Damien Chazelle még szinte el sem kezdődő munkássága, óriási hatással volt rám, filmnézőre. Emeljünk ki pár filmet, amiket írt és/vagy rendezett eddig:
Whiplash - 8 pontot adtam rá
Cloverfield Lane 10 - 8 pont
Kaliforniai Álom - 9 pont, lehetek elfogult, ezt nekem írták, ez van
Egy modern kori zenész film (musical), egy feszült hangulatú kamaradarab, és egy olyan izgalmas film, aminek a témája alapján nem lehetne izgalmas (a dobolásról szól!). Elégé vegyes felvágott, mind a 10-es listák tetején. Persze, hogy érdekelni fog egy ismételten merőben új stílus, életrajzi dráma egy asztronautáról.
A film után már rájöttem, hogy egy valamire nem számítottam. Amíg a fentieket mint ő írta (kettőt ő is rendezett), addig ezt "csak" rendezte. A filmen ez annyiban látszódhat (szerintem), hogy ha a jeleneteket feszülté kellett varázsolni, akkor jött és varázsolt, a színészeket, a kellékeseket, a zenetémát vágást pedig felügyelte és irányította, és ezen a téren talán nincs is sok probléma. Az írás.. az más téma. Rossznak nem mondanám, végül is a Spotlight írója van feltüntetve eme pozícióban, csak hát ez a stílus, nem biztos hogy Chazelle stílusával oly könnyen összeilleszthető.
Így hát a film is, számomra legalábbis, kettősséget mutat. Egyrészt klausztrofób és horrorisztikus hangulatú karfát tépős akció dráma. másrészt lassan építkező, dokumentum filmes hangulatú java részt egyszemélyes, fele részben család dráma.
Legalábbis lenne, ha az a kamerakezelés nem lenne. A szemcsés zajos képi világ egy dolog, de ez a szuperközeli-makróba-filmezett-és-még-ott-is-métereket-rángatunk-a-kamerán stílus nagyon de nagyon kizökkent a filmből. Talán.. TALÁN, az elsőnek említett stílusban elfért volna, fokozva a bezártság érzést, de a film háromnegyed részében (2,5 órából több mint 1 óra), ez nem csak zavaró, hanem kifejezetten élvezhetetlen. A drámai jelenet nagy részében a karakterek füle tövében halmozódó ráncokat néznénk, ha látnánk az ottani rángatózásból bármit is.. (most a fül tövében vagyunk vagy a nyakszirten.. nem is látom, de drámaiak ezek a szőrszálak).
Szerencsére Claire Foy-nál kevésbé merték ezt a stílust elővenni, kár is lett volna lemaradni arról a remek előadásról, amit ez a tehetséges színésznő nyújtott nekünk.
A film csúcspontja, mikor kijutunk a Hold köré, majd leszállunk. Itt már átváltunk valami olyan fantasztikus látvány világba, hogy tátva marad a szánk. Ha csak azt a fél órát kellene értékelni, akkor a film 10 pontból 11. A látvány, a zene, a hangulat, és főleg a főszereplőhöz köthető kimondott/kimondatlan szimbolika (maga a történet vezetés és a vége jelenetek, képi világ), a gyász feldolgozásáról, elhidegülésről és talán a végső megnyugvásról, nagyon szépen lett megkoreografálva. Végül is a film igazából Armstrongról szól, és nem a Holdra szállásról.
De mindent figyelembe véve, az alábbi pontot alulról súroló alkotásnak tartom. Látom, és értem, de nem élvezem. A kamerakezelésnek hála, kétlem hogy újra megnézném.
Értékelem: 7
Műfaja: életrajzi, történelmi, dráma
