Egy ház, mely nemzedékek súlyát, történetét hordozza. Az apa, aki ezzel a teherrel nem hajlandó (egészen öreg koráig) szembenézni, és elhagyja a családját. A lányok, aki apa nélkül nőnek fel.
Történetek, tárgyak, emlékek. Öröklött és magunkra húzott sorsok, belénk fojtott traumák. Egy ember, egy család, egy nemzedék, egy egész kultúra.
Semmi olyan, ami ne lenne mondhatni megszokott.
És a film, mely ezekkel az érzelmekkel játszva teríti ki lapjait, látványosan, nem rejtegetve. Majd ugyan ezeket a lapokat újra osztva meséli el ugyan azt.
Kimondott és kimondatlan szavakkal.
Feltépve, összeragasztva, újrajátszva, magadra hagyva és egyesítve.
Nagyon nehéz értékelni, és nem könnyű elmesélni. Ezzel még együtt kell lennem egy darabig, hogy tudjam hova rakni. Akárcsak hogy a rendező előző alkotásával is.
Haragszom, siratom, örvendem a filmet. Magunkat, magamat. Talán ez is volt a cél.
Értékelem: 7
Műfaja: dráma
#moziban
