Ez az a film, ami ha nem Spielberg rendez és/vagy nem róla szól, nem hogy az Oscar díjátadón nem indult, de valószínűleg el sem készült volna. Nem véletlenül.

A történetet láttuk már. A filmrajongó fiú filmekkel akar foglalkozni. A probléma ott van, hogy amíg a Cinema Paradiso, az Apám és fiam (Babam ve Oglum), illetve a többi hasonló témájú film, ezen felül is próbál valami plusz réteget, értéket belecsempészni a filmbe, addig itt ilyen nem történik.

Talán ezért sem meglepő a rendező döntése (mert biztos vagyok benne, hogy az ő döntése volt), azaz hogy a főszereplőn kívül megírt karakterek és azok eljátszása, ennyire pocsék legyen. Vagy ahol nem pocsék, ott egy giccses amerikai sitcom szintjére süllyedjen. Bár a legtöbbször inkább csak pocsék.

Ennek ellenére, vagy talán pont ezért, a film teljesen jól elszórakoztatott. A 2,5 óra hossza egyáltalán nem érezhető. A fent említett negatívumok mellett, tele van ötletes jelenettel, lehet rajta nevetni, vagy bámulni a fiatal rendezőpalánta kreatív trükkjeit, megoldásait. A film vége pedig a Babylon hangosfilmre reflektáló wc-s jelenete mellett, a kedvenc filmes fricskám lett így az év első negyedében.

Ezen kívül a kamera kezelés, a vágás önmagában is, de főleg a történetbe beleszőtt meta vonulatával, ténylegesen működött. Kis teremben nézve (Művész), nekem meg volt az a mozis varázs, amit át akart a rendező adni. Kár, hogy a többi eleme kevésbé működött vagy éppen hogy hiányzott.

Értékelem: 6

Műfaja: dráma