Elég lassan, de csak elérkeztem a felzárkózás második felének végéhez. Ebből a csoportból két egymástól nagyon is eltérő filmre esett a választásom. Az egyik egy western a másik pedig még nem is tudom pontosan micsoda. Oscar díjra jelölt idegennyelvű film, mely azzal győzött meg (főleg így a Káosz után), hogy csupán 89 perces. No meg, az előzetese nagyon kis ártatlan volt.

Ahogy a film is az. Ez egy csupa szív egyszerű kis alkotás Iránból, mese egy szegény negyed mélyén élő leány-fiú testvérpárról és egy pár cipőről. Egy olyan családról van szó, ahol az apa fizetése nagyjából csak a létfenntartásra elég, ahol a két gyermek egyetlen kincse nem más, mint a cipő a lábukon. Így hát nem csoda, hogy a film konfliktus helyzete nem más, mint a lánytestvér cipőjének elvesztése.

A testvérek innentől egy sportcipőn fognak osztozkodni, melyhez a helyi iskolarend szerencsére éppen megfelel, itt ugyanis délelőtt van a lány iskola és délután szigorúan elkülönítve a fiúk órája. De túl nagy szünet a váltás között nincs, így hát a testvérpár minden nap futva teszi meg a lépést a cipőcsere helyszíne és az iskola között.

És nagyjából ennyi a történet. Amiben igazán kiemelkedik, az az érzés, amit a nézőben felszabadít, legyen az egy emlék, vagy csak egy mosoly, egy apró öröm, mikor látja azt a küzdő szellemet, ami a fiúban van, hogy jóvá tegye húgának, a lábbeli elvesztését, vagy a pillanat, a toll visszaadásáról, a csatornás jelenet megoldása, stb. Nem egy világmegváltó alkotás, de az ember lelkének néha egy ilyen kis apróság is elég, mint ez a film.

(ha az érzelmek mögé nézek, akkor a pontozásom inkább a 7es felé menne, mert történetileg itt még bőven ki lehetett volna tölteni a lyukakat, lehetett volna még plusz dolgokat behozni, jobban kifejteni (a végét, a gyerek és az igazgató közötti részeket, stb, de őszintén, ezek itt most nem hiányoznak nekem)

Értékelem: 8

Műfaja: dráma, családi, sport