(És ha már feszültség.)
Rég volt már olyan film, melyet nem állítottam volna le egyszer sem itthon valami miatt (megnézni a facebookot, kimenni vízér, bármi egyéb). Nos, ez egy olyan film. Igaz, ez is csak 1,5 óra, de az a másfél órát ökölbe szorított kézzel néztem végig. Egy ember, egy telefon, és a telefon végén pár hang. Ennyi kell, egy zsigeri, depresszív, sötét drámához. A film egy 112-es segélyhívó központban "büntetését" töltő rendőr egyetlen műszak végi hívásáról szól, ahol a tett helyszíneket és eseményeket csak a telefon másik végén lévő személy beszámolója alapján ismerjük meg, bizonytalanságban hagyva nem csak a főszereplőt de ő általa minket is. Le a kalappal a főszerelő előtt, hiszen a film egésze során, egyedül az ő arcát látjuk, semmi mást.
Rettentő gyomros, ahogy az információ morzsákból és beszámolókból lassan összeáll a kép, és letaglózó az a sokk, amin a film főhősének át kell esnie. Mindeközben kapunk egy kis betekintést arra a tettre is, ami ezen felül még a szereplő lelkét nyomja, a múltbeli tette, amin keresztül a filmnek is van (szerintem legalábbis) egy kicsit másfajta jelentése is. Legalábbis én simán látom benne a purgatórium hasonlatot, a fordulatnál bevörösödő szobában a poklot, majd az önvallomást egyfajta feloldásnak, megtisztulásnak, a gyónást a bűn felvállalásának.
De ezen erőltetett hasonlat nélkül is érthető a cím mögötti többlet jelentés. Sokáig megmaradó, földbe döngölő élmény volt.
Értékelem: 7
Műfaja: krimi, dráma, thriller
