Úgy rémlett, hogy sokkal régebben láttam, pedig "csak" 19 éves filmről beszélünk. Mindenesetre ennyi idő bőven elég volt arra, hogy megkopjanak az emlékeim és kíváncsivá tegyen, tényleg ekkora hatással van rám ma is, mint akkor volt (bár megjegyezném, ezt a 9 pontot az emlékeim alapján utólag vittem fel egy-két évvel ezelőtt imdb-re).

És a hatás megvan. Alapvetően egy nem túl izgalmas történettel kezdünk, egy szociális szorongó matematika zseni életét kezdjük el végig követni, az egyetemtől a munkával töltött korszakáig. A film első fele, egy elégé elnyújtott expozíció, ahol valamennyire megismerjük a főszereplőt és mozgatórugóit, bepillantunk és az 1 órához képest elég gyorsan végig is suhanunk életének kezdeti időszakán, megismerve az őt körülvevő barátokat, világot. Nem ez a film legerősebb pontja, főleg most újranézve, úgy hogy ismerem a végét és a kifutását az egésznek, kicsikét összecsapottnak is tűnik.

Aztán jön a fordulat, és átváltunk egy kém történetre. Ez az a rész, ami első nézésre teljesen lekötött. Felfordítja az addigi világképet, behozza a paranoiát, a sötét noireos hangulatot. Így másodszorra már kicsit erőltetett, néhol esetlen (pl az autós üldözés), de valahol itt kezd el működni a film. És akkor megtörténik a leleplezés, és egy új szintre érünk. Nos, ez az a rész, ami még most is lenyűgözött.

Átváltunk egy sokkal személyesebb, sokkal drámaim vívódásra, melynek a feloldása, még a mai napon is könnyeket csalt a szememben. Mondjuk ehhez sokat hozzátett a két főszereplő, de főleg Russell Crowe játéka. Ez az ember, amit letesz itt a film főleg második felében az asztalra, az egyszerűen csodálatos. Bár összességében a film azért a korábban adott pontomhoz képest kicsit kevesebb, de egy egyszeri megnézésnél és élménynél, jóval több.

Értékelem: 8

Műfaja: életrajzi, dráma