A Budapesti Klasszikus Film Maraton keretében már volt lehetőségem megtekinteni egy fél évszázadnyi lázadás példaképét, és most végre nagy vásznon, egy hasonlóan fontos lázadó korszak lezárásának emléket állító remekművét.

Nem tudok és nem is akarok elfogult lenni, ez az egyik, ha nem a kedvenc, musical az életemben. Nem ezzel kezdődött a musicalek iránti rajongásom (az sokkal inkább a Locomotiv GT és a Vígszínház gyönyörű sárga-borítású bakelit lemezével indult), de ez (is) egy nagyon fogékony, a film érzéseivel együtt rezonálni tudó időszakomba fogott meg.

Rengetek mindent hozzáadott az akkori és az azutáni életemhez, és hiába tűnik egy random jelenetekkel tarkított egyszerű háború ellenes hippi filmnek (mert, igazából, az), de ezen felül annyi minden több is, hogy nehéz is ezt szavakba önteni.

Csak ismételni tudom csak magam, hangulat film.

És bár azóta nagyon sokat változtam, és nehezen mondhatnám már azt, hogy a mostani életfelfogásom, életkörülményem bármely komolyabb aspektusát ez a film definiálná, de az érzéseim nem múltak el irányában. Sőt, a hajam, azóta sem lett levágva, egyszer sem. Igaz, én Mick Jagger-t azért lehet, hogy már kirugdosnám az ágyamból.

Nagyon jó volt végre nagy vásznon is látni, még ha nem is olyan tripben, mint ahogy én azt anno elképzeltem, hogy majd egyszer..

Értékelem: 9

Műfaja: komédia, dráma, háborús, romantikus