Te jó szagú ég! Ez mi a .. volt??

Elfogytak a szavak, le vagyok sokkolva (és mint utólag kiderült, nem utoljára a héten). És én még azt hittem, hogy A konyha volt maga a káosz?  Ez, ez, ez, ez egy Cronenberg család - Steven King - John Carpenter féle turmix volt, trance-technos szoftpornó rendező felszolgálásával. Vagy mi.. Ki, mi rendezte ezt. Coralie Fargeat? Francia? Bezárult a kör.

Hogy a film mi volt? Spoiler nélkül? Hááát. Ööööö..

Egzisztenciális válság, önutálat és hiúság. Olyan vállalhatatlan képi világgal, hogy azt senki nem gondolhatta komolyan. Olyan jelenetekkel, hogy azt senki nem vállalhatja fel. Pedig, ... de!

Ami szerepet Demi Moore bevállalt, arról nehéz nem csak ömlengve beszélni.

Ez a fajta önreflektív szerepvállalás általában jól szokott elsülni, de hogy mellé ennyire nyíltan, ennyire csupaszon, ennyire kitárulkozva (khmm..) álljon hozzá, az tényleg meglepett, pedig sejtettem, hogy ez lesz a téma.

Hát, ez nem volt egyszerű. A vége pedig, azonnal a közelmúltban jött Romulus juttatta az eszembe (pedig mondjuk egy bizonyos Cronenberg filmre jobban hasonlított).

Kikapcsolódásnak ez után pedig a filmhez hasonló ártatlan kis számocskát tudok már csak ajánlani: Eric Prydz – Call On Me

Értékelem: 8

Műfaja: dráma, horror