Mivel nem rég volt szerencsém meglátogatni New Yorkot, így adta magát az ötlet, hogy bepótoljam az "I'm Walkin' Here" hirhedt improvizált jelenetét teljes egészében. Nem voltam felkészülve a látottakra.

Pedig a Tune Up Radio filmselejtező adása némileg felkészített lelkileg arra, hogy ez nem egy életvidám, egyszerű film lesz. Sőt. Nos, először is, örülök neki, hogy NY ezen részét (kivéve a vége felé tartott szürreális házibulit.. arra azért beneveztem volna), sikerült elkerülnöm. Mert itt bizony, megmártózunk a mocsokban (a megjelenés idejéhez mérten legalábbis).

A film 1969-ben készült. A Rocky Horror Picture Show, A Keresztapa, Taxisofőr előtt járunk. Nem mondom hogy az ártatlan korszakban, de kíváncsi lennék, hogy álltak ehhez az alkotáshoz ebben a korban a mozinézők. Van egy sejtésem, hogy botrány film volt.

A főszerepekben Dustin Hoffman és Jon Voight remekel, előbbi mint egy igazi kis utcai patkány, csöves, a másik pedig egy Texasból szalajtott egyszerű gondolkodású szépfiú, kinek az a remek ötlete támad, hogy elmegy New Yorkba selyemfiúnak, öreg gazdag asszonyok és ferdehajlamú férfiak kegyét keresve. Nos, az előbbihez kevesebb, az utóbbihoz jóval több "szerencséje" lesz.

A történet egyfajta nyomor pornó, senkinek sem jó, de az is belepusztul a nincstelenségben. Nem mondom, hogy öröm és boldogság nézni a filmet, de kétség kívül lekötött és érdekelt.

A stílusa is érdekes kavalkád, rengetek benne a visszaemlékezés vagy a képzelgés szülte kaotikus egyvelege. Vannak utalások, sejtetések bizonyos gyerekkori és tinédzser kori.. khmm.. történtekre, melyek.. egyfajta magyarázatot próbálnak.. akarnak? .. nyújtani főszereplőnk motivációjára, vagy legalábbis személyiségének ilyen irányba fordulására, de a Patkányról, még ennyit sem kapunk. Ettől függetlenül, Ő is egy igazán érdekes személyiség rajz. Napsütés és kókusztej, ugyebár.

Nem volt egyszerű, nem biztos, hogy most tudom, hogy hol kezeljem, mire értékeljem, de kicsit sem sajnálom, hogy ezt is pótoltam.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma

Robbanásig feszített hangulat, olyan feszültség, mely a legelejétől a legvégéig kitart. Egy igazi adrenalin bomba, végletekig túltolt karakter klisékkel.

A főszereplő egy látszólag egyszerű ártatlan figura (khmm.. ügyvéd kinézetű fószer), akiben érződik valami mélyen elnyomott sötétség és fájdalom, mely szépen fokozatosan tör ki belőle. Van benne egy jó adagnyi 80-as, 90-es évekbeli hangulat, ahogy a stílus, úgy a karakterek tekintetében is (némi Rambó az összes Arnold játszotta gyilkológéppel, megspékelve Denzel Washington összes hidegvérűbb karakterével, egy csepp Michael Douglas féle Összeomlással). A főgonosz is olyan szintű gyurma figura volt, melyet az elmúlt 20-40 év akciófilm ellenségeinek legkínosabb és mégis legszórakoztatóbb jellemzőiből lett összegyúrva.

20-30 évvel ezelőtt ebből világhírű klasszikus lehetett volna. Konkrétan nosztalgikus hangulatom támadt, visszarepített gyerek korom vér és izzadságszagban fürdőző VHS délutánokba, mikor haverokkal összegyűlve néztük végig a Halálos Fegyver legújabb részét, mely után hetekig a szülök legnagyobb örömére, káromkodások keresztűzében lőttük/"vertük" széjjel egymást a mama hátsó kertjében kommandózva.

A vége ennek is gagyi volt, de valljuk be, a legtöbb film amire hasonlítani próbált, szintén hasonló hülyeségekbe torkollott. Ennyit megbocsájtok neki.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, krimi, dráma

Kicsit furcsán éreztem magam, úgy mindenki között ülve ezt nézvén. A film ugyanis, meglehetősen csajos jelenetekkel operál. Sok a táncikálás, színes buggyos ruhákban illegetés. De maga a történet sem túl férfias. Kisvárosi leányzó menni nagyvárosban divattervezőnek, és esténként buli van. Épp ezért is volt meglepő, hogy ez a kislányos történet milyen hátborzongató thrillerbe, sőt mi több, horrorba csap át.

Jó, kicsit túloztam, mert már az alap történetet belengi a disszociatív kórkép "bájos romantikája". Ennek megnyilvánulása kezdetben csak egyfajta időtörés, időutazásos hangulatban adja meg a természetfeletti hangulatot, amely viszont kezd egyre erőszakosabb jelleget ölteni, míg végül a képzelet szülte sík szépen lassan begyűrűzik a lány való életébe is.

Úgyhogy nekem tetszett, nagyon is. Külön kiemelendő a két színésznő játéka, a szuper vágatlan jelenetek, mely során a karakterek (kamerán kívül) észrevétlenül cserélnek egymással helyet, de azok a részek is, mikor egyszerre szerepelnek a képernyőn (elején még teljes szinkronban, később egyre jobban szétcsúszva egymástól).

A végső megoldás, a "nagy" csavar és annak lebonyolítása csak az, amely kicsit gagyira sikeredett, de ott nagyjából már vártam is valami hasonlóra.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, horror, misztikum

Nyaralásom alkalmával volt szerencsém több filmet is repülőn, az előttem lévő székre szerelt mini képernyőn megnézni, tömegben, nehezen koncentrálva a filmre és a film által keltett hangulatra. Talán a többi esetében ez kevésbé volt zavaró, ehhez az alkotáshoz viszont ez nagyon nem volt ideális környezet. Úgyhogy fenntartom, hogy nem értettem meg/át teljes egészében a filmet és hogy újra kell néznem.

A történet látszólag átlagos, hétköznapi jelenetek egyfajta emlékhalmazként jelenik meg. Konkrétan egy nyaralást rögzített VHS kazetta előre-hátra pörgetése. Ami nekem átjött, abból ez a rendezőnő visszaemlékezése az apjával töltött utolsó nyaralásáról. És mivel azóta sem néztem vagy olvastam utána, így nem is tudok más, csak az élményt átadni.

Ugyanis túl sok kapaszkodót nem kapunk a rendezőtől.

Ahogy írtam, ez az egész csak egy visszaemlékezés a régmúltra. Ködös és bizonytalan, bizonyos események élesek, némelyik elmosottabb. Az egész bájos és aranyos, de megbújik benne valami nagyon szomorú, nagyon sötét. Az apa némely beszólása, tette sejteti, de nem magyarázza meg, mi történt a háttérben. Nagyjából pont úgy, pont annyi, mint amennyit kislányként is felfoghatott ebből akkoriban.

Úgyhogy az én értelmezésem szerint, ez egy melankolikus búcsú, szép és kevésbé szép emlékekkel.

A két színész lenyűgöző, minden pillanatuk őszinte és hihető. Voltak jelenetek, ahol együtt nevettem velük, és volt, hogy sírtam. Sírtam, pedig nem is tudtam pontosan, csak sejtettem hogy min.

Érzelmekkel megpakolt rendesen.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma

Meg kell hagyni, mese létére, vannak komoly témái, a halál és elmúlástól való félelem, főleg ezzel a főgonosz megjelenítéssel, egészen komolyra sikeredett. De mindezek mellett sem több egy klasszikus tanulságra építő mesénél (barátság, a másikba való bizalom és persze a család fontossága).

A rajz stílus érdekes, mozgás közben a Spider-Verse-re próbál hasonlítani (csak hiányzik belőle az előbb említett rajzfilm szín és zene orgiája). A statikusabb jeleneteknél megvan a sajátos stílusa, nekem legjobban az arcmimikák működtek. A karakterek is érdekesek, kevésbé elhasználtak annak ellenére is, hogy Aranyfürtöcske és a három medve, a side-kick tragikusan komikus kutya és a majdnemfőgonosz ficsúr nem egy rajzfilmbe tette már le ilyen-olyan formában a névjegyét. Itt mégis volt egy egyedi megjelenítésük.

Mint mindenki, leginkább a farkas karakterére fogok majd emlékezni, minden más nekem felejthető volt. Felejthető, de szórakoztató, úgyhogy egy megnézésre nyugodt szívvel tudom ajánlani.

Értékelem: 6

Műfaja: animáció, kaland, vígjáték

Na, hát eljött ez a nap is. Kicsit tartottam tőle, de a gyerekkorom nosztalgiája nem hagyott nyugodni, muszáj volt megnéznem.

A bőrszín kérdésről nem nyitnék vitát, elég sokat volt terítéken a téma. Ami engem zavart, az a karakterek és jellemfejlődés hiánya. Értem én, hogy gyerek mese, de azért minimum egy Oroszlán király szintet elvártam volna.

Mindegy, a látvány világ bőven kárpotólt mindezekért. Rengetek minden történik a képernyőn, minden jelenet dinamikus, és ami a legfontosabb, színes. Remek látvány, remek hangulat. Zene és ének van, olyan amilyen. Egy felszínes de kedves kis szerethető mesének, teljesen jó volt.

A filmtől pont azt kaptam mint amit vártam. Egy, számomra felszínes, öncélú szatírát, mely a társadalom szétrétegződésére reflektál. Úgy vagyok vele, mint bizonyos nagyhírű festmények esetében. Szép, szép, megnézem tovább állok. De hogy végighallgassam, hogy belemagyarázza valaki, hogy a művész melyik ecsetvonása melyik problémára "akar" rávilágítani, melyik színösszetétel milyen lelki válság leképzése a vásznon, az nekem még akkor is erőltetett, ha kivételesen találok benne azonosulni valót.

Ez az én szegénységi bizonyítványom. És a filmet, pont ilyennek éreztem. Erőltetettnek és belemagyarázottnak. A filmnek voltak jó pontjai (gazdagék párbeszédjei, a wc-s néniből lett sziget királynője fordulat, a személyzet jelenetei, stb), és mikor éppen nem hányás és szar tenger vagy értelmetlen és kínos párkapcsolati viták közepette voltunk, még élveztem is. Az első felvonás felejthető, a második erőltetett volt. A harmadikkal már jól elvoltam, bár nem tudom, talán ez volt a legsablonosabb is. Összességében nem bántam meg a megnézését, a fényképezését kifejezetten szerettem, de rendező célközönsége nem én vagyok.

Értékelem: 5

Műfaja: komédia, dráma

Ha már így előkerült, újráznám az egyik gyerekkori élményemet. Bár M. J. Foxot, elsősorban mint ember imádom, a személyisége, a világhoz való hozzáállása miatt, azért a legtöbb filmjét nem tudtam elkerülni. Nem mondanám azt sem, hogy jól ismerem, hiszen én is a Vissza a jövőbe trilógia miatt emlékszem rá. Ellenben, erre a filmjére, már kevésbé.

Doc Hollywood egy romantikus vígjáték Michael J. Fox és a csoda szép Julie Warner főszereplésével. Nem az a hangosan nevetős, inkább a jót mosolygós fajta. Kedves kis aranyos történet, a nagyvárosi menő doktorról, aki egy baleset következtében lenn ragad pár napra a vidék egy nyugodt békés kicsiny kis városában.

Aztán szerelem, és a többi és a többi.

A szokásos történetet és az abszolút indokolt és helyén való Julie Warner meztelen jelenetét ugyan követi pár indokolatlan Woody Harrelson, egy malac és pár furcsa (például bokorról bokorra vizeléses ??) jelenet, a film mégsem megy át abszurdba.

Megmarad egy könnyed családi filmnek, a jobb fajtából. Kedveltem.

Értékelem: 6

Műfaja: vígjáték, dráma, romantika

Őszinte, energetikus, szomorú és mégis humoros dokumentum film M. J. Fox életéről és karrierjéről. Kapunk egy kis betekintést a korai éveiről, sikereiről, és nagyobb fókuszt betegségéről és az azzal való együtt éléséről.

Szerintem, azon felül, hogy az interjúztató mind a 3 mondata (vagy stílusa), bicskanyitogató volt, maga a film is hagy egy kis hiányérzetet az emberben. Rossz ezt így kimondani, mert a filmet M. J. Fox rá jellemző stílusa, optimista realizmusa teljes egészében áthatja, így pont annyira szívmelengetően szomorú mint amennyire felemelő, valahogy mégis .. nem is tudom.. kevés? Érzésre egy rövidített olvasmánya annak az önéletrajzi könyvnek, aminek a felolvasásából láthatunk jelentet.

Talán a betegsége kiderülése utáni időszak, melyre kevesebb időt szán a film. Az elmúlt pár év, évtizeden nagyon gyorsan átrohanunk, és annál is gyorsabban lezárjuk. Ettől függetlenül, jó hogy elkészült, bármilyen formában is, de mindig jó dolog, hogy M. J. Fox-ot képernyőn látni.

Értékelem: 7

Műfaja: életrajzi, dokumentumfilm

Mikor kijött a hír, hogy készül a Tetris film, pont annyira nem érdekelt, mint a Pixels rettenet. Jó, talán egy kicsi katasztrófa turizmus kíváncsiság bennem volt, hogy mégis milyen filmet lehet csinálni a tetrisről. Nos, életrajzi filmet.

Mármint, valódi történet inspirálta életrajzi filmet. A stáblista közben bevágott valódi felvételek ellenére is biztos vagyok, hogy az egész filmből annyi igaz, hogy a két figura találkozott egymással.

Ettől függetlenül, és annak ellenére, hogy a film lényegében egy jogi hercehurca köré szőtt alig 4 helyszínes, kié lesz a zsozsó mozi, piszok jól működött.

Ennek oka, a fentiek tálalása.

Egyrészt, bár keveset foglalkozik a játék eredetével és elterjedésével, azért pont kapunk annyi betekintést, ami bármely IT kockát és számítógépes játék ősrajongót elszórakoztat. A játék eredeti formája, a programkódok, a GameBoy megjelenése, stílusos lett, már-már azt kell mondanom, hogy őszinte rajongásnak tűnik (és ezt a rajongót testesíti meg a főszereplő amúgy aranyos és kissé naiv karaktere is).

Másrészt, a 8 bites grafikával előadott átvezető jelenetek önmagában feldobják a rohamtempóba elhadart információ áradatot, másrészt ez a kémfilmes felütés, ami a film felétől lesz jellemző, még egy jó adag feszültséget is kölcsönöz a filmnek.

A színészeket imádtam, pedig némileg egyensúlyoztak a túljátszás és aluljátszás határán (Anthony Boyle-al például megnéznék egy fiatal Al Pacino életrajzi filmet, mikor felforr az agya és kirobban, egy az egyben őt idézi), a képi világ szürkén oroszos, a zene meg szintis-80asévek-oroszos-japános-amerikaias vegyes saláta. Illett az eszement tempóhoz.

 Értékelem: 7

Műfaja: életrajzi, dráma, történelmi

Továbbra is tartom, a három cornetto film közül, ez a leggyengébb, de még így is egy szórakoztató darab. A szövegkönyv remek (csak ember legyen a talpán, aki minden angol szójátékot, utalást megért benne), a helyszín egy régi (azóta beteljesített) álmom (angol kisváros, tipikus helyi pubok (még ha felújítottak is)), a központi téma pedig a felnőtté válás és barátság kicsit sablonos dilemmája.

A történet elég nagy hülyeség, a humor világgal ötvözve egyfajta angolos-amerikaias vígjáték kerekedik belőle. Emlékezetesnek ugyan csak az a történet váza mondható (avagy hogyan fordul át egy feszült hangulatú kocsmatúra egy vérengzős SPOILER<

ufó invázióba

>SPOILER-be) a többi része már simán felejthető, egy kis búfelejtő szórakozásnak, teljesen jó választás.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, komédia

Hallottam és olvastam róla jót is rosszat is. Az eredeti műről pont semmit sem tudok, így ódzkodásom elsősorban abból fakadt, hogy a Game of Throne színészeivel, a sorozat óta nem lehetett még jó filmet látni. Valahogy a kosztümös éneklős stílus sem az, ami Peter Dinklage személyéből egyből beugrana, így ez eddig ezt kihagytam.

De legalább ismételten sikerül megint meglepnem magam. Nem mondom, hogy a kedvenc musicalem lesz, de meglepően élveztem. A szövegkönyvet imádtam, a szópárbajok remekül pörögtek, a dalok, ha nem is fogom őket dudolászni, a történethez jól illeszkedtek, a kissé baltával nyesett ének, és főleg, hogy a nagy része ténylegesen (vagy látszólag) ottani előadás volt, nem egy utószinkron, nagyon lendített az egész összképen. Volt egyfajta.. őszintesége (?).

Dinglage remek színész, és a filmet ő viszi el a hátán. Az ének tudásába nem fogok belekötni, nálam jobban tud (jó, nálam még egy darab kőszikla is jobban tud), a csúf karakterhez, szerintem pont illett is. A történet nem éppen a legvidámabb, a könnyed kezdés után elég gyorsan átfordulunk síros könnyes drámába. De aki ezt a stílust szereti, az nyugodtan tegyen vele egy próbát.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, muiscal, romantikus

Nagyon nagyon régen láttam, és remek ötlet volt újra nézni. Emlékeztem az alapokra, a társadalom-vallási kérdések feszegetésére, a tudomány és hit szembe állítására. Amire nem emlékeztem, hogy ezt a témakört milyen szépen körbe járja, hogy egyszerre tud kritikusként a hit ellen, majd megértőként a hit mellett is szólni. Ilyen mozzanat volt, mikor a világ csak egy hívő embert tud elképzelni az emberiség szószólójaként, miközben egy ugyan ilyen vallásos hívő ember állja útját (elég drasztikus módon) a fejlődésnek, kapcsolat felépítésnek. De a főszereplő meghallgatása, a bizottság hozzáállása és a nő nyilatkozata az esemény előtt és az esemény után is remekül épít erre a kettősségre.

De ami még jobban meglepett, azok a rendezői és operatőri eszközök. A film egészen az utolsó negyedéig egészen egyszerű szerkezetű, nincsenek benne hatalmas katartikus jelenetek, színészi játékok. Viszont ez az egyszerű szerkezet igazán izgalmas eszközökkel lett tálalva. Már legalábbis annak, aki hajlamos az ilyenre felfigyelni. Első nézésre nekem sem esett le, annyi maradt meg, hogy kellemes volt nézni. Így, sok sok évvel később, annál nagyobb meglepetés volt a vágás, a kamerakezelés, a mód, ahogy a legegyszerűbb jelenetek is fel voltak véve. Igazi csemege.

Carl Sagan eredeti művét nem olvastam (és a magyar fordításokról szóló kritikák alapján nem is nagyon fogom - ha csak angolul nem állok neki), így nem tudom mennyire volt hű az alapműhöz, de amennyit tudok erről az emberről, tartok tőle, hogy a film túlságosan is le lett egyszerűsítve. Azt viszont nem tudom elvenni tőle, hogy remek élmény volt.

Értékelem: 8

Műfaja: dráma, misztikum, sci-fi

Bevallom, kicsit katasztrófa turistaként álltam neki a filmnek. Egyrészt, a zenekart még itt Közép-Europában is egyslágeres zenekarnak ismerjük, pedig még legalább vagy 3 másik számuk híres volt erre felé. Másrészt, amit hallottam erről a doksiról, azt sejtette, hogy itt mély drámáknak és intenzív egymásnak feszülő jeleneteknek leszek majd szemtanúi.

Úgyhogy kicsit csalódtam is, meg nem is. A film messze nem olyan hatásvadász, mint amire gondoltam. Nyílt és őszinte (-nek hat), kendőzetlenül mesél az elmúlt 40 évről. A sikerekről, bukásokról, személyes érzéseikről, kínos pillanatokról.

Érdekes bár lassú, melankolikus hangulata volt. Sokszor látjuk a három tagot egymástól de az egész világtól távol, elzártan, és meglepően nyugodtan és őszintén mesélik el, hogy ez miért alakult így. Semmi felhajtás, csak az évek, és a lassan egymástól eltávolodó emberek.

Értékelem: 6

Műfaja: dokumentum, életrajzi, zenés

Húsvét, szülő látogatás, délután/esti matiné. Adta a TV, megjött a kedvem, pattintottam is át az öregek Netflixére (na, mégis csak jó ez még valamire), hadd menjen reklám nélkül eredeti hangsávon.

Választhattam volna érdekesebb programot, de be kell vallanom, és bírom ezt a filmet. Nagyon, nagyon műanyag, a rengetek potenciállal, ami benne van, alig-alig kezd valamit. Mégis, van szíve, humora, az időugrás jól áll neki, Josh Brolin remek Tommy Lee Jones, Michael Stuhlbarg pedig még remekebb Joaquin Phoenix. Mármint.. tényleg, szerintem ez megint csak Phoenix egész életen át tartó hoaxja, és csak beeteti velünk, hogy Stuhlbarg valójában létezik, pedig végig ő volt az.

Viccet félre téve, a Griffin karaktere és az a bizonyos jelenet az Apolló indításon, szerintem remek volt. Igaz, a semmiből jött, logikailag teljesen megmagyarázhatatlan, és, ahogy a film többi pontja is, alig csak a felszínt kapargatja. Mindegy, egy könnyű kikapcsolódásnak elment, érzelem volt benne annyi, mint az első részben bőven, a CGI pedig pont annyira volt bénácska, hogy az, amúgy remek, maszk és praktikus effekt, kellően szépen kiegészítse.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, krimi, vígjáték

Elérkeztünk végre ide. 3 év, 5 hónap és 10 napja kezdtem el a projektet. Remek élményekkel gazdagodtam, de hát efelől kétségeim sem voltak.

Az utolsó 1,5 éves hajrában 21 filmet pótoltam, 7,6-os, az eddigiekhez képest megnövekedett átlaggal. Mondjuk az utolsó három film, az nem is pótlás, hanem kedvenc újrázásról szólt.

Hogy egy helyről is elérhető legyen, tavaly ez így nézett ki, tavaly előtt pedig ez volt az átlag.

Összesen a 250 filmből, 82-nek álltam neki, ebből 81-et be is fejeztem. A kiszemelt 50 filmhez képest nagyszerűen túl teljesítettem. Sok hiányosságom pótolva lett és sok olyan filmet sikerült megnéznem, melynek magamtól nem ugrottam volna neki, és milyen rosszul tettem volna.

Talán a legjobb rész az alsó harmad volt, ott voltak a legnagyobb meglepetések. A középső harmad talán a legnagyobb pótlásokról szólt, a felső harmad pedig a kettő keveréke.

81 filmmel számolva az átlag 7,36. A 81 filmből csak 13 olyan volt, melyet régebben már láttam már, és újra néztem. Ebből 7nél javítottam is, a korábbi pontozásomon.

Kicsit sajnálom is, hogy vége, nagyot lendített a filmnézési szokásomon ez a projekt. De hát még van egy hatalmas lemaradásom ami a 80 darabos wishlistemet illeti, hatalmas lyukak vannak bizonyos rendezők és színészek terén is, úgyhogy még sok-sok régi elmaradás lesz a következő évtizedben pótolva.

Értékelem: Mentett (backup) IMDb Top 250 listám

(frissül)

Műfaja: imdb, top, 250, top250

És végre, 3 és fél év alatt, eljutottam az utolsó csoportkörre. Nem semmi menet volt, de ezt majd az összefoglalóban. De addig is, mi lenne illőbb lezárás, ha nem a top1?

2,5 óra, narrációval tűzdeld, borongós és lassú film. Mégis, az egész világ a vállára emelte. És kicsit sem hihetetlen számomra töretlen népszerűsége. Ez az a film, ami elé bármikor és bárkit le tudsz ültetni, hogy végignézze. És tetszeni fog neki. Nem biztos, hogy a legjobb filmélményét kapja, de nehezen tudom elképzelni, hogy bárki megbánná, hogy végig nézte.

A mondanivalója univerzális, az eszközei klasszikusak. Nincs igazán kiemelkedő a kamera kezelésbe, történet vezetésbe, párbeszédekbe. A fordulat mondjuk erős, és nagyon szépen fel van építve. És bár kétszer is eljátssza, hogy beígéri a halált, és máshova futtatja ki, mindkét trükkje jól sikerül. Főleg annak fényében, hogy előtte milyen szemétségeket megtett a karaktereivel. Mert a film, a gyengéd külseje mögött, elég kegyetlen. Nem is emlékeztem rá, hogy ennyire.

Technikai és filmesztétikai értékeit nézve, talán, gondolom, reaális az a 8 pont amin állt. Viszont a saját magamnak szabott érték rendszer szerint, ennek ott a helye a 9 pontos filmek között. Úgyhogy ezen javítottam. Végül is nem egyszer-kétszer láttam, ez az a film. Bármikor le tudok ülni, és végig tudom nézni ötödjére is. De lesz ebből még 6-7. is.

Szóval részemről, ez pont egy jó kis búcsú volt ettől a projekttől.

Értékelem: 9

Műfaja: dráma

És ha már popkultúra, mi mást is választhatnék ebből az 5ösből, ha nem a Ponyvaregényt (jó, ehhez hozzá tartozik, hogy bár (nem tudom miért,) nem írtam róla, de még érzem a könnyek ízét a számba, melyet a Schindler sokadig újranézése okozott). A Pulp Fiction viszont modern korunk filmművészetét nézve, megkerülhetetlen. Ugyan hiányzik belőle az a plusz, ami az én szívembe a legjobbak közé tenné, de azon kívül, ez egy őrök klasszikus remekmű, a maga furcsa könnyed és kifacsart stílusa ellenére is. Mármint, éppen azért.

Szintén nem fogok hosszú litániát írni róla, aki nem látta a filmet, az az élete során egyszer úgyis látni fogja, aki meg már látta, annak úgyis beleégett a fejébe pár jellegzetes beszólás, karakter vagy esemény. A töredezett szerkezetet első nekifutásra talán nem is értettem, értelmét most sem igazán tudom, de megadja az egyéniségét az egész történetnek. Ahogy a karakterek is, melyek mintha egy filmmániás gyermek fejéből pattantak ki. Lényegében így is történt. Mert hogy a rendező szerintem már sosem fog felnőni.

De ami a legnagyobb erőssége, az a szövegkönyv. A párbeszédek legtöbbször a semmiről szólnak, teljesen kilógva az adott történetszál cselekményéből. Általános témák, melyet a párbeszédbe keveredő karakterek reagálása, hozzáállása tesz mégis érdekessé. Na meg az a tény, hogy az összes ilyen "általános" beszélgetés egy olyan őrült és kaotikus jelenetbe csapódik át, mely viccet félre téve, felrobbantotta az erre fogékony tini agyamat, mikor először láttam. Azóta, akárhányszor újranézve pedig, a nosztalgia által övezett hatalmas vigyorral várom a beteljesedést.

És meg is kapom, minden alkalommal. Ugyan a közepe a Butcher barátnős részeknél nagyon leül, de hát annak a kicsúcsosodása is olyan eszement beteg jelenetben végződik, hogy megéri kivárni.

És ennyi a film, beszélgetések és őrült jelenetek fejezetei, melyet az ember rongyosra tud nézni.

Értékelem: 9

Műfaja: krimi, dráma

A véghajrába érkezvén, kicsit előre néztem, mi vár rám. Nos, 15 olyan film, melyet mind láttam már. Úgyhogy ez már csak 3 db öröm kör lesz, ahol egy-egy kedvencemet újra tudom nézni.

Tervben volt ugyan még az is, hogy a legrosszabb pontot kapott, vagy legkevésbé emlékszem rá filmre tegyem a voksom. El is kezdtem az Eredetet, de már az első fél órában előjött, miért is nem szerepel az annyira előkelő helyen. Mert az ötlet hiába zseniális, a kamera kezelés hiába látványos, a színészek hiába erősek a szerepükben, hiányzik belőle valami megfoghatatlan esszencia, ami egy tök jó akció-scifi filmből valami csodává varázsolná. És nem volt kedvem ezzel zárni ezt a projektet. Úgyhogy nézzük meg ezredszerre is a világ egyik legjobb filmjét. Szerintem.

Nem fogom sokáig ecsetelni, mert ez a film annyira sokrétű, hogy órákat lehetne elbeszélni róla. Ahogy a fent említett filmnél is írtam. az ötlet zseniális, a forgatókönyv (hiába megy ellene az alapanyagnak) majdnem hibátlan, a kamera kezelés látványos és kreatív, a színészek pedig piszok erősek. Csak itt, van ezen felül valami plusz benne, ami nem ereszt el, akárhányszor újra nézem.

Tényleg láttam már 5-6szor, és még mindig működik a hangulat, nem lesz unalmas a narratíva, még újra és újra találok, ha nem újdonságot benne, olyan apró részletet, amely kevésbé maradt meg az aktív emlékeim között. Nagyon jó a csavar benne, emlékezetes, bár már kevésbé vérnyomás növelő a nagy leleplezés is. Bár a vége tényleg over-the-top, de azzal a zenével és záró képpel, továbbra is tapsikol az ember örömében, elképedésében.

Az Eredettől sem vonom meg, hogy beírta magát az örök klasszikusok közé, de ez a film, mely a kritikai ellenszenv ellenére is a popkultúra legjobbjai közé emelkedett, számomra, apu elcseszett kis lelkének, ez sokkal de sokkal jelentősebb. Úgyhogy igen, a pont az stabilan marad ahol volt.

Értékelem: 10

Műfaja: dráma

Kicsit elszámoltam magam, és egy másik csoportkörbe osztottam be a filmet. De hát veszni nem hagyunk semmit, ha már újra neki ugrottam, legyen is leírva, mi a véleményem.

A szokásos mantrámmal indítok egy szokásos panelekből építkező filmnél: nem vagyok oda Martin Scorsese maffia filmjeiért vagy földhöz kötött történeteiért. Én azt a Scorseset szeretem, akinek elszáll az agya és valami olyant mutat meg, mint más senki.

Nos, ez nem az a film.

A történetet kár ecsetelni, a szokásos felemelkedés-bukás történet, pont azokkal a karakterekkel, pont azokkal a fordulatokkal, amiket már ismerünk. Amit viszont meg kell hagyni, hogy ez a mozi, valami fene mód jól össze van rakva. A karakterek, a forgatókönyv, a rendezés, remek munka. Ray Liotta-t jó volt újra látni, de Joe Pesci is hozta a tőle elvárt kiszámíthatatlan őrült karakterét.

Külön finomság, hogy a The Sopranos karakter gárdájának majdnem a fele szerepel kisebb-nagyobb szerepekben. Lorraine Braccoról például nagyon lassan esett le, hogy ez az energetikus vadmacska nem más, mint az előbb említett sorozat főszereplőjének a pszichológusa.

A film hossza és az alapvető ellenszenvem ellenére is, meglepően könnyen és gyorsan csúszott, és mivel vagy már harmadszor láttam, így úgy döntöttem feljebb húzom egy pontszámmal. Nagyon élveztem, és végül is tényleg, ez az egyik legjobb maffia film, melyhez eddig szerencsém volt. És nem, én a Keresztapákat sem szeretem. Félek is, hogy nem fogom tudni, azokat a következő fordulókba kicselezni.

Értékelem: 8

Műfaja: életrajzi, krimi, dráma

Sokat vártam erre a filmre és a forduló befejezésére. Már rég meg kellett volna írnom a top250-es projektem 3. évét, de ennyire a vége felé, ilyen kevés pótlással, inkább elhúzom a negyedikre. Ahogy elhúztam ezt is. Túl nagyok voltak ez elvárásaim.

Ugyanis nem vagyok az olasz vígjátékok nagy barátja, és Roberto Benigni stílusa sem áll túl közel hozzám. Úgyhogy ezzel a filmmel is meggyűlt a bajom, nehezen tudtam vele megbarátkozni. Mert bár a műfaja dráma, a film első fele azért elégé tipikus olasz vígjátékként indul.

Harsány, idegesítő örök mozgó és állandóan kiabáló. Be kell vallanom, félre is tettem egy kis időre, mert érdekelt a film második fele, csak féltem, hogy az ellenszenvem elrontaná az élményt.

Így, végül két részletben, megsikerült barátkoznom a stílusával. A közepén lévő kulcs-perc-kalap jeleneten már nevetni is tudtam. Pedig már a közelgő szörnyűségek itt is árnyékot vetnek a végtelen poénkodás mellett. A megjelenő fasiszta szereplők, az ebéd téma az egyszerű matematikai kérdésről, hogy hány testileg és lelkileg fogyatékost kell leölni azért, hogy a megfelelő mennyiségű lírát megspórolja az állam.. erősen csavar a kezdeti stíluson.

Aztán ugrunk 5-6 évet. Onnantól pedig már lehet készíteni a zsebkendőket.

Megható, megrázó, mégis gyönyörűen szeretet teljes film. Nem voltam minden percéért oda, de ahova kikanyarodott, azért mindenképpen megérte.

Értékelem: 7

Műfaja: vígjáték, dráma, romantika

Kicsit megkésve, de haza értem, így munka előtt volt időm átpörgetni a vasárnap-hétfő hajnali átadót. Nem mondom, hogy rossz műsor volt, inkább csak azt, hogy sótlan. Kimmel nekem egyáltalán nem működött idén, de legalább nem is volt nagyon kínos.

Ami előrelépés volt, hogy minden bejátszást megtámogattak a témához releváns képekkel, felvételekkel, illetve hogy tök cuki volt a díszletek, ahol szintén a témához igazodtak. Illetve a felhozatal. Jó termés volt.

De nézzük, hogy alakultak a díjak, és mennyi mindent találtam el, vagy illett az én véleményemhez. Tovább:

1983-ban véget ért a katonai diktatúra Argentínában. A demokratikus kormányzat próbálja megszilárdítani pozícióját, ami nem könnyű, hiszen a katonaság, a rendőrség vezetőségében továbbra is azok az emberek töltenek be hatalmi pozíciókat, melyeket az önkényuralom alatt is. A katonai bíróság határozottan elutasította a vádemelést a diktatúra tanács, a "junta" ellen. A megkínzott, eltüntetett lakosság ezreit leírják a gerillák elleni harcokban részt vevő, amúgy hős rendőr és katonatisztek kilengésének, esetenkénti véletlen túlkapásainak, melyekhez a vezetőségnek semmi köze. Az ügy a polgárai bíróság elé kerül.

Mindig is szerettem a tárgyalótermi drámákat, így nagy elvárásokkal álltam ennek is neki. Jó tanács mindenki másnak, ez irányú elvárásokból tessék jócskán engedni. Sajnos a film, nem az ügyre fókuszál (igazából a film alapján olyan, mintha nem is tárgyalás történt volna, "csak" az áldozatok meghallgatása). A hangsúlyt az elkövetett szörnyűségekre, illetve a diktatúra után fennmaradt fasiszta szervezetek által kifejtett nyomásra helyezi . A napi szintű fenyegetésekre, a feszültségre, amit egy bombafenyegetés kelt a tárgyaló termekben.

Ráadásul, van egyfajta TV-filmes érzete a stílusnak. Kicsit szokni kell. Rossz filmnek semmiképpen sem mondanám, sőt, hazájában valószínűleg ez egy igencsak erős és hatásos film, de innen a távolból, kicsit felemás érzést kelt. Nem az ott történtek, hanem maga a film, ami erről készült.

Értékelem: 6

Műfaja: életrajzi, krimi, dráma

Még én, aki régen is alig figyelte a közmédiát és a híreket, még én is hallottam az orosz ellenzéki politikusról, és a mérgezési ügyről. De ezen kívül sok információm nem volt.

Rettentően felkavart. Én egy ideje teljesen abbahagytam a hírolvasást. Sajnos nem abban az országban élek, ahol tudni akarom, mi zajlik a hatalmi téren. Kialakítottam magamnak egy művészet-tudomány-technológia hírbuborékot, ahova kényelmesen elmenekülhetek. Csak néha jön egy ilyen film, hogy szembe nézessen a realitás kegyetlenségével.

Ez a dokumentumfilm ember közelségbe hozta ezt a makacs, vasidegekkel és elvekkel rendelkező figurát, akiről szerintem most már ki lehet mondani, hogy feláldozta magát egy ügyért (mondom ezt anélkül, hogy bármiféle szentnek akarnám (vagy a film akarná) beállítani), valamiért, ami a világ és kiemelten Kelet-Európa jelenlegi állapotát nézve, valószínűleg soha nem fog megvalósulni.

Nem követtem részletesen a mérgezés utáni híreket sem, így az a telefon hívás egyszerűen lesokkolt. A folytatása pedig még jobban. A "hazatérés".. Istenem.. tudom, hogy a cél a közömbösség elűzése volt, de az, hogy ez nem egy amerikai film, hanem ténylegesen megtörtént események.. egyszerűen borzalmas és félelmetes.

Értékelem: 8

Műfaja: dokumentumfilm, életrajzi

Dokumentumfilm Katia and Maurice Krafft-ról, egy vulkanológus házaspárról, akik 91 nyarán felmentek egy hegyre, és többé nem tértek vissza.

Lélegzetelállító felvételekkel mutatja be, e két ember lenyűgöző odaadását a vulkánkutatás iránt, köszönhetően annak, hogy rengetek háttéranyagot hagytak hátra az évtizedek alatt. Na meg hogy hihetetlen közelségben fényképezték és filmezték a láva folyamokat, kitöréseket. A narráció ugyan némileg ront az összképen, de ez még így is egy remek dokumentum film.

Bár az elmúlás témájával már az első percekben foglalkozik, ez a vége felé egyre hangsúlyosabbá válik. Armareoban történő kitörés, és hogy a hatóságok nem hallgattak a vulkanológusokra, 22 ezer ember halálát okozta. Ez az esemény inspirálta őket, hogy elkezdjék a szokásos látványosság helyett, a veszélyekre felhívni az emberiség figyelmét. És ez eredményezte, hogy 91-ben végül "csak" 43-an maradtak a 800 fokos piroklaszt áradat alatt.

Katia és Mauriceról én már gyerekkoromban tudtam, mindig is lenyűgőztek a felvételeik a vulkánok világáról, így aki a vörös-sárga, obszidián-fekete tengerért bármikor is odavolt, annak kifejezetten ajánlott.

Értékelem: 7

Műfaja: dokumentumfilm, életrajzi