Eltelt 9 év. Nem csak a valóságban, de a történet szerint is. A fiúból író lett, és kihasználva a bemutató által adódó lehetőséget, Párizsba szervez egy könyv találkozott, hátha megjelenik a lány a múltból.

A találkozás ennyi év után kicsit félszegen, kicsit távolság tartóan indul, de nagyon hamar rájönnek, hogy mindkettőjük életének egy meghatározó eseménye volt az az éjszaka 9 évvel ezelőtt. Újra megnyílnak egymásnak, és tudnak úgy beszélgetni, mintha csak pár hónapja történt volna az egész.

De sajnos, hosszú évekkel ezelőtt volt. És ez meglátszik mindkettejükön. A férfi házas, gyermeke van, a lány még keresi a helyét. Mindkettő dolgos ember, túl vannak csalódásokon örömön, de egyik sem tudta igazán túltenni magát azon az estén, és azon, hogy végül nem lett folytatása. Kicsikét megkomolyodtak és megkeseredtek, és ez a párbeszédeken is látszódik. A téma sokáig a munka és a jövőkép körül forog, csak mikor az eltemetett érzelmek a felszínre kerülnek, akkor kezd el, ténylegesen is szólni valamiről. Bár az előző rész meghitt és természetes beszélgetései helyett itt most inkább színházi felolvasó estet kapunk, a téma így is valós és ismerős lehet. Párkapcsolati problémák, barátok, barátnők sorsa szemben állítva a főszereplőjével, félelmek és remények, bár a hangulat, inkább pesszimista, sem mint optimista.

A két főszereplő, Julie Delpy és Ethan Hawke játéka talán finomodott (főleg Ethan Hawke játszik talán jobban), és a rendező is mondanivalóval, vagy legalábbis elgondolkodni valóval érkezett meg a második részre, az összhatás valahogy sokkal kevesebb. Belekezd a vágy és vezeklés húza-vonajába, aztán lezárás nélkül elfeketül a kép, a képzeletünkre bízva a folytatást. Nem mondom, hogy az első rész, nem élt volna hasonló eszközökkel, de az érzések, amiket az kiváltott, sokkal jobban irányt adóak voltak, mint ez, ami inkább egy párkapcsolati terápiás elbeszélgetésnek hatott.

Nem tudom pontosan, milyen befejezésnek örültem volna, mert két lezárás volt a párbeszédekből sejthető. A két megsebzett ember tovább lép, nem "kockáztat", éli tovább az életét, annak tudatában, hogy ami történt, az megtörtént, vagy félredobnak mindent, és adnak maguknak még egy esélyt. Nem biztos, hogy bármelyik befejezésnek jobban örültem volna, de nem is úgy ültem le elé, hogy ilyent várjak tőle.

Értékelem: 6

Műfaja: dráma, romantikus