Nyaralásom alkalmával volt szerencsém több filmet is repülőn, az előttem lévő székre szerelt mini képernyőn megnézni, tömegben, nehezen koncentrálva a filmre és a film által keltett hangulatra. Talán a többi esetében ez kevésbé volt zavaró, ehhez az alkotáshoz viszont ez nagyon nem volt ideális környezet. Úgyhogy fenntartom, hogy nem értettem meg/át teljes egészében a filmet és hogy újra kell néznem.

A történet látszólag átlagos, hétköznapi jelenetek egyfajta emlékhalmazként jelenik meg. Konkrétan egy nyaralást rögzített VHS kazetta előre-hátra pörgetése. Ami nekem átjött, abból ez a rendezőnő visszaemlékezése az apjával töltött utolsó nyaralásáról. És mivel azóta sem néztem vagy olvastam utána, így nem is tudok más, csak az élményt átadni.

Ugyanis túl sok kapaszkodót nem kapunk a rendezőtől.

Ahogy írtam, ez az egész csak egy visszaemlékezés a régmúltra. Ködös és bizonytalan, bizonyos események élesek, némelyik elmosottabb. Az egész bájos és aranyos, de megbújik benne valami nagyon szomorú, nagyon sötét. Az apa némely beszólása, tette sejteti, de nem magyarázza meg, mi történt a háttérben. Nagyjából pont úgy, pont annyi, mint amennyit kislányként is felfoghatott ebből akkoriban.

Úgyhogy az én értelmezésem szerint, ez egy melankolikus búcsú, szép és kevésbé szép emlékekkel.

A két színész lenyűgöző, minden pillanatuk őszinte és hihető. Voltak jelenetek, ahol együtt nevettem velük, és volt, hogy sírtam. Sírtam, pedig nem is tudtam pontosan, csak sejtettem hogy min.

Érzelmekkel megpakolt rendesen.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma