És ha már popkultúra, mi mást is választhatnék ebből az 5ösből, ha nem a Ponyvaregényt (jó, ehhez hozzá tartozik, hogy bár (nem tudom miért,) nem írtam róla, de még érzem a könnyek ízét a számba, melyet a Schindler sokadig újranézése okozott). A Pulp Fiction viszont modern korunk filmművészetét nézve, megkerülhetetlen. Ugyan hiányzik belőle az a plusz, ami az én szívembe a legjobbak közé tenné, de azon kívül, ez egy őrök klasszikus remekmű, a maga furcsa könnyed és kifacsart stílusa ellenére is. Mármint, éppen azért.

Szintén nem fogok hosszú litániát írni róla, aki nem látta a filmet, az az élete során egyszer úgyis látni fogja, aki meg már látta, annak úgyis beleégett a fejébe pár jellegzetes beszólás, karakter vagy esemény. A töredezett szerkezetet első nekifutásra talán nem is értettem, értelmét most sem igazán tudom, de megadja az egyéniségét az egész történetnek. Ahogy a karakterek is, melyek mintha egy filmmániás gyermek fejéből pattantak ki. Lényegében így is történt. Mert hogy a rendező szerintem már sosem fog felnőni.

De ami a legnagyobb erőssége, az a szövegkönyv. A párbeszédek legtöbbször a semmiről szólnak, teljesen kilógva az adott történetszál cselekményéből. Általános témák, melyet a párbeszédbe keveredő karakterek reagálása, hozzáállása tesz mégis érdekessé. Na meg az a tény, hogy az összes ilyen "általános" beszélgetés egy olyan őrült és kaotikus jelenetbe csapódik át, mely viccet félre téve, felrobbantotta az erre fogékony tini agyamat, mikor először láttam. Azóta, akárhányszor újranézve pedig, a nosztalgia által övezett hatalmas vigyorral várom a beteljesedést.

És meg is kapom, minden alkalommal. Ugyan a közepe a Butcher barátnős részeknél nagyon leül, de hát annak a kicsúcsosodása is olyan eszement beteg jelenetben végződik, hogy megéri kivárni.

És ennyi a film, beszélgetések és őrült jelenetek fejezetei, melyet az ember rongyosra tud nézni.

Értékelem: 9

Műfaja: krimi, dráma

A véghajrába érkezvén, kicsit előre néztem, mi vár rám. Nos, 15 olyan film, melyet mind láttam már. Úgyhogy ez már csak 3 db öröm kör lesz, ahol egy-egy kedvencemet újra tudom nézni.

Tervben volt ugyan még az is, hogy a legrosszabb pontot kapott, vagy legkevésbé emlékszem rá filmre tegyem a voksom. El is kezdtem az Eredetet, de már az első fél órában előjött, miért is nem szerepel az annyira előkelő helyen. Mert az ötlet hiába zseniális, a kamera kezelés hiába látványos, a színészek hiába erősek a szerepükben, hiányzik belőle valami megfoghatatlan esszencia, ami egy tök jó akció-scifi filmből valami csodává varázsolná. És nem volt kedvem ezzel zárni ezt a projektet. Úgyhogy nézzük meg ezredszerre is a világ egyik legjobb filmjét. Szerintem.

Nem fogom sokáig ecsetelni, mert ez a film annyira sokrétű, hogy órákat lehetne elbeszélni róla. Ahogy a fent említett filmnél is írtam. az ötlet zseniális, a forgatókönyv (hiába megy ellene az alapanyagnak) majdnem hibátlan, a kamera kezelés látványos és kreatív, a színészek pedig piszok erősek. Csak itt, van ezen felül valami plusz benne, ami nem ereszt el, akárhányszor újra nézem.

Tényleg láttam már 5-6szor, és még mindig működik a hangulat, nem lesz unalmas a narratíva, még újra és újra találok, ha nem újdonságot benne, olyan apró részletet, amely kevésbé maradt meg az aktív emlékeim között. Nagyon jó a csavar benne, emlékezetes, bár már kevésbé vérnyomás növelő a nagy leleplezés is. Bár a vége tényleg over-the-top, de azzal a zenével és záró képpel, továbbra is tapsikol az ember örömében, elképedésében.

Az Eredettől sem vonom meg, hogy beírta magát az örök klasszikusok közé, de ez a film, mely a kritikai ellenszenv ellenére is a popkultúra legjobbjai közé emelkedett, számomra, apu elcseszett kis lelkének, ez sokkal de sokkal jelentősebb. Úgyhogy igen, a pont az stabilan marad ahol volt.

Értékelem: 10

Műfaja: dráma

Kicsit elszámoltam magam, és egy másik csoportkörbe osztottam be a filmet. De hát veszni nem hagyunk semmit, ha már újra neki ugrottam, legyen is leírva, mi a véleményem.

A szokásos mantrámmal indítok egy szokásos panelekből építkező filmnél: nem vagyok oda Martin Scorsese maffia filmjeiért vagy földhöz kötött történeteiért. Én azt a Scorseset szeretem, akinek elszáll az agya és valami olyant mutat meg, mint más senki.

Nos, ez nem az a film.

A történetet kár ecsetelni, a szokásos felemelkedés-bukás történet, pont azokkal a karakterekkel, pont azokkal a fordulatokkal, amiket már ismerünk. Amit viszont meg kell hagyni, hogy ez a mozi, valami fene mód jól össze van rakva. A karakterek, a forgatókönyv, a rendezés, remek munka. Ray Liotta-t jó volt újra látni, de Joe Pesci is hozta a tőle elvárt kiszámíthatatlan őrült karakterét.

Külön finomság, hogy a The Sopranos karakter gárdájának majdnem a fele szerepel kisebb-nagyobb szerepekben. Lorraine Braccoról például nagyon lassan esett le, hogy ez az energetikus vadmacska nem más, mint az előbb említett sorozat főszereplőjének a pszichológusa.

A film hossza és az alapvető ellenszenvem ellenére is, meglepően könnyen és gyorsan csúszott, és mivel vagy már harmadszor láttam, így úgy döntöttem feljebb húzom egy pontszámmal. Nagyon élveztem, és végül is tényleg, ez az egyik legjobb maffia film, melyhez eddig szerencsém volt. És nem, én a Keresztapákat sem szeretem. Félek is, hogy nem fogom tudni, azokat a következő fordulókba kicselezni.

Értékelem: 8

Műfaja: életrajzi, krimi, dráma

Sokat vártam erre a filmre és a forduló befejezésére. Már rég meg kellett volna írnom a top250-es projektem 3. évét, de ennyire a vége felé, ilyen kevés pótlással, inkább elhúzom a negyedikre. Ahogy elhúztam ezt is. Túl nagyok voltak ez elvárásaim.

Ugyanis nem vagyok az olasz vígjátékok nagy barátja, és Roberto Benigni stílusa sem áll túl közel hozzám. Úgyhogy ezzel a filmmel is meggyűlt a bajom, nehezen tudtam vele megbarátkozni. Mert bár a műfaja dráma, a film első fele azért elégé tipikus olasz vígjátékként indul.

Harsány, idegesítő örök mozgó és állandóan kiabáló. Be kell vallanom, félre is tettem egy kis időre, mert érdekelt a film második fele, csak féltem, hogy az ellenszenvem elrontaná az élményt.

Így, végül két részletben, megsikerült barátkoznom a stílusával. A közepén lévő kulcs-perc-kalap jeleneten már nevetni is tudtam. Pedig már a közelgő szörnyűségek itt is árnyékot vetnek a végtelen poénkodás mellett. A megjelenő fasiszta szereplők, az ebéd téma az egyszerű matematikai kérdésről, hogy hány testileg és lelkileg fogyatékost kell leölni azért, hogy a megfelelő mennyiségű lírát megspórolja az állam.. erősen csavar a kezdeti stíluson.

Aztán ugrunk 5-6 évet. Onnantól pedig már lehet készíteni a zsebkendőket.

Megható, megrázó, mégis gyönyörűen szeretet teljes film. Nem voltam minden percéért oda, de ahova kikanyarodott, azért mindenképpen megérte.

Értékelem: 7

Műfaja: vígjáték, dráma, romantika

Kicsit megkésve, de haza értem, így munka előtt volt időm átpörgetni a vasárnap-hétfő hajnali átadót. Nem mondom, hogy rossz műsor volt, inkább csak azt, hogy sótlan. Kimmel nekem egyáltalán nem működött idén, de legalább nem is volt nagyon kínos.

Ami előrelépés volt, hogy minden bejátszást megtámogattak a témához releváns képekkel, felvételekkel, illetve hogy tök cuki volt a díszletek, ahol szintén a témához igazodtak. Illetve a felhozatal. Jó termés volt.

De nézzük, hogy alakultak a díjak, és mennyi mindent találtam el, vagy illett az én véleményemhez. Tovább:

1983-ban véget ért a katonai diktatúra Argentínában. A demokratikus kormányzat próbálja megszilárdítani pozícióját, ami nem könnyű, hiszen a katonaság, a rendőrség vezetőségében továbbra is azok az emberek töltenek be hatalmi pozíciókat, melyeket az önkényuralom alatt is. A katonai bíróság határozottan elutasította a vádemelést a diktatúra tanács, a "junta" ellen. A megkínzott, eltüntetett lakosság ezreit leírják a gerillák elleni harcokban részt vevő, amúgy hős rendőr és katonatisztek kilengésének, esetenkénti véletlen túlkapásainak, melyekhez a vezetőségnek semmi köze. Az ügy a polgárai bíróság elé kerül.

Mindig is szerettem a tárgyalótermi drámákat, így nagy elvárásokkal álltam ennek is neki. Jó tanács mindenki másnak, ez irányú elvárásokból tessék jócskán engedni. Sajnos a film, nem az ügyre fókuszál (igazából a film alapján olyan, mintha nem is tárgyalás történt volna, "csak" az áldozatok meghallgatása). A hangsúlyt az elkövetett szörnyűségekre, illetve a diktatúra után fennmaradt fasiszta szervezetek által kifejtett nyomásra helyezi . A napi szintű fenyegetésekre, a feszültségre, amit egy bombafenyegetés kelt a tárgyaló termekben.

Ráadásul, van egyfajta TV-filmes érzete a stílusnak. Kicsit szokni kell. Rossz filmnek semmiképpen sem mondanám, sőt, hazájában valószínűleg ez egy igencsak erős és hatásos film, de innen a távolból, kicsit felemás érzést kelt. Nem az ott történtek, hanem maga a film, ami erről készült.

Értékelem: 6

Műfaja: életrajzi, krimi, dráma

Még én, aki régen is alig figyelte a közmédiát és a híreket, még én is hallottam az orosz ellenzéki politikusról, és a mérgezési ügyről. De ezen kívül sok információm nem volt.

Rettentően felkavart. Én egy ideje teljesen abbahagytam a hírolvasást. Sajnos nem abban az országban élek, ahol tudni akarom, mi zajlik a hatalmi téren. Kialakítottam magamnak egy művészet-tudomány-technológia hírbuborékot, ahova kényelmesen elmenekülhetek. Csak néha jön egy ilyen film, hogy szembe nézessen a realitás kegyetlenségével.

Ez a dokumentumfilm ember közelségbe hozta ezt a makacs, vasidegekkel és elvekkel rendelkező figurát, akiről szerintem most már ki lehet mondani, hogy feláldozta magát egy ügyért (mondom ezt anélkül, hogy bármiféle szentnek akarnám (vagy a film akarná) beállítani), valamiért, ami a világ és kiemelten Kelet-Európa jelenlegi állapotát nézve, valószínűleg soha nem fog megvalósulni.

Nem követtem részletesen a mérgezés utáni híreket sem, így az a telefon hívás egyszerűen lesokkolt. A folytatása pedig még jobban. A "hazatérés".. Istenem.. tudom, hogy a cél a közömbösség elűzése volt, de az, hogy ez nem egy amerikai film, hanem ténylegesen megtörtént események.. egyszerűen borzalmas és félelmetes.

Értékelem: 8

Műfaja: dokumentumfilm, életrajzi

Dokumentumfilm Katia and Maurice Krafft-ról, egy vulkanológus házaspárról, akik 91 nyarán felmentek egy hegyre, és többé nem tértek vissza.

Lélegzetelállító felvételekkel mutatja be, e két ember lenyűgöző odaadását a vulkánkutatás iránt, köszönhetően annak, hogy rengetek háttéranyagot hagytak hátra az évtizedek alatt. Na meg hogy hihetetlen közelségben fényképezték és filmezték a láva folyamokat, kitöréseket. A narráció ugyan némileg ront az összképen, de ez még így is egy remek dokumentum film.

Bár az elmúlás témájával már az első percekben foglalkozik, ez a vége felé egyre hangsúlyosabbá válik. Armareoban történő kitörés, és hogy a hatóságok nem hallgattak a vulkanológusokra, 22 ezer ember halálát okozta. Ez az esemény inspirálta őket, hogy elkezdjék a szokásos látványosság helyett, a veszélyekre felhívni az emberiség figyelmét. És ez eredményezte, hogy 91-ben végül "csak" 43-an maradtak a 800 fokos piroklaszt áradat alatt.

Katia és Mauriceról én már gyerekkoromban tudtam, mindig is lenyűgőztek a felvételeik a vulkánok világáról, így aki a vörös-sárga, obszidián-fekete tengerért bármikor is odavolt, annak kifejezetten ajánlott.

Értékelem: 7

Műfaja: dokumentumfilm, életrajzi

Mindig is szerettem a rövid filmeket, de csak tavaly előtt kezdtem el, akkor még pontozás nélkül, rögzíteni is a hozzájuk köthető emlékeimet. Tavaly ezt annyiban módosítottam, hogy némi pontszámot is kanyarítottam alájuk. Megismételném az akkori állításomat, nem az eseményeket, nem a történetek fontosságát pontozom, hanem hogy az a film, milyen módszerekkel, hogyan készült, hogy adta át nekem amit át akart adni. Idén ezt főleg ki kell emelnem, mert hogy filmekhez nem lehet idehaza hozzájutni, "csak" dokumentumfilmhez.

Tehát a tovább gombra kattintva olvashatóak azon rövid filmek az idei Oscar felhozatalból, amikhez idehaza hozzá tudtam jutni. A többinél a szokásos probléma áll fent: nagyfilm áron kölcsönözhető, régió záras, vagy még nyilvánosan be nem vagy csak Amerikában bemutatott alkotások:

Na, tekerjük fel a tempót, közel a díjátadó, és már sokat nem leszek itthon. Kezdjük az egyik, általam könnyen hozzáférhető darabbal a "nagy" dokumentum filmek közül.

Delhi "külvárosában" járunk. A szemét halom és járhatatlan utak, dzsungelszerű kábel rengetek között próbál megélni ember és állat. Mindkettő jól alkalmazkodik, de a belélegezhetetlen levegő és mérgező víz, százával pusztítja, valószínűleg mindkettőt. Itt él egy testvér pár és jó barátjuk, akik azon madarak megmentésére szakosodtak, melyeket a helyi állatorvosok nem tekintenek megmentendőnek, mivel hogy ezek húsevő, szentségtelen lények.

A film figyelem felkeltése fontos (ezt meg is mutatja a Times magazin cikkének hatására megnyitható új menhely segítségével). Az életüket a mentésért feláldozó szereplők munkája elismerése méltó, helyzetük és állapotuk sokszor sajnálni való. Így az értékét nem vonom kétségbe. De mint dokumentum film, rettentően unalmas. A város vs állatvilág kettősségének bemutatása (főleg mikor a hangokkal játszik) jó. Csak túl sokszor használja, túl sokáig, túl lassan. A testvér páros erősen introvertáltak, mégis próbál a kamera sokszor ott maradni velük, elégé kínos és sokszor hallgattak eseményeket megörökítve. Egy feszesebb, rövidebb stílus jobban állt volna neki (bár úgy látom, ez elsősorban nálam volt csak probléma).

Értékelem: 5

Műfaja: dokumentumfilm

Ez az a film, ami ha nem Spielberg rendez és/vagy nem róla szól, nem hogy az Oscar díjátadón nem indult, de valószínűleg el sem készült volna. Nem véletlenül.

A történetet láttuk már. A filmrajongó fiú filmekkel akar foglalkozni. A probléma ott van, hogy amíg a Cinema Paradiso, az Apám és fiam (Babam ve Oglum), illetve a többi hasonló témájú film, ezen felül is próbál valami plusz réteget, értéket belecsempészni a filmbe, addig itt ilyen nem történik.

Talán ezért sem meglepő a rendező döntése (mert biztos vagyok benne, hogy az ő döntése volt), azaz hogy a főszereplőn kívül megírt karakterek és azok eljátszása, ennyire pocsék legyen. Vagy ahol nem pocsék, ott egy giccses amerikai sitcom szintjére süllyedjen. Bár a legtöbbször inkább csak pocsék.

Ennek ellenére, vagy talán pont ezért, a film teljesen jól elszórakoztatott. A 2,5 óra hossza egyáltalán nem érezhető. A fent említett negatívumok mellett, tele van ötletes jelenettel, lehet rajta nevetni, vagy bámulni a fiatal rendezőpalánta kreatív trükkjeit, megoldásait. A film vége pedig a Babylon hangosfilmre reflektáló wc-s jelenete mellett, a kedvenc filmes fricskám lett így az év első negyedében.

Ezen kívül a kamera kezelés, a vágás önmagában is, de főleg a történetbe beleszőtt meta vonulatával, ténylegesen működött. Kis teremben nézve (Művész), nekem meg volt az a mozis varázs, amit át akart a rendező adni. Kár, hogy a többi eleme kevésbé működött vagy éppen hogy hiányzott.

Értékelem: 6

Műfaja: dráma

Nagyon vártam, de vagy a hype ült rá picikét az élményre, vagy csak a rendező tolta kicsit azon a ponton, ahol számomra meg kellett volna állnia.

A film, hatásvadász. Ez letagadhatatlan. De az is, hogy le is vadássza azt a hatást. Rettentően nyomasztó, lélekölő és egyszerre felemelő, szívben markolóan megható film. A közönség nagyjából együtt lélegzett, sóhajtozott, fogta a fejét, vagy törölte a könnyeit.

Mindez remekül meg van támogatva, még ha nem is vesz a néző ebből mindent észre. A 4:6-ba való bezártság, az atmoszférikus (tengeri) zene témák, a sötét, árnyékos helyszín, de az észrevehetőbb  színészi játék, az erőteljes monológok, párbeszédek, könnyes tekintetek dühkitörések együtt alkotják meg ezt a remek összképet. Mert igen, a film nagyon jó, hiába csúszott át nálam kicsit a túloldalra.

A színészi játékokat sokáig nem feledem. Hong Chau színésznő Liz karaktere volt számomra a kedvenc, de az egyik, általam tavaly többször is emlegetett fiatal színésznő, Sadie Sink is megmutatta ismét, hogy lehet rá számítani a jövőben. Brendan Fraser pedig egyszerűen letaglózó.

A vége nekem sok volt, a párbeszédek néha (néha!), a sok giccs miatt inkább erőltetettnek hatott. Valahogy vesztett a film az őszinteségéből. Ezt sajnos nem tudom elengedni neki, de nem tagadom, én is remegő lábakkal, összeszorult gyomorral álltam fel, vagy 5 perccel a film vége után a helyemről.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma

Egy darab előzetest láttam róla, és már ott megfogott. Feszült, zaklatott elmébe való betekintést ígért, remek thrilles hangulattal.

És ez mind benne is volt. Elrejtve valahol egy rettentően unalmas film jelenetei között.
2,5 óráról beszélünk, ami nem lenne baj, mert a központban egy igazán izgalmas figura áll. Olyan témákról, olyan társadalmi problémákról mert a rendező beszélni, melyek nagyon is aktuálisak, és amelyet egy új eddig még nem nagyon látott perspektívából közelíti meg.

És a közelíti meg a helyes kifejezés. Ugyanis mire eljutunk odáig, hogy bele akarjak bújni a karakter elméjébe, fel akarjam tárni a kérdésekre a választ, addig eltelik a film fele. Ami itt kemény 75 perc. Nem is tudok egy-egy konkrét jelenetet kiemelni, amivel bajom lenne. Mert mindegyik működik, mindegyik add valami pluszt hozzá a sejtelmekhez. Csakhogy ez néha egy elvetett szó, vagy egy érzés amit az egyik szereplő közvetít.

Sajnos ezek a jelenetek így összefűzve egymással, számomra olyan információ áradat cunami hatást váltott ki, amire nem voltam felkészülve, és nem éreztem indokoltnak. Töménytelen mennyiségű komolyzenei utaláson, be nem mutatott karakter neveken, általam nem vagy alig ismert karmesterek, zeneszerzők anekdotáin kell átrágnom magam, melyek nem hogy nem ismerősek (bocsánat, halvány lila dusztum sincs a komolyzene-történelemről), de nem is érdekelnek.

Persze, aki kicsit járatos a témában, annak biztos máshogy csapódik le. Sajnos nekem ebből a köntösből csak nagyon nagyon nagyon lassan bontakozott ki az a szereplő, akivel igazából nekünk dolgunk van. Nem mondom, hogy a második fele már nem volt érdekesebb, vagy a lezárás felé tartó mélyrepülés ne lett volna izgalmas, mert az volt. És tele volt olyan utalásokkal (például az ablak kinyitás és az utca zaja), melyek remekül működtek. Csak nagyon hosszú volt odáig az út.

Kár érte, mert a téma érdekes, a nézőpont tényleg izgalmas, és amit itt Cate Blanchett-től láthattunk, az valami hátborzongatóan vérprofi. Ennyire undorító és sajnálni való karakteret, ilyen határozott magabiztossággal előadni, lehengerlő teljesítmény. Kár, hogy a történet mesélés módja ennyire elidegenített. Úgy látszik nem jövünk ki túl jól Todd Fielddel.

Értékelem: 6

Műfaja: dráma, zenés

Nagyjából pont annyira érdekelt mint az első rész. igaz, most, hogy azt újra néztem, kicsit jobban érdekelt, miért is kellett megcsinálni a folytatást.

Nem vagyok benne biztos, hogy kaptam rá választ, de ha ennek el kellett készülnie, akkor azt így kellett megcsinálni. Rengetek omázs jelenet kapott benne helyett, konkrétan a film eleje az első rész nyitányának egy az egyben újra forgatása. De a régi szereplők feltűnése, a karakterek rivalizálása, egy két szereplő közötti kapcsolat, mind mind az első részt idézi.

Amibe előre lépés történt, azok minimálisan a párbeszédek, a karakterek közötti kémia, de amibe nagyot ugrott, az a látvány világ, a repülős jelenetek varázsa. Egyrészt sokkal életszerűbb lett, az arcok torzulnak, a magas G-t elviselő légzés technika használva van, a nyilvánvaló CGI ellenére is szinte minden jelenet olyan, mintha tényleg megtörtént volna. A hangzás zseniális, az egész látvány világ, moziért kiállt.

A történet valamennyire érdekesebb, ez, hogy van egy konkrét misszió amire felkészülnek, sokat lendített az összképen, még akkor is ha java részt a gép vs. ember, új technológia vs. régi, fiatal tehetségek vs. a tapasztalt öreg veterán kettős tengely körül forog az egész.
Talán ebből itt és ma már klasszikus nem lesz, de folytatásként és önálló filmként is megállta a helyét.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, dráma

Nálam ez gyerekként kimaradt, valahogy nem éreztem közel magamhoz a témát, sosem voltam annyira oda a repülőkért. A zenéjét ismertem, a paródiákat láttam belőle, de sosem éreztem úgy, hogy pótolnom kell. Most is csak az új rész miatt ültem le elé, minimális elvárások nélkül.

Meg kell vallanom, remekül szórakoztam rajta. Ez egy igazi tesztoszteron bomba. Izzadt izmos férfiak, dübörgő gépek, füst és kerozin szag. Végletekig egyszerű film, pátoszos pózőrködés, a végtelenségig önismételt korabeli sláger zenével, humoros de kínos szövegkönyvvel, konstans "veszélyes" vörös-sárga színvilággal. Igazi 80as évekbeli édes szirup.

A színészi játékkal bajom nem volt, látszódott, hogy a színészek élvezik a szerepüket. Igazából az egész filmről sugárzott, hogy legyen bármilyen propaganda film is, amit tudtak, azt bele adtak. A látványvilág, az összecsapások feszültek és izgalmasak, és bár a történet íve egyértelmű, minden úgy zajlik le mint amire számítasz, de ez simán működött még ma is. Értem, hogy miért lett klasszikus, minden hibája ellenére is.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, dráma

Sajnos túl nagy elvárásokkal ültem be a filmre, vagy rossz passzban, vagy rosszul értelmezve néztem végig. A mögöttem lévő sorok nézői szerint ugyanis ez egy halálosan röhejes vígjáték volt, tapsikolva szék rugdosva végig röhögve. Szerintem a legelejétől kezdve egy sötét, depresszív dráma volt.

Maradnék is a saját értelmezésemnél. Szóval a film, egyfajta furcsa kamaradarab. Színpadon simán megállná a helyét. Egy random ír szigeten vagyunk elzárva, nagyon kevés, egymásra utalt lakós között, ahol már az felforgást és kíváncsiskodást vált ki, ha valaki a szokásos kocsmai rutinja helyett, inkább otthon marad. Ebben a kis zárt közösségbe történik meg, hogy az egyik ott lakó, egyik napról a másikra, megszakítja barátságát a másikkal.

Sok téma terítékre kerül, de az elmúlás, a feledéstől illetve a magánytól való félelem a központi elem. A súlyosságát az ötletes, abszurd párbeszédek és jó adag fekete humor teszik valamelyest könnyebbé, de végig érezni a fájdalmat, és a fent említett félelmeket a háttérben.

Tehát a szöveg és forgatókönyv remek, Brendan Gleeson és Colin Farrell hibátlan, és Barry Keoghan is bejelentkezik egy Oscar jelölésre, és nem véletlenül. Jó rendezés, jó film, csak engem most úgy igazán nem fogott meg. Szerintem egy itthoni újrázásra még sort fogok keríteni.

Értékelem: 7

Műfaja: komédia, dráma

Az első trailer felkeltette a kíváncsiságomat, de Jordan Peele neve is elég lett volna, hogy így két film után, kíváncsian várjam, mit tud még alkotni.

Érdekeset. Az alapötlet, hogy a spoiler valójában spoiler, és spoilerként is viselkedik, zseniális. Főleg, ahogy ez meg lett valósítva. A jelenések, ahogy spoilerkedik, olyan szintű feszültséget keltettek bennem, mint maga a trailer. A hideg futkosott a hátamon.

Aztán maga a mozi minősége is remek. Sajnos nagyobb vásznat igényelt volna, mint amit kölcsönözve biztosítani tudtam számára, de még így is tudott rám hatni ez a pusztában, az isten háta mögött, a hatalmas égbolt alatt elhelyezett vidék látványa. Ahogy a kamerakezelés, a vágás, a színészi játék, minden a helyén volt.

A tempója lassú, sokszor látszólag vagy ténylegesen ,apró és felesleges dolgokon pihen, úgyhogy megértem ha ez valakit azonnal kivet. Sajnos ahogy a spoilerről kiderül, hogy spoiler, onnantól, bár van még néhány erős pillanata, de lótempóba kezd el rohanni a lejtőn lefele. A végső összecsapás és megoldás, enyhén szóval is röhejes, és erőltetett.

Talán eddig ez a leggyengébb filmje a rendezőnek, de számomra ez még mindig minőség. Úgyhogy jöhet a következő.

Értékelem: 7

Műfaja: horror, misztikus, scifi

Sok minden változott 2016 óta, de ez a kis játékom, marad idén is. FreddyD blogját (http://blogolkodom.blog.hu/) nézve idén nem csak az élő közvetítés, de már a blogolás is a múlté, úgyhogy a szokásos jó társaság nélkül, a tavalyi szánalom után, kedvet nem érzek arra, hogy én ezt idén élőben nézzem végig.

Viszont a film felhozatal érdekes, és szokás szerint, van még mit pótolnom.

A korábbi 'A jelölések, tippek és vélemények" Oscar bejegyzéseimhez hasonlóan, ez a posztot is folyamatosan az átadó napjáig frissíteni fogom. Szerk.(03.06.): elértem odáig, hogy minden, szerintem fontos versenyzőt (és általam érdekelt filmet) láttam már, a Triangle of Sadness-en kívül. Ez 17 filmet és (csak) 7 kisfilmet jelent. Még 3-4 tervben van, de mindjárt utazom el, úgyhogy szerintem az majd csak átadó után.

A jelmagyarázatom alul is megtalálható, de nagyjából ez az elképzelés:

Tovább a teljes lista:

Ez az év valami fantasztikusan kezdődik. Pótoltam egy tavalyi őrületet, leültem egy szem és agykáprázatos látvány élményre, aztán elmentem az év legtébolyultabb film élményére. Így, most, januárban ezt kijelentem.

A rendező már íróként a Cloverfield Lane 10.-el beírta magát az életembe. Aztán jött a Whiplash, mely a világ legizgalmasabb és legfeszültebb.. dobolását mutatta be. Mi? Majd a koronát a La La Land-el érte el nálam. A First Man ugyan nem volt a kedvencem de azt nem is ő írta. Nos, ezt itt, ő írta, ő forgatta le a Covid alatt otthon a hátsó kertben a feleségével, majd ő vitte filmvászonra, 3 órányi őrületben. Úgyhogy igen, nagy elvárásokkal ültem le elé

És mindent és többet is megkaptam, mint amit akartam. Szerzői mű a javából. Arra számítottam, hogy köze lesz a jazz zenéhez, hiszen ez neki már már a névjegye, de arra nem készültem fel, hogy konkrétan a film szerkezetét fogja ez a stílus áthatni. Konkrétan olyan megőrülések voltak benne, hogy a film egy (valójában két) pontján a zene elélvezett. Komolyan. Zseniális káosz volt.

Ahogy a film maga is az. Egyszerre óda és önreflexív kritika a filmművészethez, Hollywoodról. Megemlékezés a leghangosabb néma filmes korszakról és a legnémább hangos film éráról. Prosztó és elmegy a végletekig, de mégis olyan hatásosan játszik az érzelmeiden, mint egy kifinomult bábművész.

Láttunk már ilyent, és erre a rendező rá is erősít, nem csak hogy utalgat régi és új filmekre, de konkrétan ki is kölcsönöz belőlük jeleneteket, történet szálakat. Az Ének az esőben párhuzamot rendesen a szánkba is rágja (,nem egyszer), de még ezen kívül is véltem felfedezni itt egyéb érdekességet is. Kíváncsi vagyok hány száz dolgot nem vettem még észre.

Az első kétharmadban fejvesztett tempóban robog előre, nincs egy másodperc szünet. És mikor már azt hinné az ember, hogy elfárad, még egy fokozattal feljebb kapcsol. Őrjítő élmény volt, a szó legjobb értelmében. A teljes néző közönség együtt lélegzett, forrongót és nevetett a filmmel. Már már koncert hangulatba kerültünk, annyira hatással volt mindenkire.

Aztán hirtelen beletaposott a fékbe, és ott vesztette el a nézőközönség érdeklődésének nagy részét. Kényelmetlen, sötét, melankolikus hangulatban váltva kezdett el mesélni az elmúlásról, változásról, hogy aztán a legvégén egy kaotikus fény-hang robbanással váltson vissza Cinema Paradisoba, állítva könnyes emléket a filmszínházról (úgy, hogy közben megfogalmazza képekben de szövegben is kritikáját Hollywoodról.. meg úgy a nagyvilágról).

Csak úgy kavarognak bennem az érzelmek, ez a film megdolgozott rendesen. Ugyan első nézésre nem ríkatott meg mint a La La Land, de Damien Chazelle ismételten remek karmesternek bizonyult. Bár a karakterek elégé sablonosak, így a film hangulatváltoztatásait nem mindegyik követi le jól, de a színészek, a fényképezés, a vágás, a zene, maga a rendezés, simán feledteti a döccenőket.

Nem volt hibátlan, és kétségtelen, hogy egy kis helyismeret nem árt a filmművészet (h)őskoráról hozzá. De ez nekem, a nagybetűs MOZI élmény volt. Ők ezért élnek, én ezért rajongók. Imádtam.

Értékelem: 8

Műfaja: komédia, dráma, történelmi

Hetek, de legalább napok óta szeretnék erre eljutni, de egyszerűen minden észszerű időpont telt házas. Legalábbis IMAX 3D-re. Úgyhogy sikeresen kifogtam magamnak egy 13 órás hétköznapi előadást, időben, jó helyre. Nos, mire beültem, már ez is tömve volt.

És bár viszketek a tömegnyomortól, és nem mindenem a történetet felül író látvány világ, ez a mozi, ez valami fejvesztetten oda rakott. Ilyen szintű látvány világot, elképzelni nem tudtam. Az egy dolog, hogy a textúrák, a bőr apró részletei, a szőr pihék ilyen szinten kidolgozottak, de az a vízi látvány világ, amivel elő álltak, egyszerűen elképesztő.

A történet, pont az, amire számítasz. Ugyan azt azért megkérdezném a rendezőtől, hogy értem én a mauri kultúra nyúlását, de tényleg, tényleg, tényleg kell, hogy a fényévekre élő idegen szigetvilági tetovált faj is pont ugyanazzal a nyelvnyújtogatós harci tánccal spanolja fel magát, mint itt a Földön a példának vett őslakosok? Tényleg nem lehetett valami újdonságot kitalálni az elmúlt 14 évben? Azt látom, hogy forgatókönyvet írni nem tanultak meg, de bakker, a cápa, bálna, mauri majmolások, azért kicsikét felhúztak. Ettől függetlenül, a "történet" a látvány világot kielégíti, funkciónálisan működik. Semmi új szerűt nem hozz be, és bár próbálkozik a klasszikus apa-fia/lánya több féle feldolgozásával, az inkább csak egy elkezdett kísérletnek tűnik. Amolyan felvezetésnek a következő rész(ek)hez. Mondjuk egy meglepő húzása volt, de a nagyszámú gyerek szereplőt látván, erre azért elég korán lehetett számítani.

Azonban, a gyerek gárda még így is meglepően működött. A világ felvezetése működött. A film közepén lévő David Attenborough The Planet Pandora működött (de még hogy.. azt a rohadt..). A HFR működött. Mondjuk volt egy erős motion sick érzés az első fél órában, és az utolsó összecsapásnál felismerhetően fel volt minden gyorsítva, de azon kívül, ez a leglátványosabb 3D volt valaha (ezen a vásznon, ebben az elhelyezkedésben).

Szóval azt, amit vártam hozta, de még azon felül is, meglepően élveztem. Látvány orgia és alacsony szint kiszolgálása, én ezt értem, de annak, nagyon nagyon jó volt.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, kaland, fantasztikum

Kíváncsi voltam mi ez a felhajtás, amiért a világ fele lenézi és utálja, a másik fele meg az év kedvencévé avanzsálja. Nos, a rejtvényre nem sikerült rájönnöm.

Bár régen láttam már az első részt, nagyjából hasonló dolgok rémlenek onnan is. Talán a stílusa az ami kicsit amerikaiasabb, taplóbb lett, szemben az első rész angolosabb, karót nyelt humorához képest. Ez igaz a mellék karakterekre is, az első részben talán több és érdekesebb párbeszédet kaptak, mint most.

A többi, kb maradt. Maga az ügy, pont annyira nem bonyolult mint az első részbe. Mégis, kellemes omázsa (hommage) a jól ismert detektív regényeknek. A forgatókönyv szépen bánik a rétegekkel, csavar itt ott, fenntartja az érdeklődést. Van egy váltás a közepénél, ami jól megdobja az addig látottakat. A karakterek fájóan egy rétegűek, de Daniel Craig legalább megint jól szórakozott, és ezt átragasztotta rám is.

Talán még a befejezés az, ami nem tetszett, de őszintén, már az előző végére sem emlékszem. Tény, hogy kevésbé volt hatással rám, mint az első rész, de nevettem, szórakoztam, néha rácsodálkoztam, néha egyetértően bólogattam. Úgyhogy a szerepét betöltötte. Jöhet egy harmadik rész.

Értékelem: 6

Műfaja: vígjáték, krimi, dráma

Bár nem volt túlzottan katasztrófális a tavalyi évem, azért bőven van még mit bepótolnom az elmúlt 400 nap felhozatalából. Úgyhogy egy kis agymenésre felkészültem.

Nem, nem voltam felkészülve. Egy beteg vegyítése a Legion és Doom Patrol sorozatnak a Mátrixxal. Egyedi, ötletes, kreatív és abszolúte nem normális. Fergetegesen szórakoztató káosz volt. 

Vannak vele bőven bajaim, pl a percenkénti random hülyeség egy idő után fárasztó tud lenni. Sőt, hiába záporozza rád a még máshol sosem látott jeleneteket, azért egy idő után leesik, hogy dehogynem láttad, csak még nem ebben a köntösben. Kicsit hosszú, a lezárása végtelenül giccses, ámbár aranyos, és egy idő után az ember szeme kifolyik a rengetek villódzástól és a képtelen kosztüm designokon.

Mégis remekül szórakoztam, olyan jókat röhögtem az abszurd helyzeteken, hogy a könnyem kicsordult. A 2001: Űrodüsszeia virsli ujjú paródiája, a seggdugóba való befarolás, a kavicsok (igen, filozofálgató kavicsok.. mi a furcsa benne?) jelenetek, egyszerűen megöltek. Nem tudom mit szívtak a készítők, de én is kérek belőle. Ja, és Michelle Yeoh.. zseniális amit ez a nő leművelt, mind koreográfia, mind színészet terén.

A filmnek nem egyszerűen a katyvasz az egyetlen pozitívuma. A vágás, a kamera kezelés, a díszletek, a koreográfia.. ezt a filmet meg akarták, és így akarták megcsinálni. Imádom, hogy készülhetnek ilyen alkotások, és mer bevállalós lenni, oda állni akkor is, ha tudja, hogy ezért sokan gyűlölni fogják.. Sajnálom, hogy nem ott néztem meg, ahova szánták, moziba kellett volna ezt végig ülnöm.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, kaland, komédia

69 éves film japánból, mely szakít a szamurájok addigi túlromantizált ábrázolás módján (így hallottam) és amolyan western film stílusba levitte őket a porba és sárba. Emberekké "kicsinyíti" őket, igencsak halandóvá, oly emberekké akik olykor hibáznak, és ugyan olyan könnyen halnak, mint bárki más.

A történet nem túl csavaros, van egy falu, amit egy rabló banda tart rettegésbe. A film első negyede arról szól, ez a falu hogyan tud megszerezni maguk számára olyan szamurájokat, akik pénz nélkül is segítenek nekik. A második harmad a szereplők megismerése és a védelem felépítése, az utolsó pedig az összecsapás napjai.

A rendezés lenyűgöző, ezt el kell ismerni. Érezhetően minden erősen kézben van tartva, mindenki pontosan azt és úgy csinálja, ahogy az meg lett tervezve. A vágás, a jelenetek dinamikusak és látványosak, akkor is ha csak egy pajtában beszélnek, akkor is mikor a falu főterén csapnak össze a lovas íjászokkal. Mégsem kapkod, megadja magának az időt, hogy felépítse a következő perceket, és ez szinte végig remekül működik.

A karaktereket meg is ismerjük meg nem is, többen kapnak háttér történet szerűséget, és nagyjából mindenkinek megvan a maga sajátos karakter jegye. Ahogy magának a helyszínnek is. A falu minden szegletét megismerjük, látjuk és értjük, hol miért úgy rendezik be a védelmet, ahogy. Ezt tetszett, olyan volt, mintha csak egy könyvet olvasnék, úgy ivódik be a falu minden szeglete, sajátossága, és kap értelmet a védelem kiépítése, megszervezése.

Ami problémám volt, hogy a film 69 éves és japán. A színészkedés erőltetett, túljátszott (bár szerencsére messze nem annyira mint pl a Káosz esetében). A vér hiánya zavaró volt, annyira, hogy volt olyan, hogy nem tudtam, az éppen látott karakter ott most meghalt-e, és ha igen, akkor mitől. A történet nem túl bonyolult, és a szereplőket sem ismerjük meg annyira, hogy a 3,5 óra játékidő indokolt legyen. Számomra a western jegyek sem voltak annyira kiemelkedőek, mint például a Harakiri esetében.

Egy filmtörténelmi látnivalónak igazán volt, de élvezni szerintem csak az utolsó felét tudtam. Nem mondanám, hogy mindenképpen látni kell, de megbánni, azért messze nem bántam meg. Talán egyszer majd egy újra nézésre beérik nálam is, de nem hiszem, hogy az ebben az évtizedben várható.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, dráma

Nézzük a Langolierek ezévi pusztítását. A nem rég összeállított korábbi évek recap-ja alapján haladok tovább.

2022

Összegzés:

Cronenbergnek rém fura álmai vannak. És azokból, melyekre reggel merevedéssel kelt fel, azokból most csinált egy filmet.

Pontosabban, a saját stílusától és a témától is szokatlanul kevés gore-al rendezett egy boncolós, hús vagdosós erotikus filmet, miközben elidőzött kicsit a művészet határai kérdéskörön. Nem vagyok benne teljesen biztos, mit is akart nekünk ezzel az alkotással átadni.

Ami nálam átjött az az, hogy az emberiség ilyesfajta jövőjén és "biológiai" evolúcióján keresztül akarja kritizálni jelen korunk, civilizációnk fejlődésének irányát. Ami, nem egy rossz ötlet. Csak mindezt olyan színészi előadással, túlművészkedős jelenetekkel, értékelhetetlen párbeszédekkel, mintha csak egy improvizációs szakkör, zavarba ejtő előadását néznénk.

Plusz meztelenség.

Értékelem: 4

Műfaja: dráma, horror, scifi