Igen, én tudtam, hogy mire jelentkeztem.

Mivel imádom az elborult, impulzív musicaleket (Repo! A genetikus opera, Rocky Horror Picture Show, stb), és láttam az El Mal betétdal jelenetét (illetve nem borulok ki a "reprezentálásra" szánt témától), felkeltette a kíváncsiságomat.

Maximum katasztrófa turistáskodom.

Húúúú...

Először is, a nézőközönség teljesen meglepett.

Oké, én poénkodtam azon, hogy ha erre bárki, de főleg ha nyugdíjas emberek beülnek, akkor az egy irtózatosan félrevezetett marketing eredménye lesz.. és baszki, a terem tömve volt az idősebb korosztállyal. És ami a meglepőbb volt, közülük sétáltak ki a legkevesebben.

Sőt, szerintem ők élvezték a legjobban (igaz, ha kicsit merhetek ilyent mondani, a filmnek meg is volt az a klasszikus brazil szappanopera beütése ami lehet hogy nézőközönségre talált).

Másrészt, a filmet, lehetett élvezni. Nem, nem volt jó, musicalként közel értékelhetetlen volt.

De Zoé Saldana és a transznemű főszereplő, a még el sem kezdődő karrierjét nem rég végkép megsemmisítő Karla Sofía Gascón, kifejezetten jól játszott. Jó, mikor nem a "gonosz férfi gengszter hangját" erőltette akkor legalábbis.

Selena Gomez meg megmutatta a seg.. mármint.. valamit biztos megmutatott. Az énekhangját biztos nem. Ahogy senki más sem. A szöveg, a szöveg.. te.. az, az valami botrány. Ilyen rossz szövegkönyvért külön díjat érdemelne.

Ahogy a rendezés is.

Látszik, hogy volt egy ötlet, de hogy aztán, abból hogy lett ez a vonatszerencsétlenség arra nem fogok tudni rájönni.

Mindenesetre engem 2 órára lekötött, ingereket megkaptam, megsérteni meg nem engem sértettek. Nem volt jó élmény, de volt már rosszabb is. Egy biztos, ez emlékezetes marad.

Értékelem: 4

Műfaja: vígjáték, krimi, dráma, musical, thriller

#moziban

Ambiciózus ötlet, remek megvalósítás.

Egy egész estés animáció, egy ingyenes 3D-s szoftverrel, emberi szereplők és párbeszéd nélkül. Mindezt úgy, hogy minden egyes állat (ami amúgy nem rajzfilmes, (túl) humanizált, hanem ténylegesen (jó, talán kicsit túlságosan is ügyes eszköz használattal és ok-okozati viszony felismeréssel)), élő lélegző valódi élőlényeknek hat, miközben messzemenőleg több személyiséggel és karakterrel rendelkeznek, mint az elmúlt két napban látott filmelőzetesek nagy részében fellelhető emberi szereplők.

Az animáció stílusa konkrétan 3 másodpercig volt zavaró, utána már csak a képi világgal tovább sodródva nagyszerű látványt kaptam. Az érzelmi töltet maximumon, a történet pedig egy meglepő misztikummal átszőtt road movie.

Mivel ezekből konkrétan semmire sem számítottam, vagy legalábbis nem pont így, nem csak hatalmas élmény volt, de meglepetés ereje is megvolt.

A rajzfilm gyerekkel is nézhető, de a hangulat feszült, a lezárás pedig keser-édes és zavarba ejtő. 

Külön ismételt köszönet a Corvin moziba dolgozó hölgynek, aki a végén szólt, hogy nyugodtan üljünk vissza, van még egy 5 másodperces stáblista utáni jelenet, amit javaslok mindenkinek megvárni, mert ha nem is add a történethez hozzá semmit, de az érzelmekre rászór egy kis adagnyi plusz édesebb ízt, hogy kicsit nyugodtabb lélekkel álljál fel a film elől.

Értékelem: 8

Műfaja: kaland, animációs, fantasztikum

#moziban

Pszichó-terápiás road movie, mely során a zsidó családi gyökereiket felfedezni vágyó amerikai unokatestvérek meglátogatják Lengyelországot, egy erre szervezett túra keretében.

Az állandóan szorongó "tesót" az önmagát alakító Jesse Eisenberg játssza rutinosan, viszont a másik rokont, az (általam) nagyon meglepő mód, piszok erőset játszó Kieran Culkin viszi.

Egy szabadszájú, hippi beütésű, érzelmi kitörések és depresszív melankólia epizódok között tengődő, mély fájdalmat magában hordozó karaktert alakít, félelmetesen természetes magabiztossággal.

A terápia során derülnek is ki dolgok, meg nem is, kénytelenek vagyunk rájönni, hogy a cél nem a megoldás keresés és feloldás, sokkal inkább a sebek feltépése, és maga, az együtt létezés, a közös utazás.

Ezt meg is kapjuk. 

Érzelem dús, üde, helyenként kényelmetlen de könnyed köntösbe bújtatott, súlyos terhekkel megrakott film

Igazi kis csemege a mostani filmek között.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, komédia

#moziban

24 óra, egy nap, mely alatt a média, a tv közvetítések világa gyökerestül megváltozott. A nap, mikor gépfegyverrel felszerelkezett palesztin terroristák, 11 izraeli sportolót ejtettek túszul a müncheni olimpiai falúban.

Rettentően feszült, igazán izgalmas film, pedig végig a stúdió belsejében járunk, onnan egy percre sem lépünk ki. Minden, amit kint zajlik, csakis a külső kamerák képén, és a kintiek rádióbeszélgetése által élünk át, de az egész annyira lélegzik, annyira valós, annyira átérezhető, hogy ez válik a film erősségévé.

Valószínűleg azért, mert hogy minden, ami a filmben a képernyőkön történik, az mind valódi felvétel.

Pedig ezen felül is van itt bőven más is.

A rendezés, a fentiek tükrében egyértelmű, hogy remek, A hangok, a képi világ, a vágás szintén. A betekintés a kor élő közvetítésének technikai világába, engem szintén érdekelt és lekötött, sőt!

Kifejezetten izgalmas volt látni, hogy működött ez akkoriban.

A forgatókönyv az ABC munkatársak és a média szerepét, felelősségét sem kendőzi el, az ellentmondásos téma, hogy mit és hogyan lehet és kell bemutatni, az e körül kialakult nézeteltérések, végig a felszínen van. Nem ment fel senkit, de nem is ítéli el őket. Talán, pedig egy kicsit lehetett volna.

Helyette inkább embereket mutat be, azokat akik akkor és ott, jelen voltak.

A téma súlyos, és a film erőteljes hatással bír. Nem volt könnyű felkelni utána a moziszékből.

És ez az érzés egy ideig még velem marad, úgyhogy most felfele kerekítek.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, történelmi, thriller

#moziban

Folytatva a hagyományom (2021, 2022, 2023, 2024), kicsit félve álltam neki ennek az évnek. Először kevés filmet találtam elérhető formátumba, de aztán bízva abban, hogy a vimeo ondemand-ra a készítő/forgalmazó rakta fel a filmjeit, egy kicsit sikerült jobban megtolni a mennyiséget. Próbálok törekedni arra, hogy lehetőleg a legkevesebb trükközéssel, azon a helyen nézzem meg ezeket, melyre a készítők is igent mondtak.

Úgyhogy ez egy 11 db egész érdekes lista lett idénre:

Ez hogy a francban nincs ott a legjobb jelöltek között?

Nagyszerű élmény volt, visszafogott, érzelmes, a forgatókönyv nagyon ügyesen manőverezik a megható és lélek emelő jelenetek között. Rengetegszer elmehetne erőteljesebb, sokkal impulzív irányokba, de ilyenkor mindig visszahúzza kicsit a tempót.

Hagyja a nézőt elmerülni a filmben, kicsit talán be is vonja, a részesévé teszi.

Persze, így sokkal kevésbé figyelemfelkeltő, kevésbé harsány, de annál inkább természetes és hihetőbb.

De hogy is ne lenne az, hiszen elég csak megnézni a szereplőket. Rá sem kell keresni a nevükre, hogy pontosan tudd, a nagy részük honnan jött, és kicsoda.

A főbb szerepekben már ismerősebb nevek is vannak, Paul Raci-nak kifejezetten örültem, a Sound of Metal után ismét lehozott egy hibátlan alakítást.

Ahogy Colman Domingo és Clarence Maclin, de igazából baszki, mindenki más is a legjobbját hozta.

Nem mondom azt, hogy a világot megváltó film, de az hogy megkönnyeztem, és hogy úgy fájt, hogy közben felemelt, az azért mindig egy nagyon jó jel arra, hogy egy remek filmről volt szó.

Értékelem: 8

Műfaja: dráma

Vajon mit tudhat az a film, mely összbevétel tekintetében, a 85 februárban bemutatott filmek közül a legtöbb bevételt hozta, megelőzve szintén a hónapban megjelent Nulladik órát?

Nos, kevesebbet, mint amire számítottam. Előre leszögezem (ez a Nulladik óránál sem volt egyértelmű), én szerettem ezt a filmet is.

Egy thrilleres felütéssel és lezárással végződő, lassú, romantikus film, egy meglepően jól színészkedő és kényelmetlenül túl vonzó Harrison Forddal a főszerepben. Megnéztem, jól elvoltam vele, de le kell szögezni, hogy semmi újdonságot nem tudott felmutatni, és amivel gazdálkodik, azzal is csak mérsékletesen.

Szerethető történet az amish és az amerikai kultúra közötti ellentétről, egy párkapcsolatról, ami sosem valósulhat meg, összetartásról, meg az ezzel erősen kontrasztba állított bűnüggyel, de igazából egyik szállal sem kezd túl sokat.

A krimi vonal egyszerű és gyorsan lezavart, a szerelmi és kulturális szál hosszú, és nagyjából addig jut, hogy mindenki kicsit jobban elfogadja a másikat, és ennyi, egyszer csak vége.

Igaz, azt meg kell hagyni neki, hogy amerikai közönség filmként sem szájba rágós, bátran mer csak az érzelmekkel, tekintetekkel és mozdulatokkal mesélni, és ahol giccses is lehetne, ott mer még azelőtt megállni.

Egy mozis estére teljesen megfelelt.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, romantikus, thriller

Nem hittem volna, hogy ilyen erősen kezd a legjobb animációs szekció az Oscar jelöltek felzárkózásom.

Semmire nem számítva ültem be rá és gy igazi hangulat-hullámvasút élményt kaptam. Sírtam, nevettem, boldog voltam és ökölbe szorult a gyomrom.

Egyszerre örülök, és egy nagyon nagyon picit "sajnálom", hogy a végén nem jelent meg egy valódi fénykép a főszereplőről. Megálmodott történet.

Emberi sorsokról, kegyetlen történetről mesélő, egyedi, sajátos, a stílushoz tökéletesen passzoló képi világgal rendelkező stop-motion animáció.

A depresszív sötétségben is olyan szerethető mondanivalóval, remek (és meglepően felnőtt témájú) humorral, és nem utolsó sorban, reménnyel képes ragyogni úgy is, hogy a képi világa (színek tekintetében főleg) kicsit Tim Burton-ösen sötét.

Hihetetlenül örülök neki, hogy a díjátadó a figyelmem elé rakta, mert különben ez is elsuhant volna mellettem, olyan halkan érkezett. 

Magasra lett téve a léc a több jelölt számára.

Értékelem: 8

Műfaja: animáció, dráma

#moziban

Hát igen, eltelt 43 év azóta. És ez nagyon meglátszik rajta. A tempója lassú, nagyon lassú. Főleg így a 2011-es előzmény után nézve (talán ezért is lett volna jobb a klasszikus sorrend: 82 majd az előzmény). A szörnyes "támadások", a kor technikai lehetőségeihez idomul.

Cserébe, a praktikus effekt, még ha lassú is, látványosan ötletes és gusztustalan.

A karakterek, vannak. Fele annyira se elhihető csapat, mint a 2011es folytatásban, viszont minden karakter kapott egy látványos, egyedi stílust, mellyel alaposan megkülönböztethető mindenki. MacReady karaktere a kor szófukar, kemény tökű túlélőjét formálja meg, a többiek pedig asszisztálnak mellé.

Általában úgy, hogy látványosan elhullanak.

A helyszín zárt, klausztrofóbikus, a hangulat sötét, feszült és paranoid. E tekintetében sokkal de sokkal jobban működik, mint az előzmény.

A történet vége elégé nyitott, félve kíváncsi vagyok a játék ezt mennyire "zárja" le (végül is most pont a remastered játék miatt vettem elő ezt a két részt is).

A film, bár talán most szégyenemre a 11-est talán kicsit jobban élveztem, méltán vívta ki a klasszikus titulusát, és a magasabb pontszámát, nélküle se folytatás, se a stílus követői nem létezhetnének (legyen az játék, x-akta epizód, bármi egyéb mely innen ihletődött).

Sokadszorra láttam, és biztos hogy nem utoljára.

Értékelem: 8

Műfaja: horror, misztikum, sci-fi

Ha már kipróbálom a The Thing Remastered játékot, gondoltam, kicsit felelevenítem az emlékeimet. Alapvetően a 82-es résszel kezdenék, de mivel a játék, azt a részt folytatja, így én is közvetlenül azt szeretném folytatni.

Arra emlékeztem, hogy nem sikerült ez rosszul, és tényleg nem. A rengetek utalás a 82-es "folytatásra", így egybe végig nézve a kettőt, nagyon jól működött.

A képi világ, a zene, egy az egyben egy klasszikus 80-90es horror-akció film hangulatát hozza, sem a karakterekkel, sem a történet vezetéssel nem voltak problémáim. Feszült és izgalmas és kifejezetten félelmetes volt.

A dolog, kap némi árnyalást, melyet kifejezetten nem hiányoltam, de ha már ott volt, jól esett, legalábbis az elején. Itt kapott az egész történet egy kis sejtelmességet, hogy mikor a főszereplővel együtt a csillagokra tekintünk, azok a szokásosnál is idegenebbül ragyogjanak.

Igaz, ennél mélyebbre menni, már nem igazán lett volna szükség.

Az Amoung Us-os (Gyilkosos, Farkasemberes "szerep"/társas játékos) paranoid hangulat működött, kár hogy 1 nagyobb és 2 kisebb jeleneten kívül, sokkal többet nem képviseltette magát.

A trükkök, az elején kicsit zavaróan is, rosszul öregedő CGI, de meg kell hagyni, amit megvalósítottak vele, az azért elégé betegre sikerült.

Hiába folyik szét az arc, mikor rád bámul a képernyőn keresztül, azért rád hozza a frászt (főleg ha az ottani karakterek helyébe gondolod magad).

Tetszett, megalapozta a hangulatot.

Értékelem: 7

Műfaja: horror, misztikum, sci-fi

Egy fiatal, tehetséges, de ismeretlen zenész, nagy példaképeit felkutatván, a hidegháború előszele és a társadalmi változások által forrongó New Yorkjába érkezik.

A történet egy rövid 5 évet dolgoz fel, ami alatt a névtelen senkiből, a stílus egyik ikonikus alakja, majd saját hangját keresvén annak "árulója" lesz.

Ez egy klasszikus felemelkedés történet, nem mentes a sablonoktól, igazán semmi igazán újszerűt nem hozz be, ennek ellenére, vagyis ezek mentén is, remek kis mozi élmény volt.

Mindez köszönhető a három legnyilvánvalóbb eszközének: a zenének, a színészi játéknak és a parádés hangkeverésnek. Ez a hármas, ez első osztályú.

Az első, a hangulaton kívül, a párbeszédekhez add hozzá sokat. A szövegkönyv, a néha igazán szörnyű "hé.. na bébi.. come on" és a beteg mód művészi között csapong, de szerencsére a zene közbe lép, és a karakterek helyett, a történésekkel kézen fogva mesél, és néha beszél is helyettük.

A hangkeverés, még az én botfülemnek is, az egyik legjobb hangzást hozta évek óta. A mikrofon, a gitár húr és a szájharmonika minden mozzanata nyers és természetes. Ennyire autentikusan szóló filmet, már nagyon régen hallottam.

És mindenhez még érkezik a színészi hozzájárulás is. Az egy dolog, hogy milyen szinten egybe tudnak olvadni a karakterükkel, de az, hogy mindenki, ténylegesen maga játszik a hangszerein, és az, hogy végig ők énekelnek, az egy újabb réteg a tortán.

Már Edward Norton is remekelt az öreg folk énekes szerepében, de Monica Barbaro, mint Joan Baez, kifejezetten csodálatos volt (a House of The Rising Sun előadása pedig konkrétan földbe döngölő). De a fődíjat, Timothée Chalamet vitte el.

Tény, nem ez a "legszebb" ének hang, ami létezik, de elég jellegzetes. És ezzel, illetve a jelenlétével, tökéletesen megformázta az örök csavargót, Bob Dylant.

Értékelem: 7 (hajlok a 8 felé)

Műfaja: életrajzi, dráma, zenés

#moziban

Röviden: a színészi játék, Adrien Brody és Guy Pearce tekintetében, remekel. A karakterek gusztustalanok, de a megformálás erős. A rendezés és a technikai részek, hát igen, ha ilyen filmet akarsz készíteni, akkor azt így kell. Elismerem.

Direktben, erőltetetten kényelmetlent, brutálisan zavarba ejtő film lett.

Arra, hogy feszengve nézd, rájátszik a létező összes eszközzel. És nem csak a 3+ órás játékidővel.

A jelenetek, a sima jelenetek is sokszor (rém)álom szerű víziók. Egy a háborútól messze, Amerikában, egy emlékműhöz szükséges betont szállító vonat, megidézi konkrétan Auschwitz halál járatait. Képi világgal, sikolyt idéző "zenéjével", hangulatával.

De végig ilyen. A zene, zörejekkel tarkított káosz, még a film közepén tartott 15 perces szünet alatt is. De ugyan ilyen kaotikus a néző/rendező/valaki gondolataira rájátszó vágóképek sorozata is. Impulzív, és ez igaz magára a történet vezetésre és magukra a karakterekre is.

Igaz, ez utóbbi legalább el is van adva.

Persze, biztos van itt még bőven mondanivaló a felsőbbrendűségnek, dominanciának tükröt nyújtogató nyilvánvalósága mellett is, de ezzel a tálalással, ez a 3 óra nekem most nagyon sok volt.

Mindenesetre a kritikákat és véleményeket nézegetvén, a hiba az én készülékemben van. Az írtam rá magamnak múlt héten, hogy alszok még rá párat. Aludtam, nem változott a véleményem.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma

#moziban

2016 óta figyelem és követem, egyre kevesebb lelkesedéssel. Ez idén sem változik. Ha a tavalyi átadó mintájára a Tune Up Radio élőbe leköveti, valószínűleg csatlakozok hozzájuk hallgatóként. A filmekből, ha nem is akkora lelkesedéssel, mint tavaly, fogok mit bepótolni (elég kevés merítéssel indulok neki ismét), és remélem, hogy idén, kicsit elérhetőbbé teszik a short és doku filmeket is eme vad europai tájakon is. Szerk.: idén ráadásul FreddyD is visszatér élő, szöveges chates közvetítésével, Disney+ is vetíti a műsort, TuneUp is élőzik párhuzamosan, úgyhogy hajrá, jó lesz ez.

Addig is, nézzük a jelöléseket, és a potenciális filmnézős listámat a következő 2 hónapra.

A korábbi "A jelölések, tippek és vélemények" Oscar bejegyzéseimhez hasonlóan, ez a posztot is folyamatosan az átadó napjáig frissíteni fogom. Szerk.(2025.02.23): -- hát, hosszú idő után, ez az első olyan átadó, amire nem tudok felzárkozni. Most kezdek kijönni a betegségből, de már szerda, csütörtök, szombatom foglalt. Úgyhogy a nagy része csak utólagos pótlás lesz. Azért még a rövidekre megpróbálok addig is rámenni, meg egy vasárnapi mozi napot beiktatni. Szerk.: (2024.02.28-03.02): na, félig gyógyultan, félig betegen, az üres mozikban csak bevállaltam most egy roham tempót, úgyhogy azért alakul a felzárkózás

A jelmagyarázatom alul is megtalálható, de nagyjából ez az elképzelés:

Tovább a teljes lista:

Eltelt egy év, úgyhogy átléphetünk 1985-be. 40 évvel ezelőtt, januárban (pár nap múlva) kijön a mindenki által .. nem annyira ismert Sólyom és a nepper. Khhmm.. mindegy. Még mindig jobban kezdődik, mint tavaly. Túl sok filmet nem akartam felsorolni a "futottak még" kategóriában, január az ilyen alvó hónap, főleg azok futottak, akik 1984-ből emlékezetesek maradtak (van még ott a ... -ok között Ghostbusters, Elm Street, Amadeus is).

Igaz történet alapján.

Sajnos magyar feliratot nem találtam hozzá, így nem tudom, hogy a motivációk csak azért nem voltak érthetőek, mert rosszul értettem a szöveget, vagy azért, mert nem voltak, de nagyjából így tudnám, kicsit rájátszva ugyan, de összefoglalni: két elkényeztettet gazdag kölyök hisztizik otthon a szülők ellen, és keresik az "önmegvalósítás" útját.

Az egyik drogkereskedő, a másik titkos iratok megsemmisítésével és kartotékozásával foglalkozó valaki.

Munkája során, mikor ez utóbbi látja, hogy az NSA milyen simlis ügyekbe keveredik, felhúzza magát, és :irónia kezdődik!: "legnyilvánvalóbb" eszközhöz folyamodik, hogy megleckéztesse a kormányszervezetet :irónia végződik!:.

Kémnek és hazaárulónak áll, és elkezdi a titkos (állítólag elavult) dokumentumokat, pénzért kicsempészni az országból, majd azt eladni az oroszoknak. Mindezt egy forró politikai hangulatú külföldi országában, a közel sem megbízható drogkereskedő gyerekkori pajtásának bevonásával.

Hja. Mi baj történhet? "Spoiler"!

A forgatókönyv arról már nem tesz említést, hogy a fickó, miután, elkapták őket, a börtönből megszökve még bankrablónak is beállt egy-pár hétre, pusztán szociális önérzetéből kifolyólag.

Szóval a karakterek olyanok, amilyenek, nem lehet őket nagyon megkedvelni. A film ennek megfelelően, nehezen is indul. Szerencsére a kém sztorinál, a paranoid hangulatú napoknál felpörög, és ehhez a fiatal Sean Penn és Timothy Hutton sokat hozzá tesz.

A színészi játék, remek.

Technikában, hangulatban, tipikusan az a 80as évekbeli thriller, mely kicsit visszanyúl nosztalgiázni egy évtizeddel korábbanra, a zene jellegtelen liftzene, a kamera kezelés rendben. A mellék szereplők csak díszletek (főleg a barátnő, aki csak azért van ott, hogy legyen valaki melltartó nélkül is), de egyik sem nevezhető rossznak. Főleg az orosz oldal nem.

Egynek simán elment, bár azért a 2 óra hosszát nagyon sokalltam.

Értékelem: 6

Műfaja: életrajzi, krimi, dráma, thriller

Ja, hogy ez ennyire remake! Oké. Kicsit másra számítottam Robbert Eggerstől, kicsit nagyobb elborulásra. De végül is, nem is áll olyan messze tőle az eredeti koncepció sem.

A film ugyanis ténylegesen a 103 éves filmnek (te jó ég... 103!), direkt feldolgozása. Konkrétan, az ott megálmodott jelenetek, modern technikával és stílussal való megvalósítása.

Egészen a pestis járványig, szinte egy az egyben ugyan az, némi kisebb változtatással ( pl, ebben nincs koporsóval a kézben futkározás, ellenben erősebb az áldozati főszereplő megszálltsága (sőt, ez igazából egy új "szál" is, ha jól emlékszem)).

Sajnos a főszereplőt viszont túl korán látjuk teljes valójában, ahogy a táplálkozásának állati mivoltját is. Ezt a többi alkotás legalább a vége jelenetig kivárta (szintén, kopottas emlékeim szerint).

Viszont megidézte a díszleteket, a depresszív hangulatot, az álomszerű jeleneteket (konkrétan magát a vízió szerű utazást és a a várromokban eltöltött napokat), a fény és árnyék(!!!)-al való játékot, a szereplőket és szerepeiket. Csak ezt, sokkal de sokkal sötétebben és Eggerstonosan.

Orlok gróf ilyen zömök, nehéz, sűrű jelenlétével, dübörgő hangjával és lépteivel, zseniális volt. Főleg mikor kontrasztba került azzal a képességével, hogy "egyszerre van jelen" két oldalt, vagy ölt testet hangtalanul az árnyékból. Ezekből kellett volna még több.

Volt még itt egy kedvemre való cameo az omázs filmből, viszont egy nem kedvemre való női főszereplő is. Az előbbi nem tud rossz lenni, az utóbbi meg.. hát.. mikor megszálltat játszott, az valami zsigerien felkavaró volt, de mikor párbeszédre kényszerítették, az nagyon nagyon művészkedős, kamerába merengősre sikerült. Gondolom én, hogy direkt, csak nekem kiesett a filmből.

Összességében élmény volt, bár kicsit felemás érzésekkel távoztam, még érnie kell kicsikét.

Én ajánlom annak is, aki már ismeri, látta a történetet, mert még ha tényleg azt is kapja vissza, azért jóval más tálalásban mint régen. Aki meg még nem.. hát, az alapja nem egy mai film, és ez a feldolgozáson is meglátszik.

Értékelem: 7

Műfaja: fantasztikum, horror, misztikum

#moziban

Eltelt még egy év, itt a következő. Lássuk hát, az idő zabáló rémségek, mennyi lehetőséget adtak nekem a filmnézésre?! Nincs célban, idénre sem a túlteljesítés, ha tavaly és idén is sikerül tartani egy 2022-23-as szintet, akkor én már megvagyok.

2024

Összegzés:

Embernek lenni!

Wim Wenders, zseni. Ez a film, ez nagyon megfogott. Olyan érzelem bombaként hatott, konkrétan ott pityeregtem a néző közönségben, kizárva mindenki mást magam körül.

Nem is igazán tudom, hogy miért.

A film során végig lebegünk Berlin utcái felett, emberről emberről, történetről történetre, gondolatról, gondolatra.

Ennyi a film.

Jó, bevallom, az utolsó fél órája engem sajnos kizökkentett abból a transz-állapotból, amibe előtte kerültem, úgyhogy nekem most ez a film csak azokig a bizonyos lábnyomokig tartott (hiába történik meg ezek utána az egyik új legkedvencebb karakter eredet történet pillanatom), de majd egy pár év mulvai újranézéssel talán majd ez is változni fog.

A film látványos képi világát és kamerakezelését, illetve az angyali Peter Falkot és a démoni Nick Cave-et, remek filmzene és egy még zseniálisabb, konkrétan irodalmi szövegkönyv kíséri végig.

Hangulat film a javából, nem ajánlom mindenkinek. Látni és érezni kell. Én éreztem.

Értékelem: 8 (végétől függően 9)

Műfaja: dráma, fantasztikum, romantikus

Hogy, hogy nem sikerült ezt nekem szeptember végén rögzítenem? Még a Budapesti Klasszikus Film Maraton keretében sikerült pótolnom ezt az elmaradásomat. Még szerencse, hogy volt róla jegyzetem.

Francia-magyar scifi(!) rajzfilm 42 évvel ezelőttről. Hogy ez gyerekként mekkorát üthetett, főleg moziban, azt csak elképzelni tudom.

Mára kicsit már felemás érzést kelt.

Gyerekfilmnek rohadt sötét, felnőtt filmnek, nagyon nagyon gyerekes. Az arányt szerintem nem sikerült jól megtalálni. És ha már az arány. Kalandfilmnek túl lassú, felderítő scifinek meg, hát, végül is, úgy még működik is.

Ezek a furcsa bolygók még furcsább lényei, ezek nagyon működtek. Ötletes, kreatív, emlékezetes, és túlontúl túl kevés.

Az idő urai megjelenésével, sajnos vége is a filmnek.

A csavar tetszett, még sok időt el tudtam volna tölteni ebben az univerzumban. Az egyéniség nélküli angyal bolygó pedig szerintem még egy ideig végigkísérti a gondolataimat.

Értékelem: 6

Műfaja: kaland, animációs, sci-fi

1984 Mindig 40! projekt (az összegzését meghagyom a szokásos évi összefoglalóban) záró akkordja a mostani film. 6szor annyit hozott, mint a második helyezett, bevétel tekintetében az évből csak a Szellemirtók tudta utolérni. Hihetetlen nagy siker, gondolom elsősorban a VHS korszaknak köszönhetően.

Meglepő, hogy én ehhez képest, mennyire harsányabbra, teátrálisabbra emlékeztem, mint ami valójában volt. Valószínűleg, az emlékeimbe keveredett a második és a harmadik rész, vagy csak maga a színész későbbi munkássága.

Ez egy egyszerű, tökös, buddy cop akció film, egy még jócskán visszafogott Eddie Murphy-vel, és a Beverly Hillsi rendőrcsapattal. Na meg az ezer éve rossz-arcoskodó Jonathan Bankssal (Mike a Breaking Bad, Better Call Saulból).

A történet egyenes vonalú, a színészi játék kellemes, az akció szekvenciák és beszólogatások illenek a stílushoz. A zenét meg hát ismerjük jól.

Egy nosztalgia menetnek bőven megfelelt. Abban már viszont nem vagyok biztos, hogy végig akarok-e menni a folytatásokon újra, az új rész megnézése előtt.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, vígjáték, krimi, thriller

Pápaválasztás előtt áll a Vatikán, kérdés, hogy konzervatív vagy liberális irányba haladjanak tovább? A válasz, a konzervativizmus lett.

Sok évvel később, a nem megválasztott bíboros, mikor a pápa hívatja, magával viszi a lemondási papírjait. És a beszélgetés ezen papír mentén kezdődik meg a két különböző világszemléletű és személyiségű ember között.

A cím spoileres, én meg a film nézése közben, valahol itt jöttem rá, hogy ez valódi történet. Én csak nagy vonalakban követtem anno az eseményeket, a botrány konkrétan nekem ki is maradt.

Úgyhogy, engem sikerült meglepni, és elszórakoztatni.

A két színész legenda simán elviszi a filmet a hátán. A megnézési körülmények viszont (család a háttérbe, a TV-n ez a "nemerészeldkikapcsolni" hd motion+ izé funkció, stb), nem igazán segítették számomra a mély beleélést, a kamera kezelés és képi világ (fentiek fényében nem meglepő módon) engem folyton kivetettek, de az eszmecsere érdekes volt, és ahol az új pápa múltjáról kapunk nagyobb áttekintést, ott kifejezetten erős jelenetek is helyet kaptak.

Értékelem: 7

Műfaja: életrajzi, vígjáték, dráma

40 évvel ezelőtt, kijött az a film, ami szerintem az én korosztályom gyerekeinek akkor is meghatározó élménye volt, ha könyvet nem is szeretet olvasni az illető.

Nos, én imádtam olvasni.

Úgyhogy a kötődés egy világhoz, melyben a fantázia és a valóság az olvasás útján lassan egybe olvad, ahol az egyiknek hatása van a másikra, mindkét irányba, hát nem véletlen, hogy ez a mai napig kitörölhetetlen nyomott hagyott.

Én kb ~30-25 éve láthattam, de most újra nézve, szinte minden perce ismerős volt. Persze kicsit máshogy emlékeztem dolgokra. Artaxnál például, én azt hittem, ezzel a pacival sokkal de sokkal több időt eltöltöttünk, SPOILER<

Ez pedig az a rész, mikor rájönnek, hogy végül is azt csinálnak, amit csak akarnak. Úgyhogy azt csináltak amit akartak. Megtartották az előző rész modernebb splatter vonalát, bár talán a második rész elnyújtott élve-boncolós jelenetei inkább fordultak át belezősebb slasher irányokba. A 80as évek hangulatát pedig max a karácsonyi hangulattal vagy éppen a klasszikus zenével sikerült csak megtartani.

Látvány világra, színészi játékra már semmi panaszom nem lehet, ez mostanra már egy profin összerakott film. Kivéve továbbra is a vágást.. az még mindig nem megy. De legalább járt hozzá egy kellemes adagnyi cameo is.

A történet, látszólag halad valamerre, az írónak vannak itt még tervei. Mondjuk az már abból is látszik, hogy ezeket a filmeket mennyi kisfilm előd előzte meg ezzel a karakterrel. Megláttuk, hova futtatja ki.

Az biztos, hogy a gore-al nem szándékozik spórolni. Talán az előző rész felkavaróbb volt az élve koncolások tekintetében, de vizualitásában és elmebetegségben, talán ez az eddigi legnaturalistább rész a háromból.

Nem mondom, hogy nem fordult fel néha a gyomrom, és hogy nem fordultam párszor a hátam mögé, miközben este Lorna Shore-al a fülemben sétáltam hazafelé

A mozi, nem mondom, hogy rosszul állt neki, de elégé szürreális élményként maradt meg. Egyrészt, többed magammal ott ülni, és ezt nézni közösen, kicsit, ilyen, beteges hangulata volt.

A második rész szerintem a slasher-tini-horroros poénkodós részeivel, lehet jobban működött ezen a téren.

Vagy csak az zavart, hogy elővették újra ezt a fasza törvényt, hogy védjük a fiatalok lelki egészségét, és ilyent csak este 10 után lehessen vetíteni.. közben meg az egész moziban én voltam szerintem az egyetlen, akinek másnap (pontosabban aznap reggel) dolgoznia kellett.

De legalább örülhettem neki, hogy mennyi fiatal bevonzz még mindig a mozi, ráadásul rácsodálkozhattam arra, hogy mennyi lány volt kíváncsi erre.
Részemről (is), jöhetnek a további részek.

Értékelem: 6

Műfaja: horror

Na, és ilyen az, mikor pénzt is kapnak a megvalósításra. Igaz, ez azt is hozta magával, hogy az "olcsó", kicsit "arthouse-osabb" stílust kicsit maga után hagyta, és jobban ráerősítettek egy modernebb trancsír/splatter vonalra, bár azért innen bőven elmertek még kalandozni, a tini-slasher, már-már majdnem 80-as évekbeli irányokba is.

A látvány világ, a kameramunka ezerszer élvezhetőbb, mint az előző részben, bár a vágás mesterségét nem hogy nem sikerült megtanulni, de jócskán sikerült e téren visszafejlődni. Cserébe a maszkok, praktikus effektek látványosabbak és hihetőbbek voltak, szemben az előző rész észrevehető trükkjeivel szemben.

Ráadásul a színészi játék, már merem is így hívni, nem volt vészes, pár kellemetlen jeleneten kívül, a film keretei között simán vállalható volt.

A pénz mellé jött némi forgatókönyv írásbeli ambíció is, úgyhogy most már történet is van. Cserébe, a film ezen szegmensei, kifejezetten unalmassá váltak (mely elsősorban a 80as tinihorror részeket vagy annak megalapozását érinti).

Ez viszont azt hozta magával, hogy így talán hirtelenebb és felkavaróbb volt, egy egy kivégzős/megkínzós jelenet, és már-már feszültnek is mondhatnám a film bizonyos szakaszait. Főleg ha van egy enyhe fóbiád a horror+kislányos vonalon. Ráadásul a gore faktor kifejezetten erősre sikerült.

Még gusztustalanabbra, még elborultabbra felcsavarták úgyhogy most már el is tudom hinni, hogy ez már egyes nézők gyomrát rendesen felkavarta. Egy kicsit talán az enyémet is.

Sajnálom, hogy a harmadik részt csak este 10 után lehet megnézni a mozikban, mert lenne kedvem ott folytatni, csak hát nem biztos, hogy időben nekem most úgy jön ki a lépés. Meglátjuk, meddig marad műsoron, de így vagy úgy, a harmadik rész is sorra fog még kerülni nálam.

Értékelem: 6

Műfaja: horror

Szóval ilyen az, mikor egyetemista hallgatók leforgatnak egy giallo (már ha nem olasz létére hívhatom így) / exploitation horror filmet.

A bevilágítás, khmm.., hát direkt, a maszkmunka olcsó, de úgy ahogy működik, a kamerát meg meg tudták fogni (azért meg kell hagyni, egy tök jó több perspektívás bujdosós jelenetet azért sikerült nagyon jól felvenniük).

Vágni meg hát vágtak. Mármint a filmet is.

A színészi, nevezzük játéknak, annyi előnye mindenképp volt, hogy a testvérpáros szimpatikus, a bohóc pedig megfelelően groteszk. A többit inkább hagyjuk.

Történet mint olyan nincs, illetve annyi, hogy a bohóc vérre szomjazik, oszt megy és gyilkol. A "csavarral" meg senkit nem lepnek meg.

Az egész így is szórakoztató volt, és meglepően gusztustalan. Be kell vallanom, ismeretlenül beülve rá, lehet hogy a fűrészes jeleneten azért meghasadtam volna kicsit.

Feszültnek nem lett feszült, félni az fog rajta aki először lát slashert, de amatőr megvalósításához képest, vagy pont azért, ez egy élvezhető rossz film volt.

A pontozási rendszeremet meg tényleg át kéne alakítani. 6-ot adnék rá, a pontrendszerem alapján 4-et ér. Úgyhogy megint átlagolok.

Részemről betárazva a folytatás.

Értékelem: 5

Műfaja: horror, thriller

1984 novemberében, megjelent a Rémálom az Elm utcában. 40 évvel később, annyira élveztem ezt a filmet, ezt a 80as évekbeli hangulatot, hogy eldöntöttem, hogy elindítom ezt a Mindig 40! projektet. Novemberben viszont, a hónap megjelenései között, az a film összesítésben csak a második helyig jutott (a hónapon belül pedig a 16. helyen zárt).

Nehéz rossz szót mondani az emberiségnek csúfolt állatfaj eme újabb borzalmát megelevenítő, témáját tekintve fontos filmre, de sajnos, ami történetként erős, az filmként sajnos kevésbé.

A sokkoló jeleneteknél gyomorszorító tud lenni, igaz, ilyen gyalázatos történések fényében, ezzel nem volt túl nehéz dolga.

Mikor már színészkedésről van szó, emberek kapcsolatának kifejtéséről, bemutatásáról, ott sajnos sem a rendezés, sem a színjáték nem túl acélos. Jó, tegyük hozzá ez utóbbihoz, hogy az egyik főszereplő, nem is színész.

Konkrétan ezt a poklot megjárta menekült, ki orvosként végezte hivatását (már amíg nem kezdték el kiirtani a felsőoktatást végzett lakosokat), majd a fogságból és kínzásokból szabadulva, a film előtt csupán 4 évvel, sikerült kimenekülnie az országból.

A film erős pontja egyértelműen a Vörös Khmer rezsim népirtása, és az azt megelőző amerikai félrebombázás és kambodzsai kivonulás. Az eseményeket lekövető hadi tudósítok közötti kapcsolat-barátság kialakulása, már inkább csak kínos zeneválasztós, lassítós, erőltetett, bezoomolós kezdő-filmes próbálkozás, ami meglepő, mert azon kívül, elnézve a díszleteket, az amúgy példás fényképezést, a brutális háttérmunkát, nehéz összerakni, hogy mehetett ez a része ennyire félre.

Rábeszélni senkit nem fogok. lebeszélni még annyira sem akarok, csak álljon itt, hogy szerintem vannak hibái a filmnek. Sajnos átélni a történetet viszont, túlságosan is átlehető. Főleg annak a fényében, hogy elég sokáig mi is abban a tévhitben éltünk, hogy egy ilyen távoli rémtörténet, jelen korunkban már a közelünkbe soha nem érhet el újra.

Értékelem: 6

Műfaja: életrajzi, dráma, háborús, történelmi