Még csak 1 hónap telt el azóta, hogy megnéztem az utolsó filmet? Mintha legalább fél éve lett volna. Azóta annyi minden közbe jött, két betegség, egy hosszabb nyaralás, rengetek munka és sorozat. Úgy éreztem, annyira megkoptam film nézés terén, hogy ahelyett, hogy folytatnám az IMDB top250-es projektemet, inkább előveszek egy régi kedvencet. bár, teljesen "véletlenül", pont a következő csapatkörben szerepel ez a film is.
Sokszor válaszoltam ezt a címet, a "mi a kedvenc filmed" kérdésekre. Igazából nem is tudom miért. Háromszor már láttam, egyszer a kibővített verziót is, megvannak a kulcs jelenetek a filmből, de nem tudom felidézni, mi az a hangulat, ami ennyire megragadott. És így 4. alkalommal sem tudom pontosan megmagyarázni.
Persze a kedvenc film megjelölés eddig is és ez után is ordas nagy hazugság lesz, de tény, hogy úgy ültem végig ismét, mintha először nézném újra. Pedig nem mondanám egy túlságosan nagy mesterműnek. A témája kényes, bár szerintem stílusosan megoldották, hogy ne legyen kínos. A történet egyszerű, talán még emlékezetes is, de nem kiemelkedő. A kamera kezelés kicsit franciás, az események hiteltelenek, ahogy a karakterek is. A rendezőnek is megvan a sajátos stílusa, de valahogy mégis sikerült ezt a szétszórt furcsaságot valami egységes irányba terelnie.
Igaz, ehhez kellenek a színészek is. Natalie Portman ugyan az emlékeimhez képest néhol kicsit erőltetettebb, de a karaktere még így is uralja a képernyőt. Gary Oldman nem is lehetne ennél Gary Oldmanasabb, egyszerűen minden másodperce emlékezetes. De amin meglepődtem, hogy Jean Reno, milyen aprólékosan hozza a karakterét. Az arcjáték, az apróság, ahogy a pezsgős poharat tartja, minden mozdulata karakter építő.
Luc Besson alkotása így hát továbbra is megmarad, "ha más nem jut eszembe, legjobb filmnek", pontszáma pedig azon, amit anno sok-sok évvel adtam neki. És fél évtized múlva jöhet az 5. megnézés is.
Értékelem: 8
Műfaja: akció, krimi, dráma
