A 2022es évemet felfalták a Langoilerek. Na jó, lehet, hogy a sorozatok, illetve egyéb szenvedélyeim, mely időrombolóbbak a múlt perceit felfaló lényeknél. Mert hogy ezek a jelen perceimet zabálják.

Legalábbis így érzem. De nem tudom biztosan, úgyhogy recap-elni fogom az évemet. Úgy látom, ilyesmit eddig itt nem csináltam (bezzeg a fórumokon igen). Illetve, az IMDB Top250-es felzárkózásom esetén itt is (1., 2.). Ez mondjuk le is fedi az évi filmfogyasztásom szerintem 40%-át (jut eszembe, az idei októberi listámmal elkéstem kicsikét, úgy hogy még ezt is pótolnom kell).

Na, de hogy a recapnek értelme is legyen, jó lenne tudni, milyenek voltak a régebbi évek. Nem ez a munkám, nem is falom úgy a filmeket, mint más, igazi film őrült, így semmi esetre sem török magaslati célokra. Nem akarom magam máshoz mérni csakis saját magamhoz. Úgyhogy nézzük:

Valamikor 3 éve hallottam róla először, a Tune Up podcast aktuális disney adásában. Ami azért is meglepő, mert mint azóta kiderült, ez ilyen alapműnek számít. Nem tudom, vagy az, hogy én akkoriban mentem egyetemre mikor ez kijött, és elkerülte az érdeklődési körömet, vagy csak az egy évvel korábban bemutatott Shrek elvitte róla a fókuszt, nem tudom. Minden esetre, én semmit sem tudván (a fent linkelt adást azóta rég elfelejtvén) ültem most le elé.

És marha jól szórakoztam.

Peruban járunk, a birodalom önző és mindenkit lenéző uralkodóját a volt tanácsosa megmérgezi. A kapszula azonban véletlen lett cserélve láma átalakító löttyre, (igen, azzá), úgyhogy a király ott helyben lámává változik. A tanmese keretében ebben az alakban kell trónját visszaszereznie, egy, a korábban a faluját lebontásra ítélt lámapásztor segítségével.

Disney mese, az őrültebb fajtából. A negyedik fal áttörését a maximumra járatja, és jól is teszi, mert emellett más érték nincs nagyon a filmben. A történetet, a karaktereket láttuk már ezer másik helyen, sok újdonsággal ebben nem tud szolgálni. De az a meta szint, amivel ez tálalva van, az elviszi egy olyan őrült irányba, ami nem csak hogy végtelenül szórakoztató, de meglepően ötletes.

Értékelem: 6

Műfaja: animáció, kaland, vígjáték

Mivel az általam kiválasztott összes Avatar vetítés teltházas (vagy éppen az első sor csak szabad) volt, így gondoltam, akkor legalább beülök valamire, amire rajtam kívül senki más nem fog (és akkor már eredeti nyelvre, ha már ott a lehetőség).

Volt egyszer egy amerikai producer, akit Harvey Weinsteinnek hívtak. Gondolom a figurát nem kell ma már senkinek sem bemutatni, éppen 23 éves börtön büntetését tölti (további ítéletekre várva). A film, annak a cikknek a megírását járja körbe, ami alapján a botrány kitört, és amely okán, (csak HW-vel szemben,) 86 nő mert színt vallani az őket ért megaláztatások és egyesek esetében az elszenvedett nemi erőszakról.

A téma, nem egy kellemes kikapcsolódást ígér. De a film, még erre is rátesz egy lapáttal, és a Spotlight nyomdokaiba lépve, a kevésbé néző barát, szárazabb oknyomozás folyamatára koncentrál, és nem kifejezetten az áldozatokra vagy a tettek szörnyűségére (bár értelem szerűen, azért ezekre is kapunk némi rálátást).

Maga a nyomozás, az információ gyűjtés, az interjúk, lekötöttek két órán keresztül, ezzel nem is volt gond. De maga a film, valahogy kevés volt. Megpróbált a két főszereplő életével kezdeni valamit, de végül számomra semmit nem hoztak ki belőle (így igazából ki is hagyhatták volna). Az interjúkban elhangzott dolgok súlyosak voltak, de már itt is kiderült, hogy az ügy sokkal de sokkal nagy léptékűbb annál, mint egy producer több évtizedes ámokfutása. Konkrétan a teljes filmipar arra van felépítve, hogy "jaj, jaj, hát csak nem megmarkolászta "véletlenül" a mellét?.. adjunk neki pár millát és felejtsük el". És mikor erre valaki rákérdezz, hogy ez mennyire normális, az legyen a válasz, hogy teljesen, hiszen ez így működött mindig is? Na, az ilyen pillanatoknál azért összeszorul az ember gyomra.

De kiderültek olyan számomra ismeretlen tényezők is, amikre álmomba sem gondoltam volna. Nem csak azért volt ez a téma ilyen nehezen tálalható, mert hogy az érintettek féltek erről beszélni, hanem mert nem tehették. Ahol a megfélemlítés, a szégyen éreztette megfutamodás nem működött, ott a rendszer tette a dolgát, és a 8-10 megtett feljelentés, a rendőrségi ügyek és perek, el lettek simítva, titoktartási nyilatkozatok kitöltve, bizonyítékok elkobozva, megsemmisítve. Konkrétan alá írattak (ennek módszertanát szintén érinti a film) olyan papírokat, amely alapján az áldozat beperelhető lehetett volna, ha kinyitja a száját.

Végeredményben a film, jól össze van rakva, nézeti magát. Magát az újságírói gárda belső működéséből kicsit többet is elnéztem volna. Ugyan a nézőtől távolságot tart, vannak elemei melyek nem működnek, vannak melyek igen. Hallhatunk több eredeti nyilatkozatot, beszélgetés felvételt, van színésznő aki az arcát, van aki csak a hangját adta a filmhez. Nem bántam meg, hogy erre ültem be, és végeredményben nem is voltam egyedül. Rajtam kívül még 8an voltak tegnap kíváncsiak a filmből. 8 emberből 2en voltunk férfiak.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma

Mivel szándékozom összeszedni az eddigi éveim filmes statisztikáit, itt jegyezném meg, hogy ezt a filmet még 2022-ben láttam (konkrétan szilveszter napján, ha már ügyeletben voltam). A korábbi film(ek)hez, ahogy a könyvhöz, még nem volt szerencsém, pedig nagyon rég óta a kívánság listámon szerepel. Mégsem tudtam, csak úgy önmagában értékelni a filmet, kéretlenül is bekúszott mellé összehasonlítási alapnak az 1917.

Nem véletlenül. A rendező és az operatőr szinte bizonyos, hogy ihlető forrásnak tartotta a fent említett filmet. A fényképezés, a bevilágítás, a játék a fényekkel, egy az egyben Roger Deakins munkáját idézi. De hasonlóságok ezen felül is vannak még. Egyrészt, hiába német produkcióról beszélünk, a nyelvet nem számítva, ez csöppet sem látszik a kész alkotáson. A színészek remekek, a látvány, az ötletes fényhasználaton felül is szuper. A díszletek, kosztümök kidolgozottsága szintén aprólékos, bár számomra Sam Mendes filmje ebben sokkal látványosabb.

Ebben is. Ugyanis, hiába a sok hasonlóság, a közös téma, a hasonló történet vezetés, valahogy nincs meg az a grandiózusság, amit ezen film vetélytársa a magáénak tudhat. Pedig végig a szereplők mellett vagyunk, a kamera itt is levisz minket a sárba, vértől tocsogó mocsokba. Az azonosulás, a szereplők megkedvelése, sőt, megismerése, itt sokkal erősebb mint az 1917ben.

Talán, ha ezt is moziba tudtam volna nézni, sokat segített volna is. Szégyenkeznie így sem kell, erős film volt. Témája sajnos továbbra is aktuális. De megint csak azok nem fogják látni, vagy helyesen értékelni, akiknek kéne.

Ja, és az a befejezés, a film utolsó negyed órája, ami lényegében a békekötés utolsó óráit mutatja be. Fúú, na az egy gyomros volt. Kétszer is.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, dráma, háborús

Látványos, egyedi hangulatú káosz. A színész(ek) átlényegülése zseniális, Austin Butler mindent beleadott, már legalábbis annyit mindenképpen, amennyit a megtépázott forgatókönyv megengedett neki. Szerencsére jól megoldotta a dolgot, sőt mi több, egy egyszerű Elvis imitálásra számítottam, és egy zseniális és aprólékos színészi játékot kaptam.

Tetszettek még a kreatív vágóképek, a színes és dinamikus látvány világ, a film első felében uralkodó hangulat, a koncertek őrülete. Bár néha tényleg olyan érzésem volt, mintha elkapott volna valami cirkuszi forgó-pergő körhinta, de talán ez (és az aláfestő bluesos háttérzene) volt az, ami végig bent tartott a filmben. Szükség volt rá, mert amúgy sok minden másért, nem biztos, hogy ott maradtam volna.

Mert hogy jó ötlet úgymond a "gonosz" szemszögén keresztül bemutatni a szenvedő főszereplőt, csak a végeredmény így tényleg pont ennyi lett: szánalmat és sajnálkozást érzünk mindkettejük irányában. Ez az érzés sajnos az elejétől a végéig ráül a filmre. Nem is igazán Elvist ismerjük meg, csak egy lázadozni próbáló bábut, amit az ezredes irányít. Meg az ezredest. Így lehetőségünk sincs pozitívan, érzelmileg belevonódni a filmben, csak kínosan a háttérben feszengve nézzük a mélyrepülést.

Rossznak nem volt rossz, ez is egy koncepció. De a zenészekről mostanában készített életrajzi filmek között, talán ez lett a legkevésbé maradandó és élvezhető számomra.

Értékelem: 6

Műfaja: életrajzi, dráma, zenés

Ez immáron a 4. Ghibli stúdió által készült anime, amihez szerencsém volt a top5-ből, és azt kell mondjam, mind közül ez volt eddig a legjobb. Vagy legalábbis amivel a legjobban el tudtam lenni.

A történet végtelenül egyszerű, Chihiro bekerül szellemországba. Aztán kikerül onnan.
Közben történik egy határozott jellemfejlődés, megismerjük a furcsa világ még furcsább lényeit, van benne egy kis természetvédelem melletti felszólalás, elmondja, hogy a kapzsiság rossz, és nagyjából ennyi.

Ami nagyon emlékezetes marad, az maga a világ, amit megteremt. A nyolcmillió isten fürdőháza és ezt az infrastruktúrát kiszolgáló környezet, egyszerűen pazarul van megjelenítve. A világ sajátos törvényei, a benne élő lények, rendkívül kreatívak és emlékezetesek.

Ráadásul a keleti hatások mellé bőven keverednek nyugati elemek is, így az átláthatatlan káoszba, azért mi is kapunk némi kapaszkodót. Így nem kell feltétlenül érteni minden kulturális és művésztörténelmi utalást ahhoz, hogy élvezni tudjuk.

Ahogy a többi Ghibli film, ez is kicsit távol tartott magától, talán kicsit többre számítottam annál, mint amit kaptam (lehet, hogy én hiányolom a forgatókönyvet, amitől Miyazaki távol tartja magát), de egy jó kis mesének, egy kicsit sem klasszikus felnövés történetnek, kellemesen látványos és szerethető volt.

Értékelem: 7

Műfaja: animáció, kaland, családi

Ha már panaszkodtam, hogy mostanában nem nézek filmet, csak sorozatra költöm el ráérős időmet, akkor már miért ne raknám fel az aktuálisan elkezdett sorozatom pilotját. Végül is, filmnek számít.

Star Wars. Kapcsolatom a világgal, hektikus. A gyerek korom, és talán jelenkori személyiségem meghatározó alkotása, melyről az évek során, sikerült Hollywoodnak leszoktatnia. De a jelen nem tudja a múltat elhomályosítani, a zene, a hangulat, a világkép, azonnal elvarázsol, pillanatok alatt visszarepít egy boldogabb helyre.

Aztán a Mandó, az új filmek nagyobb hányada, a Boba, a Solo, az Obi, át is húz onnan a nyitás után egy mély büdös pocsolyába, és azt már annyira nem élvezem.

De nem húzom sokáig. Mandóba is voltak kedvelt részek, új filmekben is találtam értékelhetőt, és a játék világ az elmúlt évtizedekben, bőven ellátott tápanyaggal. Aztán azt mondták, ehhez ez a Clone Wars sorozat, csak hozzá tud tenni, hát hajrá, nyitottan állok a dolgokhoz.

Nos, a "film", ténylegesen csak egy pilot, önmagában nem nagyon értékelhető (mégis fogom).

Rajzfilm. De nagyon. Persze a témájából adódóan, biztos vagyok benne, hogy ez a felnőttek számára is élvezhető dolog lesz majd a sorozat, de sajnos, a felütés, az gyerekes. A látványvilág, animáció elsősorban funkcionális, a karakter kidolgozáshoz viszont egész hamar hozzá lehet szokni. A világ, a történet, a már jól ismert személyek körül táncol (ismét). Itt van Obi, Yoda, Palpatine és persze Skysrác.

Igen, Skysrác. Mint mondtam, az egész felütés gyerekes. Gyerekes karakterek, gyerekes beszólások, gyerekes szövegkönyv. Igazából gyerekes cselekmény, gyerekes megoldásokkal. Akkor is, ha egy háború körül zajlik minden.

Hogy a sorozat ezek után még érdekel? Igen. A karakterek ezen korszaka, a 2. és 3. rész közötti események, bőven hordoznak annyi potenciált, mint az elmúlt évek filmjei és élő szereplős sorozatai. Szóval igen, kisebb elvárásokkal, de ezt a hangulatot, tudom tovább fogyasztani.

A film, sem önálló történetben, sem saját lábon megálló karakterben nem hozz sokat, tényleg csak a célját tölti be: megágyazni a sorozatnak.

Értékelem: 5

Műfaja: animáció, akció, kaland

Az egyik fórumon előjöttek a buddy movie-k, és a felsorolások között megakadt a szemem az alábbi filmen. Ezt nekem már valaki ajánlotta. IMBD watch list ledolgozás indul.

A tapló vidéki rendőr, alapvetően egy jó téma egy buddy moviehoz. Főleg ha erre még rátesznek egy lapáttal, és helyszínnek Írországot teszik meg ("I'm Irish. Racism is part of my culture"), kicsit sem szokványos, furcsa karakterekkel.

A stílus tekintetében az In Bruge-re hajazz, nem csak a színészek miatt, csakhogy ezt a kevésbé sikeres idősebb tesó csinálta, nem a fiatalabb. Kevés akció, sok párbeszéd, az is olyannyira angol/ír, hogy felírat nélkül megérteni sem lehet. Néha azzal együtt sem.

A film tele van megmagyarázhatatlan jelenetekkel. Valahogy teljesen evidens, hogy a fentebb említett tapló rendőr orosz klasszikus irodalmat olvas, a kábítószer csempész meg Nietzsche-t idéz. De ezen kívül is vannak itt még furcsaságok (az ott a cápáknál az akváriumnál, az is, mi volt?)

A forgatásra költött összeg nagy részét valószínűleg a helyi kocsmákba verték el, és a történet sem sokkal több, mint a rossz zsaru jó dolgot cselekszik, mert éppen olyanja van (jó, mondjuk egy az életére törő bérgyilkos, elég jó motiváció tud lenni). De, illetve ezzel együtt is, az angolos/ír hangulat, a zseniális beszólogatások (pl.: IRA taggal való beszélgetés során: "There were gay lads in the IRA?" - "Mmm... one or two. It was the only way we could successfully infiltrate the MI5."), a casting és a színészek játéka, ha (számomra) nem is a legemlékezetesebb, de piszok szórakoztató 1,5 órát hozott össze.

Értékelem: 6

Műfaja: komédia, krimi, dráma

Nem fogok hazudni, erre a filmre csak és kizárólag a Jóbarátok miatt vagyok kíváncsi. Érdekel, milyen "Az elcseszett élet, ami egyre elcseszettebb lesz".

Röviden és tömören, a film egy Karácsonyi ének újragondolás, 1946-ből.

Főszerepben James Stewart, aki 40 évesen játszik el egy 25 éves fiatalat, kinek egy vágya van csak, világot látni. Csak ebben mindig megakadályozza valami. Vagy édesapja távozik el, rá hagyván a családi vállalkozást, vagy éppen egy bank csődbemenése taszítja a romlás szélére otthonát (és mindezek mögött egy kapzsi vénember ármánykodása áll, csak hogy legyen egy főgonosz is a filmben).

A film, elsősorban romantikus és naiv. Bár a főszereplő elvágyódása szemben állítva a kötelezettségével, ténylegesen okozz némi feszültséget, de mindez végül úgy lesz tálalva, hogy inkább irigyled sem mint sajnálód ezt az embert. Mégis, a film egy pontján megtörténik a tragédia, főszereplőnk olyan mélyre sodródik, hogy már csak egy kiutat lát, eldobni a saját életét (és persze ezt sem önzésből, de ennyi spoiler már bőven elég volt).

Tény, ezen a ponton, ténylegesen kicsit nehéz lesz nézni a filmet, meg is értem, hogy Phoebe itt miért hagyta abba. De hát, mi tudjuk, hogy ez a Karácsonyi ének. Így mindenki tudta, hogy jön ez a fordulat. Főleg, hogy az elején, a két galaxis képében beszélgető őr/arkangyalok, mindezt jó előre el is mesélik.

A lezárást innen pedig már mindenki tudja kívülről.

A film így is megható volt, régisége elsősorban naivitásában érződött, meg valamennyire a színészi játékban. Ez utóbbi sem volt rossz, sőt, minden főszereplő 100%-ban bele éli magát a szerepben (főleg James Steward), csak hát a karakterek olyanok kicsit, mint a nagyra nőt gyerekek. Édes, megható, tipikus karácsonyi film.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, családi, fantasztikum

Mindig elképedek rajta, mennyire hatalmas erő is az emberi hülyeség. Ha ennek a történetek csak a 10% igaz (és úgy nézz ki, ennél több is igaz), már az hihetetlen.

Miről is van szó? New Yorkban egy nagydumás hajómérnök az aznapi háború ellenes tüntetésen felháborodva, a szokásos esti dorbézolás közben kijelenti, hogy ő bizony megmutatja a Vietnámban harcoló gyerekkori barátainak, hogy valójában mennyire értékelik odahaza a háborús hősök szolgálatát, és meglepi a kint harcoló barátjait pár doboz jó kis hazai sörrel. Mármint, úgy személyesen, kimegy, oszt visz nekik sört.

Aztán másnaposan felkelvén szembe találja magát a ténnyel, hogy az egész negyed erről beszél, édesanyák és apák hozzák elé fiaiknak szánt csecsebecséjüket. És minő véletlen, aznap pont van egy töltényeket és robbanó anyagokat szállító hajó, melynek végállomása Vietnám. És pont elfér rajta egy hajómérnök.

A többi innen már sejthető.

Már a felütés is adja magát, hogy egyfajta vígjátékkal lesz dolga az embernek, ráadásul direkt streamre (apple+) készült, úgyhogy egy közepes kikapcsolódásnál én többre nem számítottam. Arra végképp nem, hogy ez ennyire remek kis mozi film lesz.

Konkrétan moziban lenne a helye. Tökéletes kamera munka, erős látvány világ, remek színészi játék, mondanivaló. Remekül adagolja a könnyed hangulat mellé a drámai eseményeket, és mindkét műfajban teljesen jól helyt is áll. Ahol nevetni kell, ott nevetsz, ahol sírni, ott bizony összeszorul a gyomrod. Talán lehetett volna direktebb, vagy ráfeküdhetett volna a két műfaj közül valamelyikre jobban, úgy talán sokkal emlékezetesebb filmet is kaphattunk volna, de én úgy álltam fel előle, hogy ettől egy mozijegy árát sem sajnáltam volna, sőt.

Értékelem: 7

Műfaja: kaland, vígjáték, dráma

Még csak 1 hónap telt el azóta, hogy megnéztem az utolsó filmet? Mintha legalább fél éve lett volna. Azóta annyi minden közbe jött, két betegség, egy hosszabb nyaralás, rengetek munka és sorozat. Úgy éreztem, annyira megkoptam film nézés terén, hogy ahelyett, hogy folytatnám az IMDB top250-es projektemet, inkább előveszek egy régi kedvencet. bár, teljesen "véletlenül", pont a következő csapatkörben szerepel ez a film is.

Sokszor válaszoltam ezt a címet, a "mi a kedvenc filmed" kérdésekre. Igazából nem is tudom miért. Háromszor már láttam, egyszer a kibővített verziót is, megvannak a kulcs jelenetek a filmből, de nem tudom felidézni, mi az a hangulat, ami ennyire megragadott. És így 4. alkalommal sem tudom pontosan megmagyarázni.

Persze a kedvenc film megjelölés eddig is és ez után is ordas nagy hazugság lesz, de tény, hogy úgy ültem végig ismét, mintha először nézném újra. Pedig nem mondanám egy túlságosan nagy mesterműnek. A témája kényes, bár szerintem stílusosan megoldották, hogy ne legyen kínos. A történet egyszerű, talán még emlékezetes is, de nem kiemelkedő. A kamera kezelés kicsit franciás, az események hiteltelenek, ahogy a karakterek is. A rendezőnek is megvan a sajátos stílusa, de valahogy mégis sikerült ezt a szétszórt furcsaságot valami egységes irányba terelnie.

Igaz, ehhez kellenek a színészek is. Natalie Portman ugyan az emlékeimhez képest néhol kicsit erőltetettebb, de a karaktere még így is uralja a képernyőt. Gary Oldman nem is lehetne ennél Gary Oldmanasabb, egyszerűen minden másodperce emlékezetes. De amin meglepődtem, hogy Jean Reno, milyen aprólékosan hozza a karakterét. Az arcjáték, az apróság, ahogy a pezsgős poharat tartja, minden mozdulata karakter építő.

Luc Besson alkotása így hát továbbra is megmarad, "ha más nem jut eszembe, legjobb filmnek", pontszáma pedig azon, amit anno sok-sok évvel adtam neki. És fél évtized múlva jöhet az 5. megnézés is.

Értékelem: 8

Műfaja: akció, krimi, dráma

És akkor itt a másik 13. Tartottam ettől a filmtől, annyira hirtelen az események után lett feldobva a megfilmesítés ötlete, hogy nem tűnt egyébnek, mint a hírverés meglovaglásának. Aztán láttam, hogy Ron Howard rendezi. Egyrészt örültem neki, hiszen egy méltán elismert rendezőről van szó. Másrészt, kicsit tartottam tőle, hogy az a tömény pátosz, amit a film története és a rendező személye ígér, kicsit túl sok lesz. Talán ezért is puhítottam magam az Apollo 13-mal előtte.

Mint kiderült, erre egyáltalán nem lett volna szükség.

Ez a film annyi de annyi helyen lehetett volna erőltetett, giccses, hogy teljesen meg vagyok döbbenve, milyen alázattal kezelte a rendező ezt az egészet. Több olyan jelenet is volt, amire rá lehetett volna építeni egy-egy nagyobb érzelmi kirohanást, de a rendező megoldotta egy csendes pillanattal. Stílusos, és nem veszi hülyére a nézőt.

És a feszültség! Hiába tudtam, a végkifejletet, és hiába kaptam az információkat anno én is napi szinten (többször is), így is szét rágtam a fotel karfáját izgalmamban. A sötét, klausztrofób helyszín így bemutatva, végig test közelben maradva a szereplőkkel lent a sötét szűk járatokat elárasztó zavaros vízében, félelmetesebb volt mint bármelyik szörny film rettenete.

És akkor még ott vannak azok a pillanatok, melyekről hiába hallottál, elképzelni sem tudod. Az elárasztott falú, a palack és később a kötél elvesztése, mikor tudatosul benned, hogy mit is jelent az a sok kilométer, amiről szó van. Hogy a búvárok valójában a holtestekért mentek, mert hogy barlangi búvárkodásban képzelten élő embert egy 5-7 órás vak sötétben, szűk járatokban, csontot roncsoló áramlatok között kihozni, lehetetlen feladat.

Remek munka egy remek alkotótól, tehetséges színészekkel. Könnyen feldolgozható téma, egyedi szemlélettel, egy elképzelhetetlen erős rendezéssel.

Értékelem: 8

Műfaja: akció, kaland, életrajzi

Ron Howard új filmje előtt, úgy gondoltam, megnézzek egy igazi klasszikust. Végül is ez is 13, az is 13. A Ragadozó 2 után, meg amúgy is kellett egy kis visszafogott Bill Paxton színészetet is látnom.

Sokat nem fogok róla írni, 27 évvel ezelőtt láttam, és minden percére emlékszem. Ez ilyen film. Nem csak a vonzódásom az űrkutatás miatt, de a rendezés miatt is. Ilyen az, mikor egy tehetséges karmester levezényli a koncertet.

Minden lépése megtervezett, begyakorolt. Azt nem mondanám, hogy nincs a tarsolyában néhány sosem látott trükk (pl a Vomit Comet zeroG repülő igénybevétele a súlytalanság jelenetekhez, egyszerűen szenzációs képsorokat varázsolt a képernyőre), inkább csak azt, hogy a klasszikus eszközök igénybe vétele jóval markánsabb.

Igen, a film klasszikus, minden előnyével és hátrányával. Van benne jó adagnyi cukor, de még éppen csak annyi, hogy ne feküdje meg az ember gyomrát. A zseniális színészekből sajnos senki nincs, ki a showt el lopná, de szinte mindenkinek megvan a maga kis pillanata, vagy karakter sajátossága, mely eladja számunkra a karaktert. Aztán még ott a képi világ, a zene, a hangulat, mely mind-mind a megfelelő eszköz a rendező számára, hogy az érzelmeinkkel eljátszadozzon.

És mindezt jól teszi. Még úgy is tudtam izgulni, meghatódni, hogy kívülről fújtam, mikor mi fog történni.

Értékelem: 8

Műfaja: kaland, dráma, történelmi

De akkor ne is álljunk meg. Jöhet gyerek korom egyik kedvenc film/könyve (az Aliens után természetesen). A film és a könyv kicsit összemosódik az emlékeimben, úgyhogy derítsük ki, melyik maradt meg jobban.

Nos, az igazság az, hogy a könyv. Sokkal több minden van benne, jobban ki van dolgozva, több a gondolat, magyarázat, hangulat. A film, kicsit egyszerűbb. Ami meglepő, hogy az első résznél sokkal gagyibb. Viszont a késő 80'as, korai 90'es évek füstös, poros, véres akciófilm hangulatával, valamilyen szinten, mégis erősebb élmény.

Igen, a szövegkönyv kidobható, a színészi játék példátlanul rémes. A káosz a képernyőn, egyszerre lenyűgöző és nevetséges. A rendőrőrs jelenet az elején, mint ha Az utolsó akcióhős rendőrőrs paródiáját akarná lemásolni, már csak a rajzfilm macska hiányzott belőle. Apropó, lemásolás, meglepő volt látni, mennyi jelenet lett lemásolva az Alien és Aliensből.

Gagyisága ellenére is, ez valahogy mégis megfogott és lekötött. Olyan eszméletlen jelenetek vannak benne, olyan mérető tömegnyomor minden percben, hogy nehéz elképzelni a feltűnést elkerülni kényszerülő (nem mintha ebben amúgy túl ügyes lenne) vadászt ebben a környezetben. Viszont remekül bele illik.

A metrós jelenet emlékezetes, de az első összecsapás, a voodoo király, a vágóhíd, mind mind olyan jelenet sor, mely beleég az ember emlékezetébe.

A stílusát lehet szeretni és utálni, tény hogy nem adja könnyen magát. De aki ezt a mocskosabb akciófilmeket kedveli, az nagyon nem lőhet vele mellé.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, horror, scifi

A tegnapi Prey után, meg kellett néznem az első részt, hogy ne csak nosztalgiából ítélkezzek.

Úgyhogy, ha nem is teljesen objektíven, de friss szemmel is azt kell mondanom, hogy igen, lehet papírmasé karakterekkel is igazán élvezetes és emlékezetes akció filmet csinálni. És ha nincs pénzed effektekre, akkor azt a legminimálisabb esetekbe használva, elsősorban a környezetet használva kellékként, igazán feszült jeleneteket lehet összehozni. Nem holmi CGI rettenet súlytalan maciharcot.

Sok mindent nem kell elmondanom erről a filmről. Ami lehet felrobban, ami nem, az is. Az egysorosok a tesztoszteron szinttel emelkedetten szórakoztatóak, a színészi játék hiánya a pózerkedéssel együtt oly vegytiszta 80as évekbeli akciófilm zsáner hangulatot áraszt, hogy az szinte kifolyik a képernyőről.

Azt a fent említett Preynek is meg kell hagyni, hogy szépen volt fényképezve, de legtöbbször csak ilyen átvezetésnek volt a táj használni. Itt, szerves része a történetnek, élő és mozgó kelléke a filmnek. A motivációk laposak, a karakter ívek egy szálon pendülnek, DE nem is akarnak ennél többet adni. A lény minden jelenetben emlékezetes és félelmetes, a végső összecsapás pedig egy igazi túlélő show.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, kaland, horror

Egy helyszínes kamaradarab bosszú filmet sem lehet túl gyakran látni, pláne nem 1962-ből.

Amire tisztán emlékszem, az a hatása volt. Felzaklatott és felpörgetett, pedig tényleg régi film, egy helyszínes, párbeszéd központú. Masaki Kobayashi filmje, elsősorban az erkölcsök, értékek elvesztéséről, kiüresedéséről szól, de annyi téma megidéződik egy egyszerű elbeszélés során, hogy van miből csemegézni (az elnyomás, a modernizáció, a képmutatás, az emberségesség, illetve annak hiánya, stb).

Ami talán a legjobban működött benne, az a spirális szerkezete, mely révén, bizonyos dolgok és szereplők más megvilágításba kerülnek, és bár egyik sem okoz túl nagy meglepetést, a stílusa, hangulata nagyon ott van, ráadásul ezzel végig fen tudja tartani a néző figyelmét.

Talán ennél sokkal többet nem is tudok róla elmondani. Ami nagyon maradandó marad, a fent említettek mellett, azok a leszámolás jelenetek. A lassú, árnyékokkal és premier plánnal játszadozó rendezés, egy az egyben Leone western filmjeit idézi. Mármint nem is, Leone idézi meg ezt a filmet műveiben. Tudtam én, hogy a western műfaj a szamuráj filmekből táplálkozott, de személyesen ezzel én még csak most találkoztam először.

Bár a film azért nem öregedett mindenhol a legjobban (pl akció jelentek koreográfiája, fejtető maszkok), végső soron az egyszerű története, univerzális mondanivalója simán helyet add a mai világban is neki. Talán a 12 dühös ember mellé nem raknám, de A vihar kapujában-hoz képest, számomra sokkal hatásosabb volt.

Értékelem: 8

Műfaja: akció, dráma, misztikum

Hát igen, pont azt kaptam amire számítottam. A 80'as tesztoszteron egyszerű férfi akció filmjét megpróbálták lecserélni a 2020'as metoo trenden nevelgetett író brigád történet vezetésére, behozva majdnem mindent, ami miatt ezek a filmek nem működnek túl jól.

Nem, nem a metoonak fogok neki menni. Engem az zavar, hogy elfelejtették, hogy kell kompetens női karaktert írni. Mert hogy igen is vannak, mindig is voltak ilyen karakterek, még ha el is feledkezett róluk a világ (és igen, a kedvenc példámat, Ripley-t rendre látom félre értelmezve férfi karakternek titulálni, csak a kritika ilyenkor elfelejti, hogy annak a főszereplőnek az anyai ösztöne volt a természetellenes "anyasággal" szembe állítva. Nem éppen olyan karakter ív, ami a 80'as évekbeli egysíkú férfi karakterekre jellemző).

És nem attól lesz egy női karakter kompetens, hogy fél lábbal rugaszkodva kungfu pörgőzik a fáról, vagy mert elmondják 4szer róla, hogy a konyhába a helye, de ő csakazért is vadászni megy, és spoiler alert, le is vadássza amit le kell (mellékesen vérbe fagyva hagyva minden társát és testvérét a csatamezőn). Persze, ez egy karakter ív, legyen benne a filmben, nem zavar. Csak ne ez legyen az egyetlen íve a karakternek.

Ettől függetlenül is voltak rém kellemetlen jelenetei a filmnek. A CGI botrányosan rossz, ennyire béna állatokat nem is tudom mikor láttam utoljára. Még a Predator úgy ahogy jó volt, voltak kemény megmozdulásai, de a többi, az minősíthetetlen. Aztán a karakterek. Senkinek és semminek nem volt súlya. Talán még a fiú testvér az, aki úgy ahogy működött. Pár jelenet is egész élvezetes volt, például a franciák között az összecsapás, vagy a menekülés. Még a leszámolás is tetszett. Bár nem értem, az iszap annyira unalmas lett, hogy ki kellett találni egy virágszirmot, ami másodpercek alatt hibernálja az embert? Ehh.

Az egész felesleges volt, hangulatra nulla. Jövőre már nem fogok rá emlékezni (ebben pedig még Nimrod Predators-a is maradandóbb volt). De legalább Shane szégyenét meg tudta ugrani, így végül is egynek elment.

Értékelem: 5

Műfaja: akció, kaland, dráma

A filmet a tick, tick.. BOOM! óta meg akartam nézni. Amúgy is szeretem a musicaleket, és láthatóan Jonathan Larson stílusa nálam betalál. Hétköznapi témákra tud olyan életteli számokat keríteni, hogy nehéz is nem szeretnem (legalábbis az előbb említett film alapján).

Ez a színdarabja, bár messze nem lesz a kedvencem, ismételten bizonyította ezt. Bár ez azért jóval klasszikusabb stílusban íródott, és főleg a kapcsolatok köré épülnek a számok, de még azon belül is tud meglepetést okozni (pl. az esküvő jelenet).

A mű egy színes társaság körül forog, színes bőrszínben, szexuális beállítottságban, munkában és függősségükben. Fiatalok, legtöbbjük művész lélek, a megélhetésért küzdve élnek napról napra. Téma lesz a pénztelenség, drogfüggőség és az AIDS betegség is. Nem egy túl keményen lehúzó film, de azért megvannak a sötét pillanatai.

A karakterek változatosak, néha vannak jó pillanataik, néha kevésbé. Ahogy a számok is, van amelyik betalált, van amelyik nem. A film sokszor utószinkronizált, és ez erősen feltűnik, el is vesz néha az élményből. Ahogy a kapcsolatok közül is, Angel és Maureen két történet szála jobban lekötött mint Mimi vergődése (már bocsánat), és a vége jelenet is erősen kilógott a sorból. Értem én, hogy pozitívabb lezárás kellett, csak ez így kicsit összecsapottnak tűnt.

Végül is élveztem és nem bántam meg, de ajánlani a tick, tick.. BOOM!-ot hamarabb fogom

Értékelem: 6

Műfaja: dráma, musical, romantikus

Közeledek a vége (mármint az eleje) felé. A mostani ötösből egy filmet nem láttam csak, így hát ő biztos sorra fog kerülni. De előtte van egy film, melyet 14-16 évesen láthattam először, még osztályfőnöki óra keretében. Sok minden belém égett belőle, de nincs meg egészében a film. Kíváncsi vagyok, csak az elmúlt év(tized)ek miatt-e?

Hát, nem. A film azért nem áll össze, mert nincs összerakva. Az áttérés teljesen a semmiből jön, és nagyjából a semmibe tart. De ugyan így levegőbe lóg minden más is. Kapunk némi betekintés ugyan, hogyan változott fiatalként Derek személyisége, és ez hogyan hatott ez ki családjára (elsősorban anyjára és öccsére), de mindez "lelketlenül" kicsit életidegenül. Ami nem lenne nagy gond, mert ez csak a kerete lenne az öccsével való kapcsolatának és jó útra térítésének, ami miből is áll?:

- Megerőszakoltak a börtönben, és a rasszizmus rossz.
- Ok, akkor leszedjük a horogkeresztet a falról, és innentől jó útra térünk.

Tény, az előadás stílusa, a képek, a zene, a hangulat, átjön, gyerekként erősen megfogott az erőszak erőszakot szül mondanivaló is. Emlékezetes, a mai napig kitörölhetetlenül beleégett a memóriámban az utca padkás jelenet, az az arc, az önelégült majd riadt tekintet, ahogy realizálódik benne, hogy mi vár rá és a családjára. De ugyan így megmaradt a zuhanyzós jelent, és a film lezárása is.

Kár érte. Súlyos, hatásos, de nem túl mély alkotás, Jó időben, jó helyen még ajánlott is. Értékes, de szerintem méltatlanul kihagyott lehetőség.

Értékelem: 7

Műfaja: krimi, dráma

A történet alapja itt is klasszikus, az apa nem tudja feldolgozni, hogy a lánya felnő és változik, a kiscsaj pedig csak új barátokat, új dolgokat akar megismerni.. eltávolódás.. összeborulás.. bla.. bla..

De mindezt egy olyan kreatív, friss és újszerű (jó, a Spider-Verse azért megelőzte) köntösben, annyira egyedien, hogy öröm volt nézni. A humor kegyetlenül betalált, ezekkel a gyors vágásokkal csak úgy szórták a viccesebbnél viccesebb, néha már-már klipszerű jeleneteket, filmes utalásokat. Néha tényleg ilyen 3-5 másodperces sketcheken tudtam a legnagyobbakat röhögni (pl. szamár túra a szerpentinen).

Közben teljesen jól működik szatíraként, ahol viccet csinálnak modern életünk megannyi sajátosságából (pl a közösségi médiákban a tökéletes képek és "pillanatok" hajszolása vagy a mi történik ha egy fél napra leáll a facebook vagy elmegy az internet).

Érződik rajta a lélek, az egyéniség, és elég csak megnézni a end credit, hogy rálássunk, milyen csapat és milyen gondolatok állhattak emögött a projekt mögött. Klissés és univerzális, de olyan szépen mesél a család fontosságáról, hogy szerintem kevesebb nem fogadott hívása lesz ezután az édesanyáknak, ott legalábbis, ahol megnézik ezt a rajzfilmet.

Nagyon jó volt. 10 pontból malac-kutya-vekni kenyér (= az egy nagyon erős 7 pont, fájó szívvel csak nem 8). A furby pedig simán visszamászott a rémálmaim mezejére.

Értékelem: 7

Műfaja: animáció, kaland, vígjáték

Még engem is meglepett, mennyire felnőttes és komoly tudd lenni néha a könnyed gyermek mese külseje mögött. Vagy inkább mellett. Persze semmi váratlan csavar nincs itt, egy klasszikus történetet látunk, mindenféle meglepetés nélkül (azon kívül hogy a film negyedénél átváltunk Így neveld a sárkányodra, mely egész addig eszembe sem jutott, de amúgy teljesen adja magát..).

A karakterek (főleg a kislány karaktere) és az eredeti szinkron hangok jól működnek, a látvány világ, a grafika egyszerűen zseniális és aprólékos (mondjuk Vörös szerintem kicsit alul lett tervezve), a zene (meg a hangulat) kaland filmes és kalózos, én ebből bármit és bármeddig el tudok fogyasztani.

Sajnos a vége kicsit csalódás volt, tök jól megalapozták, aztán villám gyorsan lezavarták. Erősen folytatás, majd a második részben elmeséljük illata volt. Ettől függetlenül jól szórakoztam, abszolúte megérte az idejét.

Értékelem: 6

Műfaja: animációs, kaland, vígjáték

Az igen, így kell odaverni a rock-punk életérzésnek. Nem beszél mellé, nyersen az arcodba vágja, hogy ez a csapat a pináért, a drogért és az alkoholélt élt. Konkrétan az első 5 percben megkapjuk az after partyn a tömeg közepén spriccelve elélvező groupi csaj látványát. De később sem fognak sokat finomkodni.

Nem tudom, mennyi valóság alapja van az egész filmnek (attól függetlenül, hogy a banda életrajzi könyvéből készült), de az biztos, hogy simán hitelesnek álcázza magát. Mondanivalójában és történet vezetésében semmi újat nem tud mutatni, tipikus felemelkedés, "bukás"/hanyatlás, visszatérés történet, de a stílusa, az rock 'n' roll.

Sosem voltam Mötley Crüe rajongó, ezután sem leszek. De fényévekre élvezhetőbb volt, mint amire számítottam.

Értékelem: 6

Műfaja: életrajzi, vígjáték, dráma

A filmet legjobban jellemző vélemény az volt, hogy ne gondolkodj rajta, ne kritizáld, csak élvezd egy picit. És tényleg ennyi, nem több. Élveztem, mert jópofa karakterek vannak benne, nem bántott mert alapvetően aranyos kis cuki történet. Meg volt egy jó, bár elég basic soundtrackje.

És két hét múlva csak arra fogok emlékezni, hogy mennyire jellegtelen, tipik amerikai kis példamese volt, minden valóságalapot nélkülözve. Metal rajongóknak csak akkor ajánlom, ha éppen 15 év alatt tipegnek, mindenki másnak pedig szódával egy szombat délutáni tini matiné keretében megnézhető egyszeri élménynek.

De akkor már inkább a Rocksulit, az is ilyen kis aranyos hülyeség, legalább ugyan ennyire szerethető, csak mindez megtöltve lélekkel és egyéniséggel. Vagy ahogy a prohadver fórumon felhívták a figyelmemet, ha mégis a metal vonal az, ami jobban mozgat, akkor a Heavy Trip-et.

Értékelem: 5

Műfaja: zenés, vígjáték

Nem néztem trailereket, ellenben láttam a két Robert Eggers filmet, így volt sejtésem mire ülök be. És nagyjából azt is kaptam. Súlyos, sötét hangulatú, hipnotikus film, ahol a tartalom erősen fel lett áldozva a stílus oltárán.

Egyfajta The Lighthouse és Midsommar keverék (tudom ez utóbbi nem ezen rendező filmje). Ősi legendák és mondák vezérvonalán keresztül mutat be egy erőszakos bosszú hadjáratot a viking korszak világában, ahol a szereplők elméjében zajló látomások a film/cselekmény részévé válnak.

Nem nevezném kifejezetten újszerűnek, de határozottan szerzőinek igen. Erőszakossága ellenére sokkal naturalistább filmre számítottam, így ennek hiányában a horror filmes hangulata sokkal inkább a nyomasztásban csúcsosodik ki. Mindezt sötét de látványos, hiteles környezetben, brutális tesztoszteronnal, szédítő atmoszferikus zenével. Konkrétan tényleg kábultan tértem ki a moziból.

Engem berántott, de elismerem, hogy lassú, ellenben túlontúl hosszú. És ahogy fent már említettem, a lényeg az elmesélés stílusán van, nem az elmesélendő történeten.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, kaland, dráma

Színes szagos egyszerű kis hülyeség, melynek színvonalát Margot Robbie dilis mosolya emeli némileg magasabbra annál, mint amit őszintén érdemelne a film. Elvoltam vele, pont azt adta amire számítottam, egy percre sem vettem komolyan a filmet, de a film sem önmagát.

Bár a vidámparkos résznél már nagyon befáradt, de még ott is tudtak egy jó ötletet húzni, a görkoris autós üldözés személyében. Ez nagyjából az egész filmre igaz volt, hogy ha nem is ötletes, de legtöbbször látványos és jól megkoreografált akciójelenetekkel volt tele.

Kicsit a női emancipáció rányomta ugyan a bélyegét a filmre, főleg, hogy szerintem ahhoz képest elégé negatív képet fed le a dicsőített nemről (főleg a film végén), de mint mondottam, nincs energiám ezt annyira komolyan venni, hogy ezzel az aspektusával komolyabban foglalkozzak.

Viktor Zsasz karakterét pedig majd legközelebb (remélhetőleg egy új Batman féle Enigma stílusban) úgyis rebootolják majd. Remélem.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, kaland, vígjáték