Semmi nem változott. A tavalyi évhez hasonlóan, ezek az időfaló szörnyetegek továbbra is felzabálják a mindennapjaimat. Úgyhogy az életem továbbra sem a filmek körül forog, de remélem azért a 2022-es kvótát tavaly is sikerült teljesítenem!

2023

Összegzés:

Na, de volt egy tényleg karácsonyi hangulatú film is.

Ottó a mogorva öreg ember, egyik nap vásárolni indul. Rövid útja során, mindenkibe beleköt, mindenkihez van egy rossz szava. Aztán haza megy és felköti magát.

...

Jó, lehet kicsit túldaramatizáltam.

A film egy kedves történet, egy megözvegyült, nehéz természetű öregemberről, aki kész lenne feladni az életet. Csak az élet ezt nem hagyja. Legalábbis a szomszédjai biztos nem. Mert, hogy mindig van valaki, aki a segítségére szorul.

Természetesen szépen lassan összebarátkozik az új szomszédokkal, megbékél a régiekkel, és ahogy ő megváltoztatja a környezetét, ők is megváltoztatják az ő életszemléletét.

Láttuk már történet, semmi kiemelkedő újdonsággal. Ráadásul, annyira nem eredeti, hogy egy könyv svéd megfilmesítésének a remakje. Stílusában kissé klisés, néhol TV filmes, és elégé giccses. Ami megmenti, az Tom Hanks, a film humora (van benne jó adag fekete humor), illetve hogy ahol drámázni kell, ott sem hátrál meg. Sokat nevettem, kicsit meg is könnyeztem

Jó volt, célját kétség kívül teljesítette.

Értékelem: 6

Műfaja: vígjáték, dráma

Mivel a karácsonyt és az azóta eltelt időt betegen töltöttem, így filmnézésre még volt erőm, jegyzetelni nem. Úgyhogy két 2023-as megnézésemet így az újév első napján rögzítem, de szokás szerint, a recap-ban azért még a tavalyi évhez fogom számolni.

Az egyik, egy igazi karácsonyi film volt :irónia:.

1942 januárjában, 10-12 db német államférfi összeül Wannsee-ben, hogy megvitassák országuk legsürgetőbb kérdését. Az összejövetel során röpke 2 óra alatt közös megegyezés születik a megoldásra. A végső megoldásra.

A filmet elég nehéz megemészteni. Egyrészt a témája, másrészt az előadása miatt. A fennmaradt, egyetlen hiányos értekezleti jegyzőkönyv, Eichmann későbbi vallomása illetve az itt-ott kiszivárgó információk és az összejövetel utáni (és természetesen előtti) hónapokban történtek alapján egész jó rálátásunk lehet, hogy mi történhetett ott. Amiről nincs, azt a rendező, egy Tizenkét dühös ember-t megidéző, színpadias kamaradarab előadásaként tárja elénk. Valamivel kevésbé stílusosan szerintem.

A filmnek vannak emlékezetes pillanatai. Elégé vérfagyasztó, mikor előkerülnek a számok, és fény derül a kipróbált munkamódszerre. Az, ahogy megáll az asztal körül a levegő, az, ahogy az egyes szereplők ezt lereagálják, az működik. Ahogy néhány erősebb kiszólás, érdek és érték ütköztetés is. Az külön ijesztő, hogy a film (főleg az eleje), mennyire hasonlít egy üzleti találkozóra, vagy a saját életemből vett példán élve, egy-egy partner vagy projekt találkozóra.

Kicsit talán igazságtalan a korábban említett műhöz hasonlítani, de hát ha már a rendező ezt az utat választotta, akkor engedtessék kimondani, annyira hatásos, és emlékezetesre, azért ez itt nem sikerült. Ettől függetlenül, ez egy jó film, érződik a színészek színházi tapasztalata, és vannak részletek, amikben el lehet veszni. Néhol még a Mesterségem a halál című filmet is megidézi. Úgyhogy lebeszélni senkit sem akarok róla, sőt.

Értékelem: 7

Műfaja: önéletrajzi, dráma, történelmi

Működött a hype. Annyira moziban, IMAX-ban akartam megnézni, de a teltházak és a sajátos időbeosztásom konfliktusaként, csak most sikerült eljutnom idáig. Nem IMAXbe, de moziba. Akkor is, ha mindenfelől csak azt kaptam vissza, hogy nem mozifilm.

Szerencsére ebben a tekintetben nem hallgattam rájuk, ellenben viszont felkészítettek a filmre, és tudtam, hogy kifejezetten nem egy látvány filmre fogok leülni.

Kezdjük a negatívumokkal.

Ez nem az atombombáról szól. Nem a robbanásokról, tűz és gombafelhőkről, de még csak nem is a szerkezet megvalósításának részleteiről. Úgyhogy igen, aki átverve érzi magát az első trailer (és a kezdeti marketing kampány) után, azt meg tudom érteni. Ami nagyobb baj, hogy nem is igazán a történelmi eseményekre. Hacsak a meghallgatás részleteit nem tekintjük annak. Szóval egy wikipédiából lehet többet tanul az ember, mint ebből a filmből.

A másik, a film szerkezete.

Kaotikus. "Párhuzamos" (valójában szétdarabolt és összevissza pakolt) idősíkok és jelenetek sokasága, olyan tempóba, hogy az rendesen megdolgoztatja az agyat. Van sejtésem, hogy ez miért így lett megcsinálva, gondolom magára a főszereplő érzéseire és tetteire reagál, de így első megnézésre, inkább van egyfajta montázs jelege, ami nem könnyíti meg a befogadását.

A tempó pedig. Hát meredek. Nagyon nehéz követni, nem ad túl sok kapaszkodót, sőt! Ez így, 3 órába, igazi kihívás, teljesen megértem, akit ez kidob.

Na, engem viszont, berántott.

A film, életrajzi film. Nem egy konvencionális fajta, de az. Megspékelve némi lélektani thrillerrel és egy jó adag tárgyalótermi drámával. A fent említett struktúrával, remek, bár tényleg nehezen követhető szövegkönyvvel, hibátlan fényképezéssel és színészi játékkal, megteremt egy olyan atmoszférát, ami nem enged el egy percre sem.

Úgyhogy ja, engem megvett, minden hibája ellenére is remek élményben volt részem. És igen, kifejezetten moziba ajánlom, imádom, hogy ilyen filmek is pörögnek a szokásos látványorgia (szemet szúró CGI dömping) mellett is.

Értékelem: 7

Műfaja: önéletrajzi, dráma, történelmi

1921-ben járunk, Friedrich Wilhelm Murnau német filmrendező. élete filmjét készíti. A történet a híres Drakula regénnyel alapszik, és hiába nem kapta meg a megfilmesítési jogokat, ő kész mindent és mindenkit feláldozni a film elkészültjéért.

A producere erős fenntartása ellenére, elindul stábjával Kelet-Európa mélyére, hogy autentikus helyen találkozhasson a method-acting révén szerepébe teljesen beleolvadó német színésszel, Max Schreckel, ki majd a főszerepet fogja játszani. Nosferatu-t.

És elkezdődik a pokoli forgatás.

Az ötlet remek, bár ezzel a method-acting vagy tényleg vámpír felütéssel, talán kicsit jobban is el lehetett volna játszadozni. A helyszínek, a díszletek, mintha egy az egyben az eredeti film tekercseiről lettek volna elénk varázsolva. Így friss emlékekkel, nagyon sokat dobott az összképen.

Mert a megvalósítás többi elemével, azért voltak gondjaim. A fényképezés, kamera kezelés (már ahol nem az eredeti filmet forgatták le újra), néha kimondottan kínos volt (jön a vonat, döntött szögbe vegyük már fel az tök jól nézz ki..).

A mondanivaló valahol a filmezés szerepéről, az emberi elvakultságról, önhittségről szól, amolyan művészfilmesen előadva. Érdekes téma, lehet róla beszélni. Sokat nekem nem adott a filmhez.

A színészek, annál inkább.

Jó és rossz értelemben. Ismerjük őket, John Malkovich, Udo Kier, Willem Dafoe. Imádom őket, eszméletlen jó színészek, de mindhárman az overacting magasiskoláját képviselik. Na, őket összeereszteni a három főszerepbe, azért az kicsit erős. Még akkor is, ha az első kettő igyekezet a háttérbe vonulni, teret hagyva Dafoe-nek, aki olyan szinten beleolvadt a karakterébe, hogy az első pár szemkimeresztős jelenetig, fel sem fogtam, hogy tényleg őt látom ott.

Önmagában talán kevésbé, de az eredeti film ismeretében, én merem ajánlani. Egy kifejezetten, érdekes élmény volt.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, horror

Ki ne hallott volna eme híres, idén 101 éves néma filmről, a vámpír filmek ősatyjáról? És ki nem látta? Mondjuk például én.

Ezekre a korai filmekre, ritka és nehéz azt mondani, hogy mai szemmel is megállnák a helyüket. Az a tipikus, ereklye/múzeumi lelet, amit elnézegetsz az értéke miatt, de nem biztos, hogy ennél többet tudna adni. Úgyhogy kifejezetten örültem a körítésnek, amivel ezt a filmet most meg tudtam tekinteni.

Először is az előadásról pár szót.

(a kép a szünetben készült, a vetítés természetesen lekapcsolt fények, illetve hangulat világítás mellett történt)

A vetítés előtt, kaptunk egy rövid beszélgetést a filmről, és Sebastian Heindl előadásában egy kortárs orgona előadást. Na, ez utóbbi volt az, ahol majdnem felálltam és hazasétáltam. Szerencsére, mikor a szünet után újra az orgona elé ült, minden megváltozott. A képsorokkal, egyértelműbb lett a zene (és viszont), nagyon megalapozta a film hangulatát. Remekül szólt ez a rengetek orgonasíp, de a Sebastian is remek dallamokat és témákat varázsolt a jelenetek alá (nem egyszer, viccesen feldolgozva jól ismert dallamokat is). Működött, adott egy olyan fajta pikantériát a filmnek, ami sokat dobott a megtekintésen.

Mert hogy, ahogy fent is kezdtem, ez a film, öreg. Minden pillanatán érződik. Lassú, vontatott, néha a történet vezetés is szétcsúszik, a színészi játékok erőltetettek és színpadiasak, a képi világ pedig, kezdetleges. De hát mit is vár az ember 101 évvel ezelőttről?

Azt viszont meg kell hagyni, hogy a rendező, próbálkozott. Vannak trükkös felvételek (mondjuk ilyent láttam 2 évvel későbbi Buster Keaton filmben jobban megvalósítva), színezett képkockával elkülönített napszakok, párhuzamos történet vezetés, kifejezetten sötét lezárás, a főszereplőre reflektáló vadvilág (hiéna, pók, húsevő növények, patkányok), na és persze az ijesztő, vékony, patkány/denevér-ember hibridre hajazó Nosferatu (Orlok) maga.

Leszögezném, ő nagyon jól sikerült, nem véletlenül lett ennyire kultikus figura. Nem mondom, hogy nincs pár mai szemmel vicces jelenete (mint például mikor este a kikötőben cipeli jobbra-balra a koporsóját a hóna alatt), de az utolsó vérszívás, vagy még korábbról a kastélyában a második esti megjelenése, vagy csak akár a híres hajóraktárban történő felébredése, vagy a lépcsős árnyékos belépése, az azért még most is meglepően élvezetes. Akkoriban meg, hát .. nem biztos hogy tudtam volna ez után jót aludni.

Úgyhogy nekem pontosan megadta, azt amire számítottam, és amit akartam.

Értékelem: 7

Műfaja: krimi, dráma, misztikus

Nemrég végeztem a Cyberpunk 2077 - Phantom Liberty kiegészítővel, és egy jó nagy adag Idris Elba hiány maradt az életemben. Úgyhogy pont kapóra jött, hogy ezt a filmet annak ellenére nem láttam, hogy magát a Luther sorozatot, kifejezetten szerettem.

Szerencsére az adagomat megkaptam, köszönöm. Minden más meg, mehh. A sorozatot szerintem nem kell ismerni a filmhez, megálldogál a saját lábán. De erősen javallott, mert őszintén, ez itt nem add annál többet, mint hogy lássuk ezt a karaktert újra.

A film minden jelenete össze lett lopva máshonnan, a történetet is láthattuk már jobban bemutatva egyéb helyeken. Nem mondanám rossznak, inkább csak feleslegesnek. Hajlamos túlzásokba esni, mind történet, mind megvalósítás tekintetében. Van egyfajta olcsóság érzete. Kicsit, gagyi.

De a Lutheres sötét, depresszív, mégis tökös, adrenalin lázban égő hangulat működik itt is, a színészeket jó volt nézni, és volt egy két érdekesebb, látványosabb vagy éppen megrázóbb jelenete is (konkrétan, maga a script, az kifejezetten betegre sikerült!).

Minden máson pedig túl tudtam lendülni.

Értékelem: 6

Műfaja: krimi, dráma, misztikus

Sejtettem, hogy nem fog tetszeni. Jim Jarmusch-al alapvetően hadi lábon állok. De sajnos az alábbi filmre a "kötelező", "kihagyhatatlan" jelzők rányomták az "érdekel engem is" bélyeget.

Leszögezem, a Ran óta először, egy újabb film, amit nem bírtam végig nézni.. Mégis értékelni és pontozni fogom. Erre több kifogásom is van: ezek kis filmek sokasága, egymás után pakolva. Ugyan az a koncepció, ugyan az a megvalósítás mindegyik esetében. Ráadásul ezekből néhány külön-külön is be voltak mutatva. Értékelve. Díjazva. Úgyhogy nem hiszem, hogy ne lehetne kiemelten az első 6ról beszélni. Másrészt, a hátramaradt 5 részt sem hagytam ki teljesen. Bele pörgettem, perceket néztem belőlük, hátha, ott, valami jobb lesz. Érdekesebb. Értelme lesz. Nem lett. És ezek után biztos vagyok benne, hogy ha a kihagyott/átugrott kb 20 percen végig szenvedem magam, az sem fog semmit sem változtatni a véleményemen.

A koncepció, hogy leültetünk két embert beszélgetni, kávézni és cigizni. Oké, tök jó, ebből még bármi jó kisülhet. Csak nem így. A rendezés (most így nagyon nagyon nagyon leegyszerűsítve és lesarkítva) kifulladt abban, hogy fehér és fekete, kávé és cigi mint ebéd de rossz, és az egyik oldal akarjon beszélni bármi hülyeségről, a másik meg nem. De legalább mindketten érezzék magukat kényelmetlenül. És csapó!

Biztos vagyok benne, hogy ezek a párbeszédek (az egész jelenettel együtt), többet kell hogy adjanak (és mások véleményét olvasván valakinek többet is ad), mint a ténylegesen elhangzó szavak, de hogy nálam nem találtak táptalajt, nem formálódtak át semmi érdekessé, az ellen most sok mindent nem tudok tenni.

Ellenben minden mondat, minden gesztikuláció, elidegenített. Olvasom, hogy mások szerint ez végtelenül humoros. Nekem csak kínos.

Az eddigi látott két Jim Jarmusch film alapján, azt hiszem megtartom a jövőben a távolságot a rendező munkásságától, és meghagyom őt azoknak, akik ezt szeretik.

Értékelem: 3

Műfaja: vígjáték, dráma, zenés

Na végre, már vártam, hogy végre ide is eljussak. Annyit lehet hallani erről a filmről, a 80as évek egyik legmeghatározóbb coming of age filmjéről, még manapság is, hogy már nagyon nagyon régen ott ül a kívánság listámon. Úgyhogy van is némi elvárásom, bár őszintén, ötletem sincs, mire számítsak.

Valószínűleg, nem egészen erre.
A film, kétség kívül felnövés történet, illetve, annak egy napja. Végletekig kisarkított karakterek, mindegyik egy klikk tipikus tagját alakítja, a suli általános felhozatalából. Akár még klisésnek is nevezhetném, és nem véletlen, ez a koncepció része volt.

Nehéz, mármint túl könnyű, karakterekről beszélni, de nincs egy személy sem, akire azt tudnám mondani, hogy hihető. Ellenben vannak olyan karakter szituációk, melyekhez lehet kötődni, élethelyzetek, pillanatok, melyek ismerősek lehetnek. Nem egy szereplőt kiválasztva, hanem csipegetve, hol az egyik, hol a másik mondatából, jelenetéből. Ide értve magát a tanárt is.

Aztán ahogy a falak ledőlnek, egymás és saját maguk előtt is, ez a végtelen elhatárolódás is elkezd összemosódni, előbújik mindenkiből, egyrészt saját kliséjének magyarázata, másrészt, maga az ember, aki ott van az álca mögött.

Az a jelent, mikor a könyvtárban tartanak egy rögtönzött lelki terápiát, mely során egymás szemébe mondják, amit a másik nem akar, vagy csak világra köpik azt, ami bennük feszül, miközben senki nem fordít hátat, vonul el megsértődve/megrémülve/feldühödve, hanem ott maradnak egy közös körben, az valami fantasztikus.

Főleg, ha hozzá vesszük, hogy a nagy része, improvizáció.

A narráció, a film elején és végén felolvasott szöveg, szépen be is keretezi ezt az egészet. Aztán, lehet csak én gondolom túl, mindenesetre nekem ebből a nézőpontból tekintve, nagyon is bejött. Egyszerűen jó volt nézni, jó a kamera kezelés, érdekesek és látványosak a színészi játékok, a zene megunhatatlan. A kínos furcsa jelenetek, remekül elszórakoztatnak, míg a komolyabbak igencsak lekötnek.

Remek kis káosz.
Teljesen megértem, miért lett ez sokak szemébe klasszikus, míg mások szemében, a nevetség tárgya. Nálam az első kategória felé billen.

Értékelem: 8

Műfaja: vígjáték, dráma

1944, Lengyel zsidó gettó. Jakab, egy a szélben sodródó, a falon át berepülő újságlapot kergetve, a negyed határáig jut. Onnan pedig egyeneset a főkapitányságra, hogy kiróják rá büntetését az esti kijárás megszegése miatt. Itt hallja meg véletlenül a német rádióban, hogy az oroszok már közelednek, és lassan a határnál járnak.

A hírt végül kénytelen lesz megosztani a városban, és sors társaiban reményt ébresztvén, lassan belegabalyodik egy olyan hazugság spirálba, amely nagyon gyorsan nem csak az ő, de az egész gettó létét fogja veszélyeztetni (bár, mivel a hír igaz, az oroszok tényleg közelednek, így a gettó felszámolásának napja sajnos, mindenképpen elkerülhetetlen).

Maga a film, kicsit felemás érzést keltett. Nem volt rossz, de kifejezetten nagyon jónak sem mondanám. Hasonlót is láttunk már (konkrétan 3 évvel előtte jött ki Az élet szép), de túl sok újdonságot vagy emlékezeteset, attól a pár jeleneten kívül ( (a doktor vizitje a németeknél, vagy Robin Williams zseniális jelenete a megosztott cigaretta felett), nem adott.

A film témája elég súlyos, mégis, van egy sötétebb, de működő humor világa. Robin Williams remekül helyt áll ebben a komorabb, tragikus szerepben is. Az más kérdés, hogy a rendező által megálmodott narrációt, én nem biztos hogy használtam volna.

Érdekessége (a haláljelenetbe beleröhögő nyomorult statisztán és a plakátra felkerülő 5! ágú csillagon kívül), hogy a legtöbb jelenetet idehaza forgatták, úgyhogy több színészünk (Kulka János, Rudolf Péter) is helyett kapott a szereplők között. A kislányt még kiemelhetem, szerintem jól hozta, amit kellett.

Az utolsó fél órára igazán be tudtam vonódni, de addig azért voltak vele bajaim. Összességében nálam ez most talán kevésbé működött, lehet hogy pont a szereplők miatt. Valahogy, nem illettek a történetbe bele.

Értékelem: 6

Műfaja: dráma, háborús

A címkék között szeretném megjelölni, hogy vissza tudjak rá keresni, úgyhogy aki nem tudja, mi a film témája, de valamiért a listáján van, és véletlenül ide keveredik, az ne a címkékkel kezdje az olvasást. A szövegben spoiler tag mögé rejtettem, úgyhogy a véleményem az elolvasható.

A film premisszája egy tengerparti kikötőváros lepusztult hotelje, Byzantium. Itt húzza meg magát sötét múltjuk elől menekülve, két fiatal lány. A múlt elől, melyet az itt lakók szerencsétlenségére, hamarosan mások is megismernek.

Lassú, vontatott film, felépítésében, narratívájában is inkább könyvre, mint vászonra szánt alkotás. Pedig látom benne a koncepciót, a ruházatok, a színek, a helyszín, a régmúlt keveredése a modern világgal. Megvannak az alapok, csak a megvalósítás, valahogy.. olcsónak tűnik.

Ezen némileg segít Saoirse Ronan jéghideg kék ragadozó tekintete, és talán a narratíva is.

Amiért még működig (működhet) az a műfaja. Mint SPOILER<

>SPOILER, egy ilyen témájú könyvnek a filmes megjelenítéseként, már értelmet nyer a fent említett koncepció. Nálam legalábbis ez billentette át a közepesről az érdekes irányba az értékelést.

A vége felé a vérzuhatagtól kezdvén kicsit meglendül a tempó, bár nekem ott fordult át kevésbé érdekes irányzatba a történet. De mivel az elejével sem tudott sok újat mutatni, legalább érzésre felgyorsította az eseményeket. Sajnálom, hogy nem a 2000-es évek elején jön ki, vagy hogy nem kapott némileg több pénzt, jobban kidolgozott történetet.

Értékelem: 6

Műfaja: dráma, fantasztikum, horror

Erről nagyon nem fogok tudni sokat elmondani. Cronnenberg film (a fiatalabbik), ez alapján pontosan be lehet lőni, milyen lesz.

Beteg.

Bár Brandon az időszakos arcletépés és fejszétroncsolásos jeleneteken kívül sokban nem idézi meg apja testhorroros múltját, de hangulatát és stílusát, annál jobban. Szürreális, álom szerű jeleneteken keresztül, nyomasztó képi világon, részletes és bőrközeli kamerakezelésen át vezeti végig a nézőt ezen az elborult alapötleten, ami egy sajátos kifordítása annak az ősi vágynak és kérdésnek, vajon hova süllyed/fejlődik az ember, ha megtehet bármit, következmények nélkül.

A film érdekessége, hogy az első pillanattól kezdve meg lehet mondani, hogy Horvátországon és Magyarországon forgatták. Előbbi némi Dél-Amerikai beütést, utóbbi pedig a poszt-kommunista hangulatot hozza. Sajnos nem nagyon használja ki a kreatív körülményeket, se nem megy le mélyen a mondanivalók közé, de talán nem is kell erőltetni (lásd, apuka legutóbbi alkotása).

A másik, a színészi játék. Mia Goth remekül hozza a femme fatale punkos megfelelőjét, aki ha kell, a legszexibb bárki a világon, ha meg olyanja van, akkor pedig egy nagyszájú idegesítő tahó. De külön tetszett Alexander Skarsgard is, érződik rajta apja fiatalkori sármja de öccse állatias idegen jelenléte is.

Jó volt, inkább hangulat film a művészkedős irányba kacsintgatva, de még éppen nem túl tolva. Szerintem.

Értékelem: 7

Műfaja: krimi, horror, misztikum

Egy klasszikus vadnyugati történettel állunk szemben. Fejlődő kisvárost felvásárolni akaró gonosz pénzzsák felfogad egy rakat banditát és egy pisztolyhőst, hogy megerősítse eladási szándékait a város körüli terület gazdáiban. Szerencsétlenségükre éppen visszatér a helyi lelki pásztor fia, kit bár a háborús és mesterlövész múltja kísérti, így nem áll szándékában erőszakhoz folyamodni, de mi úgyis tudjuk, hova fog ez majd még kifutni.

Gondolom előnyben vagyok az "átlag" nézővel szemben, mivel a film minden jelenetét össze tudnám ollózni gyerek korom rongyosra olvasott filléres western novellái közül (de szó szerint, MINDEN másodpercét). Ami, furcsa mód, nem ment nagyon az élvezhetőség rovására. Inkább tartottam egyfajta múltidézésnek, adott némi nosztalgia élményt.

Lassú, klisés, igazából teljesen középszerű filmről beszélhetünk, melyet nálam tényleg csak a fent említett nosztalgia faktor mentett meg. Külön tetszett a két párbajhős szembe állítása, a két hidegvérű profi, akiknek nincs egymással semmi bajuk, sőt, talán még némi bajtársias viszony is fennáll köztük, mégis, mindketten tudják, hogy eljön a pillanat, mikor az egyikük végezni fog a másikkal. Ezt a fajta "romantikát" mindig is imádtam ezekben a történetekben. Megadja a feszültséget, a várva várt végső leszámolásnak.

Aki még nem látott/olvasott ilyent, egy próbát megér, 1,5 óra, némi pörgetéssel gyorsan kivégezhető. Külön érdekesség, hogy az apa-fiát a két Shuterland, Donald és Kiefer játssza. Az öreg kisujjból hozza a pap figuráját, a hidegvérű nyugodt gyilkológép szerepére pedig ki más lenne alkalmasabb, mint a 24 Jack Baur-je? Úgyhogy ja, egy lövetű film, a kötelezőt hozza.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, dráma, western

Ok. Már megint, mi az Istent indítottam el? Mi volt ez?

Jó, összerakom. Szóval Buckaroo a harcművész agysebész, egy sikeresen lezavart műtét után azonnal rakéta hajtású kocsiba pattan, hogy oszcillációs túlszabályozója segítségével, utat nyisson a szilárd anyag részecskéi közti világ 8. dimenziójába.

Sajnos az egykoron Orson Welles rádiójátékával álcázott 10-es bolygóról érkezetteknek, a Vörös Lektoridáknak a narcisztikus vezetője (valójában annak csak az agya/elméje, ami bele szorult egy dimenzió ugrással kísérletező tudós fejébe ?!), pont erre vár, és nekiindul megszerezni a túlszabályzót, hogy visszatérjen otthonába.

Szerencsére Buckaroo kap némi ionizálást az éppen jókor megérkező Fekete Lektoridáktól (akik azért feketék, mert az emberek jamaicaiaknak látják őket), így a harcművészet-agysebész-tudós triója mellett rocksztárkodó és szupercsapat vezető Buckaroo, a vörös bundás cowboy Jeff Goldblummal (és további társaival) bátran szembe szállhatnak a Vörösökkel. Hja, és csapódik hozzájuk az amnéziás, valószínűleg (?) Buckaroo volt nőjének ikertesója is. Azt hiszem. Valami ilyesmi.

A totális agyfaszt szerencsére megtámogatja, hogy mindenki hülye, de azt irtózatosan nagy élvezettel játsszák el, a töménytelen praktikus effekt, és a szánt szándékos utalásos klisés jelenet dömpingek, az in-medias-res történet "mesélés", és az érzés, hogy tényleg nem tudod, most te szedtél-e be valami olyan pirulát, amit nem kellett volna, vagy a rendező/író/producer/bárki egyéb aki részt vett eme.. film? elkészültjében.
Határozottan valamilyen élmény volt.

Értékelem: 6

Műfaja: kaland, vígjáték, sci-fi

Szégyen szemre, még soha egy Woody Allen filmet nem láttam életemben. Most sem azért került erre sor, mert direkt pótolni akartam, csak van egy 120 darabos imdb watchlistem, amiből néha-néha sorsolgatni szoktam, és most ezt dobta a gép.

Valószínűleg, jó hogy ezzel kezdtem. Amit olvastam róla, és amit a második rendezés tényéből nagyjából ki is találtam, hogy ez még egyfajta szárnypróbálgatása a rendező/színész/írónak, ennél sokkal jobbakkal állt elő később.

Azt kell mondanom, hogy kicsit tényleg suta, de rendkívül szórakoztató, ámbár elégé fárasztó kis vígjáték. HA!!! nagyon hasonlítgatni akarnám, egy szofisztikáltabb Leslie Nielsen vígjátékhoz tudnám hasonlítani, tele volt abszurd, valószerűtlen de megmosolyogtató poénnal, mint például mikor szappanból faragott "fegyverrel" próbál meg szökést végrehajtani a börtönből. Esőben. A fegyver pedig felhabzik.

De zseniális jelenet a bankrablás (mely egyúttal oktató jellegű is, felhívja a helyesírás fontosságára a figyelmet) és lényegében az összes szökési jelent is. Nagyjából ennyi, a poénokat lehetne sorolni, talán még kiemelendő, hogy a rendezés már itt is kiemelkedő, illetve hogy jól áll neki ez az ál-dokumentarista stílus (amit ha jól tudom, nagyfilmben itt alkalmaztak először).

Nagyon maradandó vagy újra nézendőnek nem mondanám, de kellemes pozitív meglepetés volt.

Értékelem: 6

Műfaja: vígjáték, krimi

Az egykoron híres TV bemondó népszerűsége leszállóban. Nézettségi indexe csökkenőben, magán élete romokban, és mikor közlik vele, hogy lecserélik, teljesen összeomlik. Élő műsorban jelenti be, hogy a következő héten az utolsó bejelentkezésekor főbe lövi magát a kamerák előtt, és így legalább hagy időt az elbúvárosodó médiának is, hogy rendesen betudják reklámozni az eseményt.

A sokkoló elköszönés és az azt követő "bocsánat" kérő bejelentkezése során történő idegösszeomlás végül annyira megdobja a nézettséget, hogy egy fiatal törtető producer, le is csap a lehetőségre: ebből állandó műsort lehet csinálni!

Igen, egy médiát kritizáló szatírával állunk szemben. Témája simán megállja ma is a helyét, a reprezentálása talán már kérdésesebb. Megidéződik itt a Black Mirror, Joker, King of Comedy, A nagy karnevál, de a vége felé már a The Onion Movie abszurditása is.

A fókusz elsősorban a média és üzleti világ erkölcstelenségén, illetve a fiatal és öreg generáció szemben állításán volt. Az előbb elégé érthető, magyarázatra nem szoruló (igazából a film témájából adódóan pontosan várt és már-már közhelyesnek tekinthető) jelenetek során van bemutatva, az utóbbi viszont egy érdekesebb, már-már oda nem illő szerelmi szálon keresztül lett végig vezetve.

Az elején ezzel nem is tudtam mit kezdeni, de olyan jó szövegeket írtak (elsősorban William Holden számára), hogy hamar ez lett a számomra legérdekesebb szál. Nem csak hogy reflektál a történetre és a témára, de a karakterek ki lettek terítve egy papír lapra, egy már-már komolyabb irodalmi szövegkönyvre, majd onnan lettek felolvasva, remekül előadva. Nem sok ilyent láttam még.

A legérdekesebb karakter egyértelműen az érzéketlen, TV-n felnevelkedett, labilis és némileg szociopata fiatal generáció (Faye Dunawaynak) és párja Willaam Holden kiöregedő de még erkölcsös karaktere volt, kár hogy Robert Duvall itt már csak asszisztálni tudott némi dühkitöréssel.

A film így 50 évvel később kicsit lassú, stílusa modoros, melankolikus, és ha túl sok újdonságot nem is, de egy érdekes kor képet és egy korrekt filmélményt ma is megkaphatunk tőle.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma

Nyugdíjas korát élő egykori banda tag 30 év után szabadult a sittről. Ő és a kapuba őt fogadó egykori bajtársa is tudja, hogy főnökük ellen elkövetett bűne nem ment feledésbe, és ez a nap lesz élete utolsó napja. Úgyhogy, kihozzák belőle, amit így 60+ évesen, még ki lehet hozni.

Úgyhogy drogok, kurvák, a banda maradék tagjának újra összeszedése, és némi kocsi lopás még belefér az éjszakába. Csak olyan nyugdíjas tempóban.

Mármint, tényleg nyugdíjas tempóban. Mert hogy nem hangzik rosszul a fenti premissza, sőt, Al Pacino és Christopher Walken nevével, ez a közel sem eredeti ötlet is sokkal jobb fényben ragyog, a probléma ott van, hogy forgatókönyvet és rendezést is elfelejtettek a projekt mellé társítani.

Úgyhogy adva van két remek színész, összehakniznak egy random 1,5 órát, te meg unatkozva végignézed. Nem bántott nagyon, de teljes egészében felejthető lett.

A két színészen kívül, még két jó pontja volt a filmnek: az egyik, hogy a végét nem erőltették, illetve Hathaway nővérkének, Julianna Margulies-nek én bárhol bármikor bármilyen korban tudok őrülni.

Értékelem: 5

Műfaja: vígjáték, krimi, thriller

Mit is lehet elmondani róla?

Hát, elsősorban, hogy ne az 5 éves kislányoddal üljél be rá, nem neki készült, nem egy Barbie mese lesz. A felét sem fogja érteni, amit meg igen, az nem fog neki tetszeni. Greta Gerwig írta és rendezte, előre szólok, társadalom kritikára épül a java.

Volt itt beszólogatás jócskán a patriarchális berendezkedésre, a főbb konfliktus forrás maga a férfi (talán kicsit túlságosan is.. gondoltam én, amíg fel nem szálltam a metróra ahol megjelent egy falka "keményre" felspannolt Ken baba, jó hangosan megmutatni, ki is a férfi a házban/metrókocsiban ...), de azért meg-megcsócsálta kicsit a túlzott feminizmust, vagy legalábbis a matriarchális irányba való eltolódást is.

Van itt némi mondanivaló(ra akarat), egy imádni való (és megunhatatlan) Margot Robbie és egy végletekig szórakoztatóan túl-szét-agyon-mármárkínosan-játszó Ryan Gosling, és az elsősorban köréjük és a Barbie világ köré épített szórakoztató humorvilág, úgyhogy a filmet kifejezetten lehet élvezni.

Annyi baja van csak, hogy irtózatosan fárasztó, túlságosan is műanyag, és a mondanivaló, de maga az egész film is olyannyira összecsapott, hogy mozi helyett simán streamingre gyártott alkotásnak tűnik.

Élveztem, de talán jobban meg szenvedtem vele, mint amennyi pluszt adott.

Értékelem: 6

Műfaja: kaland, vígjáték, fantasztikum

Ismételten meglepődtem, milyen élvezhető akciófilmek születnek mostanában. Ez még talán azok közül is kiemelkedőbb. A történet nem egy nagy megfejtés, adva van egy vonatnyi bérgyilkos, látszólag mindenki a saját kis piszkos ügyét intézni, melyeket hol a véletlen, hol némi gondos tervezés, rendre összeütköztet.

Ugyan nem nyomja fullban a Guy Ritchie-t, de David Leitch és Zak Olkewicz egész jól megidézik őt. Az alapanyagot nem olvastam, de valószínűleg ez a szokásos trashnél jóval szebben felépített történet és karakter csavarás, gondolom onnan lett átemelve, úgyhogy nagy köszönet érte, piszok szórakoztató volt (még akkor is, ha túl sok eredetiség vagy igazi meglepetés nem érheti a tapasztalt nézőt).

Japán, a vonat (a japán vonat) remek díszletéül szolgál ennek a kamaradarab akció vígjáték-drámának. A karakterek emlékezetesek és a maguk kretén módján könnyedén megkedvelhetőek (de még annál is könnyebben íródnak ki a történetből), a szövegkönyv vicces és pörgős, az akció jelentek haláliak (mármint, tényleg). A CGI valami borzasztó, szerencsére a végét leszámítva keveset használják. A fent említett történetbeli csavarok (meg igazából minden más is amit eddig említettem) gyorsan elrepítik azt a két órát, és egy perce nincs megállása. Nagyon is élveztem.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, vígjáték, thriller

Az indokolatlanul jól sikerült Guardians of the Galaxy játék, egyszerűen levett a lábamról. Egy bugyuta reklám játék, hogy a fenébe sikeredhetett ennyire élvezhetőre, ennyire mélyre és ennyire meghatóra (nem is szólva a fergeteges humorról, jól eltalált karakterekről és arról a rengetek utalásról, mely lépten-nyomon el van rejtve benne), azt el sem tudom képzelni. De megtörtént. Úgyhogy befejezvén, gondoltam akkor egy kis levezetésnek, a 3. film pont jó lesz.

Levezetésnek.. ja. Azt a rohadt életbe.

Erre nem voltam felkészülve. Már a játék olyan rétegekbe belekóstolt, ami teljesen váratlan volt, és bár ott elég gyorsan oldották a hangulatot, azért sokszor megpendített valamit az emberben, volt hogy összeszorult a gyomrom egy egy jelenet során.

Hát, a levezetés ezek után egy érzelmi hullámvasútnak ért fel.

Tényleg csak ismételni tudom magam, nincs semmi létjogosultsága annak, hogy egy mosómedvés képregény adaptáció ennyire jól sikerüljön. Persze, az első rész újszerű volt, kreatív, remekül bánt a nem kevés karakterével. Be is írta magát a jobbik fajta szuperhősös Marvel filmek közé. A másodikkal nekem már több bajom volt. Túlságosan átcsapott infantilisbe. Erőltetett humor, érdektelen történet, és bár volt benne érzelmi töltet, az igazi gyomros(okat) az Avengers filmekbe hagyták megtörténni.

Aztán jön egy senki sem várta harmadik rész, és beviszi a mélyütést. Nem fogom elemezni, mely aspektusában volt jobb vagy rosszabb az első részhez képest, ahhoz azt már régen láttam. De a csapatdinamika működik, a karakter építés remek (hol erősebb, hol gyengébb), a humorvilág visszafogottabb.

A látvány, érdekes. Ez a műanyag látvány- és szín-világ annyira egyedi és kiugró, hogy percek alatt a film szerves részévé tudott válni. A trükkök működnek, a hiteltelen összecsapások szórakoztatóak. De amibe a legjobbat megy, az az érzelmi töltet. Rocket múltja, de bármelyik karakter vesztesége, fájdalma, az egymásra szorultságuk, annyira de annyira ember (és néző) közelivé hozza őket, hogy aki ebben el tud merülni, az jó adagnyi zsebkendővel készüljön a megnézésére.

Az egyik legsötétebb tónusú Marvel amit láttam. Az eleje konkrétan horrorisztikus, de a teljes film, a humor világa mellett is, kifejezetten drámai.

Vannak benne keményebb részek, és nem biztos, hogy gyereket szívesen leültetnék elé. Nekem simán a kedvencem lett ebből a szériából, és biztos hogy újra nézem, ha felkerül a nagycég streamjére is. Lehet, hogy akkor már az első két résszel együtt, csak hogy lássam, tényleg van e kontraszt, vagy most a direkt erőltetett szívfacsaró jelenetekkel tudtak csak kicsit erőteljesebben hatni rám.

Értékelem: 8

Műfaja: akció, kaland, vígjáték (, dráma!)

Délutáni kis semmi extra, egyfajta butított Raidje a lövöldözős akciófilm műfajnak. Ami jól áll neki, hogy nem is akar annál többet adni, mint amire képes. Véres akció, egy perce meg nem álló vérprofi zsoldos prezentációjában, aki egymaga két ezred katonát/rendőrt lekaszál, anélkül, hogy őt egyszer is fejbe találnák. Természetesen azért a mai trendnek megfelelően Ő is sérül, sőt, rendesen amortizálódik lefelé, de azért sokat nem kell izgulni itt sem érte, sem a többi mellékszereplőért. Pontosan tudjuk, kinek mi lesz a sorsa.

A látvány világ olcsó, a CGI kifejezetten bántó, de a fent említett örökmozgás és a látványos és kreatív kamerakezelés, azért sokat ment a helyzeten. A film közepén történő autós üldözés és annak folytatásaként az egysnittes(nek álcázott) menekülős rész egyszerűen hihetetlenül jól meg van csinálva.

A szereplők teszik a dolgukat, pár karakterben még van is nyoma némi kreatívkodásnak, de nem mer messze elrugaszkodni a műfajától. Talán nem is kell. Egy egyszeri adrenalin löketnek teljesen megfelelt. De az is igaz, hogy jövőre már egy percre sem fogok emlékezni belőle.

Értékelem: 5

Műfaja: akció, thriller

Izomagyúék kitalálják, hogy tudnának gyorsan nagyon meggazdagodni. Céljuk beteljesítése során emberrablás, kínzás, gyilkosság és mérhetetlen mértékű emberi ostobaság kövezi ki útjuk.

Sajnos megtörtént eseten alapul, úgyhogy a káoszban megtalált humort, elég erősen átjárja némi kényelmetlen szégyen érzet. De meg kell hagyni, a film tényleg szórakoztató. Talán 2013-ban mikor kijött jobban működött, akkoriban rá lehetett csodálkozni, hogy Rock tud színészkedni, és Wahlberg is képest visszafogottabban kínos lenni.

A rendezést Bay le sem tagadhatná. Egy korrekt, élvezhető popcorn mozit tudott összerakni, annak minden előnyével és hátrányával.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, vígjáték, krimi

"sok hasonlóan kreatív rajzfilmet szeretnék még látni. Akár ennek a formulának az újra kibontását, mert úgy érzem, van itt még amivel oda lehet pirítani (főleg ha rendbe szedik a forgatókönyvet is).". Fejeztem be az első rész véleményezését. Nézzük, a fenti kívánság beteljesült e?

Kezdjük azzal, ami nem tetszett. Bár már régen láttam az előzőt, de úgy rémlik, ott a zene-látvány orgiát olyan szintű harmóniában pörgették, hogy a rajzfilm inkább tűnt helyenként videóklipnek, sem mint tényleges rajzfilmnek. A mostani részben ebben visszaesést érzek, egyrészt a zene is kilóg, másrészt messze nem képzi részét a látványvilágnak vagy történetnek.

Ezen felül.. hmm.. talán a családi szál volt az, ami az elsőben a tipikus klisé történet ellenére is frissnek hatott. Itt most túltolták kicsit. Többet és lassabban foglalkoztak azokkal a szálakkal, amiket ismerünk, és keveset vagy semmit azokkal, amik újak és érdekesek lennének. Főleg így, a harmadik rész tükrében. Tudom, majd ott megkapjuk, csak most kicsit hiányzott.

Ennyi. Ezen kívül, engem ez a mű teljesen letaglózott.

Már az első résznél áldottam azt a kreativitást, amihez a témához nyúltak (forgatókönyv milyensége ide-oda), de itt talán, ha lehet még sikerült is szintet lépni.

Ha már forgatókönyv, nem mondom, hogy a multiverzum a világ legeredetibb ötlete (főleg mostanában nem az), de a módszer, ahogy ehhez hozzányúltak, ahogy ezzel építgették a világot és a karaktereket (a szó szerint szembenézni önmagunkkal), és az, hogy a kánonon kívüliséget tették meg a rossznak, az univerzum elpusztító okozatnak, az valami zseniális önreflexió. Nem mondom, hogy logikus, de kifejezetten érdekes. Főleg ahogy ezzel adnak magyarázatot Morales létezésének.

Ezen felül a látvány világot is elvitték a végsőkig.Mint animációs műfaj, nem tudom ezt hova lehet még fokozni, én még ilyen filmet (jó, az első részt kivéve) én még sosem láttam. Már csak ezért megérte moziban megnézni. A vizualitás komplexitása őrület. A látvány világ, a különböző univerzumok sajátosságai, a jelenetek érzelmeinek a látványban való megjelenítése, az a rengeteg rengetek rengetek szín.. Gyönyörű! Külön plusz pont New Yorkért. Remek háttért adott bármelyik oldaláról, bármelyik szögből bemutatva.

Nem titkolom, irtózatosan tömény élmény volt. El tudom fogadni, hogy ez valakinek sok, de én már alig várom a folytatást. Na meg, hogy otthon, néha képkockánként pörgetve csak, újrázzam. Az a képregény-inception amit itt megjelenítettek, kimondottan beteg.

Persze, továbbra sem egy tökéletes filmről beszélünk, de a munka amit ebbe beleraktak az számomra lenyűgöző. Nem is tudom, ezt így hogy tudták összehozni. Van egyfajta kísérleti film jellege, itt konkrétan, azt csinálhattak és azt is csináltak, amit csak akarnak.

Értékelem: 8

Műfaja: animáció, akció, kaland

Mivel nem rég volt szerencsém meglátogatni New Yorkot, így adta magát az ötlet, hogy bepótoljam az "I'm Walkin' Here" hirhedt improvizált jelenetét teljes egészében. Nem voltam felkészülve a látottakra.

Pedig a Tune Up Radio filmselejtező adása némileg felkészített lelkileg arra, hogy ez nem egy életvidám, egyszerű film lesz. Sőt. Nos, először is, örülök neki, hogy NY ezen részét (kivéve a vége felé tartott szürreális házibulit.. arra azért beneveztem volna), sikerült elkerülnöm. Mert itt bizony, megmártózunk a mocsokban (a megjelenés idejéhez mérten legalábbis).

A film 1969-ben készült. A Rocky Horror Picture Show, A Keresztapa, Taxisofőr előtt járunk. Nem mondom hogy az ártatlan korszakban, de kíváncsi lennék, hogy álltak ehhez az alkotáshoz ebben a korban a mozinézők. Van egy sejtésem, hogy botrány film volt.

A főszerepekben Dustin Hoffman és Jon Voight remekel, előbbi mint egy igazi kis utcai patkány, csöves, a másik pedig egy Texasból szalajtott egyszerű gondolkodású szépfiú, kinek az a remek ötlete támad, hogy elmegy New Yorkba selyemfiúnak, öreg gazdag asszonyok és ferdehajlamú férfiak kegyét keresve. Nos, az előbbihez kevesebb, az utóbbihoz jóval több "szerencséje" lesz.

A történet egyfajta nyomor pornó, senkinek sem jó, de az is belepusztul a nincstelenségben. Nem mondom, hogy öröm és boldogság nézni a filmet, de kétség kívül lekötött és érdekelt.

A stílusa is érdekes kavalkád, rengetek benne a visszaemlékezés vagy a képzelgés szülte kaotikus egyvelege. Vannak utalások, sejtetések bizonyos gyerekkori és tinédzser kori.. khmm.. történtekre, melyek.. egyfajta magyarázatot próbálnak.. akarnak? .. nyújtani főszereplőnk motivációjára, vagy legalábbis személyiségének ilyen irányba fordulására, de a Patkányról, még ennyit sem kapunk. Ettől függetlenül, Ő is egy igazán érdekes személyiség rajz. Napsütés és kókusztej, ugyebár.

Nem volt egyszerű, nem biztos, hogy most tudom, hogy hol kezeljem, mire értékeljem, de kicsit sem sajnálom, hogy ezt is pótoltam.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma

Robbanásig feszített hangulat, olyan feszültség, mely a legelejétől a legvégéig kitart. Egy igazi adrenalin bomba, végletekig túltolt karakter klisékkel.

A főszereplő egy látszólag egyszerű ártatlan figura (khmm.. ügyvéd kinézetű fószer), akiben érződik valami mélyen elnyomott sötétség és fájdalom, mely szépen fokozatosan tör ki belőle. Van benne egy jó adagnyi 80-as, 90-es évekbeli hangulat, ahogy a stílus, úgy a karakterek tekintetében is (némi Rambó az összes Arnold játszotta gyilkológéppel, megspékelve Denzel Washington összes hidegvérűbb karakterével, egy csepp Michael Douglas féle Összeomlással). A főgonosz is olyan szintű gyurma figura volt, melyet az elmúlt 20-40 év akciófilm ellenségeinek legkínosabb és mégis legszórakoztatóbb jellemzőiből lett összegyúrva.

20-30 évvel ezelőtt ebből világhírű klasszikus lehetett volna. Konkrétan nosztalgikus hangulatom támadt, visszarepített gyerek korom vér és izzadságszagban fürdőző VHS délutánokba, mikor haverokkal összegyűlve néztük végig a Halálos Fegyver legújabb részét, mely után hetekig a szülök legnagyobb örömére, káromkodások keresztűzében lőttük/"vertük" széjjel egymást a mama hátsó kertjében kommandózva.

A vége ennek is gagyi volt, de valljuk be, a legtöbb film amire hasonlítani próbált, szintén hasonló hülyeségekbe torkollott. Ennyit megbocsájtok neki.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, krimi, dráma