Sokat vártam erre a filmre és a forduló befejezésére. Már rég meg kellett volna írnom a top250-es projektem 3. évét, de ennyire a vége felé, ilyen kevés pótlással, inkább elhúzom a negyedikre. Ahogy elhúztam ezt is. Túl nagyok voltak ez elvárásaim.

Ugyanis nem vagyok az olasz vígjátékok nagy barátja, és Roberto Benigni stílusa sem áll túl közel hozzám. Úgyhogy ezzel a filmmel is meggyűlt a bajom, nehezen tudtam vele megbarátkozni. Mert bár a műfaja dráma, a film első fele azért elégé tipikus olasz vígjátékként indul.

Harsány, idegesítő örök mozgó és állandóan kiabáló. Be kell vallanom, félre is tettem egy kis időre, mert érdekelt a film második fele, csak féltem, hogy az ellenszenvem elrontaná az élményt.

Így, végül két részletben, megsikerült barátkoznom a stílusával. A közepén lévő kulcs-perc-kalap jeleneten már nevetni is tudtam. Pedig már a közelgő szörnyűségek itt is árnyékot vetnek a végtelen poénkodás mellett. A megjelenő fasiszta szereplők, az ebéd téma az egyszerű matematikai kérdésről, hogy hány testileg és lelkileg fogyatékost kell leölni azért, hogy a megfelelő mennyiségű lírát megspórolja az állam.. erősen csavar a kezdeti stíluson.

Aztán ugrunk 5-6 évet. Onnantól pedig már lehet készíteni a zsebkendőket.

Megható, megrázó, mégis gyönyörűen szeretet teljes film. Nem voltam minden percéért oda, de ahova kikanyarodott, azért mindenképpen megérte.

Értékelem: 7

Műfaja: vígjáték, dráma, romantika