A filmet a tick, tick.. BOOM! óta meg akartam nézni. Amúgy is szeretem a musicaleket, és láthatóan Jonathan Larson stílusa nálam betalál. Hétköznapi témákra tud olyan életteli számokat keríteni, hogy nehéz is nem szeretnem (legalábbis az előbb említett film alapján).
Ez a színdarabja, bár messze nem lesz a kedvencem, ismételten bizonyította ezt. Bár ez azért jóval klasszikusabb stílusban íródott, és főleg a kapcsolatok köré épülnek a számok, de még azon belül is tud meglepetést okozni (pl. az esküvő jelenet).
A mű egy színes társaság körül forog, színes bőrszínben, szexuális beállítottságban, munkában és függősségükben. Fiatalok, legtöbbjük művész lélek, a megélhetésért küzdve élnek napról napra. Téma lesz a pénztelenség, drogfüggőség és az AIDS betegség is. Nem egy túl keményen lehúzó film, de azért megvannak a sötét pillanatai.
A karakterek változatosak, néha vannak jó pillanataik, néha kevésbé. Ahogy a számok is, van amelyik betalált, van amelyik nem. A film sokszor utószinkronizált, és ez erősen feltűnik, el is vesz néha az élményből. Ahogy a kapcsolatok közül is, Angel és Maureen két történet szála jobban lekötött mint Mimi vergődése (már bocsánat), és a vége jelenet is erősen kilógott a sorból. Értem én, hogy pozitívabb lezárás kellett, csak ez így kicsit összecsapottnak tűnt.
Végül is élveztem és nem bántam meg, de ajánlani a tick, tick.. BOOM!-ot hamarabb fogom
Értékelem: 6
Műfaja: dráma, musical, romantikus
