beszélni jelen korunk világáról, egy felnőtt női testbe túszakolt gyermeki agy "felnövés" történetén keresztül.

A regényfeldolgozás mivoltja akár még csorbíthatná is ezen érdemeit, ha a rendezés nem lenne ennyire.. ?.. egyedi!

Ez a viktoriánus kori scifi-mese könyv lapjait megidéző látvány világ már önmagában moziért kiállt. A fényképezés, az irritálótól a fantasztikusig a teljes skálát bejárja.

A színészi játék, igazi csemege. De itt, tényleg minden túl van túl van tolva. A szexualitás, nem különben, Stone kisasszony, rendesen be és felvállalta a szerepét.

Engem, valahogy, talán pont az abszurditása, vagy csak a történetmesélésben való meg-megtorpanása, totál kizökkentett, távol tartott, így sajnos nem tudott annyira behúzni, mint ahogy anno azt a The Lobster tette. Egy újra nézést, valószínűleg nagyon is igényelne, de ahhoz meg túl sok, túl tömény volt, hogy ennek a közeljövőbe csak úgy újra nekiálljak.

Mindezeken felül (és együtt) ismételten remek élménnyel gazdagodtam.

Értékelem: 8

Műfaja: komédia, dráma, romantika (, erotikus)

2016 óta, de tart már ez a kis játékom, idén sem szándékozom félre tenni. FreddyD blogját (http://blogolkodom.blog.hu/) már csak a szokás miatt említem meg, és mivel a tavalyi átadó sem hozta meg a kedvemet, idén sem hiszem, hogy élőben nézzem majd végig az átadót. Majd a 100.at.

Szerk.: azóta kicsit átgondoltam (lásd a poszt végét).

Addig is, nézzük a jelöléseket, és a potenciális filmnézős listámat a következő 2 hónapra.

A korábbi "A jelölések, tippek és vélemények" Oscar bejegyzéseimhez hasonlóan, ez a posztot is folyamatosan az átadó napjáig frissíteni fogom. Szerk.(2024.03.08): -- már csak egy filmet nem láttam, amire kíváncsi voltam, de az is fogom pótolni vasárnap. Csak közben a Filmérték blog is lehozott egy olyan éltető posztot, hogy most még egy filmet be kell tuszakoljak vasárnap estig.. sűrű napok ezek --

A jelmagyarázatom alul is megtalálható, de nagyjából ez az elképzelés:

Tovább a teljes lista:

Ahogy mondották mások, a Mielőtt film trilógia koreai egyfilmes változata. Némileg azért árnyalnám ezt a képet, bár tény, hogy sok a hasonlóság.

Két szerelmes, 12 évenkénti találkozásához térünk vissza, újra meg újra, megismerve némileg az elmúlt idő hozta változásokat.

Azonban amíg az előbb említett filmsorozatban, elsősorban a két fél szemben állítása és a köztük lezajló párbeszédek voltak fókuszban, itt "csak" az érzelmek. A vágyódás és az elengedés, az őrlődés, és a nosztalgia.

Talán a Drive My Car-hoz tudnám legjobban hasonlítani, csak amíg ott egy külső/belső utazást kísérhettünk végig, itt a film egy egy pillanatban időzik el. Hosszan kitartva, lassan építkezve. Néha csak egy-egy összenézéssel, mosollyal mesél, illetve a meditatív, lebegős zenével, sem mint szavakkal.

A rendezés egyszerűen elképesztő. Első filmes kéztől, ilyen hangulat, ilyen beállításokkal, képsorokkal, örülök hogy moziba nézhettem meg (ezt a legtöbb ember által nem mozifilmnek titulált alkotást).

A színészek remekelnek már a gyerekek is jól játszottak, de Greta Lee és Teo Yoo teljes őszinteséggel hozzák a történetben kavargó érzelmeket.

Szerintem a rendező Celine Song nevével is fogunk még az Oscaron találkozni.

Nagyszerű élmény volt, ha talán nem is annyira átütő, mint a Drive My Car, és talán néha túlságosan is leül, nagyon kevés "történést" nyújt, nem adja túl könnyen magát (annyiszor lehetne hangosabb és erőteljesebb, de talán pont ennek hiányába sikerül ennyire meghatódnom az utolsó másodperceken).

Egy tipikus hangulat film, az a fajta, amiről mindenki pontosan el tudja dönteni magáról, hogy érdekli-e vagy sem.

Értékelem: 8

Műfaja: dráma, romantikus

Én és a remek ötleteim... Szóval, a Rémálom az Elm utcában megnézése után, elhatároztam, hogy megnézem 1984 minden hónapjában, az adott hónapban bemutatott, világszinten azóta a legtöbbet hozó filmjét. Egyfajta szülinapozás keretében.

40 évvel ezelőtt, januárban, mikor a legnézettebb, de sajnos előző év novemberében bemutatott film, a Becéző szavak volt, és még javában nézték moziba az emberek a A sebhelyesarcút és a Star Wars befejező filmjét (ezek is sajnos 1983mas bemutatásúak), az új megjelenések közül, egy síelős (bocsánat, A síelős) film nyerte el a legtöbb mozis bevétel rangos titulusát.

Aki látott már legalább 1 paródiát, ami a sí sportág körül forog, akkor ő már látta ezt a filmet is. Amerikai "fiatalok" versenyeznek a csúnya "német" "fiatalokkal", hogy megszerezzék a sípályát és a győzteseknek kijáró megbecsülést.

Amíg a "férfiak" "kőkemény" hóbirkózás, hógolyó csatározás és "férfias" síbalettozás közben vetik össze "állatias" "erejüket", addig a csajok vizes póló versennyel, meztelen szaunával, félmeztelen síeléssel töltik el unalmas perceiket.

Nem is értem, miért kellett erről paródia, a film saját magát röhögteti ki.

A kedvenc kritikám 1984-ből nagyjából így szól: könnyed kis szórakozás, mely csak fele annyira lett debilis, mint amennyire lehetne.

Nem értek egyet.

Nagyon kínos élmény nézni ezt a filmet. Ugyan a gagyisága ellenére, a korrekt fényképezésnek, a klasszikus 80as évekbeli zenének és a sok meztelenségnek (és nem kevés softcore szexjelenet)nek hála, a film közepéig még úgy elvoltam vele, de a síbalettezéstől kezdve olyan szinten kezdett el besüppedni a homlokom, hogy az már fizikailag fájt.

Ráadásul, a filmnek sikerült a fenti dobozba felsorolt nevek mellett is, a 7. helyet besöpörnie. Nyitó hétvégéje elérte a A sebhelyesarcúénak a felét, ráadásul ezt még több moziba is mutatták be, mint azt. Már azt is nehéz elhinnem, hogy egyáltalán versenybe szállhatott, nem azt, hogy ilyen előkelő helyen zárhatott.

Mindegy, ez a sport nem az én sportom, odaát pedig láthatóan van egy nagyobb felvevő piac, akit ez a stílus megszólít.

Értékelem: 4

Műfaja: vígjáték, romantikus, sport

Pár éve, családlátogatás alkalmával, este a Netflix előtt ülve daráltam le a The Movies That Made Us Netflix doku sorozatot. Anno elkezdtem a Friday the 13th-al a klasszik horror felzárkózásomat, de sokáig nem jutottam vele (Omen, Rosemary's baby, The Exorcist). A  Rémálom az Elm utcában már csak az előbb említett doku 3. évad, 3. része miatt került fel a watchlistemre.

Sosem gondoltam volna, hogy pont ez, 40 évvel később, működni fog.

Pár gagyi folytatásához már volt szerencsém, és mivel az első részt nagyjából az is ismeri, aki sosem látta, én sem sem ültem le elé, hogy végig nézzem. Megvolt láthatatlanban is a véleményem róla.

És be kell vallanom, az elején nem is okozott semmi meglepetést: a színészi játék, hogy fogalmazzam szépen? Látványos. A látványvilág klasszikus 80as évek. A zene szinti (amúgy remekül illik a filmhez). Freddy Krueger megjelenése és az ijesztegetések pedig, olyan kis aranyosak.

Aztán jön Tina lemészárlása.

Aztarohadt. Bevallom, ott felnyílt a szemem. A film is elkezdett működni. Igazából működött ez már a legelejétől is, csak ott még távol tartott a kultfilm státusz tőle. Vannak igazán jó képsorok, feszült és izgalmas jelenetek. Olcsósága ellenére sokszor kreatív, kevés és egyszerű helyszínekkel jól tud bánni.

Bár ténylegesen vannak benne idióta megmozdulások, nagyon jól összeállt ez a film. Túlságosan is élveztem. Annyira, hogy eldöntöttem, 1984 minden hónap megjelenései közül megnézem az azóta a legtöbb bevételt hozót. Minden hónapból egyet. Végül is, az az év, elégé közel áll hozzám, így 40 évesen. Legyen ez egyfajta sajátos szülinapozás (bár azóta megvan a lista, és hát, nem vagyok kifejezetten boldog :D)

Értékelem: 7

Műfaja: horror

Ha már az előző napokban szóba került a wishlist/watchlist, ezt még a szünet/betegség előtt sorsoltam ki, csak jól el is feledkeztem róla. Úgyhogy most gyorsan, mindenféle elvárás nélkül, pótoltam.

A Star Wars és csodás insta/twitter/x posztjai előtt álló, filmes karrierjét éppen csak elkezdő MMA harcművész, Gina Carano közepesnél jobbra értékelt filmje, megtámogatva egy korrekt rendezővel és rendezéssel, és egy meglepően illusztris mellékszereplő gárdával.

A színésznőnek szerencsére sok ideje nincs színészkedni, a történet funkcionális, a zene az pocsék, viszont a koreográfia előtt le a kalappal. Ilyen téren, a főszereplő választás is tökéletes.

Ez az a női terminátor, akiből kinézem ezeket a rúgásokat és ütéseket.

Aki a harcművész ihletésű verekedős filmeket kedveli, annak még ajánlott is, de azért egy vértizzasztóan izgalmas akció filmre senki se számítson. Megpróbál inkább a realitás talaján maradni (van is egy-két, a verekedős részeken felül, pár olyan jelenet, ami ezzel a körítéssel jól is sült el (pl az autóvezetős jelenetek)), de nagyon maradandót nem sikerült alkotni.

Olyan amilyen a pontja, a közepesnél valamivel élvezhetőbb.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, dráma, thriller

Semmi nem változott. A tavalyi évhez hasonlóan, ezek az időfaló szörnyetegek továbbra is felzabálják a mindennapjaimat. Úgyhogy az életem továbbra sem a filmek körül forog, de remélem azért a 2022-es kvótát tavaly is sikerült teljesítenem!

2023

Összegzés:

Na, de volt egy tényleg karácsonyi hangulatú film is.

Ottó a mogorva öreg ember, egyik nap vásárolni indul. Rövid útja során, mindenkibe beleköt, mindenkihez van egy rossz szava. Aztán haza megy és felköti magát.

...

Jó, lehet kicsit túldaramatizáltam.

A film egy kedves történet, egy megözvegyült, nehéz természetű öregemberről, aki kész lenne feladni az életet. Csak az élet ezt nem hagyja. Legalábbis a szomszédjai biztos nem. Mert, hogy mindig van valaki, aki a segítségére szorul.

Természetesen szépen lassan összebarátkozik az új szomszédokkal, megbékél a régiekkel, és ahogy ő megváltoztatja a környezetét, ők is megváltoztatják az ő életszemléletét.

Láttuk már történet, semmi kiemelkedő újdonsággal. Ráadásul, annyira nem eredeti, hogy egy könyv svéd megfilmesítésének a remakje. Stílusában kissé klisés, néhol TV filmes, és elégé giccses. Ami megmenti, az Tom Hanks, a film humora (van benne jó adag fekete humor), illetve hogy ahol drámázni kell, ott sem hátrál meg. Sokat nevettem, kicsit meg is könnyeztem

Jó volt, célját kétség kívül teljesítette.

Értékelem: 6

Műfaja: vígjáték, dráma

Mivel a karácsonyt és az azóta eltelt időt betegen töltöttem, így filmnézésre még volt erőm, jegyzetelni nem. Úgyhogy két 2023-as megnézésemet így az újév első napján rögzítem, de szokás szerint, a recap-ban azért még a tavalyi évhez fogom számolni.

Az egyik, egy igazi karácsonyi film volt :irónia:.

1942 januárjában, 10-12 db német államférfi összeül Wannsee-ben, hogy megvitassák országuk legsürgetőbb kérdését. Az összejövetel során röpke 2 óra alatt közös megegyezés születik a megoldásra. A végső megoldásra.

A filmet elég nehéz megemészteni. Egyrészt a témája, másrészt az előadása miatt. A fennmaradt, egyetlen hiányos értekezleti jegyzőkönyv, Eichmann későbbi vallomása illetve az itt-ott kiszivárgó információk és az összejövetel utáni (és természetesen előtti) hónapokban történtek alapján egész jó rálátásunk lehet, hogy mi történhetett ott. Amiről nincs, azt a rendező, egy Tizenkét dühös ember-t megidéző, színpadias kamaradarab előadásaként tárja elénk. Valamivel kevésbé stílusosan szerintem.

A filmnek vannak emlékezetes pillanatai. Elégé vérfagyasztó, mikor előkerülnek a számok, és fény derül a kipróbált munkamódszerre. Az, ahogy megáll az asztal körül a levegő, az, ahogy az egyes szereplők ezt lereagálják, az működik. Ahogy néhány erősebb kiszólás, érdek és érték ütköztetés is. Az külön ijesztő, hogy a film (főleg az eleje), mennyire hasonlít egy üzleti találkozóra, vagy a saját életemből vett példán élve, egy-egy partner vagy projekt találkozóra.

Kicsit talán igazságtalan a korábban említett műhöz hasonlítani, de hát ha már a rendező ezt az utat választotta, akkor engedtessék kimondani, annyira hatásos, és emlékezetesre, azért ez itt nem sikerült. Ettől függetlenül, ez egy jó film, érződik a színészek színházi tapasztalata, és vannak részletek, amikben el lehet veszni. Néhol még a Mesterségem a halál című filmet is megidézi. Úgyhogy lebeszélni senkit sem akarok róla, sőt.

Értékelem: 7

Műfaja: önéletrajzi, dráma, történelmi

Működött a hype. Annyira moziban, IMAX-ban akartam megnézni, de a teltházak és a sajátos időbeosztásom konfliktusaként, csak most sikerült eljutnom idáig. Nem IMAXbe, de moziba. Akkor is, ha mindenfelől csak azt kaptam vissza, hogy nem mozifilm.

Szerencsére ebben a tekintetben nem hallgattam rájuk, ellenben viszont felkészítettek a filmre, és tudtam, hogy kifejezetten nem egy látvány filmre fogok leülni.

Kezdjük a negatívumokkal.

Ez nem az atombombáról szól. Nem a robbanásokról, tűz és gombafelhőkről, de még csak nem is a szerkezet megvalósításának részleteiről. Úgyhogy igen, aki átverve érzi magát az első trailer (és a kezdeti marketing kampány) után, azt meg tudom érteni. Ami nagyobb baj, hogy nem is igazán a történelmi eseményekre. Hacsak a meghallgatás részleteit nem tekintjük annak. Szóval egy wikipédiából lehet többet tanul az ember, mint ebből a filmből.

A másik, a film szerkezete.

Kaotikus. "Párhuzamos" (valójában szétdarabolt és összevissza pakolt) idősíkok és jelenetek sokasága, olyan tempóba, hogy az rendesen megdolgoztatja az agyat. Van sejtésem, hogy ez miért így lett megcsinálva, gondolom magára a főszereplő érzéseire és tetteire reagál, de így első megnézésre, inkább van egyfajta montázs jelege, ami nem könnyíti meg a befogadását.

A tempó pedig. Hát meredek. Nagyon nehéz követni, nem ad túl sok kapaszkodót, sőt! Ez így, 3 órába, igazi kihívás, teljesen megértem, akit ez kidob.

Na, engem viszont, berántott.

A film, életrajzi film. Nem egy konvencionális fajta, de az. Megspékelve némi lélektani thrillerrel és egy jó adag tárgyalótermi drámával. A fent említett struktúrával, remek, bár tényleg nehezen követhető szövegkönyvvel, hibátlan fényképezéssel és színészi játékkal, megteremt egy olyan atmoszférát, ami nem enged el egy percre sem.

Úgyhogy ja, engem megvett, minden hibája ellenére is remek élményben volt részem. És igen, kifejezetten moziba ajánlom, imádom, hogy ilyen filmek is pörögnek a szokásos látványorgia (szemet szúró CGI dömping) mellett is.

Értékelem: 7

Műfaja: önéletrajzi, dráma, történelmi

1921-ben járunk, Friedrich Wilhelm Murnau német filmrendező. élete filmjét készíti. A történet a híres Drakula regénnyel alapszik, és hiába nem kapta meg a megfilmesítési jogokat, ő kész mindent és mindenkit feláldozni a film elkészültjéért.

A producere erős fenntartása ellenére, elindul stábjával Kelet-Európa mélyére, hogy autentikus helyen találkozhasson a method-acting révén szerepébe teljesen beleolvadó német színésszel, Max Schreckel, ki majd a főszerepet fogja játszani. Nosferatu-t.

És elkezdődik a pokoli forgatás.

Az ötlet remek, bár ezzel a method-acting vagy tényleg vámpír felütéssel, talán kicsit jobban is el lehetett volna játszadozni. A helyszínek, a díszletek, mintha egy az egyben az eredeti film tekercseiről lettek volna elénk varázsolva. Így friss emlékekkel, nagyon sokat dobott az összképen.

Mert a megvalósítás többi elemével, azért voltak gondjaim. A fényképezés, kamera kezelés (már ahol nem az eredeti filmet forgatták le újra), néha kimondottan kínos volt (jön a vonat, döntött szögbe vegyük már fel az tök jól nézz ki..).

A mondanivaló valahol a filmezés szerepéről, az emberi elvakultságról, önhittségről szól, amolyan művészfilmesen előadva. Érdekes téma, lehet róla beszélni. Sokat nekem nem adott a filmhez.

A színészek, annál inkább.

Jó és rossz értelemben. Ismerjük őket, John Malkovich, Udo Kier, Willem Dafoe. Imádom őket, eszméletlen jó színészek, de mindhárman az overacting magasiskoláját képviselik. Na, őket összeereszteni a három főszerepbe, azért az kicsit erős. Még akkor is, ha az első kettő igyekezet a háttérbe vonulni, teret hagyva Dafoe-nek, aki olyan szinten beleolvadt a karakterébe, hogy az első pár szemkimeresztős jelenetig, fel sem fogtam, hogy tényleg őt látom ott.

Önmagában talán kevésbé, de az eredeti film ismeretében, én merem ajánlani. Egy kifejezetten, érdekes élmény volt.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, horror

Ki ne hallott volna eme híres, idén 101 éves néma filmről, a vámpír filmek ősatyjáról? És ki nem látta? Mondjuk például én.

Ezekre a korai filmekre, ritka és nehéz azt mondani, hogy mai szemmel is megállnák a helyüket. Az a tipikus, ereklye/múzeumi lelet, amit elnézegetsz az értéke miatt, de nem biztos, hogy ennél többet tudna adni. Úgyhogy kifejezetten örültem a körítésnek, amivel ezt a filmet most meg tudtam tekinteni.

Először is az előadásról pár szót.

(a kép a szünetben készült, a vetítés természetesen lekapcsolt fények, illetve hangulat világítás mellett történt)

A vetítés előtt, kaptunk egy rövid beszélgetést a filmről, és Sebastian Heindl előadásában egy kortárs orgona előadást. Na, ez utóbbi volt az, ahol majdnem felálltam és hazasétáltam. Szerencsére, mikor a szünet után újra az orgona elé ült, minden megváltozott. A képsorokkal, egyértelműbb lett a zene (és viszont), nagyon megalapozta a film hangulatát. Remekül szólt ez a rengetek orgonasíp, de a Sebastian is remek dallamokat és témákat varázsolt a jelenetek alá (nem egyszer, viccesen feldolgozva jól ismert dallamokat is). Működött, adott egy olyan fajta pikantériát a filmnek, ami sokat dobott a megtekintésen.

Mert hogy, ahogy fent is kezdtem, ez a film, öreg. Minden pillanatán érződik. Lassú, vontatott, néha a történet vezetés is szétcsúszik, a színészi játékok erőltetettek és színpadiasak, a képi világ pedig, kezdetleges. De hát mit is vár az ember 101 évvel ezelőttről?

Azt viszont meg kell hagyni, hogy a rendező, próbálkozott. Vannak trükkös felvételek (mondjuk ilyent láttam 2 évvel későbbi Buster Keaton filmben jobban megvalósítva), színezett képkockával elkülönített napszakok, párhuzamos történet vezetés, kifejezetten sötét lezárás, a főszereplőre reflektáló vadvilág (hiéna, pók, húsevő növények, patkányok), na és persze az ijesztő, vékony, patkány/denevér-ember hibridre hajazó Nosferatu (Orlok) maga.

Leszögezném, ő nagyon jól sikerült, nem véletlenül lett ennyire kultikus figura. Nem mondom, hogy nincs pár mai szemmel vicces jelenete (mint például mikor este a kikötőben cipeli jobbra-balra a koporsóját a hóna alatt), de az utolsó vérszívás, vagy még korábbról a kastélyában a második esti megjelenése, vagy csak akár a híres hajóraktárban történő felébredése, vagy a lépcsős árnyékos belépése, az azért még most is meglepően élvezetes. Akkoriban meg, hát .. nem biztos hogy tudtam volna ez után jót aludni.

Úgyhogy nekem pontosan megadta, azt amire számítottam, és amit akartam.

Értékelem: 7

Műfaja: krimi, dráma, misztikus

Nemrég végeztem a Cyberpunk 2077 - Phantom Liberty kiegészítővel, és egy jó nagy adag Idris Elba hiány maradt az életemben. Úgyhogy pont kapóra jött, hogy ezt a filmet annak ellenére nem láttam, hogy magát a Luther sorozatot, kifejezetten szerettem.

Szerencsére az adagomat megkaptam, köszönöm. Minden más meg, mehh. A sorozatot szerintem nem kell ismerni a filmhez, megálldogál a saját lábán. De erősen javallott, mert őszintén, ez itt nem add annál többet, mint hogy lássuk ezt a karaktert újra.

A film minden jelenete össze lett lopva máshonnan, a történetet is láthattuk már jobban bemutatva egyéb helyeken. Nem mondanám rossznak, inkább csak feleslegesnek. Hajlamos túlzásokba esni, mind történet, mind megvalósítás tekintetében. Van egyfajta olcsóság érzete. Kicsit, gagyi.

De a Lutheres sötét, depresszív, mégis tökös, adrenalin lázban égő hangulat működik itt is, a színészeket jó volt nézni, és volt egy két érdekesebb, látványosabb vagy éppen megrázóbb jelenete is (konkrétan, maga a script, az kifejezetten betegre sikerült!).

Minden máson pedig túl tudtam lendülni.

Értékelem: 6

Műfaja: krimi, dráma, misztikus

Sejtettem, hogy nem fog tetszeni. Jim Jarmusch-al alapvetően hadi lábon állok. De sajnos az alábbi filmre a "kötelező", "kihagyhatatlan" jelzők rányomták az "érdekel engem is" bélyeget.

Leszögezem, a Ran óta először, egy újabb film, amit nem bírtam végig nézni.. Mégis értékelni és pontozni fogom. Erre több kifogásom is van: ezek kis filmek sokasága, egymás után pakolva. Ugyan az a koncepció, ugyan az a megvalósítás mindegyik esetében. Ráadásul ezekből néhány külön-külön is be voltak mutatva. Értékelve. Díjazva. Úgyhogy nem hiszem, hogy ne lehetne kiemelten az első 6ról beszélni. Másrészt, a hátramaradt 5 részt sem hagytam ki teljesen. Bele pörgettem, perceket néztem belőlük, hátha, ott, valami jobb lesz. Érdekesebb. Értelme lesz. Nem lett. És ezek után biztos vagyok benne, hogy ha a kihagyott/átugrott kb 20 percen végig szenvedem magam, az sem fog semmit sem változtatni a véleményemen.

A koncepció, hogy leültetünk két embert beszélgetni, kávézni és cigizni. Oké, tök jó, ebből még bármi jó kisülhet. Csak nem így. A rendezés (most így nagyon nagyon nagyon leegyszerűsítve és lesarkítva) kifulladt abban, hogy fehér és fekete, kávé és cigi mint ebéd de rossz, és az egyik oldal akarjon beszélni bármi hülyeségről, a másik meg nem. De legalább mindketten érezzék magukat kényelmetlenül. És csapó!

Biztos vagyok benne, hogy ezek a párbeszédek (az egész jelenettel együtt), többet kell hogy adjanak (és mások véleményét olvasván valakinek többet is ad), mint a ténylegesen elhangzó szavak, de hogy nálam nem találtak táptalajt, nem formálódtak át semmi érdekessé, az ellen most sok mindent nem tudok tenni.

Ellenben minden mondat, minden gesztikuláció, elidegenített. Olvasom, hogy mások szerint ez végtelenül humoros. Nekem csak kínos.

Az eddigi látott két Jim Jarmusch film alapján, azt hiszem megtartom a jövőben a távolságot a rendező munkásságától, és meghagyom őt azoknak, akik ezt szeretik.

Értékelem: 3

Műfaja: vígjáték, dráma, zenés

Na végre, már vártam, hogy végre ide is eljussak. Annyit lehet hallani erről a filmről, a 80as évek egyik legmeghatározóbb coming of age filmjéről, még manapság is, hogy már nagyon nagyon régen ott ül a kívánság listámon. Úgyhogy van is némi elvárásom, bár őszintén, ötletem sincs, mire számítsak.

Valószínűleg, nem egészen erre.
A film, kétség kívül felnövés történet, illetve, annak egy napja. Végletekig kisarkított karakterek, mindegyik egy klikk tipikus tagját alakítja, a suli általános felhozatalából. Akár még klisésnek is nevezhetném, és nem véletlen, ez a koncepció része volt.

Nehéz, mármint túl könnyű, karakterekről beszélni, de nincs egy személy sem, akire azt tudnám mondani, hogy hihető. Ellenben vannak olyan karakter szituációk, melyekhez lehet kötődni, élethelyzetek, pillanatok, melyek ismerősek lehetnek. Nem egy szereplőt kiválasztva, hanem csipegetve, hol az egyik, hol a másik mondatából, jelenetéből. Ide értve magát a tanárt is.

Aztán ahogy a falak ledőlnek, egymás és saját maguk előtt is, ez a végtelen elhatárolódás is elkezd összemosódni, előbújik mindenkiből, egyrészt saját kliséjének magyarázata, másrészt, maga az ember, aki ott van az álca mögött.

Az a jelent, mikor a könyvtárban tartanak egy rögtönzött lelki terápiát, mely során egymás szemébe mondják, amit a másik nem akar, vagy csak világra köpik azt, ami bennük feszül, miközben senki nem fordít hátat, vonul el megsértődve/megrémülve/feldühödve, hanem ott maradnak egy közös körben, az valami fantasztikus.

Főleg, ha hozzá vesszük, hogy a nagy része, improvizáció.

A narráció, a film elején és végén felolvasott szöveg, szépen be is keretezi ezt az egészet. Aztán, lehet csak én gondolom túl, mindenesetre nekem ebből a nézőpontból tekintve, nagyon is bejött. Egyszerűen jó volt nézni, jó a kamera kezelés, érdekesek és látványosak a színészi játékok, a zene megunhatatlan. A kínos furcsa jelenetek, remekül elszórakoztatnak, míg a komolyabbak igencsak lekötnek.

Remek kis káosz.
Teljesen megértem, miért lett ez sokak szemébe klasszikus, míg mások szemében, a nevetség tárgya. Nálam az első kategória felé billen.

Értékelem: 8

Műfaja: vígjáték, dráma

1944, Lengyel zsidó gettó. Jakab, egy a szélben sodródó, a falon át berepülő újságlapot kergetve, a negyed határáig jut. Onnan pedig egyeneset a főkapitányságra, hogy kiróják rá büntetését az esti kijárás megszegése miatt. Itt hallja meg véletlenül a német rádióban, hogy az oroszok már közelednek, és lassan a határnál járnak.

A hírt végül kénytelen lesz megosztani a városban, és sors társaiban reményt ébresztvén, lassan belegabalyodik egy olyan hazugság spirálba, amely nagyon gyorsan nem csak az ő, de az egész gettó létét fogja veszélyeztetni (bár, mivel a hír igaz, az oroszok tényleg közelednek, így a gettó felszámolásának napja sajnos, mindenképpen elkerülhetetlen).

Maga a film, kicsit felemás érzést keltett. Nem volt rossz, de kifejezetten nagyon jónak sem mondanám. Hasonlót is láttunk már (konkrétan 3 évvel előtte jött ki Az élet szép), de túl sok újdonságot vagy emlékezeteset, attól a pár jeleneten kívül ( (a doktor vizitje a németeknél, vagy Robin Williams zseniális jelenete a megosztott cigaretta felett), nem adott.

A film témája elég súlyos, mégis, van egy sötétebb, de működő humor világa. Robin Williams remekül helyt áll ebben a komorabb, tragikus szerepben is. Az más kérdés, hogy a rendező által megálmodott narrációt, én nem biztos hogy használtam volna.

Érdekessége (a haláljelenetbe beleröhögő nyomorult statisztán és a plakátra felkerülő 5! ágú csillagon kívül), hogy a legtöbb jelenetet idehaza forgatták, úgyhogy több színészünk (Kulka János, Rudolf Péter) is helyett kapott a szereplők között. A kislányt még kiemelhetem, szerintem jól hozta, amit kellett.

Az utolsó fél órára igazán be tudtam vonódni, de addig azért voltak vele bajaim. Összességében nálam ez most talán kevésbé működött, lehet hogy pont a szereplők miatt. Valahogy, nem illettek a történetbe bele.

Értékelem: 6

Műfaja: dráma, háborús

A címkék között szeretném megjelölni, hogy vissza tudjak rá keresni, úgyhogy aki nem tudja, mi a film témája, de valamiért a listáján van, és véletlenül ide keveredik, az ne a címkékkel kezdje az olvasást. A szövegben spoiler tag mögé rejtettem, úgyhogy a véleményem az elolvasható.

A film premisszája egy tengerparti kikötőváros lepusztult hotelje, Byzantium. Itt húzza meg magát sötét múltjuk elől menekülve, két fiatal lány. A múlt elől, melyet az itt lakók szerencsétlenségére, hamarosan mások is megismernek.

Lassú, vontatott film, felépítésében, narratívájában is inkább könyvre, mint vászonra szánt alkotás. Pedig látom benne a koncepciót, a ruházatok, a színek, a helyszín, a régmúlt keveredése a modern világgal. Megvannak az alapok, csak a megvalósítás, valahogy.. olcsónak tűnik.

Ezen némileg segít Saoirse Ronan jéghideg kék ragadozó tekintete, és talán a narratíva is.

Amiért még működig (működhet) az a műfaja. Mint SPOILER<

>SPOILER, egy ilyen témájú könyvnek a filmes megjelenítéseként, már értelmet nyer a fent említett koncepció. Nálam legalábbis ez billentette át a közepesről az érdekes irányba az értékelést.

A vége felé a vérzuhatagtól kezdvén kicsit meglendül a tempó, bár nekem ott fordult át kevésbé érdekes irányzatba a történet. De mivel az elejével sem tudott sok újat mutatni, legalább érzésre felgyorsította az eseményeket. Sajnálom, hogy nem a 2000-es évek elején jön ki, vagy hogy nem kapott némileg több pénzt, jobban kidolgozott történetet.

Értékelem: 6

Műfaja: dráma, fantasztikum, horror