Erről nagyon nem fogok tudni sokat elmondani. Cronnenberg film (a fiatalabbik), ez alapján pontosan be lehet lőni, milyen lesz.

Beteg.

Bár Brandon az időszakos arcletépés és fejszétroncsolásos jeleneteken kívül sokban nem idézi meg apja testhorroros múltját, de hangulatát és stílusát, annál jobban. Szürreális, álom szerű jeleneteken keresztül, nyomasztó képi világon, részletes és bőrközeli kamerakezelésen át vezeti végig a nézőt ezen az elborult alapötleten, ami egy sajátos kifordítása annak az ősi vágynak és kérdésnek, vajon hova süllyed/fejlődik az ember, ha megtehet bármit, következmények nélkül.

A film érdekessége, hogy az első pillanattól kezdve meg lehet mondani, hogy Horvátországon és Magyarországon forgatták. Előbbi némi Dél-Amerikai beütést, utóbbi pedig a poszt-kommunista hangulatot hozza. Sajnos nem nagyon használja ki a kreatív körülményeket, se nem megy le mélyen a mondanivalók közé, de talán nem is kell erőltetni (lásd, apuka legutóbbi alkotása).

A másik, a színészi játék. Mia Goth remekül hozza a femme fatale punkos megfelelőjét, aki ha kell, a legszexibb bárki a világon, ha meg olyanja van, akkor pedig egy nagyszájú idegesítő tahó. De külön tetszett Alexander Skarsgard is, érződik rajta apja fiatalkori sármja de öccse állatias idegen jelenléte is.

Jó volt, inkább hangulat film a művészkedős irányba kacsintgatva, de még éppen nem túl tolva. Szerintem.

Értékelem: 7

Műfaja: krimi, horror, misztikum

Egy klasszikus vadnyugati történettel állunk szemben. Fejlődő kisvárost felvásárolni akaró gonosz pénzzsák felfogad egy rakat banditát és egy pisztolyhőst, hogy megerősítse eladási szándékait a város körüli terület gazdáiban. Szerencsétlenségükre éppen visszatér a helyi lelki pásztor fia, kit bár a háborús és mesterlövész múltja kísérti, így nem áll szándékában erőszakhoz folyamodni, de mi úgyis tudjuk, hova fog ez majd még kifutni.

Gondolom előnyben vagyok az "átlag" nézővel szemben, mivel a film minden jelenetét össze tudnám ollózni gyerek korom rongyosra olvasott filléres western novellái közül (de szó szerint, MINDEN másodpercét). Ami, furcsa mód, nem ment nagyon az élvezhetőség rovására. Inkább tartottam egyfajta múltidézésnek, adott némi nosztalgia élményt.

Lassú, klisés, igazából teljesen középszerű filmről beszélhetünk, melyet nálam tényleg csak a fent említett nosztalgia faktor mentett meg. Külön tetszett a két párbajhős szembe állítása, a két hidegvérű profi, akiknek nincs egymással semmi bajuk, sőt, talán még némi bajtársias viszony is fennáll köztük, mégis, mindketten tudják, hogy eljön a pillanat, mikor az egyikük végezni fog a másikkal. Ezt a fajta "romantikát" mindig is imádtam ezekben a történetekben. Megadja a feszültséget, a várva várt végső leszámolásnak.

Aki még nem látott/olvasott ilyent, egy próbát megér, 1,5 óra, némi pörgetéssel gyorsan kivégezhető. Külön érdekesség, hogy az apa-fiát a két Shuterland, Donald és Kiefer játssza. Az öreg kisujjból hozza a pap figuráját, a hidegvérű nyugodt gyilkológép szerepére pedig ki más lenne alkalmasabb, mint a 24 Jack Baur-je? Úgyhogy ja, egy lövetű film, a kötelezőt hozza.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, dráma, western

Ok. Már megint, mi az Istent indítottam el? Mi volt ez?

Jó, összerakom. Szóval Buckaroo a harcművész agysebész, egy sikeresen lezavart műtét után azonnal rakéta hajtású kocsiba pattan, hogy oszcillációs túlszabályozója segítségével, utat nyisson a szilárd anyag részecskéi közti világ 8. dimenziójába.

Sajnos az egykoron Orson Welles rádiójátékával álcázott 10-es bolygóról érkezetteknek, a Vörös Lektoridáknak a narcisztikus vezetője (valójában annak csak az agya/elméje, ami bele szorult egy dimenzió ugrással kísérletező tudós fejébe ?!), pont erre vár, és nekiindul megszerezni a túlszabályzót, hogy visszatérjen otthonába.

Szerencsére Buckaroo kap némi ionizálást az éppen jókor megérkező Fekete Lektoridáktól (akik azért feketék, mert az emberek jamaicaiaknak látják őket), így a harcművészet-agysebész-tudós triója mellett rocksztárkodó és szupercsapat vezető Buckaroo, a vörös bundás cowboy (!!) Jeff Goldblummal (és további társaival) bátran szembe szállhatnak a Vörösökkel.

Hja, és csapódik hozzájuk az amnéziás, valószínűleg (?) Buckaroo volt nőjének ikertesója is.

Azt hiszem. Valami ilyesmi.

A totális agyfaszt szerencsére megtámogatja, hogy mindenki hülye, de azt irtózatosan nagy élvezettel játsszák el, ezen kívül a töménytelen praktikus effekt, és a szánt szándékos utalásos klisés jelenet dömpingek, az in-medias-res történet "mesélés", és az érzés, hogy tényleg nem tudod, most te szedtél-e be valami olyan pirulát, amit nem kellett volna, vagy a rendező/író/producer/bárki egyéb aki részt vett eme.. film? elkészültjében.

Határozottan valamilyen élmény volt.

Értékelem: 6

Műfaja: kaland, vígjáték, sci-fi

Szégyen szemre, még soha egy Woody Allen filmet nem láttam életemben. Most sem azért került erre sor, mert direkt pótolni akartam, csak van egy 120 darabos imdb watchlistem, amiből néha-néha sorsolgatni szoktam, és most ezt dobta a gép.

Valószínűleg, jó hogy ezzel kezdtem. Amit olvastam róla, és amit a második rendezés tényéből nagyjából ki is találtam, hogy ez még egyfajta szárnypróbálgatása a rendező/színész/írónak, ennél sokkal jobbakkal állt elő később.

Azt kell mondanom, hogy kicsit tényleg suta, de rendkívül szórakoztató, ámbár elégé fárasztó kis vígjáték. HA!!! nagyon hasonlítgatni akarnám, egy szofisztikáltabb Leslie Nielsen vígjátékhoz tudnám hasonlítani, tele volt abszurd, valószerűtlen de megmosolyogtató poénnal, mint például mikor szappanból faragott "fegyverrel" próbál meg szökést végrehajtani a börtönből. Esőben. A fegyver pedig felhabzik.

De zseniális jelenet a bankrablás (mely egyúttal oktató jellegű is, felhívja a helyesírás fontosságára a figyelmet) és lényegében az összes szökési jelent is. Nagyjából ennyi, a poénokat lehetne sorolni, talán még kiemelendő, hogy a rendezés már itt is kiemelkedő, illetve hogy jól áll neki ez az ál-dokumentarista stílus (amit ha jól tudom, nagyfilmben itt alkalmaztak először).

Nagyon maradandó vagy újra nézendőnek nem mondanám, de kellemes pozitív meglepetés volt.

Értékelem: 6

Műfaja: vígjáték, krimi

Az egykoron híres TV bemondó népszerűsége leszállóban. Nézettségi indexe csökkenőben, magán élete romokban, és mikor közlik vele, hogy lecserélik, teljesen összeomlik. Élő műsorban jelenti be, hogy a következő héten az utolsó bejelentkezésekor főbe lövi magát a kamerák előtt, és így legalább hagy időt az elbúvárosodó médiának is, hogy rendesen betudják reklámozni az eseményt.

A sokkoló elköszönés és az azt követő "bocsánat" kérő bejelentkezése során történő idegösszeomlás végül annyira megdobja a nézettséget, hogy egy fiatal törtető producer, le is csap a lehetőségre: ebből állandó műsort lehet csinálni!

Igen, egy médiát kritizáló szatírával állunk szemben. Témája simán megállja ma is a helyét, a reprezentálása talán már kérdésesebb. Megidéződik itt a Black Mirror, Joker, King of Comedy, A nagy karnevál, de a vége felé már a The Onion Movie abszurditása is.

A fókusz elsősorban a média és üzleti világ erkölcstelenségén, illetve a fiatal és öreg generáció szemben állításán volt. Az előbb elégé érthető, magyarázatra nem szoruló (igazából a film témájából adódóan pontosan várt és már-már közhelyesnek tekinthető) jelenetek során van bemutatva, az utóbbi viszont egy érdekesebb, már-már oda nem illő szerelmi szálon keresztül lett végig vezetve.

Az elején ezzel nem is tudtam mit kezdeni, de olyan jó szövegeket írtak (elsősorban William Holden számára), hogy hamar ez lett a számomra legérdekesebb szál. Nem csak hogy reflektál a történetre és a témára, de a karakterek ki lettek terítve egy papír lapra, egy már-már komolyabb irodalmi szövegkönyvre, majd onnan lettek felolvasva, remekül előadva. Nem sok ilyent láttam még.

A legérdekesebb karakter egyértelműen az érzéketlen, TV-n felnevelkedett, labilis és némileg szociopata fiatal generáció (Faye Dunawaynak) és párja Willaam Holden kiöregedő de még erkölcsös karaktere volt, kár hogy Robert Duvall itt már csak asszisztálni tudott némi dühkitöréssel.

A film így 50 évvel később kicsit lassú, stílusa modoros, melankolikus, és ha túl sok újdonságot nem is, de egy érdekes kor képet és egy korrekt filmélményt ma is megkaphatunk tőle.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma

Nyugdíjas korát élő egykori banda tag 30 év után szabadult a sittről. Ő és a kapuba őt fogadó egykori bajtársa is tudja, hogy főnökük ellen elkövetett bűne nem ment feledésbe, és ez a nap lesz élete utolsó napja. Úgyhogy, kihozzák belőle, amit így 60+ évesen, még ki lehet hozni.

Úgyhogy drogok, kurvák, a banda maradék tagjának újra összeszedése, és némi kocsi lopás még belefér az éjszakába. Csak olyan nyugdíjas tempóban.

Mármint, tényleg nyugdíjas tempóban. Mert hogy nem hangzik rosszul a fenti premissza, sőt, Al Pacino és Christopher Walken nevével, ez a közel sem eredeti ötlet is sokkal jobb fényben ragyog, a probléma ott van, hogy forgatókönyvet és rendezést is elfelejtettek a projekt mellé társítani.

Úgyhogy adva van két remek színész, összehakniznak egy random 1,5 órát, te meg unatkozva végignézed. Nem bántott nagyon, de teljes egészében felejthető lett.

A két színészen kívül, még két jó pontja volt a filmnek: az egyik, hogy a végét nem erőltették, illetve Hathaway nővérkének, Julianna Margulies-nek én bárhol bármikor bármilyen korban tudok őrülni.

Értékelem: 5

Műfaja: vígjáték, krimi, thriller

Mit is lehet elmondani róla?

Hát, elsősorban, hogy ne az 5 éves kislányoddal üljél be rá, nem neki készült, nem egy Barbie mese lesz. A felét sem fogja érteni, amit meg igen, az nem fog neki tetszeni. Greta Gerwig írta és rendezte, előre szólok, társadalom kritikára épül a java.

Volt itt beszólogatás jócskán a patriarchális berendezkedésre, a főbb konfliktus forrás maga a férfi (talán kicsit túlságosan is.. gondoltam én, amíg fel nem szálltam a metróra ahol megjelent egy falka "keményre" felspannolt Ken baba, jó hangosan megmutatni, ki is a férfi a házban/metrókocsiban ...), de azért meg-megcsócsálta kicsit a túlzott feminizmust, vagy legalábbis a matriarchális irányba való eltolódást is.

Van itt némi mondanivaló(ra akarat), egy imádni való (és megunhatatlan) Margot Robbie és egy végletekig szórakoztatóan túl-szét-agyon-mármárkínosan-játszó Ryan Gosling, és az elsősorban köréjük és a Barbie világ köré épített szórakoztató humorvilág, úgyhogy a filmet kifejezetten lehet élvezni.

Annyi baja van csak, hogy irtózatosan fárasztó, túlságosan is műanyag, és a mondanivaló, de maga az egész film is olyannyira összecsapott, hogy mozi helyett simán streamingre gyártott alkotásnak tűnik.

Élveztem, de talán jobban meg szenvedtem vele, mint amennyi pluszt adott.

Értékelem: 6

Műfaja: kaland, vígjáték, fantasztikum

Ismételten meglepődtem, milyen élvezhető akciófilmek születnek mostanában. Ez még talán azok közül is kiemelkedőbb. A történet nem egy nagy megfejtés, adva van egy vonatnyi bérgyilkos, látszólag mindenki a saját kis piszkos ügyét intézni, melyeket hol a véletlen, hol némi gondos tervezés, rendre összeütköztet.

Ugyan nem nyomja fullban a Guy Ritchie-t, de David Leitch és Zak Olkewicz egész jól megidézik őt. Az alapanyagot nem olvastam, de valószínűleg ez a szokásos trashnél jóval szebben felépített történet és karakter csavarás, gondolom onnan lett átemelve, úgyhogy nagy köszönet érte, piszok szórakoztató volt (még akkor is, ha túl sok eredetiség vagy igazi meglepetés nem érheti a tapasztalt nézőt).

Japán, a vonat (a japán vonat) remek díszletéül szolgál ennek a kamaradarab akció vígjáték-drámának. A karakterek emlékezetesek és a maguk kretén módján könnyedén megkedvelhetőek (de még annál is könnyebben íródnak ki a történetből), a szövegkönyv vicces és pörgős, az akció jelentek haláliak (mármint, tényleg). A CGI valami borzasztó, szerencsére a végét leszámítva keveset használják. A fent említett történetbeli csavarok (meg igazából minden más is amit eddig említettem) gyorsan elrepítik azt a két órát, és egy perce nincs megállása. Nagyon is élveztem.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, vígjáték, thriller

Az indokolatlanul jól sikerült Guardians of the Galaxy játék, egyszerűen levett a lábamról. Egy bugyuta reklám játék, hogy a fenébe sikeredhetett ennyire élvezhetőre, ennyire mélyre és ennyire meghatóra (nem is szólva a fergeteges humorról, jól eltalált karakterekről és arról a rengetek utalásról, mely lépten-nyomon el van rejtve benne), azt el sem tudom képzelni. De megtörtént. Úgyhogy befejezvén, gondoltam akkor egy kis levezetésnek, a 3. film pont jó lesz.

Levezetésnek.. ja. Azt a rohadt életbe.

Erre nem voltam felkészülve. Már a játék olyan rétegekbe belekóstolt, ami teljesen váratlan volt, és bár ott elég gyorsan oldották a hangulatot, azért sokszor megpendített valamit az emberben, volt hogy összeszorult a gyomrom egy egy jelenet során.

Hát, a levezetés ezek után egy érzelmi hullámvasútnak ért fel.

Tényleg csak ismételni tudom magam, nincs semmi létjogosultsága annak, hogy egy mosómedvés képregény adaptáció ennyire jól sikerüljön. Persze, az első rész újszerű volt, kreatív, remekül bánt a nem kevés karakterével. Be is írta magát a jobbik fajta szuperhősös Marvel filmek közé. A másodikkal nekem már több bajom volt. Túlságosan átcsapott infantilisbe. Erőltetett humor, érdektelen történet, és bár volt benne érzelmi töltet, az igazi gyomros(okat) az Avengers filmekbe hagyták megtörténni.

Aztán jön egy senki sem várta harmadik rész, és beviszi a mélyütést. Nem fogom elemezni, mely aspektusában volt jobb vagy rosszabb az első részhez képest, ahhoz azt már régen láttam. De a csapatdinamika működik, a karakter építés remek (hol erősebb, hol gyengébb), a humorvilág visszafogottabb.

A látvány, érdekes. Ez a műanyag látvány- és szín-világ annyira egyedi és kiugró, hogy percek alatt a film szerves részévé tudott válni. A trükkök működnek, a hiteltelen összecsapások szórakoztatóak. De amibe a legjobbat megy, az az érzelmi töltet. Rocket múltja, de bármelyik karakter vesztesége, fájdalma, az egymásra szorultságuk, annyira de annyira ember (és néző) közelivé hozza őket, hogy aki ebben el tud merülni, az jó adagnyi zsebkendővel készüljön a megnézésére.

Az egyik legsötétebb tónusú Marvel amit láttam. Az eleje konkrétan horrorisztikus, de a teljes film, a humor világa mellett is, kifejezetten drámai.

Vannak benne keményebb részek, és nem biztos, hogy gyereket szívesen leültetnék elé. Nekem simán a kedvencem lett ebből a szériából, és biztos hogy újra nézem, ha felkerül a nagycég streamjére is. Lehet, hogy akkor már az első két résszel együtt, csak hogy lássam, tényleg van e kontraszt, vagy most a direkt erőltetett szívfacsaró jelenetekkel tudtak csak kicsit erőteljesebben hatni rám.

Értékelem: 8

Műfaja: akció, kaland, vígjáték (, dráma!)

Délutáni kis semmi extra, egyfajta butított Raidje a lövöldözős akciófilm műfajnak. Ami jól áll neki, hogy nem is akar annál többet adni, mint amire képes. Véres akció, egy perce meg nem álló vérprofi zsoldos prezentációjában, aki egymaga két ezred katonát/rendőrt lekaszál, anélkül, hogy őt egyszer is fejbe találnák. Természetesen azért a mai trendnek megfelelően Ő is sérül, sőt, rendesen amortizálódik lefelé, de azért sokat nem kell izgulni itt sem érte, sem a többi mellékszereplőért. Pontosan tudjuk, kinek mi lesz a sorsa.

A látvány világ olcsó, a CGI kifejezetten bántó, de a fent említett örökmozgás és a látványos és kreatív kamerakezelés, azért sokat ment a helyzeten. A film közepén történő autós üldözés és annak folytatásaként az egysnittes(nek álcázott) menekülős rész egyszerűen hihetetlenül jól meg van csinálva.

A szereplők teszik a dolgukat, pár karakterben még van is nyoma némi kreatívkodásnak, de nem mer messze elrugaszkodni a műfajától. Talán nem is kell. Egy egyszeri adrenalin löketnek teljesen megfelelt. De az is igaz, hogy jövőre már egy percre sem fogok emlékezni belőle.

Értékelem: 5

Műfaja: akció, thriller

Izomagyúék kitalálják, hogy tudnának gyorsan nagyon meggazdagodni. Céljuk beteljesítése során emberrablás, kínzás, gyilkosság és mérhetetlen mértékű emberi ostobaság kövezi ki útjuk.

Sajnos megtörtént eseten alapul, úgyhogy a káoszban megtalált humort, elég erősen átjárja némi kényelmetlen szégyen érzet. De meg kell hagyni, a film tényleg szórakoztató. Talán 2013-ban mikor kijött jobban működött, akkoriban rá lehetett csodálkozni, hogy Rock tud színészkedni, és Wahlberg is képest visszafogottabban kínos lenni.

A rendezést Bay le sem tagadhatná. Egy korrekt, élvezhető popcorn mozit tudott összerakni, annak minden előnyével és hátrányával.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, vígjáték, krimi

"sok hasonlóan kreatív rajzfilmet szeretnék még látni. Akár ennek a formulának az újra kibontását, mert úgy érzem, van itt még amivel oda lehet pirítani (főleg ha rendbe szedik a forgatókönyvet is).". Fejeztem be az első rész véleményezését. Nézzük, a fenti kívánság beteljesült e?

Kezdjük azzal, ami nem tetszett. Bár már régen láttam az előzőt, de úgy rémlik, ott a zene-látvány orgiát olyan szintű harmóniában pörgették, hogy a rajzfilm inkább tűnt helyenként videóklipnek, sem mint tényleges rajzfilmnek. A mostani részben ebben visszaesést érzek, egyrészt a zene is kilóg, másrészt messze nem képzi részét a látványvilágnak vagy történetnek.

Ezen felül.. hmm.. talán a családi szál volt az, ami az elsőben a tipikus klisé történet ellenére is frissnek hatott. Itt most túltolták kicsit. Többet és lassabban foglalkoztak azokkal a szálakkal, amiket ismerünk, és keveset vagy semmit azokkal, amik újak és érdekesek lennének. Főleg így, a harmadik rész tükrében. Tudom, majd ott megkapjuk, csak most kicsit hiányzott.

Ennyi. Ezen kívül, engem ez a mű teljesen letaglózott.

Már az első résznél áldottam azt a kreativitást, amihez a témához nyúltak (forgatókönyv milyensége ide-oda), de itt talán, ha lehet még sikerült is szintet lépni.

Ha már forgatókönyv, nem mondom, hogy a multiverzum a világ legeredetibb ötlete (főleg mostanában nem az), de a módszer, ahogy ehhez hozzányúltak, ahogy ezzel építgették a világot és a karaktereket (a szó szerint szembenézni önmagunkkal), és az, hogy a kánonon kívüliséget tették meg a rossznak, az univerzum elpusztító okozatnak, az valami zseniális önreflexió. Nem mondom, hogy logikus, de kifejezetten érdekes. Főleg ahogy ezzel adnak magyarázatot Morales létezésének.

Ezen felül a látvány világot is elvitték a végsőkig.Mint animációs műfaj, nem tudom ezt hova lehet még fokozni, én még ilyen filmet (jó, az első részt kivéve) én még sosem láttam. Már csak ezért megérte moziban megnézni. A vizualitás komplexitása őrület. A látvány világ, a különböző univerzumok sajátosságai, a jelenetek érzelmeinek a látványban való megjelenítése, az a rengeteg rengetek rengetek szín.. Gyönyörű! Külön plusz pont New Yorkért. Remek háttért adott bármelyik oldaláról, bármelyik szögből bemutatva.

Nem titkolom, irtózatosan tömény élmény volt. El tudom fogadni, hogy ez valakinek sok, de én már alig várom a folytatást. Na meg, hogy otthon, néha képkockánként pörgetve csak, újrázzam. Az a képregény-inception amit itt megjelenítettek, kimondottan beteg.

Persze, továbbra sem egy tökéletes filmről beszélünk, de a munka amit ebbe beleraktak az számomra lenyűgöző. Nem is tudom, ezt így hogy tudták összehozni. Van egyfajta kísérleti film jellege, itt konkrétan, azt csinálhattak és azt is csináltak, amit csak akarnak.

Értékelem: 8

Műfaja: animáció, akció, kaland

Mivel nem rég volt szerencsém meglátogatni New Yorkot, így adta magát az ötlet, hogy bepótoljam az "I'm Walkin' Here" hirhedt improvizált jelenetét teljes egészében. Nem voltam felkészülve a látottakra.

Pedig a Tune Up Radio filmselejtező adása némileg felkészített lelkileg arra, hogy ez nem egy életvidám, egyszerű film lesz. Sőt. Nos, először is, örülök neki, hogy NY ezen részét (kivéve a vége felé tartott szürreális házibulit.. arra azért beneveztem volna), sikerült elkerülnöm. Mert itt bizony, megmártózunk a mocsokban (a megjelenés idejéhez mérten legalábbis).

A film 1969-ben készült. A Rocky Horror Picture Show, A Keresztapa, Taxisofőr előtt járunk. Nem mondom hogy az ártatlan korszakban, de kíváncsi lennék, hogy álltak ehhez az alkotáshoz ebben a korban a mozinézők. Van egy sejtésem, hogy botrány film volt.

A főszerepekben Dustin Hoffman és Jon Voight remekel, előbbi mint egy igazi kis utcai patkány, csöves, a másik pedig egy Texasból szalajtott egyszerű gondolkodású szépfiú, kinek az a remek ötlete támad, hogy elmegy New Yorkba selyemfiúnak, öreg gazdag asszonyok és ferdehajlamú férfiak kegyét keresve. Nos, az előbbihez kevesebb, az utóbbihoz jóval több "szerencséje" lesz.

A történet egyfajta nyomor pornó, senkinek sem jó, de az is belepusztul a nincstelenségben. Nem mondom, hogy öröm és boldogság nézni a filmet, de kétség kívül lekötött és érdekelt.

A stílusa is érdekes kavalkád, rengetek benne a visszaemlékezés vagy a képzelgés szülte kaotikus egyvelege. Vannak utalások, sejtetések bizonyos gyerekkori és tinédzser kori.. khmm.. történtekre, melyek.. egyfajta magyarázatot próbálnak.. akarnak? .. nyújtani főszereplőnk motivációjára, vagy legalábbis személyiségének ilyen irányba fordulására, de a Patkányról, még ennyit sem kapunk. Ettől függetlenül, Ő is egy igazán érdekes személyiség rajz. Napsütés és kókusztej, ugyebár.

Nem volt egyszerű, nem biztos, hogy most tudom, hogy hol kezeljem, mire értékeljem, de kicsit sem sajnálom, hogy ezt is pótoltam.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma

Robbanásig feszített hangulat, olyan feszültség, mely a legelejétől a legvégéig kitart. Egy igazi adrenalin bomba, végletekig túltolt karakter klisékkel.

A főszereplő egy látszólag egyszerű ártatlan figura (khmm.. ügyvéd kinézetű fószer), akiben érződik valami mélyen elnyomott sötétség és fájdalom, mely szépen fokozatosan tör ki belőle. Van benne egy jó adagnyi 80-as, 90-es évekbeli hangulat, ahogy a stílus, úgy a karakterek tekintetében is (némi Rambó az összes Arnold játszotta gyilkológéppel, megspékelve Denzel Washington összes hidegvérűbb karakterével, egy csepp Michael Douglas féle Összeomlással). A főgonosz is olyan szintű gyurma figura volt, melyet az elmúlt 20-40 év akciófilm ellenségeinek legkínosabb és mégis legszórakoztatóbb jellemzőiből lett összegyúrva.

20-30 évvel ezelőtt ebből világhírű klasszikus lehetett volna. Konkrétan nosztalgikus hangulatom támadt, visszarepített gyerek korom vér és izzadságszagban fürdőző VHS délutánokba, mikor haverokkal összegyűlve néztük végig a Halálos Fegyver legújabb részét, mely után hetekig a szülök legnagyobb örömére, káromkodások keresztűzében lőttük/"vertük" széjjel egymást a mama hátsó kertjében kommandózva.

A vége ennek is gagyi volt, de valljuk be, a legtöbb film amire hasonlítani próbált, szintén hasonló hülyeségekbe torkollott. Ennyit megbocsájtok neki.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, krimi, dráma

Kicsit furcsán éreztem magam, úgy mindenki között ülve ezt nézvén. A film ugyanis, meglehetősen csajos jelenetekkel operál. Sok a táncikálás, színes buggyos ruhákban illegetés. De maga a történet sem túl férfias. Kisvárosi leányzó menni nagyvárosban divattervezőnek, és esténként buli van. Épp ezért is volt meglepő, hogy ez a kislányos történet milyen hátborzongató thrillerbe, sőt mi több, horrorba csap át.

Jó, kicsit túloztam, mert már az alap történetet belengi a disszociatív kórkép "bájos romantikája". Ennek megnyilvánulása kezdetben csak egyfajta időtörés, időutazásos hangulatban adja meg a természetfeletti hangulatot, amely viszont kezd egyre erőszakosabb jelleget ölteni, míg végül a képzelet szülte sík szépen lassan begyűrűzik a lány való életébe is.

Úgyhogy nekem tetszett, nagyon is. Külön kiemelendő a két színésznő játéka, a szuper vágatlan jelenetek, mely során a karakterek (kamerán kívül) észrevétlenül cserélnek egymással helyet, de azok a részek is, mikor egyszerre szerepelnek a képernyőn (elején még teljes szinkronban, később egyre jobban szétcsúszva egymástól).

A végső megoldás, a "nagy" csavar és annak lebonyolítása csak az, amely kicsit gagyira sikeredett, de ott nagyjából már vártam is valami hasonlóra.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, horror, misztikum

Nyaralásom alkalmával volt szerencsém több filmet is repülőn, az előttem lévő székre szerelt mini képernyőn megnézni, tömegben, nehezen koncentrálva a filmre és a film által keltett hangulatra. Talán a többi esetében ez kevésbé volt zavaró, ehhez az alkotáshoz viszont ez nagyon nem volt ideális környezet. Úgyhogy fenntartom, hogy nem értettem meg/át teljes egészében a filmet és hogy újra kell néznem.

A történet látszólag átlagos, hétköznapi jelenetek egyfajta emlékhalmazként jelenik meg. Konkrétan egy nyaralást rögzített VHS kazetta előre-hátra pörgetése. Ami nekem átjött, abból ez a rendezőnő visszaemlékezése az apjával töltött utolsó nyaralásáról. És mivel azóta sem néztem vagy olvastam utána, így nem is tudok más, csak az élményt átadni.

Ugyanis túl sok kapaszkodót nem kapunk a rendezőtől.

Ahogy írtam, ez az egész csak egy visszaemlékezés a régmúltra. Ködös és bizonytalan, bizonyos események élesek, némelyik elmosottabb. Az egész bájos és aranyos, de megbújik benne valami nagyon szomorú, nagyon sötét. Az apa némely beszólása, tette sejteti, de nem magyarázza meg, mi történt a háttérben. Nagyjából pont úgy, pont annyi, mint amennyit kislányként is felfoghatott ebből akkoriban.

Úgyhogy az én értelmezésem szerint, ez egy melankolikus búcsú, szép és kevésbé szép emlékekkel.

A két színész lenyűgöző, minden pillanatuk őszinte és hihető. Voltak jelenetek, ahol együtt nevettem velük, és volt, hogy sírtam. Sírtam, pedig nem is tudtam pontosan, csak sejtettem hogy min.

Érzelmekkel megpakolt rendesen.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma

Meg kell hagyni, mese létére, vannak komoly témái, a halál és elmúlástól való félelem, főleg ezzel a főgonosz megjelenítéssel, egészen komolyra sikeredett. De mindezek mellett sem több egy klasszikus tanulságra építő mesénél (barátság, a másikba való bizalom és persze a család fontossága).

A rajz stílus érdekes, mozgás közben a Spider-Verse-re próbál hasonlítani (csak hiányzik belőle az előbb említett rajzfilm szín és zene orgiája). A statikusabb jeleneteknél megvan a sajátos stílusa, nekem legjobban az arcmimikák működtek. A karakterek is érdekesek, kevésbé elhasználtak annak ellenére is, hogy Aranyfürtöcske és a három medve, a side-kick tragikusan komikus kutya és a majdnemfőgonosz ficsúr nem egy rajzfilmbe tette már le ilyen-olyan formában a névjegyét. Itt mégis volt egy egyedi megjelenítésük.

Mint mindenki, leginkább a farkas karakterére fogok majd emlékezni, minden más nekem felejthető volt. Felejthető, de szórakoztató, úgyhogy egy megnézésre nyugodt szívvel tudom ajánlani.

Értékelem: 6

Műfaja: animáció, kaland, vígjáték

Na, hát eljött ez a nap is. Kicsit tartottam tőle, de a gyerekkorom nosztalgiája nem hagyott nyugodni, muszáj volt megnéznem.

A bőrszín kérdésről nem nyitnék vitát, elég sokat volt terítéken a téma. Ami engem zavart, az a karakterek és jellemfejlődés hiánya. Értem én, hogy gyerek mese, de azért minimum egy Oroszlán király szintet elvártam volna.

Mindegy, a látvány világ bőven kárpotólt mindezekért. Rengetek minden történik a képernyőn, minden jelenet dinamikus, és ami a legfontosabb, színes. Remek látvány, remek hangulat. Zene és ének van, olyan amilyen. Egy felszínes de kedves kis szerethető mesének, teljesen jó volt.

A filmtől pont azt kaptam mint amit vártam. Egy, számomra felszínes, öncélú szatírát, mely a társadalom szétrétegződésére reflektál. Úgy vagyok vele, mint bizonyos nagyhírű festmények esetében. Szép, szép, megnézem tovább állok. De hogy végighallgassam, hogy belemagyarázza valaki, hogy a művész melyik ecsetvonása melyik problémára "akar" rávilágítani, melyik színösszetétel milyen lelki válság leképzése a vásznon, az nekem még akkor is erőltetett, ha kivételesen találok benne azonosulni valót.

Ez az én szegénységi bizonyítványom. És a filmet, pont ilyennek éreztem. Erőltetettnek és belemagyarázottnak. A filmnek voltak jó pontjai (gazdagék párbeszédjei, a wc-s néniből lett sziget királynője fordulat, a személyzet jelenetei, stb), és mikor éppen nem hányás és szar tenger vagy értelmetlen és kínos párkapcsolati viták közepette voltunk, még élveztem is. Az első felvonás felejthető, a második erőltetett volt. A harmadikkal már jól elvoltam, bár nem tudom, talán ez volt a legsablonosabb is. Összességében nem bántam meg a megnézését, a fényképezését kifejezetten szerettem, de rendező célközönsége nem én vagyok.

Értékelem: 5

Műfaja: komédia, dráma

Ha már így előkerült, újráznám az egyik gyerekkori élményemet. Bár M. J. Foxot, elsősorban mint ember imádom, a személyisége, a világhoz való hozzáállása miatt, azért a legtöbb filmjét nem tudtam elkerülni. Nem mondanám azt sem, hogy jól ismerem, hiszen én is a Vissza a jövőbe trilógia miatt emlékszem rá. Ellenben, erre a filmjére, már kevésbé.

Doc Hollywood egy romantikus vígjáték Michael J. Fox és a csoda szép Julie Warner főszereplésével. Nem az a hangosan nevetős, inkább a jót mosolygós fajta. Kedves kis aranyos történet, a nagyvárosi menő doktorról, aki egy baleset következtében lenn ragad pár napra a vidék egy nyugodt békés kicsiny kis városában.

Aztán szerelem, és a többi és a többi.

A szokásos történetet és az abszolút indokolt és helyén való Julie Warner meztelen jelenetét ugyan követi pár indokolatlan Woody Harrelson, egy malac és pár furcsa (például bokorról bokorra vizeléses ??) jelenet, a film mégsem megy át abszurdba.

Megmarad egy könnyed családi filmnek, a jobb fajtából. Kedveltem.

Értékelem: 6

Műfaja: vígjáték, dráma, romantika

Őszinte, energetikus, szomorú és mégis humoros dokumentum film M. J. Fox életéről és karrierjéről. Kapunk egy kis betekintést a korai éveiről, sikereiről, és nagyobb fókuszt betegségéről és az azzal való együtt éléséről.

Szerintem, azon felül, hogy az interjúztató mind a 3 mondata (vagy stílusa), bicskanyitogató volt, maga a film is hagy egy kis hiányérzetet az emberben. Rossz ezt így kimondani, mert a filmet M. J. Fox rá jellemző stílusa, optimista realizmusa teljes egészében áthatja, így pont annyira szívmelengetően szomorú mint amennyire felemelő, valahogy mégis .. nem is tudom.. kevés? Érzésre egy rövidített olvasmánya annak az önéletrajzi könyvnek, aminek a felolvasásából láthatunk jelentet.

Talán a betegsége kiderülése utáni időszak, melyre kevesebb időt szán a film. Az elmúlt pár év, évtizeden nagyon gyorsan átrohanunk, és annál is gyorsabban lezárjuk. Ettől függetlenül, jó hogy elkészült, bármilyen formában is, de mindig jó dolog, hogy M. J. Fox-ot képernyőn látni.

Értékelem: 7

Műfaja: életrajzi, dokumentumfilm

Mikor kijött a hír, hogy készül a Tetris film, pont annyira nem érdekelt, mint a Pixels rettenet. Jó, talán egy kicsi katasztrófa turizmus kíváncsiság bennem volt, hogy mégis milyen filmet lehet csinálni a tetrisről. Nos, életrajzi filmet.

Mármint, valódi történet inspirálta életrajzi filmet. A stáblista közben bevágott valódi felvételek ellenére is biztos vagyok, hogy az egész filmből annyi igaz, hogy a két figura találkozott egymással.

Ettől függetlenül, és annak ellenére, hogy a film lényegében egy jogi hercehurca köré szőtt alig 4 helyszínes, kié lesz a zsozsó mozi, piszok jól működött.

Ennek oka, a fentiek tálalása.

Egyrészt, bár keveset foglalkozik a játék eredetével és elterjedésével, azért pont kapunk annyi betekintést, ami bármely IT kockát és számítógépes játék ősrajongót elszórakoztat. A játék eredeti formája, a programkódok, a GameBoy megjelenése, stílusos lett, már-már azt kell mondanom, hogy őszinte rajongásnak tűnik (és ezt a rajongót testesíti meg a főszereplő amúgy aranyos és kissé naiv karaktere is).

Másrészt, a 8 bites grafikával előadott átvezető jelenetek önmagában feldobják a rohamtempóba elhadart információ áradatot, másrészt ez a kémfilmes felütés, ami a film felétől lesz jellemző, még egy jó adag feszültséget is kölcsönöz a filmnek.

A színészeket imádtam, pedig némileg egyensúlyoztak a túljátszás és aluljátszás határán (Anthony Boyle-al például megnéznék egy fiatal Al Pacino életrajzi filmet, mikor felforr az agya és kirobban, egy az egyben őt idézi), a képi világ szürkén oroszos, a zene meg szintis-80asévek-oroszos-japános-amerikaias vegyes saláta. Illett az eszement tempóhoz.

 Értékelem: 7

Műfaja: életrajzi, dráma, történelmi

Továbbra is tartom, a három cornetto film közül, ez a leggyengébb, de még így is egy szórakoztató darab. A szövegkönyv remek (csak ember legyen a talpán, aki minden angol szójátékot, utalást megért benne), a helyszín egy régi (azóta beteljesített) álmom (angol kisváros, tipikus helyi pubok (még ha felújítottak is)), a központi téma pedig a felnőtté válás és barátság kicsit sablonos dilemmája.

A történet elég nagy hülyeség, a humor világgal ötvözve egyfajta angolos-amerikaias vígjáték kerekedik belőle. Emlékezetesnek ugyan csak az a történet váza mondható (avagy hogyan fordul át egy feszült hangulatú kocsmatúra egy vérengzős SPOILER<

ufó invázióba

>SPOILER-be) a többi része már simán felejthető, egy kis búfelejtő szórakozásnak, teljesen jó választás.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, komédia

Hallottam és olvastam róla jót is rosszat is. Az eredeti műről pont semmit sem tudok, így ódzkodásom elsősorban abból fakadt, hogy a Game of Throne színészeivel, a sorozat óta nem lehetett még jó filmet látni. Valahogy a kosztümös éneklős stílus sem az, ami Peter Dinklage személyéből egyből beugrana, így ez eddig ezt kihagytam.

De legalább ismételten sikerül megint meglepnem magam. Nem mondom, hogy a kedvenc musicalem lesz, de meglepően élveztem. A szövegkönyvet imádtam, a szópárbajok remekül pörögtek, a dalok, ha nem is fogom őket dudolászni, a történethez jól illeszkedtek, a kissé baltával nyesett ének, és főleg, hogy a nagy része ténylegesen (vagy látszólag) ottani előadás volt, nem egy utószinkron, nagyon lendített az egész összképen. Volt egyfajta.. őszintesége (?).

Dinglage remek színész, és a filmet ő viszi el a hátán. Az ének tudásába nem fogok belekötni, nálam jobban tud (jó, nálam még egy darab kőszikla is jobban tud), a csúf karakterhez, szerintem pont illett is. A történet nem éppen a legvidámabb, a könnyed kezdés után elég gyorsan átfordulunk síros könnyes drámába. De aki ezt a stílust szereti, az nyugodtan tegyen vele egy próbát.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, muiscal, romantikus

Nagyon nagyon régen láttam, és remek ötlet volt újra nézni. Emlékeztem az alapokra, a társadalom-vallási kérdések feszegetésére, a tudomány és hit szembe állítására. Amire nem emlékeztem, hogy ezt a témakört milyen szépen körbe járja, hogy egyszerre tud kritikusként a hit ellen, majd megértőként a hit mellett is szólni. Ilyen mozzanat volt, mikor a világ csak egy hívő embert tud elképzelni az emberiség szószólójaként, miközben egy ugyan ilyen vallásos hívő ember állja útját (elég drasztikus módon) a fejlődésnek, kapcsolat felépítésnek. De a főszereplő meghallgatása, a bizottság hozzáállása és a nő nyilatkozata az esemény előtt és az esemény után is remekül épít erre a kettősségre.

De ami még jobban meglepett, azok a rendezői és operatőri eszközök. A film egészen az utolsó negyedéig egészen egyszerű szerkezetű, nincsenek benne hatalmas katartikus jelenetek, színészi játékok. Viszont ez az egyszerű szerkezet igazán izgalmas eszközökkel lett tálalva. Már legalábbis annak, aki hajlamos az ilyenre felfigyelni. Első nézésre nekem sem esett le, annyi maradt meg, hogy kellemes volt nézni. Így, sok sok évvel később, annál nagyobb meglepetés volt a vágás, a kamerakezelés, a mód, ahogy a legegyszerűbb jelenetek is fel voltak véve. Igazi csemege.

Carl Sagan eredeti művét nem olvastam (és a magyar fordításokról szóló kritikák alapján nem is nagyon fogom - ha csak angolul nem állok neki), így nem tudom mennyire volt hű az alapműhöz, de amennyit tudok erről az emberről, tartok tőle, hogy a film túlságosan is le lett egyszerűsítve. Azt viszont nem tudom elvenni tőle, hogy remek élmény volt.

Értékelem: 8

Műfaja: dráma, misztikum, sci-fi