Látványos, egyedi hangulatú káosz. A színész(ek) átlényegülése zseniális, Austin Butler mindent beleadott, már legalábbis annyit mindenképpen, amennyit a megtépázott forgatókönyv megengedett neki. Szerencsére jól megoldotta a dolgot, sőt mi több, egy egyszerű Elvis imitálásra számítottam, és egy zseniális és aprólékos színészi játékot kaptam.

Tetszettek még a kreatív vágóképek, a színes és dinamikus látvány világ, a film első felében uralkodó hangulat, a koncertek őrülete. Bár néha tényleg olyan érzésem volt, mintha elkapott volna valami cirkuszi forgó-pergő körhinta, de talán ez (és az aláfestő bluesos háttérzene) volt az, ami végig bent tartott a filmben. Szükség volt rá, mert amúgy sok minden másért, nem biztos, hogy ott maradtam volna.

Mert hogy jó ötlet úgymond a "gonosz" szemszögén keresztül bemutatni a szenvedő főszereplőt, csak a végeredmény így tényleg pont ennyi lett: szánalmat és sajnálkozást érzünk mindkettejük irányában. Ez az érzés sajnos az elejétől a végéig ráül a filmre. Nem is igazán Elvist ismerjük meg, csak egy lázadozni próbáló bábut, amit az ezredes irányít. Meg az ezredest. Így lehetőségünk sincs pozitívan, érzelmileg belevonódni a filmben, csak kínosan a háttérben feszengve nézzük a mélyrepülést.

Rossznak nem volt rossz, ez is egy koncepció. De a zenészekről mostanában készített életrajzi filmek között, talán ez lett a legkevésbé maradandó és élvezhető számomra.

Értékelem: 6

Műfaja: életrajzi, dráma, zenés