Lánctalpak monoton dübörgése veri fel a csendes horizontot. A katonai konvoj lassan gördül végig a virágos mezőn, taposva el az élet épp csak csírázó nyomait. Elől két M60as tank, mögöttük ponyvás szállítókamionok, üzemanyag szállító járművek, rádiós egységek.

Túl nagy volt a csend. És vörös pontok gyulladnak ki a dombgerincen.

Az emberi agy fel sem foghatta, mit lát, amikor az első lézerlövedékek már átégették az elől járó tank páncélját. A tornya úgy robbant le, mintha belülről szakította volna szét valami.. az acél izzó darabonként hullott a megtépázott földre.

A vörös pontok közelednek. Nem is pontok. Gyilkos elszántsággal lángoló szemek.

Fémvázak léptek elő a porból. Ember formájú harci gépek, krómozott koponyák. Hidraulikus végtagok, rideg, mechanikus mozdulatok.

Majd egy villámcsapás, és a jövő, az elszámolás kora megkezdődik..

Ahogy magam megígérte magamnak, íme a hónap 40 évvel ezelőtti harmadik helyezettje. 

A Cobra-val ellentétben, ez már határozottan az a film, amire jól emlékszem, és amely kézről kézre járt közöttünk. Egy könnyed családi kaland film, az ET nyomdokaban lépkedve.

Csak itt most nem gyerekek, és nem UFO, hanem romantizáló gyermeteg felnőttek és egy igazi, aprólékosan kidolgozott, piszok emlékezetes ROBOT (nem véletlenül innen ihletődött Wall-E, Chappie, de konkrétan még a Sütiemberke is a Shrekből is innen idéz ("No disassemble!")).

Nagyon megmaradt a robot hanghordozása, a vicces (és akkor még kevésbé értett) szóviccek, 5-öske rácsodálkozó jelenetei (pl. mikor véletlen rátapos a lepkére). Nem különben maradt emlékezetes az a leszámolás jelenet, mely az ET-hez hasonlóan, azért készült, hogy minden gyereket bőgésre kényszerítsen. 

Így felnőtt fejjel már azért látom az éles különbséget a fentebb említett filmhez képest, és nagyon hiányzik Spielberg rendezése, John Williams témája, úgyhogy nem fog, nem is akarom közös ringbe küldeni őket.

Öröm volt újra nézni, újra átélni. Könnyed kis kikapcsolódás, mégis elgondolkodtató mondanivaló, bőven megállja ma is helyét.

A terminátor crossover ötlete meg szerintem azóta is ott él sokunk fejében

Értékelem: 7

Műfaja: vígjáték, sci-fi

Mivel a Mindig 40! projekt 1986 májusi nyertese a Top Gun volt, így a kihagyott újranézés "büntetéseként", a 2. és 3. helyezett is célba került.

Na, ez az a film, melynek vörös hátterű, hol Stallonés, hol motoros posztere minden nálam pár évvel idősebb rokonom falát díszítette. Én viszont, mint a legtöbb 80as akciófilmből, teljesen kimaradtam.

Nálam a 90es évektől kezdődtek a filmek, előtte legfeljebb Magnum, Knight Rider sorozatok, TNMT és Transformers rajzfilmek pörögtek ezerrel.

Cserébe, most pótoltam.. és hát mit mondjak róla, így 2026-ban? Tényleg ki kell mondanom?

A történet szerint, az Új Világrend (ami egy tucat középkorú öltönyös pacákból áll, kik naphosszat egy tornateremben, fejszéket ütögetve egymáshoz kántálnak valamit), egy kisebb hadseregnyi őrültet használ arra, hogy esténként LA utcáit járva, véletlenül kiválasztott fiatal lányok torkának ugorjanak.

Szerencsétlenségükre pont ezen utcákat járja fekete bőrdzsekiben Cobretti hadnagy is, akit nem gátolnak azok a fránya törvények, 2 személyes osztaga minden ellenkezés ellenére is, teljes felhatalmazást kap az öntörvénykezésre.

És él is vele.

Szóval minden irányból hullanak az ember, repkednek az egysorosok. Stallone, mint forgatókönyv író és főszereplő pedig kifejti magasröptű nézeteit, mely szerint a világ azért rossz, mert a rendőrök lesittelik a rosszakat, a bíróság meg kiengedi őket. Oké.

Szerencsére a rettentő pózőrködés mellett jut idő akcióra is. Van itt túszdráma, utcai leszámolás, kórházi bérgyilkosság, feszült lopakodás.

A film egyik fő jelenetében pedig Cobra (azzal a csodálatos Magnumnak a kormánya mögött) roncsderbivé változtatja az utcákat. De érted, úgy, hogy éppen a védendő egyetlen szemtanút szállít(aná) védő őrizetbe.

Nem, nem menekülés közbe, konkrétan átvedlik hajtóvadásszá.

Úgyhogy igen, akad nézni való, ha valakinek ma éppen erre van ingere. Shao Kahn/Cliff/a fejvadász arcváltó idegen az X-aktákból is tiszteletét teszi (neki meg mindig örülök), úgyhogy ez a 80 perc végül is gyorsan lepörgött.

Értem, hogy ez akkor, ott, fiatalként, micsoda élmény lehetett, de így ma látván először, sajnos túl sok emlék, már nem marad meg.

Értékelem: 5

Műfaja: akció, krimi, thriller

Eljött a pillanat amitől tartottam. Egy film, melyet nem rég (igen, ebben a korban a 3 év az már nem rég) láttam, melyről nem rég írtam. Itt, ezen a blogon. Úgyhogy nem, bocsánat, de ma nincs Top Gun hangulat.

Ellenben, ha már itt tartunk, akkor megnézem a második és harmadik hely befutóit, mely mindkettő szerencsére 86 május gyermeke.

Mivel az időm viszonylag e hónapban korlátozott, így lehet majd valamelyik csúszni fog, de majd meglátjuk.

A Top Gun-ról meg az akkori posztomban olvasható az élményem. Érdemes mellé csapni a második részt is.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, dráma

#nem_számít_az_évösszegzésnél

Ez hogy a francba sikeredett ennyire jóra?

Tudom, tudom, hajlamos vagyok minden furcsa filmnél Yorgos Lanthimos nevét sikítani, úgyhogy ezt most nem fogom (de megtettem!), úgyhogy inkább azt mondanám, hogy ez egy A24 stúdió hangulatú, magyar pszichothriller.

Nem az első (pl.), és ez után nagyon nagyon remélem, hogy nem is az utolsó.

A szokásos magyarfilm parám, a hanglejtés és motyogás, talán a film első negyedén fellelhető, de aztán olyan gőzmozdony erőbedobással vág arcon a film remek minősége, a vágás, a történet, a karakterek és azok megformálása, hogy ezt majdnem el is felejtettem.

Piszok nyomasztó, nagyon kreatív, abszurd mód groteszk, imádom!

(azt mondjuk kicsit sajnálom, hogy megint voltak olyanok a teremben, akik a groteszket összekeverik a vígjátékkal, és ezt jó harsányan tudtunkra is adják.. vagy csak azt akarják ilyenkor jelezni hogy ők ott ülnek ám és nézik a filmet? nem tudom, sose tudtam)

A történet egy az egyben az autoriter társadalom kritikája, egyértelműen a magyar társadalmi-politikai helyzet allegóriája. De nekem ezen felül is, sokkal izgalmasabb volt a teremtő és teremtmény egyik legalapvetőbb mítosza, az ősi történet, ahol, spoiler, a teremtmény törvény szerűen elpusztítja teremtőjét.

De a történet még itt sem áll meg, ezt is felülírja a helyzet disszonanciának a realizálódása, sőt, materializálódása, melyre a film címe is utal. És az ember csak bámul ki a fejéből, hogy milyen hatásosra és baljóslatúan életszagúra sikeredett az utolsó fejezet.

Ez a film megint egy remek téma egy jó sör/bor/ásványvíz mellé, ezer réteg, érdekesség, kibeszélendő van benne elrejtve, egy igazi kincs, pénz nélkül kreatívan és mégis profin.

Mozira határozottan javallott!

Értékelem: 8 (talán majd visszaérik 7-re, most a hype kicsit megdobja)

Műfaja: thriller

#moziban

Megnézése előtt/után pedig lehet fogyasztani egy kis Kimnowakot és némi Tankcsapdát is.

Végre, ennyi év, és főleg az elmúlt hetek, hónapok őrülete után, az ember kicsit megnyugodhat. Elkezdődhet valami új, valami más. Nekem is vissza kell még zökkennem a normális kerékvágásba. Kicsikét kizuhantam belőle (több okból kifolyólag is). De mindjárt kezdődik a tavasz utolsó hónapja, úgyhogy még azelőtt gyorsan, ideje pótolni egy újabb 40 éves elmaradást.

Úgy látszik, a 40 éves (elvileg.. a domestic megjelenés szerint 1986 áprilisi, az imdb release date szerint 1986 májusi, egyedül az imdb cimke szerint 1985ös...) mese filmekkel én már csak így járok. Ahogy a The Neverending Story esetében, itt sem azt a zenét kaptam, mint amire eredetileg számítottam. Az van ugyanis, hogy ez a remekmű Amerikában csúnyán elhasalt a tesztvetítéseken. Úgyhogy feszesebbre vágták, gyorsítottak a végén egyet, és teljes egészében lecserélték Jerry Goldsmith fuvolás-zongorás mesetémáját a Tangerine Dream zenekar szintis, sejtelmes szólamaira.

Ez lett a theatrical cut, azaz az eredetileg bemutatott mozis verzió.

Mivel a fenti három aspektusa miatt, ez a verzió hatalmas rajongásnak örvend, gondoltam én, autentikus leszek, és ezzel a verzióval kezdek neki a directors cut előtt. Nos igen ám, de Európába már a vágott verzió is Goldsmith varászlatával érkezett a mozikba (és az én kezem alá sem került másabb verzió), úgyhogy így sok értelme nem lett volna a tc-nek.

Maradtam tehát a jó öreg (mármint ekkor még nagyon is fiatal) Ridley Scott féle rendezői változatnál és Jerry Goldsmith zenéjénél.

És most sajnálom csak igazán, hogy ezt gyerek koromban kimaradt. Pedig örök emlék maradt volna. A történet, bugyuta, de egy gyerek mesének elmegy. A megvalósítás, a látvány világ, az viszont egyszerűen lenyűgöző. A színészi túl és alul játszás, az egy dolog, elnézzük. De a díszletek, a kosztüm, a bábmunka és főleg a maszkok, na, azok valami félelmetesen erősre sikeredtek.

Pontosan olyanra, mint maga a film: rettentően zavarba ejtő, félelmetes, mégis szórakoztató (még ha néha kifejezetten kínos is). Egy olyasfajta remek vegyes saláta, mint gyerek korunk legtöbb meséje (gondolok itt nagy hirtelen például a már fent említett Végtelen történetekre, de simán kitörölhetetlenül belém égett a Lukas a rongytigris meséje és a Hegy gyomrában sorozat is.. na valami ilyesmi íze van).

De most tényleg.. Ms. Meg, a viziboszorkány, az konkrétan a Witcher 3-ból ugrott át ebbe a filmbe szerepelni. Ha azt én gyerekként látom, biztos hogy nem alszok ezután még jó pár évig.

Így, 40 évvel később is felszaladt párszor a szemöldököm. Jó, főleg a szemtelenül fiatal szűzies Tom Cruise nadrág nélküli aranypizsamás jelenetein talán ma már jobban zavarba jöttem, mint valószínűleg gyerekként, és a kölyök-felnőtt "elf", vagy a villámrázta pszichopata tündérke is kicsikét jobban kizökkentett, de még ezeken felül is volt pár jelenet, aminél csak pislogtam, hogy 16 év alattiaknak ezt tényleg bemerték vállalni.

És akkor még nem is említettem a csillámpatkós gigachad kibebaszott Tim Curry-t! Ez az ember egy legenda! Bár nagyszerű élteművének alapjait már jóval ezelőtt a film előtt letette, én még úgy is ezzel a szereppel azonosítottam őt mindig is, hogy egész idáig nem is láttam a filmet. Eredeti hang kötelező!

Sorolhatnám még száz sorban, de ez egy olyan film, amit látni érdemes! A vége ugyan tényleg kicsit túl van húzva, túl giccses, és én kifejezetten hiányoltam belőle a Tenacious D-t, de ez nem felejteti az élményt.

Meglepő volt az biztos.

(és pár éven belül, még a The Dark Crystal is felkészül).

Értékelem: 7

Műfaja: kaland, misztikum, romantikus

Propaganda szintéren (nem a 16 év alatt megszokott erőszak és gyűlölet propaganda, de hát mi már elszoktunk attól, hogy normális hangvétellel is lehet hatni az emberekre, és élhető stílusba végzett propagálás is létezhet) is értelmezhető dokumentum film, úgyhogy megértem, ha valakit pont eddig érdekelte a téma. Ők nyugodtan ugorhatnak.

Alapvetően én sem vagyok híve az egyoldalú bemutatásnak, na ez pont olyan. Egy embert és egy pártot hozz emberileg közelebb a nézőhöz. Elsősorban ténylegesen a bemutatás a célja, de azért finoman játszik az irányba állítás és meggyőzés eszközeivel is. Egy oldal van csak felszólítva, de ez talán ma már kevésbé a film hibája, inkább a jelenlegi helyzeté.

Milyen másik oldalt tudnál megszólítani anélkül, hogy "áruló ukranista" szarságok ömlenének ki a száján? Jelenleg kb senkit.

Úgyhogy marad a portréfilm jelleg. Annak egész jó. Az eszköztár, amivel dolgozik, modern, technikás, ügyes. Remek vágás, piszok jó felvételek. Jól van ütemezve, ha szorongattatni kell, szorongtat, ha felemelni, felemel.

Témájából adódóan, mondanivalója sok boncolgatást nem igényel.

Talán ezzel a stílussal, bemutatással, kevésbé lett demagóg, vagy legalábbis természetesebben sem mint erőltetetten populista.

Túl sok újdonságot, hatalmas meglepetéseket nem tartalmazz, bár azért volt egy két olyan háttér anyag, mely azért mélyítette azt a képet, mellyel nagyjából a médiaszerepléséből már ismerünk. Hol előnyére, hol kicsit talán kevésbé előnyös oldaláról is (persze csak azért mértékkel adagolva).

Mozit talán inkább csak annak ér meg, aki ezzel fejezné ki támogatását, de gondolom akinek ez a terve, az ezzel teljesen tisztában van. Nekik ajánlott, mert témájához illeszkedve, egy korrekten összerakott portré film lett.

Értékelem: 7

Műfaja: dokumentumfilm

3. éve zsinórba, ha március, akkor Rendőrakadémia.

Talán ez az a rész, melyet a legtöbbször láttam a sorozatból. Úgyhogy nem tudom teljesen elfogulatlan szemszögből nézni.

Minden poént ismerek, minden karakter itt van a fejemben. Visszatértek a régi kedvencek, jöttek az előző részből megismert civilek, és leforgatták velük az első rész szellemiségében készült folytatást.

Annál talán kevésbé hektikus, de valljuk be, ez is (vagy talán főleg ez) csak sketch-ek egymás után pakolgatása, semmi több.

Őszinte értékelésben valahol az előző két rész között, nekem inkább kicsivel felette állnak. A jót szórakoztam rajta de semmi több kategóriából így sem tud kitérni.

És ha jól láttam, spoiler, ezzel a résszel meg is szakad a március sorozata jövőre.

Értékelem: 6

Műfaja: vígjáték

Frissen végezvén a könyvel ültem be rá a moziba (konkrétan előtte 4 órával fejeztem be).

Már a könyvel sem voltam teljes mértékben megelégedve, mert bár maga a matematikai, fizika és kémiai fejtegetések, maga a probléma megoldásra épített történet mesélés kifejezetten jól működött, minden más, csak egyfajta túl naiv, túlromantizált díszletnek tűnt. Egy szórakoztató, ámbár talán kicsit számomra túlságosan is felszínes díszletnek.

Úgyhogy elvárások nélkül ültem be rá, hiszen sejtettem, hogy ebből nem lehet, legalábbis nem fognak többet kihozni, mint egy látványos popcorn kaland-scifi mozit.

Így is lett. 

Meg kell hagyni, piszok élvezetes, rettentő jó humorú kaland scifivé degradálták a könyvet, és ez igazából, így a nagyvásznon, nem is állt neki kifejezetten rosszul.

Igaz, hogy tudományos téma boncolgatás ugyan még annyi sem volt benne, mint a Marsiban, de a probléma keresés azért valamicskét érzékeltetve lett. A történet súlya, már talán kevésbé volt jól tálalva, de ezzel ahogy írtam, már a forrás anyagban is voltak bajaim.

A látvány világ, a kamera munka kifogástalan. A karakterek és minden(ki) egyéb megjelenítése, ha nem is a könyvből ugrottak le, de kifejezetten ügyesen lettek adaptálva. A színészi játék pedig, hogy is mondjam? Gosling a komédiát nagyon érzi, és nagyon jól áll neki. Mikor viszont mélyebb érzelmekkel kellene megbirkóznia, hát, talán nem is az önhibájából, hanem magából az alapanyagból de legfőképpen a rendezésből adódóan, teljesen elvérzik.

Konkrétan olyan, mintha egy ingyenes liftzene mappából kiválogatott dallamra, egyedül egy zöld/kék háttér előtt kellene eljátszania mindenféle rendezői iránymutatás nélkül, hogy akkor ő most szomorú. Mert hogy a belső gondolatoknak, a film ugye nem tud/akar teret adni. Nem tudom, lehet ez csak így frissen a könyv után ugrott le a vászonról, de néhol kifejezetten kínos volt.

Szerencsére, ez nagyjából a film 10%-a.

A többi marha szórakoztató volt! Hosszú ideje nem élveztem ennyire jól magam a nézőtéren. Nagyjából a teljes terem együtt tudott (és akart) élni a filmmel. Ha már szidtam a rendezőt a fajsúlyosabb jelenetekkel kapcsolatban, azt azért meg kell hagyni neki, hogy nagyon jól érzi a humor ütemezését és adagolását, legyen az akár képi akár szövegbeli humor.

A film előtt, ezt írtam fel magamnak: Kíváncsi vagyok, mennyire hozza vissza ennek a mondatnak a hangulatát:

Rossz érzés úgy aludni, hogy senki sem figyel.

Azt kell mondanom, hogy bár kicsit összecsapottabban, leegyszerűsítve, kicsit talán ledarálva, de nagyjából áthozta. Működik, csak kicsit (vagy kicsit jobban) lejjebb kellett adni az elvárásokból.

A könyvet olvasottak esetében, ez talán hatványozottan igaz. Kihagyni viszont kár lenne, mert ami működik benne, az nagyon is szórakoztató.

Tök jó moziélmény volt.

Értékelem: 7

Műfaja: sci-fi, dráma, thriller

#moziban

Sejtettem, hogy ez azért kicsit kívül fog esni a komfort zónámból. Nos... 

Szóval, igen, igaz, nem igazán involválódtam be a direkt adta mobil szünetekbe, a közönség felkérdezésébe, a selfizésbe, szünetben a színpad előtt tartott lelki és tánc szaktanácsadásba, viszont még így is bőven adott olyant, amit magamba zártam és imádtam.

Egyrészt maga a téma, a fiatalságot (de valljuk be, az egész életet) végigkísérő felelősség vállalás súlya, a szorongás, a félelem (a "válság"), mikor a káoszból mindenféle útmutató nélkül csak úgy ki vagy dobva az élet elé, hogy hajrá, tessék, meg lehet mutatni.. azt az érzést rendkívül hatásosan hozta. Hol depressziósan, hol vidáman, hol melankolikusan. De végig átérezhetően, nyersen beléd marva.

Másrészt, a találás. Ahogy az elején már pedzegettem, az előadás, elégé kaotikus, kifejezetten lendületes, ötletes, kicsit már-már túltolt/kortárs/nemvagyokkritikus hogy pontosan tudjam milyen volt, de már a kezdés előtt, és végig a szünetekben, futkároztak a statiszták, mozgott valaki vagy valami a színpadon.

Sok volt a faldöntögetés a néző és a színjáték között, mert aktuális lenni, volt szó itt az új generációkat érintő szocmédia témáktól kezdve, a hazánkat (és fiataljainkat) sújtó háborús rettegtetés és annak abszurditása, miközben zajlik egy érettségi, egy országgyűlési választás, egy banki ügyintézés, orvosi vizsgálat..

Ráadásul mindezt olyan színpadi effektekkel, koreográfiával, hogy az már-már képernyőre kívánkozik (pontosabban inkább ez volt egy film dimenzióinak kivetülése egy élő színpadi előadásra). Ezt így elmondani nehéz, átélni viszont érdemes.

Merész, túlontúl túlfűtött, zavarba ejtő de elgondolkodtató, végig röhögős de mégis elmélyülős, kifejezetten újszerű élmény volt. Rengetek de tényleg rengetek fiatal nézővel (bár gondolom a színpadra is felhívott érettségiző csapat az egyfajta ilyen meghívásos buli lehetett), baromi jó hangulattal.

És amíg, egy kedvcsináló "előzetes" klip youtube-on megjelent, addig a zenei betétek spotify-ra is felkerültek.

Élmény: 8

itt majd a vígszínház linkje

Műfaja: színház, musical, zenés

#színházban

Gondolkodtam rajta, hogy felhígítsam e a blogot ilyesmivel, de mivel alapvetően a rossz memóriám megsegítése miatt, egyfajta naplónak készül, igen, szeretnék ezekre is emlékezni az év végén.

kép

A formátumot még keresem, meg kitalálom, meg rohanás van, de addig is, egy kis élmény beszámoló:

Ha már volt szerencsém a mű eredeti és feldolgozott verzióját is megtekinteni, nem hagyhattam ki a Pesti Színház műsorát sem. Így megnéztem a musical magyar verzióját, annak a musicalnek, melyből a feldolgozott verzió inspirálódott.

Üdítő élmény volt. A történet, az egy az egyben a feldolgozott verzió története, és a vége, az általam preferált ending volt. A díszletek, az azzal való játék, legyen az a hátsó sikátor, a rádiójáték, átvezető jelenetek, és maga a főszereplő, Audrey II., ötletes és kreatív. A színészi játék, bőven hozzátett az alapból is kellemes fekete humorhoz, le a kalappal mindenki előtt.

Jó volt a fordítás, nincs rossz szavam az énekre (bár a film fogorvosi jelenetei azért jócskán odavertek a színházi darabéhoz képest), imádtam hogy a színpad, ennyire közel van hozva a nézőhöz.

Kellett ez a kis kikapcsolódás. Jól esett.

Élmény: 7

itt majd a vígszínház linkje

Műfaja: színház, musical, zenés

#színházban

Az átadó megtörtént, az eredmények itt vannak. Nem néztem élőben (fáradt voltam a délutáni Hősök terés népünnepély után), nem néztem meg most reggel, egy összevágást sem az "érdekesebb" eseményekről. Biztos voltak, biztos szembejönnek majd. Így első ránézésre azért van pár kellemes meglepetés és pár kellemetlen is a nyertesek között. Az az egy biztos, hogy a Marty Supreme túltolt reklám kampánya, valószínűleg, elégé visszájára sült el.

A jelmagyarázatom alul is megtalálható, de nagyjából ez az elképzelés:

Nézzük részleteiben a díjazottakat:

A rövidfilmek mintájára, mivel ez a másik kedvenc, bár sokszor hanyagolt kategóriám, szeretném jelezni, az elérhetőségeket (nem mintha rajtam kívül bárki más olvasná ezeket a bejegyzéseket :D). De ha véletlenül valaki belefut, a filmet már vetítik nálunk is, bár még csak kis mozikban, de talán fogják máskor/máshol is. Addig meg külföldről a dockplay-en megtekinthető.

Oroszország egy távoli vidékén, egy aprócska kisváros túlságosan is ismerős iskola falai között (komolyan, nézegettem külföldi véleményeket a filmről, és már csak az iskolai környezet lepusztultságán ki vannak akadva.. hát barátaim, még én is ilyen falak között tanultam, és sok helyen jártam kicsiny országunkban, ahol ez azóta sem változott sokat), zajlik a mindennapi élet. Diákok járnak be, nőnek fel, tanárok végzik munkájukat. Közöttük dolgozik Pavel Tanankin is, ki amatőr filmkészítő hobbija révén, az iskola "dokumentumfilmese" lesz.

Ő örökíti meg, hobbiból a diákok, a város mindennapjait, munkájából fakadóan pedig az iskola eseményeit.

2022-ben, drasztikusan megváltozik minden. És a kamera forog tovább.

A 10. perctől kezdve ökölbe szorult kézzel, hányingerrel küzdve nézem a filmet, és a benne történteket. Most mit mondjak? Pontosan tudjuk mi zajlik, mi történhet odaát (is).

Ott már nincsenek fékek. És ezt a dokumentum film, nagyon jól bemutatja. Ráadásul a sors iróniája, hogy az ottani diktatúra követelte meg, a felvételek elkészültét. No, talán nem ilyen aprólékosan, és főleg nem nyugati kézre szánva.

Érdemes lenne jó pár embernek idehaza is megnéznie, és felfognia, miről szól. De pont ők azok, akik nem fogják.

Értékelem: 8

Műfaja: dokumentumfilm

Ahogy minden eddigi évben (2021, 2022, 2023, 2024, 2025), így most is, számomra a legkedveltebb része az Oscsar felhozatalnak, a rövid filmek. Mind minden évben, törekedek arra, hogy eredeti forrásból, akár fizetve (ha annak része a készítőhöz is eljut) nézzem meg ezeket, támogatva a hasonló jóságok elkészültjét. Nos, talán az első évek egyike, hogy bizonyos filmeket, még csak on-demand oldalon sem sikerült fellelni.

A lista, talán most először teljes részemről, nem engedtem el egy darabot sem csak azért, mert valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag csak amerikában, nyilvános könyvtári kártyával regisztrálva nézhető csak meg. Azért megjegyezném, azok a filmek még javában fesztiváloznak, úgyhogy talán ez még változni fog a közeljövőben. Ha így lesz, és észlelem, természetesen frissíteni fogom az elérhetőségeket.

Addig is, nézzük, az ide elég komoly gyomrost adó felhozatalt:

Ez egy A24 stílusban vászonra festett pszichológiai esettanulmány. Kortörténet, ha nem nézek utána hazafele a metrón, akkor is sejteni véltem volna, így meg biztosan tudom, hogy a rendező és író nőnek, Mary Bronsteinnek az egyik rondább időszakának pszichés epizódja. Személyes film.

Túlzottan is.

Nyersen, őszintén beszél saját elcseszettségéről, az érzésről mikor csapdába érezvén magát, a rászakadó mennyezettel együtt érkező életének és univerzumnak a súlya alatt megroskadva, az idegösszeomlás legszélén kapaszkodva sem talál semmit és senkit, ami segítene a problémáján.

Egy beteg gyerek sorsával a vállán, hallucinációkkal gyötörve küzd, de közben látjuk a patkányhoz hasonlítgatáson keresztül, hogy ilyen önállóság mellett is mennyire (ha nem sokkal jobban) rákényszerül a ragaszkodásra.. hát nem volt könnyű nézni.

Talán értelmezni is nehéz.

Az A24-et nem véletlenül emeltem ki az elején, ezt a folyamatot, szinte végig a főszereplőhöz kényelmetlenül közel, sokszor premier plán-ban, sőt, néha szuper plán-ban, az arcába bújva tekintjük végig, és az a feje felett megnyíló lyuk, és a vele érkező szürreális élmények, nem könnyítik meg az amúgy a témájából is adódóan nehézkes befogadást.

Itt jegyezném meg, hogy Rose Byrnenek ez az első Oscar jelölése, és ez után a teljesítmény után, Emma Stone ide-oda (meg Jessie Buckley eddig díjesői mellett is), megérdemelten kaphatná meg.

A filmet rajtam kívül egy nézővel üres moziteremben néztem meg, és nem vagyok benne biztos, hogy több emberrel nekiindulva, nem pont ugyan ennyien maradtunk volna a végére a teremben.

Csak annak ajánlom, aki bírja a nehezebb témákat, és talán a leírásomból sejthető tálalását.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, thriller

#moziban

80as években megszületett (illetve a 70es évekből átörökítették és modernizálták) a tini kor feldolgozásának sablonjai, melyeket ma már úgy emlegetünk, hogy klisé. Nos, ez egy olyan (ha nem az) a film, mely pont eme sablonok mellett épül fel.

Egy valamit azért ne felejtsük el: ez nem a 2000es évek tucat filmje. Bármennyire is rosszul hangzik majd a lenti plot, legyen előttünk, hogy ezeket a filmeket még híres, vagy később híresé váló színészekkel csinálták, neves rendezők és író (nem 30, csak 1 vagy 2) dolgozott rajta, és a produkciós értéke teljes értékű mozi film.

A fentieket figyelembe véve, igen, a történet az ma már klisé. Amerikai tini a 80as években amerikai problémákkal küzd az kirekesztés ellen. Egy fiatal lány, aki a sorból kilógva, saját magát próbálja meg ebben a közegben meghatározni, és ez persze mindenkinek a szemét szúrja.

A rózsaszín gruppi, a szürke konformisták között, a punkok a yuppiek ellen, különcök vs gazdagok. És közben persze tombolnak a hormonok, és szokás szerint itt is a nagy végzős bál körül forog az élet. Mint mindig.

A film felszínes történettel, elnagyolt karakterekkel, de egy kedves szívvel és töménytelen 80as évekkel rendelkezik. Egy szerencséje van, hogy írói székből John Hughes a szállítója, aki 1950 és 2009 között, születésétől haláláig végig tinédzser maradt (vagy éppen néha gyerek). Beszéli és megérti a coming-of-age korszakot, és úgy tudta még a felszínességet is átadni, hogy még ha feltupírozva és nagyon nagyon kiszínezve is, de az még bőven fogyasztható, vagy éppen élvezhetővé vált.

Ha pedig volt szerencséje rendesen megfogni a fenti rétegeket, akkor pedig komolyan tudott szólni az amerikai társadalmi problémákról is.

E film esetében, talán ez most kevésbé sikerült így. 

Mindenesetre, bár tudom hogy nem ő volt a rendező, de biztos hogy benne volt a keze abban, hogy remek színészi gárda jöhetett össze. Itt van a The Breakfast Club-ból  a remek Molly Ringwald, szerepel a pofátlanul fiatal Jon Cryer, itt volt James Speder, a meglepően jól helytállt Andrew McCarthy és belebegett örök kedvenc űrtechnikusom Harry Dean Stanton is.

Hja, a kidobó pedig Ford Fairlain.

A film aranyos, nehéz rá haragudni.

Nehéz de lehet, ha végig nézed. Azért az a lezárás az még a rengetek giccs ellenére is unfair. #TeamDuckie. Mindegy. A hibáit felvállalva, lehet ez egy rózsaszín kis nosztalgia film csemege 40 évvel ezelőttről annak, aki éppen erre vágyik.

Értékelem: 6

Műfaja: vígjáték, dráma, romantikus

Mivel mostanában viszonylag sok időt töltök el az ócska, mocskos, háborús uszító propaganda plakátok alatt, és ezektől menekülvén, még több időt a Kingdom Come Deliverance II világában, adta magát, hogy egy, a (háborút) játékot megidéző filmre is rákeressek. Nos, rákerestem, és megtaláltam.

Egy vérgőzös, az elburjánzó kegyetlenség időszakában, az elnyomottak vérében áztatta országban, ahol sem a királyok, sem nemeseik nem válogatnak az eszközeikben, egy zsoldos emelkedik ki a mocsokból. Egy erőszakos, erőskezű vezető, mely hamarosan az ellenállás példaképe, a huszita háború vezéralakja lesz.

Nos, igen, a film nem más, mint Jan Zizka hadvezér alakja köré épül.

Veszi Jan kultuszát, hozzá a kor politikai közegét és fontosabb szereplőit, majd ír köréjük egy kitalált történetet. Magáig a huszitákig nem jutunk el, Huszt János is csak egy "cameo" erejéig szerepel, ez inkább egyfajta "eredet" történet szerűség akar lenni, adózva Jan emléke előtt.

Az egésznek, bár van egyfajta TV filmes érzete, a sötét tónus, a véres, erőszakos jelenetek, egy-két apróbb színészi pillanat (Sophie Lowe jelenetei főleg, mert Ben Foster és Til Schweiger, azért szokás szerint, nem nagyon erőltetik meg magukat), és maga a közeg, az atmoszféra miatt, nézeti magát.

Főleg, ha a fent említett játékhoz keres hasonulást.

A kunok kegyetlen jelenléte, a falvak, várak megjelenítése, a jól ismert belső terek, öltözködés, mind-mind ismerősként fognak visszaköszönni. A film címszereplőjéről nem is beszélve.

A játék mellett persze a valódi történelem eseményei is helyet kapnak, még ha máshogy nem is, említés szintjén legalább szerepelnek benne. Igen, kezdetleges formában a szekértábor is.

Nem egy nagy film, sokszor lassú, fájdalmasan kevés és alulírt párbeszédekkel tarkított, viszonylag egyszerű történettel rendelkezik. Nem mer nagyot meríteni, de amit vállal, azt jól hozza.

Aki pont ilyesmit nézne, aki a középkor sötétebb időszakának hangulat keresi, annak nem egy rossz választás. Mindenki másnak, nyugodtan kihagyható.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, dráma, történelmi, háborús

Egy ház, mely nemzedékek súlyát, történetét hordozza. Az apa, aki ezzel a teherrel nem hajlandó (egészen öreg koráig) szembenézni, és elhagyja a családját. A lányok, aki apa nélkül nőnek fel.

Történetek, tárgyak, emlékek. Öröklött és magunkra húzott sorsok, belénk fojtott traumák. Egy ember, egy család, egy nemzedék, egy egész kultúra.

Semmi olyan, ami ne lenne mondhatni megszokott.

És a film, mely ezekkel az érzelmekkel játszva teríti ki lapjait, látványosan, nem rejtegetve. Majd ugyan ezeket a lapokat újra osztva meséli el ugyan azt.

Kimondott és kimondatlan szavakkal.

Feltépve, összeragasztva, újrajátszva, magadra hagyva és egyesítve.

Nagyon nehéz értékelni, és nem könnyű elmesélni. Ezzel még együtt kell lennem egy darabig, hogy tudjam hova rakni. Akárcsak hogy a rendező előző alkotásával is.

Haragszom, siratom, örvendem a filmet. Magunkat, magamat. Talán ez is volt a cél.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma

#moziban

Eszement ámokfutás, minden téren.

A történet, a karakterek legalább annyi irányba szaladnak szerte széjjel, amennyire a rendezés, vágás, hangkeverés és a zene. Ez egy 140 percnyi őrült kakofónia, mely stílusát és tempóját, kiszámíthatatlanságát mintául véve, simán elmehetne egy PTA vagy egy Damien Chazelle filmnek.

Csak hogy az előbbihez a hangulata kevés, utóbbihoz meg a ritmusa.

Félre ne legyen értve, ez még mindig egy jó film volt, zseniális beleéléssel a színészek által, csak talán a hype-hoz nekem nem ért fel. Nehéz azonosulni a filmmel, ha a karakterek, nem csak a főszereplő, hanem mindenki, egy megátalkodott unszimpatikus barom.

A káosz amit a vásznon látunk.. azt hogy is foglaljam össze.. szóval főszereplőnek el kell jutnia A-ból B-be és kell hozzá pénz. Ahogy felszántja maga körül a várost, azt követhetjük végig, csak közbe néha úszkálunk kicsit az ondósejtekkel, talpig szaros, asztmás kutyát fuvarozgatunk ide-oda, és egy ponton végignézzük auschwitz foglyairól egy visszaemlékezést, ahogy egy szőrös férfi testéről szopogatják le a mézet.

A fenti példák mellett, azért ez továbbra sem egy absztrakt művész film. Egy jobbfajta A24 film, sajátos stílusú menetelés, de annyi minden történik, annyiféle képen, hogy az egy nagy káosznak érződik. De egy amúgy gondosan elénk készített káosznak.

Szóval igen, ez nem lesz egy közönség kedvenc film. Nehéz, rohadtul idegesítő őrült tempó ez, viszont működik.

És bár a leírásba nem tudtam belepasszolni, de szeretnék Gwyneth Paltrow-ról is megemlékezni, mert bár ő egy másfajta kiugró része a történetnek, színésznőként nagyon kellemes színfoltja volt a szereplőgárdának.

Odessa A'zion sunyi aranyos karaktere szintén, ő egy igazi rejtett, robbanószerkezet volt. Timothée Chalamet-nek pedig mehet az Oscar. 

És még pár mondat a végéről. Ennyi nárcisztikus önzés után, nem éreztem, hogy itt bárkinek is megváltásra lenne szüksége, de nekünk nézőknek viszont igen.

Elégé megvoltunk terhelve, és nem tudtam, hogy kéne ennek véget vetni. Szerencsére a rendező igen. Kellett a legvégén az a felszabaduló, érzelmi kirobbanás, hogy úgy jöjjünk ki a filmről, ahogy.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, sport

#moziban

Jó 20 évvel később, 82-ben lett a történet újra elővéve, és brodway musicelre átültetve. Végül lett belőle akkora siker, hogy 4 évre rá, már filmként is megjelenjen, és ez az, amire azóta is a legtöbben emlékeznek a filmcím hallatán.

Bár első hallásra egy Rocky Horror Picture Show-ként indul az egész, de azért ez sokkal inkább klasszikusabb musicel vonal mentén mozog.. már ha az ember evő óriás növény, és a (Steve Martin által valami fergetegesen megformált) szadista fogorvos klasszikus vonalnak tekinthető.

A zene souls/r'n'b, rockos, pörgős, meglepően élvezhető. A díszletek, a bábmunka pedig egyszerűen lenyűgöző. Audry II. valami félelmetesen jól működik.

Nem különben Rick Moranis, ezzel a visszafogottabb, éneklősebb (meg kell hagyni dögösebb) szerepben. A musical egyik legerősebb eleme volt, csak dicsérni tudom. Bill Murray-ról viszont kiderült, hogy nem egy Jack Nickolson.

Kicsit sajnálom, hogy az eredeti, virágok általi lelepleződést és keserű lezárását nem hozta (legalábbis a theatrical cut) magával, és bár nálam nagy klasszikus most már nem lesz, de megnézni nagyon is megérte.

Aki szintén most pótolná, ajánlom, a rendezői változatot. Beszerezni ezt nehezebb, de az utolsó jelenetek itt-ott, fellelhetőek. Ezt hívom igazi befejezésnek, a film elborult kegyetlenséggel vezeti át a történetet a Triffidek napjaiba!

Értékelem: 7

Műfaja: komédia, horror, tragédia, musical

És ha már, ez az év így alakult, a Pesti színház is műsorára tűzte a musicelt, úgyhogy ezt a történetet még egyszer ott is át fogom élni. Lehet ez már kicsit túlzás, de kíváncsi vagyok, hogy nézz ki ez színpadon.

Szerk.: Megnéztem, üdítő élmény volt. A történet egy az egyben követte a feldolgozást és dalait, hiszen végül is, az valójában pont ezt a(z eredetileg broadway) musicalt ültette át filmtekercsre. Összeértek a szálak. A díszletet, az azzal való játékot, a bábmunkát, csak dicsérni tudom. Nagyon ötletes megoldásokkal éltek (legyen az a növény, a háttérben a sikátorban zajló dolgok, a rádióműsor és főleg a fogorvosi jelenet). A színjáték bőven hozzátett az alapból is kellemes fekete humorhoz, jó volt a fordítás, szavam nem lehet az énekre. Kellett ez a kis kikapcsolódás, jól esett. Főleg, hogy az alternatív vége lett előadva (bár gondolom ez volt az eredeti musical vége is, csak a filmben változtattak rajta).

Az volt a terv, hogy eljutok a Puskin Zenélő Képkockák januári vetítésére, és megnézem a musical filmet belőle. Nos, ahogy (gyaníthatóan) számomra az évtized koncertjére sem, ide se sikerült eljutni a szokásos téli lebetegedés okán. Jó, ha a sors úgy, akkor én meg így. Megnézem minden verzióban is!

Bizony, ennek az egésznek volt egy előzménye.

66 éves horror paródia (1960).. vígjáték (nem musical!), melyben egy kétbalkezes virágbolti dolgozó, rájön, hogy a titokzatos japán öregembertől vett dísznövénye, vérre szomjazik.

Van itt minden, slapstick vígjáték jelenetek, bohókás karakterek, víg szaxofon nóta, vonat által feldarabolódó hajléktalan testrészein lakmározás, fájdalomtól elélvezés, és a virágokat majszoló Dick Miller, meg a szokottnál is perverz őrültebb (és fiatalabb) Jack Nicholson szerepléséig minden is.

Hát, 1960 jócskán meglepett na.

Kicsit erősebb volt, mint amire számítottam.

De legalább már értem, miért került 20 évvel később ez újra elő. Van egyfajta kult-státusz érzete, egy egészen maradandó hangulata.

Mai szemmel nézve ugyan már igencsak teátrális a stílusa, de az abszurditása kifejezetten nézeti a filmet.

A lezárás (meg ezekkel a virágokkal lelepleződés) pedig zseniális hülyeség. Örülök, hogy nem hagytam ki.

Értékelem: 6

Műfaja: komédia, horror

Érdekesség képen, van színezett verzió is, ha jól emlékszem 85-ben és valamikor 2000 után is kapott felújítást.

Igen, igen, fent vannak már egy ideje a 98. Oscar jelöltek. Foglalkozok is majd vele, csak az utazásra ráült egy betegség. Meg a naptáramat nézve, februárban mindenre is lesz időm csak ezekre a filmekre nem (kicsit szeretném visszakapni a régi koncertre járós formámat (csak a Barba Negra vállalhatatlansága ezen túl sokat nem segít), illetve kicsit bővíteni kultúrális szokásaimat, úgyhogy most elég sok színházi és musicel darab áll előttem, betervezve, befoglalva).

Úgyhogy lehet csak a díjátadó után lesz majd utólagos dara az egészből. Nem tudom. Ahogy lesz rá erőm, megcsinálom a szokásos listázást, hátha közbe kicsit jobban megjön a nevezettekhez a kedvem. Így átfutva, túl nagy lelkesedést bár nem éreztem, azért lesz itt egy-két érdekesebb alkotás is, remélhetőleg.

Szerk.: nos, jó egy hét csúszással de felvéstem a jelöléseket, és az első hirtelen jött gondolataimat. 

A jelmagyarázatom alul is megtalálható, de nagyjából ez az elképzelés:

Tovább a teljes lista:

Az eddigi tapasztalatok alapján, nem volt túl magasan az elvárásom az idei, mármint a 40 évvel ezelőtti 1986-os évkezdéssel. Főleg mikor megláttam a címet és felszínesen ránéztem az IMDB oldalára. De hát januártól nem is vártam sokat. Nos..

Los Angeles egyik lepusztultabb, csövesektől nyüzsgő negyedében kezdünk. Az egyikük éppen elveszíti kutyáját, és keresésére indulván, egy Beverly Hills-i újgazdag, kissé hóbortos és végtelenül gazdag család medencéjénél találja magát. Szembe nézve saját tükörképével, megtömi zsebeit jó nehéz kövekkel, majd a mélybe veti magát.

Khmm.. ez egy vígjáték...

Elégé sajátságos stílussal, egyfajta társadalmi szatírával átszőtt ferde tükör, mely néha inkább csak sima tükör, elnézve a környezetet és az arra járó embereket. Itt azért elég sok anyag volt valódi helyszínen forgatva, az éppen azon a környéken kóborlókat használva "statisztának".

Vígjáték elemként, a képtelen párbeszédekre, az azokban nagyon szelíden és ügyesen elhelyezett poénokra, furcsa helyzet komikumokra, érdekes figurákra épít, és ezekből van is benne bőven. 

Nem fogod halálra röhögni magad, és többször inkább csak nézel, hogy most itt mi is zajlik és mi volt az elképzelés.. én legalábbis így voltam vele. De valahogy, a rendezési megoldások, a színészek, visznek magukkal, nézetik a filmet.

A magával mit kezdeni nem tudó idegbomba Richard Dreyfuss (akin most lepődtem meg, hogy még 2025-ben is szerepelt még filmben! hajrá, még sok sok aktív évet!) és Nick Nolte, a melák, különc, mindent lenéző mégis mindenbe beleszóló hajléktalanja, egészen frenetikus párosítás.

Bár tény, a film sztárja, egyértelműen Matisse volt (aki megnézi, tudni fogja).

Az utolsó negyedére aztán Little Richard is végre beindul, a helyzet is elmegy annyira abszurdba, hogy végül a film is simán magára húzhatja a vígjáték köntösét. Az addigra fel-felszakadó kuncogás, őszinte nevetésbe csap át, a film pedig vissza fordul önmagába, egy olyan ötletes keretes szerkezetet alkotva, hogy arra adtam egy elégedett csettintést.

Legalább záródott annyira furcsán, mint ahogyan indult.

 Ez egy határozottan nem gyerekkel/(nagy)szülőkkel együtt megnézendő film, de annyira furcsa, és annyira kiszakít a napi rutinból, hogy ezt nagyon is tudtam értékelni.

Végre egy olyan Mindig 40! évkezdő, amit fel tudok hozni pozitív példának is.

Értékelem: 7

Műfaja: vígjáték

Lanthimos filmjeivel még én sem tudom, hányadán is állok. Mindenesetre azt el lehet mondani, hogy a filmipar azon kivételes egyedei közé tartozik, akik sajátos látásmódjukat, mérföldekről fel lehet ismerni. Úgyhogy bár nem rohantam rá, hogy megnézzem, de eszembe sem volt kihagyni.

Így végül év elején, egy nem teljesen (de majdnem) üres teremben, viszont egy kulturáltabb (értsd. filmet nézni ült be, nem kocsmázni) társasággal néztem meg (ami a metrón velem utazókra már nem lehetett elmondani). Konkrétan elhangzott egy ilyen mögöttem, hogy "átülök, hogy másokat ne zavarjak és lássák a vásznat" mondat. 2026-ban? Egy nagyvárosban, ahol nincsenek embertársak csak az "én" egyén.

Jó, nem csapongok tovább. A lényeg, hogy volt lehetőség átadni magam a filmnek. Úgyhogy akár be is szippanthatott? Akár...

A fényképezés remek. A Toldi vászna meg remeg. Hullámzik, örvénylik valami benne, de segíteni senki nem tudott segíteni a megfejtésében. Légnyomás és hőmérséklet különbség? Nem tudom, nyárról nem rémlik ilyesmi.

Direkt nem erre figyelve, tudtam értékelni a technikai jóságait a filmnek, élvezni kevésbé. De ez nem a film hibája. Ellenben, ami elvitathatatlan erőssége, az maguk a színészek.

Emma Stone és Jesse Plemons párosa hibátlan. Utóbbira rá se lehet ismerni (erős túlzással élve), és mindkét színész olyan hihetetlen beleélést tanúsított, annyira jól volt e kettő (és a harmadik támogató) színész vezetve, hogy nem lehetett nem rájuk figyelni. Pedig a film jó részében ők csak ültek és beszélgettek. Beszélgettek hülyeségekről.

A film, egy amolyan lapos-földhívős, oldószert lefetyelős, konteos trumpista vadbarom verbális (és némileg fizikai) ámokfutására felépített, jó hosszú, lassú, tényleg csak a beszélgetésre fókuszáló majdnem-kamaradarab.

A szatíra elsőre is teljesen egyértelmű (és remekül van nem csak elmesélve, de vizuálisan is tálalva), és végül mindkét oldalon csattan az ostor. Ez mindenképpen üdítő volt látni (még ha valószínűleg ez az eredeti mű érdeme is).

A színészeknek és rendezésnek hála, bármennyire is kínos baromság volt ez az egész, bármennyire is el van húzva, nyújtva, kitartva minden jelenete, nagyon is nézeti magát.

Beszippantani engem ugyan csak részben sikerült neki, de piszok gyorsan elment ez a két óra. Számomra ez ismételten "csak" egy érdekes, ezer oldaláról szatirikus őrület volt, melynek újranézést viszont nem nagyon fogom igényelni még egy jó ideig. Mondjuk elfelejteni sem fogom.

A kedvenc mellett ez sem lesz a kedvencem, de ez legyen a legnagyobb bajom. Az Oscaron meglepődnék ha nem látnám vissza minimum a színészeket.

Értékelem: 7

Műfaja: komédia, krimi, sci-fi

#moziban

A tavalyi ígéretemnek megfelelően, túléltem az évet. A Cinefesztre és más egyéb mozis eseményre ugyan nem jutottam el, de kicsit normalizáltam a sorozat, könyvolvasási és játék szokásaimat, már amennyire ezt így 40+ évesen még rendszerezni lehet. Viszont volt egy olyan hihetetlen utazásom (újra), melyet még azóta sem tudtam igazán feldolgozni. Ellenben, a filmeket sikerült, nézzük is.

(a kép amúgy továbbra is a Langolier-ekből van, ez éppen Stephen King cameoja az időfelfaló szörnyek között)

2025

Összegzés:

Idén talán erről az alkotásról beszéltek a legtöbbet.. nem volt szívem a jövő évi listára hagyni.

A film lényegében két részből áll: az első felében felkerülnek a szereplők a vászonra, a mai közönséghez és stílushoz méltóan kicsit nyersebb, profánabb formában.

Egyfajta gengszter/heist film toborzó szekvenciája ez, még akkor is ha (látszólag) csak egy bár éjszakai dolgozóinak toborzása a cél.

Aztán jön a második fele, a konfliktus. Sajnos ezt már sokan elspoilerezték április óta nekem, de még így is kellemes meglepetésként ért, hogy ez a téma, egy ilyen környezetben kerül elő, a fent már említett gengszteresebb (és néhol nyersebb) stílussal megtámogatva.

Kész csemege az erre szomjazóknak (vagy azoknak akiket meglepetésként éri a történet).

A történet és helyszín miatt egészen egyértelmű, melyik rendező-író páros melyik kult klasszikusára hajaz a film, szerintem felfogható egyfajta modernizált omázsnak is talán? Igaz, ott az első fele jobban működött, izgalmasabb és érdekesebb volt.

Cserébe, a konfliktus ott elment elégé "ponyva" B filmes irányba. Ez talán itt kicsit jobban van kezelve.

Külön tetszett a zene, mint főmotívum, még ha kicsit felszínesen is van kezelve.

Már a tér-idő összekapcsolódás tekintetében is zseniális volt (talán a kedvenc részem), de később az a bizonyos éneklős-táncolós jelent is borzongatóan jóra sikeredett.

Végül is az egész film erről szólt. Teljesen nem odaillő elemekkel csinálni egy a stílusában is teljesen jól működő filmet.

Hibái mellett is, egy kellemes meglepetés volt.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, dráma, horror, thriller