Pár éve, családlátogatás alkalmával, este a Netflix előtt ülve daráltam le a The Movies That Made Us Netflix doku sorozatot. Anno elkezdtem a Friday the 13th-al a klasszik horror felzárkózásomat, de sokáig nem jutottam vele (Omen, Rosemary's baby, The Exorcist). A  Rémálom az Elm utcában már csak az előbb említett doku 3. évad, 3. része miatt került fel a watchlistemre.

Sosem gondoltam volna, hogy pont ez, 40 évvel később, működni fog.

Pár gagyi folytatásához már volt szerencsém, és mivel az első részt nagyjából az is ismeri, aki sosem látta, én sem sem ültem le elé, hogy végig nézzem. Megvolt láthatatlanban is a véleményem róla.

És be kell vallanom, az elején nem is okozott semmi meglepetést: a színészi játék, hogy fogalmazzam szépen? Látványos. A látványvilág klasszikus 80as évek. A zene szinti (amúgy remekül illik a filmhez). Freddy Krueger megjelenése és az ijesztegetések pedig, olyan kis aranyosak.

Aztán jön Tina lemészárlása.

Aztarohadt. Bevallom, ott felnyílt a szemem. A film is elkezdett működni. Igazából működött ez már a legelejétől is, csak ott még távol tartott a kultfilm státusz tőle. Vannak igazán jó képsorok, feszült és izgalmas jelenetek. Olcsósága ellenére sokszor kreatív, kevés és egyszerű helyszínekkel jól tud bánni.

Bár ténylegesen vannak benne idióta megmozdulások, nagyon jól összeállt ez a film. Túlságosan is élveztem. Annyira, hogy eldöntöttem, 1984 minden hónap megjelenései közül megnézem az azóta a legtöbb bevételt hozót. Minden hónapból egyet. Végül is, az az év, elégé közel áll hozzám, így 40 évesen. Legyen ez egyfajta sajátos szülinapozás (bár azóta megvan a lista, és hát, nem vagyok kifejezetten boldog :D)

Értékelem: 7

Műfaja: horror