2000-es rajzfilm, ránézésre fele rajzolt fele számítógépes grafikával. Nem éppen én voltam a korosztály már akkor sem, mikor kijött, mégis megmadtak a karakterek, a látvány világ abból a kevésből, amit akkoriban láthattam belőle (reklámokból, előzetesekből). Még mai szemmel is rámondhatom, hogy ha nem is szép, de kifejezetten érdekes. Szóval gondoltam bepótlom.

Tényleg érdekes ötlettel és világgal kezd, a megvalósítás, a lények és a helyszínek újszerűek, ténylegesen felkeltette a kíváncsiságom. Aztán megszólal az első karakter, felhangzik az első "zene" és elkezdődik a történet. Sajnos. A történet olyan, mintha egy gyermek rendezetlen ötleteit egymásra pakolnánk. a párbeszédek jórészt vagy kínosra vagy feleslegesre sikeredtek, a karakterek pedig ennél sekélyesebbek már nem is lehetnének. A motivációk, a szereplők pálfordulása(i) teljesen életidegen(ek), a történet befejezése pedig egy gyerekmeséhez képest is túlságosan varázsszerű és fájdalmas. Már csak az hiányzott belőle, hogy a szerelem legyen a megoldás, vagy egy könnycseppből szülessen meg újra a Föld.

Mindezen nem segít sem a 2000 évekbeli szoft rock-punk vagy pop-rock zene, sem az eredeti szinkron hangok sem.. Én eredeti nyelven nézek mindent, még ha az a nyelv perzsa vagy japán, akkor is. Úgy vélem, így kapom meg teljesen azt az élményt, amit a film és főleg a színész nyújtani tud. Itt, nekem negyed óra múlva át kellett állnom a magyar nyelvre, mert hogy az eredeti hangok teljesen élettelen, sótlan fadarabként adták elő az amúgy élő és hiperaktív karakternek ábrázolt szereplőket. Sokat mondjuk a magyar hang sem adott hozzá, de jóval élet telibb lett a helyzet.

A szokásos baromságokra már kitérni tényleg szőrszál hasogatás lenne, hiszen leszögeztem, ez csak egy bugyuta gyerek mese, sajnos meg sem próbál több lenni. Kár érte, mert látszik, hogy itt valakinek volt jó ötlete, a mellék karaktereken látszik, hogy a háttérben talán ezek ki is voltak dolgozva, de a megvalósítás, nagyon félre csúszott. Normális forgatókönyv segítségével, jobb történet vezetéssel, ebből bőven lehetett is volna valami.

Értékelem: 4

Műfaja: animáció, akció, kaland

Egy forduló, ahol már nyugodt szívvel ki tudom hagyni Kurosawa-t a sorból, az sem érdekelvén, ha ez a legjobb alkotása a rendezőnek. Ellenben Billy Wildert ismét sajnálom. De Nader és Simin már rég a listámon van, a Tune Up rádió adásai miatt, a Ne bántsátok a feketerigót! pedig megkerülhetetlen alkotásként tartja számon, nagyjából mindenki. Kicsit félek tőle, hogy az utóbbi vesztett az idők során az értékéből, de Nader és Simin, még viszonylag friss alkotás. Amúgy is volt egy egy válás történetével foglalkozó film, kíváncsi vagyok, ahhoz mennyire lehet hasonlítani.

Semennyire, ugyan is ez nem egy elválás története.
Fontos szerepet játszik, és egyfajta keretéül szolgál a történetnek, de nem erről szól. Egy hasonló, talán nem annyira hétköznapi, de bárki életében megtörténthető dráma a történet központja, melynek során két család feszül egymásnak. Két merőben eltérő háttérrel rendelkező családról beszélhetünk. Bár nem értek az Iráni belpolitikához és vallási beállítottságához teljesen, de nekem úgy tűnt, hogy nem csak pénzügyi háttérről, de vallásról, nevelésről, talán még valamelyest nemzetiség/hovatartozás terén is különböző emberekről van szó.

Emiatt és a bírósági eljárás valamint egyes szereplők (tanárnő, a cipész, vallás által vezérelt és szabályozott édesanya) helyzetének bemutatása miatt, úgy gondolom, többről szól ez a film, mint amit én megértettem belőle, és bár némi rendszer ellenes kritika nálam is átjött, biztos vagyok benne, hogy nem teljesen tudom úgy a helyén kezelni a filmet, mint ahogy azt a rendező eredetileg szánta.

Ettől függetlenül, a hangulatot, az élményt, el tudom mondani. Ahogy fent is említettem, egy olyan történetről van szó, mely bárkivel megeshetne. Egyszerű hétköznapi embereket látunk, nagyon is mindennapi érzelmekkel viaskodva. Az önzés, a hazugság, a szeretet, a féltés, a makacsság, ez mind mozgató rugó. Nincsenek nagy megfejtések, tanulságok, csak azt látjuk, melyik szereplő hogyan próbál meg boldogulni azzal, ami neki jutott. És ez a film erőssége is. Valódi kézzel fogható karakterek, mélységgel, indulattal, félelemmel és motivációval. Szimpatizálni talán nehéz lehet bárkivel is, megérteni már annál inkább.

Lehet kicsit szappanoperásnak tűnik, és talán még van is benne némi igazság, mindezt olyan stílusosan teszi, hogy egy másodperce nem tudtam megunni. A mindennapisága ellenére is érdekes, mindig van valami apró fordulat ami kicsit más irányba tereli a dolgokat, mindig van a karakterek között olyan interakció, ami leköt.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma

Egy közepes minőségű, de végső soron elszórakoztató horror. Azt még pont nem tudnám rá elmondani, hogy teljes egészében élveztem volna, de már pont nem annyira rossz, hogy megbántam volna a megnézését. A legfőbb baja az, hogy annyira nem mutat semmi újat, hogy az már művészet. Nem is lesz szükséges klisé fogalmát elmondani az érdeklődőknek, csak annyit kell elárulni, hogy a klisé az a Dark Skies.

Azt azonban meg kell hagyni, hogy egész ügyesen bánik ezekkel a sablonokkal, mindent jól időzítve és főleg a vége felé, hatásosan teszi. Szóval a horrorban kevésbé járatos nézőnek akár még egy kifejezetten pozitív élménye is lehet.

Ami sokkal jobban bántott, az a töltelék. A családi dráma illetve a családon kívüli (baráti körben) megejtett jelenetek, maximum időhúzásnak jók. Annyira fájdalmas végig hallgatni azokat a már ezer helyről betanult mondatokat, hogy esküszöm, a legtöbb szöveget már a karaktert megelőzve, a néző is el tudja mondani. Nem sokat segít az sem, hogy ezekbe a párbeszédekbe vannak elrejtve azok a "zseniális" nyomok is, melyek a végső "csavart" felvezetik. Mondom, ha először látsz ilyent, tök jó. Sokadszorra már unalmas.

Szerencsére nincs túl húzva, és a horroron belül is egy olyan tematikája van a filmnek, ami viszonylag ritkaság mostanság, sőt, a tematikával kapcsolatban felkeresett szakértős részek is stílusosan vannak kezelve, nincs az az agyfasz, amire én először számítottam. Végső soron egynek elment.

Értékelem: 5

Műfaja: horror, thriller, sci-fi

Meg kell hagynom, nem pont erre számítottam, és talán a hangulatom sem volt hozzá megfelelő, így nálam nem landolt olyan előkelő helyen, mint ahogy mások ezt nekem beharangozták. Persze, nem számítottam valami fejvesztett őrületre, de a film sajátos tempója és hangulata, engem most kicsikét visszahúzott.

A történet egy dán kisvárosban játszódik. A 40es éveket taposó, saját életükbe így vagy úgy de belefásult, 4 tagú baráti társaság érdekes kísérletnek fog neki. Egy filozófus/író elmélete szerint, az ember 0,05% alkoholszinten tartva magát, sokkal felszabadultabb, produktívabb tud lenni, anélkül hogy elszenvedné a túlzott alkohol fogyasztással járó kellemetlen fizikai és szociológiai tüneteket. És innen kezdve, nagyjából mindenki ki is tudja találni, merre fog tovább haladni a történet.

Színészek terén azt kell mondanom, hogy Mads Mikkelsen nem lopja el a showt teljes egészében. Színész társai karakterei koránt sem kapnak akkora figyelmet, mint Mikkelsené, de amíg az ő karakter introvertált, addig a többiek kevés jelenléte is kiegyenlítettnek tűnik. Így lényegében 4 külön álló ember, különböző problémáját és annak kezelését nézhetjük végig, ami azért egy kicsikét megdobja az nézni valót.

És bár ténylegesen klissé klissét követ, a film amellett hogy néha hihetetlenül demagóg tud lenni, folyton meglep azzal, hogy mellette néha mennyire mer őszintén is beszélni. Ez a kettősség jellemzi a hangulatát is, de a korábban említett tempóra is rá lehet húzni. Fel-felpörög, ahogy hatni kezd az alkohol, hogy aztán egy hirtelen fékkel ráébresszen minket a kijózanító valóságra, és a probléma nagyságára. Erre a film végi tánc talán a legjobb példa, nálam legalábbis ott jött le, hogy mennyire önmagával, a felszabadulás és a gyötrődés kettősségével küzd a főszereplő. Aztán lehet megint csak én gondoltam bele túl sok mindent.

Értékelem: 7

Műfaja: komédia, dráma

Egy nem túl régi film, melyre még emlékszem is a 2019-es Oscar átadóról. Ott akkor a Roma vitte a díjat (idegen nyelvű filmek kategóriában). Már nem emlékszem miért, de már akkor felkerült a listámra, de azóta is több, általam követett vloger vagy podcast műsorában szembe jött.

Most már tudom is, hogy miért. Bár nekem vannak fenntartásaim ezzel kapcsolatban, de azt el kell ismernem, hogy erőteljes és hatásos alkotás lett. Ahogy az előző felzárkózásomat, ezt is nagyon nehéz volt nézni. Ahhoz képest, sokkal néző "barátibb", de a történet és a helyszín, az egyszerűen szívfacsaró és nyugtalanító.

Libanon sűrű városainak nyomor negyedeiben járunk, egy mélyszegénységben élő család, abból is a 8 gyermek egyikének sorsát követve végig. A nyomor szó szerint értendő, a gyerekek ahogy járni megtanulnak, már az utcát járják, koldulnak vagy a helyi árusoknak segítenek be némi aprópénzért. A szülők is vagy a baj forrását vagy a pénzszerzési lehetőséget látják meg csak bennük, bár ez a kép, némileg a film vége felé tartott tárgyalás során, kicsit árnyalódik. Mindenesetre a film konfliktusát az okozza, hogy a fiú gyermek imádott 11 éves lánytestvérét, odavetik a helyi házúr/munkáltató (?) ágyába, hadd vigye, ha cserébe megmaradhatnak a lakásban, amit tőle "bérelnek".

A fiú ezen teljesen kiakadva megszökik otthonról, és elindul hogy egyedül boldoguljon. Itt aztán megismerkedünk egy menekülttel, és valahogy még mélyebbre zuhanunk a kilátástalanságba. Mindezt olyan erős színészi játékkal és helyszínekkel, hogy az már zsigeri. Ahogy utána olvastam, nem véletlen, hiszen a képernyőn látottak nagyban fedik a valóságot, és a színészek sokszor maguk is az utcáról jött, a nyomort ismerő valódi emberek.

A film erőssége ez a hitelesség, és az elején elhangzó gyermetegnek hangzó felütés, azaz hogy a fiú, be akarja perelni a szüleit, a végére teljesen átérezhető és súlyos mondanivalóvá teljesedik ki. Mindazonáltal tisztán csak  sulykol, és talán a bemutatáson kívül, mással nem szolgál. Figyelemfelkeltő alkotás, de számomra egy erős felkiáltásnál nem több. És hiába olvastam utána, hívták fel a figyelmemet az apró részletekbe elrejtett utalásokra, imázsokra, sokadszori újranézésre nem tudnám ajánlani.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma

Nem kifejezetten a tematikus csoport választások a céljaim, de ebből a listából, ez az a két film, melyet én már rég felírtam magamnak, de semmi nem tudott rávenni arra, hogy meg is nézzem. Így hát most a közel keletre utazom ebben a körben.

Hát erre, nem számítottam..

Tényleg nehéz filmről van szó, de nem csak a lezárása miatt. Denis Villeneuve ha nem is az első, de korai alkotása, magán hordozza a rendező kézjegyeit. Ebben a filmben (is) párhuzamosan halad egymás mellett két szál,, a jelen és a múlt, mely során bejárjuk a vallási háború dúlta közel-kelet sivár helyszíneit, nyomornegyedeit, tömött városait. A jelenben egy testvér pár útját követjük nyomon, ahogy megpróbálják felfedezni nem rég elhunyt édesanyjuk múltjának hiányzó töredékeit, a másikban pedig ennek az asszonynak az eltitkolt életének gyötrelmes fejezeteibe nyerhetünk betekintést.

Lassú folyású, hangulat film, ahol nem elsősorban a történeten van a hangsúly, hanem annak közlés módján. A rendező/író ugyanis elég gyorsan elengedi a néző kezét, és sokáig homályban tart minket, főleg a film elején. A végét leszámítva, nem túl szájbarágós, inkább mutat, sem mint mesél. És milyeneket mutat, te jó ég! Félre értés ne essék, nem beszélhetünk feledhetetlen látvány orgiáról, de ez az alkotás ezt nem is igényli. A kép sokkal egyszerűbb, letisztultabb, mégis megtervezett és részletes. Engem legalábbis teljesen a képernyő elé szegezett, addig is, amíg a film többi része, főleg az elején, kezdett elveszíteni. Kellett egy kis hangolódás. Engem valahol a felénél kötött csak végkép gúzsba a képi világ mellett a hangulat, igaz, ott már a történet is kezdett alakot ölteni.

Nem ezt vártam, és bár tényleg nehéz nézni, örülök hogy végül bepótoltam.

Értékelem: 8

Műfaja: dráma, misztikum, háborús

Ohh, ha én ezt a csoport kört korábban megvizsgálom.. elkerülhettem volna a Ran-t. Ugyanis itt két darab film van csak megnézetlen, és mindkettő Kurosawa film. A testőr érdekesebbnek tűnik, a másik viszont rövidebb. Azért az a fél óra a rendező úr korábbi filmjének tapasztalata alapján, nagyon sokat számíthat (és még nem is sejtettem akkor mennyire). Ráadásul, A vihar kapujában is érdekesnek tűnik, utána olvasva ez volt Kurosawa első olyan filmje, mely nemzetközileg sikert aratott.

Azt már a legelején le kell szögeznem, hogy értem hogy miért. Ez az a film, melyet technikai szemmel, öröm nézni. 4:3-as fekete fehér mivoltja kicsit sem ront azon a kamera használaton, ami ezt az alkotást jellemzi. Dinamikus állandó mozgás a képernyőn, pontosan megtervezett jelenetek, fény árnyék hatás, tényleg figyelemfelkeltő. Konkrétan mikor karakter-karakter interakció van, a látvány, már-már hipnotikus, igaz erre rásegít az előre-hátra, jobbra-balra állandó mozgással a rendező.

Mindezek ellenére is, ez a 80 perc inkább tűnt 160 percnek. Hiába a hipnózis, ha a szépen megkomponált jelent, egyszerűen nem akar véget érni. Minden egyes cselekedet, el van húzva a végtelenségig, de legalábbis kétszer tovább, mint ahogy annak értelme lenne. Lehet, hogy ez 70 évvel ezelőtt, senkit nem zavart, de engem több mint egy fél évszázaddal később, már igen. Tudom, ez nem a film hibája, bár láttam én már ebből a korszakból, feszesebbre vágott filmet is.

A történet, furcsa. Egy, az eső elől menedéket talált pap, favágó és közember beszélgetése egy erőszak és gyilkosság esetéről, annak tárgyalásáról, ahol a szemtanúk és részt vevők mesélik el, hogy látták a történteket. Nem is ez a jó szó, inkább, hogy hogy élték meg, milyen hazugságok révén képesek szembe nézni a történtekkel és saját magukkal. Így hát láthatjuk a gyilkos, a megerőszakolt nő és a szemtanú beszámolóját is. De ami a legfurcsább, hogy maga az áldozat elmesélést is. Sok értelmet nem kell itt keresni, nem a történt megoldás a lényeg, hanem a korábban elmondottak. Az emberi vágyak, kapzsiság kap főszerepet, kicsit kiábrándulttá téve a nézőt az emberiségbe. Ezen mondjuk a vége, mintha próbálna menteni, bár én már a favágó valódi szándékában sem vagyok teljesen biztos. Mondjuk, lehet ez is volt a rendező szándéka.

Érdekes és értékes film volt, de attól még nehéz volt nézni, és nem a súlya, inkább a megvalósítása miatt. Nem lett a rendező az új kedvencem, ezzel a filmmel sem. És az előzőleg látott filmjéhez hasonlóan, a bolond/őrült(ek), itt sem segít(enek) a helyzeten. A színészi játék enyhén szólva is túljátszott, igaz, ezt már a rendező és a kultúra rovására írom.

Értékelem: 7

Műfaja: krimi, dráma, misztikum

Mostanában gyakran előjön a bűn és a bűnhődés fogalma azoknál a filmeknél, melyeket választok (nem csak az imdb listából). Ebből a sorból ez a film sem lóg ki, sőt.

Clint Eastwood rendezte bosszú film, western köntösben, egy sajátos búcsúja a rendező/főszereplőnek ettől a világtól, melynek kétség kívül a világsikert köszönheti. Már időben is a vadnyugat végén jár a történet. Az egykori pisztoly "hősök" meghaltak vagy eltűntek, az indiánok szintén. De az emberi aljasság kitörölhetetlenül velünk van, továbbra is. Ez már a nyitányból is kiderül.

Egy poros kisvárosi lebujban éppen csak megakadályoznak egy örömlánynak a megkéselését. A bűnösöket megszégyenítik, és a kurvák tulajdonosa felé, pénzbeli (jószágbeli) jóvátérítést írnak elő, mindezt a nők felháborodása ellenére, kik az elkövetők fejét akarják. De nincs szavuk, a város önkényes seriffje ellen. Így hát összedobják a pénzt, amit kerestek, és vérdíjat tűznek az elkövető, amúgy egyszerű cowboyok fejére.

Bár könnyű lenne ítéletet mondani a fent elhangzottak mellett, hogy ki a jó és ki nem, de a film ennél jóval árnyaltabb. Igazából nincs fehér és fekete, mindenki ember, kicsinyes vagy nagyratörő vágyak mozgatják őket, és mindenki a sors adta lehetőségeivel él és érvényesül. Nincs jó ember, maximum kevésbé rossz. Talán az ártatlan, melyet ha 1-2 szereplőre el lehet mondani, de ők sem kerülnek ki mindig a célkereszt elől. Mindenki más megkérdőjelezhető vagy bizonytalan.

A film is megpróbál végig földhöz ragadt, hihető lenni. Az egykori gyilkos már megöregedett, disznókat nevelve próbál boldogulni. Az ifjú, hősies történeteken nevelkedve híres fejvadász szeretne lenni, gyilkos, kinek nevét féltik. De van egy kőkemény angol figura, ki bármelyik parasztot lekörözi céltudásával,  meg a seriff, aki nem csak a közösséget építi, de saját házát is, hol majd jól megérdemelt nyugodt öregkorát töltheti, stb. És közben mindegyik figurának megvan az árnyoldalát. A seriff pocsék építő, szél fújta csupa lyuk a háza, de a közössége is. Az angol, egy jó adag verés után, úgy tűnik el a képből, mintha sosem lett volna, a fiatal hős pedig rövidlátó, tapasztalatlan siheder csak. A gyilkos, nos, ő sem másabb bárkinél, ő is csak egy esetlen ember, ki főleg a szerencséjének híven van még mindig életben.

Ráadásul az események is lent maradnak a talajon. Nincsenek nagy vonatrablások, hősiek kiszabadítások, párbajok. Egy összecsapásban is az marad életben, aki a hidegvérén kívül, a szerencse is megsegít, nem az aki először lő. Ha gyilkolni kell, az kínosan egyszerűen és gyorsan történik. Hol a legegyszerűbb egy védett házban rejtőző ember meggyilkolása? Meg kell várni a kinti toj-toj wc mellett, hogy kijöjjön, és majd ha leül, utána könnyen szemközt lőhető. Mily "nemes". De nagyon felkavaró a szikláról való rajta ütés is, hogy az mennyire nincs túl bonyolítva.

Ami furcsa, hogy ezek az egyszerű jelenetek is, hatásosak. A színészi játékkal is meg voltam elégedve, nagy monológok nélkül, apró arc rezdülésekkel is bőven át tudták adni, mi fordul meg a karakter fejében. Külön kiemelném Gene Hackmant, bár talán az ő karaktere volt a leghálásabb színészi téren. Mégis, én teljesen elfelejtettem, hogy ezt a filmet egyszer már láttam. Mikor elkezdtem nézni, jöttek elő a sejtések, hogy igen, igen, ezt már ismerem, tudom mi lesz.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, western

Elég lassan, de csak elérkeztem a felzárkózás második felének végéhez. Ebből a csoportból két egymástól nagyon is eltérő filmre esett a választásom. Az egyik egy western a másik pedig még nem is tudom pontosan micsoda. Oscar díjra jelölt idegennyelvű film, mely azzal győzött meg (főleg így a Káosz után), hogy csupán 89 perces. No meg, az előzetese nagyon kis ártatlan volt.

Ahogy a film is az. Ez egy csupa szív egyszerű kis alkotás Iránból, mese egy szegény negyed mélyén élő leány-fiú testvérpárról és egy pár cipőről. Egy olyan családról van szó, ahol az apa fizetése nagyjából csak a létfenntartásra elég, ahol a két gyermek egyetlen kincse nem más, mint a cipő a lábukon. Így hát nem csoda, hogy a film konfliktus helyzete nem más, mint a lánytestvér cipőjének elvesztése.

A testvérek innentől egy sportcipőn fognak osztozkodni, melyhez a helyi iskolarend szerencsére éppen megfelel, itt ugyanis délelőtt van a lány iskola és délután szigorúan elkülönítve a fiúk órája. De túl nagy szünet a váltás között nincs, így hát a testvérpár minden nap futva teszi meg a lépést a cipőcsere helyszíne és az iskola között.

És nagyjából ennyi a történet. Amiben igazán kiemelkedik, az az érzés, amit a nézőben felszabadít, legyen az egy emlék, vagy csak egy mosoly, egy apró öröm, mikor látja azt a küzdő szellemet, ami a fiúban van, hogy jóvá tegye húgának, a lábbeli elvesztését, vagy a pillanat, a toll visszaadásáról, a csatornás jelenet megoldása, stb. Nem egy világmegváltó alkotás, de az ember lelkének néha egy ilyen kis apróság is elég, mint ez a film.

(ha az érzelmek mögé nézek, akkor a pontozásom inkább a 7es felé menne, mert történetileg itt még bőven ki lehetett volna tölteni a lyukakat, lehetett volna még plusz dolgokat behozni, jobban kifejteni (a végét, a gyerek és az igazgató közötti részeket, stb, de őszintén, ezek itt most nem hiányoznak nekem)

Értékelem: 8

Műfaja: dráma, családi, sport

(És ha már feszültség.)

Rég volt már olyan film, melyet nem állítottam volna le egyszer sem itthon valami miatt (megnézni a facebookot, kimenni vízér, bármi egyéb). Nos, ez egy olyan film. Igaz, ez is csak 1,5 óra, de az a másfél órát ökölbe szorított kézzel néztem végig. Egy ember, egy telefon, és a telefon végén pár hang. Ennyi kell, egy zsigeri, depresszív, sötét drámához. A film egy 112-es segélyhívó központban "büntetését" töltő rendőr egyetlen műszak végi hívásáról szól, ahol a tett helyszíneket és eseményeket csak a telefon másik végén lévő személy beszámolója alapján ismerjük meg, bizonytalanságban hagyva nem csak a főszereplőt de ő általa minket is. Le a kalappal a főszerelő előtt, hiszen a film egésze során, egyedül az ő arcát látjuk, semmi mást.

Rettentő gyomros, ahogy az információ morzsákból és beszámolókból lassan összeáll a kép, és letaglózó az a sokk, amin a film főhősének át kell esnie. Mindeközben kapunk egy kis betekintést arra a tettre is, ami ezen felül még a szereplő lelkét nyomja, a múltbeli tette, amin keresztül a filmnek is van (szerintem legalábbis) egy kicsit másfajta jelentése is. Legalábbis én simán látom benne a purgatórium hasonlatot, a fordulatnál bevörösödő szobában a poklot, majd az önvallomást egyfajta feloldásnak, megtisztulásnak, a gyónást a bűn felvállalásának.

De ezen erőltetett hasonlat nélkül is érthető a cím mögötti többlet jelentés. Sokáig megmaradó, földbe döngölő élmény volt.

Értékelem: 7

Műfaja: krimi, dráma, thriller

Kétszemélyes dráma, ahol semmi újszerű, semmi meglepőt nem fog kapni a néző. Mégis működik ez a 1,5 óra. A két színésznő kihozza a karakteréből amit kell, még talán kicsit többet is. A fényképezés remek, a hangulata pedig végig feszült és izgalmas. Van az a jelent a tetőn, annak a megvalósításáért jár a pacsi. Főleg így, hogy utánaolvastam, és a színésznő Kiera Allan, ténylegesen mozgássérült.

Ahogy mondtam, meglepődni nem fog a néző, az első 10 perctől kezdve tudjuk, milyen film lesz, hova fog kifutni. De így is jó kikapcsolódás, kifejezetten friss, egyszerű és letisztult az előző filmélményem után. Kellett kicsit ez a felvillanyozódás, meghozta a kedvem a filmnézéshez. Sarah Paulsont a sorozatai óta kedvelem, remélem fog még kapni kicsit nagyobb filmben is főszerepet.

Értékelem: 6

Műfaja: horror, misztikum, thriller

Tudtam hogy kemény fába vágom a fejszémet, de arra nem gondoltam, hogy ki is vágom magam alatt. Két olyan művet választottam, melynek magamtól nem álltam volna neki, de eme kísérletem/projektem teret enged kicsit a lehetséges önsanyargatásnak, vagy a titkos kincs fellelésének. Háát...

Nem fogom megjátszani a szentet, volt már korábban is film, amit abbahagytam. És nem fogok csak azért kivételt tenni, mert hát de ez egy IMDB top 250-es film. Én megpróbáltam tényleg, közel egy hónapja nézem már ezt a filmet, és nem bírom befejezni. Bocsánat minden Kurosawa rajongótól.

A történet pedig nem rossz. Egy klasszikus király drámás felütés, adva van a király és 3 fia, akik között szétosztani kívánja a birodalmat. A három testvér azonban ahelyett hogy békében élne, egybe tartva a megszerzett területeket, egymás és apjuk ellen fordulnak. Elkezdődik az áskálódás, gyilkolászás, melyből a feleségek (legalábbis az egyik) bőven kiveszik részüket. Ezek az asszonyok egykor a várak urainak lányai voltak, kiket a király legyőzött, kivégeztetett, majd a fiú gyermeket megvakítva biztosította be, hogy többet ellene nem fordulhatnak. Arra nem számított, hogy a háttérben az asszonyok állnak majd véres bosszút. Legalábbis, gondolom erre fut ki a film.

A látvány világgal sem lenne túl sok baj, bár kicsit erőltetettnek éreztem eddig ezt a nagyszámú statisztát és elhúzott csatajelenetet. Tény, sokan vannak, színes minden. El lehet nézni az apróságokat, a ruhákat, kiegészítőket. Aztán jönnek a sminkek. Most nem tudom, ez korhű e vagy inkább színpadias, de itt és most, nekem inkább az utóbbinak hatott.

És ha már színpadias, beszéljünk kicsit a karakterekről, melyek nálam teljesen megölték az egészet. Annyira elidegenítőek, idegesítőek, hiteltelenek, annyira túljátszott minden, hogy azt már rossz nézni. És egy karakterrel, vagy időnként egy egy jelenettel még túl tudnám élni. De azt, hogy minden és mindenki és minden másodperc ilyen, ez nekem sok. És ezen az udvari bolond kifejezetten nem segít. Nagyon nem nem.

Színpadon, kicsit kisebben, rövidebben, ötletes színpadi kellékekkel, még azt mondom, hogy ez nagyon is működhet, de így 3 órában, nagyfilmként, nekem egyáltalán nem. Tehát nekem se karakter, se történet, se látvány világ nem tudott lekötni, és a legrosszabb, hogy még annyira felháborítóan szar sem volt, hogy legalább az a perverz kíváncsiság ott tartson előtte, hogy lássam, milyen szörnyűségek lesznek még. És pont ezért vagyok bajban, mert ötletem sincs, hogy ezzel így, most mire értékeljem, vagy értékeljem-e egyáltalán.

Mivel nem néztem végig, így inkább nem értékelném.

Értékelem: -

Műfaja: akció, dráma, háborús

2020-ban az Among Us sikere után, a film kap egy kicsikét más színezetet, főleg a vége csavar tekintetében. Aki esetleg analóg öreg róka, annak a "Gyilkosos" játékból lehet ismerős kicsikét a felállás. Körben áll huszon valahány ember. Nem emlékeznek hogy kerültek oda, de a körből ha kilépnek, azonnal meghalnak. 30 másodpercenként, valaki véletlenszerűen meghal. Azoban hamar világossá válik, hogy tudják irányítani a halálok sorrendjét, tudnak szavazni, szavazni arra, ki haljon meg legközelebb.

És elindul a kicsinyes, előítéletektől mentes vádaskodás és kiszavazás. Ki az aki feláldozható? A 80 éves öregúr amúgy is a halál közelében van. A 70 éves sincs messze, de hol álljunk meg? 60nál, 50-nél? És mi van azzal, aki szemlátomást börtönviselt. Vagy azok, akiknek gyermekük van, többet érdemelnek? A melegek? A feketék? A rasszista? A sokat kiabáló idegesítő fazon jobb oldalt? Igen, szépen lassan elharapóznak az indulatok. Morális kísérlet, ahol a nézőből is egy szavazó válhat, ha belemerül a filmbe.

Érdekes ötlet, kicsikét szegényes megoldás. A színészi játék az elmegy és a rossz között ingázik, a karakterek néha hiteltelenek. De a végjáték ahova kifut, ezzel a két táborral érdekes (és ténylegesen Among Us-os), és hosszban sem vállal fel túl sokat, 1,5 óra pont bőven elég ehhez a történethez.

Értékelem: 6

Műfaja: dráma, horror, misztikum

Kosztümös film egy jól ismert történelmi eseményről és személyről, kicsikét szokatlan köntösben. A film realista, mocskos, sáros és könyörtelen. Szemlátomást kevés pénzből készült, így nincsenek nagy totálok, hatalmas díszletek és brutális tömegjelenetek, de cserébe levisz minket a szereplők közvetlen közelébe, testközelben élhetjük meg a szegény várost, az intrikáktól túlfűtött királyi udvart, a belekben és sárban fürdő hadteret. A fegyveres összecsapások sem a látványos kardpárbajokban merülnek ki, két-három kardcsapás után, ha az ellenfél még talpon van, jön a földre terítés, birkózás és hasba-nyakba szurkálás, hogy mielőbb kivérezzen a másik.

Jól áll neki ez a naturalista stílus, és ez a súlyos nyomasztó hangulat. A film nem gyors, nem látványos. Sokkal inkább a szavaknak van súlya, sem mint a tetteknek. A karakterek nagy része introvertált, így látványos színészi játék sem fogja elvinni a showt. De azok megformálása remek, mindenkinek volt személyisége, és mindenki teljesítette amit kell. Személy szerint alig várom hogy a főszereplőt Paul Atreides szerepében láthassam.

Érdekes film volt, bár nekem kicsit felhypeolták előtte, így kicsit kevesebbet nyújtott mint amit vártam. Egy biztos, a stílusa emlékezetes marad.

Értékelem: 7

Műfaja: életrajzi, dráma, történelmi

60as évek, Vietnámi háború, hippik, lázadás, a konzervatív és demokratikus elvek összecsapásának egy forrongó időszaka. Az esemény megtörtént, és bár biztos vagyok benne, hogy azért ki volt kicsit sarkítva a történet, de így is hajmeresztő látni/elképzelni azt a színjátékot, amit tárgyalás címszóval megpróbáltak eladni.

A rendezés, írás rendben van, a szövegek érdekesek és jól elő vannak adva, a karakterek és az esemény menete érdekesek. Az írásban kifejezetten tetszett, hogy a film veleje egy tárgyaló termi kamaradarab, és az eseményeket a tanúkon, a tanúvallomásokon keresztül ismerjük meg. A film erőssége egyértelműen a színészek, rettenetesen jól játszott mindeni. A legerősebb jelenetek egyértelműen a bíró és a védő/védencek közötti feszültség, de a 6os tag közötti apróbb beszélgetések, reakciók is végig érdekfeszítőek.

Nincs túl nagy pátoszosság a filmben, a mondanivaló is sokszor halk, egy egy reakció vagy beszólás formájában van csak tálalva, de talán ez a kvázi visszafogottság nagyon jól állt a filmnek.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, történelmi, thriller

A legtöbb helyen páros lábbal bele szálltak ebbe a filmbe. Ahhoz képest én először csak egy elnéző véleményt kezdtem el megformálni, de ahogy haladtam előre úgy lovaltam bele magam a film hülyeségeibe (a #hogyne megjelölések lentebb), így a végére egy kicsit "rage" szagú véleményem kerekedett.

Ez alapvetően egy teljesen felejthető, középszerű scifi-dráma-túlélő film. Scifinek hiteltelen, drámának fájdalmasan és unalmasan klissés, túlélő filmként pedig kb értékelhetetlen. Nem ez lesz George Clooney legemlékezetesebb filmje.

Az alaphelyzet: valami történt a Földdel 2090 környékén, ezért aki tudta elhagyta. Szerencsére észrevettük, hogy a Jupiter körül kering egy bolygó/hold amit nem vettünk eddig észre, amin van víz, meg belélegezhető levegő, mágneses tér tartotta légkör (#hogyne 1).
Egy ember hátramaradt a sarkkörön, aki épp amúgy is haldoklik, egy űrhajó meg éppen visszafele jön, és senki nem hagyott nekik hátra egy műholdat ami figyelmeztesse őket, hogy nincs itt már élet (#hogyne 2). Így ez a feladat az északi sarkon maradt egyedüli túlélőre hárul.

Aztán lent hóvihar, farkasok (mert rájuk nem hat a rádióaktív sugárzás/mérgezett levegő (#hogyne 3), fent meg "feltérképezetlen (#hogyne 4) területere" tévedt űrhajó (a Föld és a Mars pályája között), űrséta, újabb törmelékfelhő, kitalálhatjuk mi fog történni, stb.
Közben az űrhajó gumi, a kapitány meg leszarja hogy a Föld sárgán világít, ő akkor is visszatér megkeresni hamuba sült családját de még az egyetlen doktor bácsi is vele tart, mert öreg és amúgy is, az űrhajón maradó terhes űrhajósnak úgysem fog kelleni segítség (#hogyne 5)., stb..

Hhaajj.. Ja meg van egy "fordulat" (#hogyne 6) is a végén. Hiába csillog villog a film, és vannak benne jó színészek, ha az összhatás, a végeredmény, csak egy TV filmes szintet üt meg.

Értékelem: 3

Műfaja: dráma, fantasztikum, sci-fi

Az első rész pozitív csalódás volt. Annyira nem vártam semmi értékelhetőt, hogy egy marha jót szórakoztam rajta. Semmi világ megváltó nem volt, de egy jó ötlet, normális megvalósítás egy a háttérben is nagyon jót szórakozó csapattal.

Igazából a második rész sem lett vállalhatatlan. De nagyjából mindenből vesztett kicsikét. Az újdonság érzete értelme szerűen itt már nincs meg, a csapat dinamikája kicsikét kevesebb (pl az előző résznél kiemeltem, hogy a legtöbb jelenet ott volt elvágva, ahol már szétröhögték magukat a színészek.. na itt ilyen rész már nincs). Mondanivalóban, hangulatban, poénokban mind mind elmarad az előzőtől. Most, mikor írom a visszaemlékezést szinte semmire sem emlékszem már a filmből (igaz, az előzőből sem sokra).

De legalább próbálkozik, az öregek barátsága köré szőtt ismerős történet kedves, a karakter megszemélyesítések továbbra is működnek, az a kevés szerepjátékos/számítógép játékos utalás amit tartalmaz, szintén a helyén van. Egy rókabőr, de még pont nem bántja az embert.-

Értékelem: 6

Műfaja: akció, kaland, vígjáték

Kedvem lett volna A nagy szökéshez még egyszer, hogy összehasonlíthassam friss fejjel a Cool Hand Luke-al, de az az igazság, hogy ezt a filmet már legalább 6-8szor láttam. Így hát követem az elején felállított kívánalmaknak, és inkább vagy a klasszikusoknak vagy olyan filmeknek állok nekik, melyeket amúgy meg nem néztem volna. A Van, aki forrón szereti lefedné mindkét igényt, de egyrészt szerintem még lesz később is Bily Wilder a listán, másrészt talán pont ez az a filmje, melynek koncepciója (férfiak öltöznek nőnek és vígjáték) már rettenetesen megöregedett és jócskán lejáratták. Így hát Japán mellett teszem le a voksom, egyrészt Korusawa is távol áll tőlem, másrészt Totoro sem az a mese, melyet önszántamból megnéznék.

Nos, megnéztem, és figyelmeztetéssel kell élnem! Ez a vártnál jóval betegebb anime, amiben démonok által kísértett, elhagyatott házban szállnak meg főszereplőink, ahol a család legkisebb lányát elnyeli a sötét erdő egy rémisztő lényeivel teli verme. Lázálmok mindenhol, a főszereplők szépen lassan megőrülnek, miközben a gyerekek anyját súlyos kórral sújtva a kórházban tartják, mi nézők pedig retteghetünk még az ő életéért is. Ja, és a végén felnyitnak egy macskát majd belebújnak. Csak erős idegzetűeknek!

Természetesen a fentiekből egy szó sem igaz (vagy mégis?), csak egy kicsit megviselt a film. Ez egy végletekig aranyosnak szánt gyerek mese, melyről persze előre tudtam, de azért reménykedtem benne, hogy lesz egy rétege ami a felnőtteknek is nyújt valamit. Sajnos nem nyújt, legalábbis nekem nem. A film eleje inkább idegesítő mint aranyos, a két kislány a legelső másodperctől kezdve vinnyog és ordibál. Én is voltam gyerek, és láttam már zabolázhatatlan csöppségeket már máshol is, de hogy én ezzel így én kezdeni semmit sem tudok, főleg nem élvezni, az az egy az biztos. A mese közepe-vége már bájosabb, és az anyuka szállal is mintha kezdeni akarnának végre valamit (zöldséges történet), de aztán mégsem. Minden porcikájában gyerek mese, egy felfedezésre váró természetközeli falú végen, szőrgombolyag lények társaságában.

Ami tetszett, az a rajz stílus, szép és igényes, jól mutatnak rajta a természeti elemek (szél, eső, víz) és a szereplők mozgása is látványos. Elismerem, sok munka lehetett benne, és Miyazaki technikájába ha akarnék sem tudnék belekötni, de minden másba igen.

Értékelem: 5

Műfaja: animáció, családi, fantasztikus

Családbarát apokalipszis mozi a Zombieland nyomdokain haladva. Egy percre sem veszi komolyan magát, erre már a plot felvázolása során rájövünk: jött egy meteor, melyet az emberiség megszórt minden féle rakétával. Csak hogy a darabok visszahullottak ránk. Aztán mutáció, óriás gyíkok, pókok, csótányok, világvége.

Ebben az óriásrovaros, hüllős világpusztulatban él pár maréknyi ember, egymástól és a külvilágtól elzárva, rettegve mindentől. A főszereplőnk is, szerelmétől 7 éve elszakadva, a föld alatt remegve a félelemtől, mikor is egy beszivárgás alkalmával rájön, hogy inkább meghal, sem mint egyedül maradjon. Elindul hát A-ból B-pontba, egyre nagyobb zűrbe keveredve.

Abszolúte nem egy túl bonyolított történet, és amúgy is csak 1,5 óra. Inkább tűnik egy új sorozat pilot epizódjának, sem mint egy külön álló filmnek. Azonban remek a látvány világ, jó a film humora, és szerethető a kétballábas főszereplő. Tele van hülyeséggel, és teljesen felejthető az egész, de egy egyszeri szórakozásnak tökéletesen megfelelt.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, kaland, vígjáték

Érdekes rálátás világunkra egy olyan ember szemén keresztül, aki testközelben végignézte és átélte az elmúlt 90 évben véghez vitt pusztítást a természetben. Éppen ezért, egy kifejezetten pesszimista és/vagy sokkolóan ható riasztgatásra számítottam. És félre nem érteni, van belőle bőven, szerencsére az állat pusztulások véres képeit a háttérbe szorították, de már azt is rossz látni és hallani, hogy veszi el az emberiség az élőhelyek több mint felét a világon (és ennek milyen kihatásai vannak az egész világra).

Szóval igen, a problémára való felhívás a célja Attenboroughnak, de itt és most, sokkal optimistább szemlélettel zárta ezt a "tanúvallomást", sem mint azt gondoltam volna.

Gyönyörű képekkel ellátott útmutató, iránytű egy lehetséges jövőkép felé, olyan mondanivalóval, melyet sosem árt ismételni, egy olyan szemszögön keresztül, mely csak nagyon keveseknek adatott meg.

Értékelem: 8

Műfaja: dokumentumfilm, életrajzi

Nem vagyok egy nagy Martin Scorsese rajongó, de a Kubrik/Lars von Tier féle távolságtartásom sem vonatkozik rá, hiszen van tőle szeretett filmem (a könnyedebb Wallstreet, a Nolenes Viharsziget vagy a P.T.Andersonos New York bandái), de valahogy az igazán klasszikusaival nem sikerült megbarátkoznom. Szóval kicsit tartok ettől, mert ismét egy klasszikussal kell szembe néznem.

Ezúttal Las Vegas csillogó pompájába vezet el utunk, csábos táncoslányok, tonnányi alkohol, tömérdek pénz. És persze a hírnév és hatalomvágy. A két főszereplő is ezen két dologra vágyik igazán, melyet két, egymástól erősen különböző módon próbálnak elérni. Robert De Niro karaktere egy nyugodt, kívülről tiszta kezű, de piszkos játékot űző kaszinó tulajdonos, Joe Pesci pedig egy véreskezű agresszív pszichopata.

A filmnek nincs igazán kijelölt útvonala, nem egy kimondott felemelkedés-bukás történetet mutat be. Sokkal inkább koncentrál az egyes emberek kapcsolatára, ezen kapcsolatok lassú tönkremenetelére. Nincs kifejezett eleje sem vége, inkább amolyan kocsma beszélgetés, ahol leül két ember, és elmesélnek egy történetet, két különböző szemszögön keresztül.

Mindezek ellenére, és még úgy is hogy 3 órás a film, engem sikerült végig lekötnie. Talán csak ha kétszer veszített el a rengetek veszekedős jelenet között. Kicsit sok volt meghallgatni ugyanazokat a köröket (úgy rémlik az Írben is pont ez volt a problémám). De a színészek remekül hozzák a karakterüket, teljesen beleélik magukat a szerepbe. Külön kiemelném Sharon Stonet, akinek talán a legnehezebb dolga volt, elég széles skálán ingadozott a karaktere.

A díszletek, a helyszínek változatosak és látványosak, rengetek statiszta van, egy perce nincs nyugta az ember szemének, mindig van valamit nézni. A vágás és a kamera kezelés is követi ezt a hangulatot, rendkívül dinamikus, folyton pörög és forog minden. Nincs egy stabil helyzet, ahol a karakterek, a történet vagy a kép megállna. Talán ez a dinamika, ami miatt így elment a 3 óra.

Nekem mondjuk ennél többet nem is adott, erősen kétlem, hogy ezen a hangulaton kívül bármi másra emlékezni fogok pár hét múlva. Sem a történet, sem a lezárás, de úgy az egész, nekem nem lett maradandó. Jó volt, érdekes volt, nem több. De meg tudom érteni, másoknak miért van ez a kedvenc filmjei között.

Értékelem: 7

Műfaja: krimi, dráma

Úgy rémlett, hogy sokkal régebben láttam, pedig "csak" 19 éves filmről beszélünk. Mindenesetre ennyi idő bőven elég volt arra, hogy megkopjanak az emlékeim és kíváncsivá tegyen, tényleg ekkora hatással van rám ma is, mint akkor volt (bár megjegyezném, ezt a 9 pontot az emlékeim alapján utólag vittem fel egy-két évvel ezelőtt imdb-re).

És a hatás megvan. Alapvetően egy nem túl izgalmas történettel kezdünk, egy szociális szorongó matematika zseni életét kezdjük el végig követni, az egyetemtől a munkával töltött korszakáig. A film első fele, egy elégé elnyújtott expozíció, ahol valamennyire megismerjük a főszereplőt és mozgatórugóit, bepillantunk és az 1 órához képest elég gyorsan végig is suhanunk életének kezdeti időszakán, megismerve az őt körülvevő barátokat, világot. Nem ez a film legerősebb pontja, főleg most újranézve, úgy hogy ismerem a végét és a kifutását az egésznek, kicsikét összecsapottnak is tűnik.

Aztán jön a fordulat, és átváltunk egy kém történetre. Ez az a rész, ami első nézésre teljesen lekötött. Felfordítja az addigi világképet, behozza a paranoiát, a sötét noireos hangulatot. Így másodszorra már kicsit erőltetett, néhol esetlen (pl az autós üldözés), de valahol itt kezd el működni a film. És akkor megtörténik a leleplezés, és egy új szintre érünk. Nos, ez az a rész, ami még most is lenyűgözött.

Átváltunk egy sokkal személyesebb, sokkal drámaim vívódásra, melynek a feloldása, még a mai napon is könnyeket csalt a szememben. Mondjuk ehhez sokat hozzátett a két főszereplő, de főleg Russell Crowe játéka. Ez az ember, amit letesz itt a film főleg második felében az asztalra, az egyszerűen csodálatos. Bár összességében a film azért a korábban adott pontomhoz képest kicsit kevesebb, de egy egyszeri megnézésnél és élménynél, jóval több.

Értékelem: 8

Műfaja: életrajzi, dráma

Eszembe nem jutott volna ezt a filmet megnézni. Családi dráma, ráadásul török? 2005-ből? De aztán elindítottam ezt a felzárkózást, és bizony emlékszem egy indiai filmre, amihez szintén nem volt kedvem, sok körrel ezelőtt, mégis emlékezetes élmény maradt. Szóval, lépjünk kicsit ki a komfort zónánkból ismét.

1980ban járunk, Törökországban, a katonai hatalomátvétel napján, melyet a főszereplőink nem is sejtenek semmit. Az asszony ugyanis terhes, az utolsó napokon vannak. És pont ezen a végzetes estén indul meg a szülés, mikor a teljes város lebénul. Megpróbálják gyalog megtenni a kórházba vezető utat, de a szülés valahol a semmi közepén indul meg, távol minden orvostól vagy felszereléstől. A gyermek túléli a szülést, a nő azonban vérveszteség következtében, az utcán hal meg.

Erős felütés, még zavarba ejtőbb folytatással. Egyfajta montázs keretei közt látjuk, ahogy a gyermeket innentől más neveli, az apa pedig börtönben ül, ahol ütik-verik, kínozzák. Nem is nagyon érted, mi folyik itt, és ez kicsit jellemzőbb később is a filmre, nem igazán rág mindent a néző fülébe. Inkább csak megmutat, és majd egyszer később talán el is magyaráz. A férfi, egy ellenzéki újságíró, azaz lázadó az új kormány szemében. Bár végül kiszabadul és a fiát is visszakapja, a fővárost el kell hagyniuk. Emiatt, és más okból kifolyólag is.

Nem fogom végig mesélni a filmet, van még mi a történetben. Kifejezetten tetszett, hogy végül az egésznek hogy kerekít egyfajta önéletrajzi ívet a rendező, aki nem meglepő módon, az írója is volt a filmnek. A stílusa akár még lehetne idegen is, főleg azok számára akik a nyugati filmekhez szoktak, de aki nézett már régi magyar, szerb vagy környékbeli filmet, annak azért ezt az egész nem lesz teljesen zavaró. Tény, hogy jócskán van benne ripacskodás, túljátszás, de valahogy ez az egész bele simul abba az egészbe, amely közben időnként meglepően mély és drámai pillanatokkal, és hatásos színészi játékkal van tálalva.

Lehet hogy egy kicsit hangolódni kell rá, de nálam nagyon betalált. A második felét végig szipogtam, és sikerült a filmnek elérnie, hogy visszavágyjak egy kicsit haza, a családhoz, testvérhez, a gyermekkoromhoz, félre téve minden régi sérelmet. Megható, szerethető, érzelmes film, örülök hogy megnéztem.

Értékelem: 8

Műfaja: dráma, családi

1 év és 1 napja kezdtem el ezt a felzárkózást, köszönhetően a Nyilvános vetítés podcastnek. Ugye a terv, hogy 5-ösével haladva, minimum egy filmet megnézek, teljesen szubjektív kiválasztással, lehetőleg olyanra koncentrálva, amit még nem, vagy nagyon nagyon régen láttam. Ez ugye minimum 50 filmet jelenet. De hol is tartok jelenleg?

A mai nappal elkezdtem a 22. csoportkört. Azaz 1 év után jutottam el a 250-es listának a 141-145-ig tartó szakaszába. Ez azt jelenti, hogy másfél csoport múlva leszek még csak a felénél. Elég lassú tempó. Viszont, már most megnéztem 36 ! db filmet, azaz 150%-os teljesítést végeztem. Ez átlagosan havi 3 film. Ebből 1 db film volt, amire kényszerítenem kellett magam, mert az a csapat kör csak frissen látott filmekből, egy darab kizárásból, és ebből az egy darab indiai filmből állt. Ez nem más, mint az Ifjú lázadók, amit azóta is bátran  merek minden indiai filmmel ismerkedő számára ajánlani (és ami kedvéért a következő választásom egy török film lesz, amire szintén nem jutott volna sor ezelőtt).

Ugyan a 36 film általam kapott pont átlaga csak 7,2-re jön ki, bőven volt itt azért olyan film, ami életre szóló élményt adott. Nem is akarok kiemelni semmit, a 6 kevésbé jó filmből sem volt talán egy sem, amit megbántam volna, hogy megnéztem. Annál több meglepetés, és jóval több jó élmény az, amit a felzárkózás által nyertem.

És bár közelítek az első fele felé a listának, még bőven akad olyan, amihez nem volt még sosem szerencsém. Ráadásul ez az év elégé cudarra sikeredett, így a fesztivál és mozi szezon lényegében elmaradt. Ez a tény, és ez a lista viszont segített abban, hogy elővegyek olyan filmeket is függetlenül a listától, amikre már rég óta fájt a fogam (még ha nem is mindig sikerült ez túl jól).

Bizakodva várom a következő évet.

Értékelem: Mentett (backup) IMDb Top 250 listám

(frissül)

Műfaja: imdb, top, 250, top250

Magam előtt sem titkoltan, a már 1 év 1 napja elindult Top250-es felzárkózásom egyik kiszemelt célpontja pont az Aranypolgár és Casablanca megnézése, és ezek közül az utóbbi híres főszereplője Humphrey Bogart, a stílusos férfiasság megtestesítője, korának férfi eszményképe (gondolom én). Így hát eme évforduló alkalmával (ha már tegnapra csak a Spy jutott..) megnézek egy olyan filmet, ahol eme szépfiú a főszereplő.

Ismételten egy klasszikusról beszélhetünk, még ha talán nem is alap mű, az biztos, hogy ennek elemeit láttam már máshonnan vissza köszönni. Nem is kell messzire mennem, elég ha csak a Vérző olajra tábortűzes jelenetére gondolok. Nem tudom pontosan mit is vártam tőle, de azt tudom, hogy megint sikerült pozitívan csalódnom egy 72 (!!!) éves filmben. Meglepően modern, remek jelenetekkel, visszafogottabb és árnyalt színészi játékkal, tanulságos és jól megírt történettel.

Ami még jobban meglepett, az Bogart játéka. Itt egy csavargót játszik, ki arany ásásra adja fejét. Koszos, kicsit sem barátságos. Ráadásul az ő karaktere kerül a legjobban az aranyláz hatása alatt, és az átváltozása, eme ősember szerű, irigy, becsavarodott gonosszá válása, még ha ki is számítható, mégis hatásos és látványos. De csak dicsérni tudom a színész társait, a rendezőt, forgatókönyv írót is. Persze lehetne jobb, sok hibája van (képileg is, de logika terén is), és a tempója is ma már lassabb, megfontoltabb, de még mindig egy értékes és egy érdekes darab.

Értékelem: 7

Műfaja: kaland, dráma, western