Még a megjelenés évében láttam, és emlékszem, engem már akkor sem tudott annyira lekötni, de a kollégiumi légkör, a közös "mozi" élmény, megtette a hatását, és egy jó 6-7 pontos filmélményként maradt meg így 9 évvel későbbre a fejemben.

Azt viszont furcsáltam, hogy körülöttem oly sokan a mai napig idézgetnek a filmből, én viszont jószerivel egy percre sem emlékszem belőle. Mivel az egyik nap pont szembe jött velem a Netfilxen, gondoltam felfrissítem az élményeimet. Nos, a frissítés sikeres volt, ahogy néztem, jöttek elő az emlékek, és sikerült elég hamar rájönnöm, hogy ez a polgárpukkasztás nekem egy közepesén többet, valószínűleg már akkor sem ért, mikor először láttam.

Az egy dolog, hogy alig kétszer röhögtem csak fel a poénokon, mert el kell ismernem, voltak azért szórakoztató, én is mosolygok részek azokon kívül is. De hogy ezen kívül nagyjából semmi sem működött, az kicsit fájt. A polgárpukkasztás gyenge volt, a poénkodás erőltetett. A színészi játék ennek megfelelően volt ledirigálva, hozták azt amit a rendező megkívánt. A kivágott jelenetekből, meg egy két bent hagyottakat tovább gondolva, biztos vagyok benne, hogy volt itt valami komolyabb, társadalom kritikusabb irányvonal is, csak az valahol a vágó padon kimúlhatott. Stílusában, történet vezetésben sem tudtam igazán hova tenni, valahogy nem találta meg a film a helyét.

Megnéztem, álljon itt nekem figyelmeztetésnek, hogy ez nem egy újranézős film számomra, egyszer bőven elég volt, kétszer pedig már sok.

Értékelem: 5

Műfaja: komédia

Volt "szerencsém" premier előtti vetítésen megnézni, köszönhetően az Otherworld Filmklub szervezésének. Hát.. kösz srácok.. tényleg nem kellett volna.

M. Night Shyamalan újabb ámokfutása, igaz, itt azért több dolgot is találtam, ami a helyén volt. Először is a hangulata, egy picikét a The Witch vagy a Hereditary atmoszféráját idézi, ezzel a sok nagyon furcsa jelenettel, még furcsább emberi viselkedéssel és egyfajta kimért, visszafogott tempójával.

Másrészt, az alap ötlet, nem is rossz. No nem a fordulat és ok-okozati viszony, az egyszerűen röhejes. Hanem az öregedés témája, hogy percek alatt látja a szülő leperegni hogy a gyermeke felnőtté válik, és fordítva, látni a gyerekeknek ahogy a szülők lassan (mármint gyorsan) leépülnek, elgyengülnek és végül elmúlnak. Nehéz téma, ahogy a születés, a betegségek lefolyása, mind hordoz magában bőven potenciált ahhoz, hogy egy jó történet kerekedjen belőle.

Aztán jön Mr. Rendező, és megoldja, hogy az egész egy kínos és nevetséges katasztrófába forduljon át. Azt mondjuk meg kell hagyni, hogy mindezt tényleg szórakoztatóan tette, mert bár néha majd lefejeltem a padlót fájdalmamban, mégis okozott egyfajta .. nem is tudom.. mazochista élvezetet számomra. Csak legközelebb ezt a Kémkölykök szintű arc közeli kamera kezelést, vagy a "nagyon sejtelmes" nem mutatjuk a kamerában az embereket megoldásból, lehet legközelebb jócskán visszavenni!

Adná magát a 3 pont az "értékelésem"-ben szereplő "idő" szó miatt, de azért nem ment teljesen pocsékban az a filmtekercs, ami megszenvedte a felvételt.

Értékelem: 4

Műfaja: dráma, misztikum, thriller

Egy tinédzser alkoholgőzös vágyálma arról, hogy lesz egy netes troll huszárból hidegvérű terminátor. Mindezt Die Antwoord féle abszurd karakterekkel (és világképpel), kínos keménykedésekkel, neonszínkavalkádban pompázó elborult klippes hangulattal, kegyetlenül gagyi akció jelenetekkel és minősíthetetlen effektekkel.

Mégis, mikor a rendező beszélteti a karaktereit, a film, a maga stílusában, tud működni. Az első negyed óra után, simán rá lehet hangolódni és én a magam részéről, egész jól elvoltam vele. Igaz, a Ready or Not óta, nekem Samara Weaving-el bármit el lehet adni (de Daniel Radcliffe is piszok szórakoztatóan hozta ezt a klisé karaktert).

Gagyi, agyatlan, de szórakoztató hülyeség.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, komédia, thriller

Ebben a körben 1 filmet kivéve mindent láttam, és őszintén, a többi közül egyet sem szívesen néznék újra. Ezért is esett nem rég a választásom a 2010 - A kapcsolat évére, mert megláttam hogy az első rész itt szerepel, mindegy hívogatva, hogy gyerünk, nézz meg újra, hátha most jobb lesz. De nem. Ellenben, ami eddig kimaradt .. !

Furcsa látni, mennyi minden nem változott 100 év alatt, pedig a film után történt még egy olyan apróság is mint a 2. világháború és a náci hatalomátvétel. Fritz Lang első hangos filmes munkája annyira nyers és gyomorba vágó, hogy teljes döbbenettel néztem a képernyőn történteket. Furcsa módon, amíg a korábbi alkotása a monumentális Metropolis Hitler kedvenc filmjévé vált, ez az alkotás a cenzorok keze alatt múlt ki majdnem örökre (szerencsére a megmaradt kópiákból ezt is sikerült nagyjából helyre állítani).

A történet, ahogy a címe is mutatja, egy gyilkos utáni hajszáról szól. Nem is akármilyen gyilkosról, az elkövető egy beteg, szexuális kényszer hajtotta őrült, kinek áldozatai mindegyike kiskorú kislány.Nem éppen az a történet, amit 1931-ből várna az ember.

A film (ellenben a korábbi Metropolis szúrealizmusával) teljes egészében realista. Igaz, nem mutat meg mindent direktben, és nagyon sokat játszik a csenddel (ennek mondjuk költségvetési okai is voltak), és még többet az árnyékokkal, de ez a sejtelmesség csak még tovább növeli a nézőben az amúgy is egyre csak gyülemlő feszültséget.

A felvételek technikai oldala, egyszerűen bámulatos. Ugyan a felújított kópián ma már simán szemet szúrnak a trükkök amiket használtak, de kérem szépen, egy zárt ablakon átmenő kamera, már csak ötlet szinten is merész lehetett akkoriban. De a párhuzamos jelentek vágása is simán példa értékű lehet (főleg a Tégla című film vágója számára lenne tanítani való). Igaz, a teljes film dinamika kicsit azért ma már régies, sok a vontatott, elhúzott rész is. Jó, de ez a film 90 évvel ezelőtt készült.

A színészi játék ennek megfeslően erősen túljátszott, de ez, főleg a főszereplő esetében, remekül illik a beteg személyiségéhez. A tárgyalás jelenet során teljesen kivetkőzik magából, de ez nem hogy kivetett engem a jelenetből, hanem sokkal inkább bevont. Az a rész egyébként is zseniális (kár is volt az utolsó perccel "elrontani"), már csak a témáját nézve is: mennyire van jogunk elítélni valakit, aki nem ura tetteinek (főleg ha az ítélő szék maga is gyilkosok gyülekezete), vagy a meggyilkolt gyermekek anyjával való szembesítés és számon kérés.

A vége mondanivaló kicsit talán túl egyszerű, valószínűleg ma már kicsit drámaibb véget szőnének köré, de ez csak az utolsó 1 perc. Egészen addig tökéletesen működik mai szemmel is.

Értékelem: 8

Műfaja: krimi, misztikum, thriller

Az IMDB top250-es felzárkózásom következő, 33. körében szerepel egy súlyos alapmű, a 2001: A Space Odyssey. Mivel azt már többször is láttam, sem mint szerettem volna, úgy döntöttem, itt az ideje bepótolni egy másik hiányosságomat. Mindig is kíváncsi voltam erre a pokolba kívánt folytatásra, no nem éppen katasztrófa turistaként, hanem sokkal inkább ellenkező okokból kifolyólag: én ugyanis imádtam a 2010 ​– Második űrodisszeia című könyvet.

Bár az emlékeim már kicsit megkoptak, de a fejemben úgy maradtam meg, mint egy remekül megfogalmazott (és lefordított), feszült és misztikus olvasmány, melyet a vége felé egyszerűen képtelen voltam letenni. Kíváncsi voltam, ebből mit tud a film átadni.

Nos, kevesebbet mint reméltem, és többet mint amire számítottam. Persze a 2001: Űrodüsszeia-hoz nem lehet (és szerintem nem is szabad) hasonlítani. Amit ott Stanley Kubrick és Arthur C. Clarke megalkotott (mert hogy egyszerre forgott a film és íródott a könyv), az kétség kívül mozi és scifi történelem, mely a mai napig mély hatással van az informatikára, csillagászatra és (film)művészetre egyaránt. Az már kérdéses, hogy mindaz mennyire fogyasztható az egyszeri néző (és akár olvasó) számára.
Ez a folytatás meg sem próbál az előd nyomdokaiba lépni. Ellenben mer szórakoztató, és az olcsó rókabőr lehúzás vagy pénzbezsebelés helyett, önálló, értékekkel rendelkező alkotás lenni.

Az írott anyag már adva volt, a rendező és forgatókönyv író, Peter Hyams túl sok ötletet már nem adott az alapanyaghoz. Amit viszont átemelt, azt igazán látványosan és aprólékosan valósította meg. Nem tudom milyen pénzkeret vagy mekkora szakértői gárda dolgozott a háttérben, de a látottak lenyűgözőek még a mai napig is. Lucifer megszületése, a Jupiter, Ió és Európa "tájképe" mintha csak a könyv lapjáról ugrott volna elő. Kifejezetten tetszettek az apróságok is, mint a tenyérleolvasó, a köldökzsinór a két űrhajó között vagy maga a lassítás képei.

Persze a teljes könyvet nem tudta átadni, sokszor inkább kommentál, sem mint mutat. A hidegháborús feszültség és a vég siettetése is jobban működött írott formában, ahogy Bowman és HAL jelenetei is mélyebbnek rémlenek a lapokról. De a fényképezés és kamera kezelés remek, a színészi játék hozta a kötelezőt, a díszletek és makettek részletességéért és mennyiségért pedig külön dicséret. Értékeiben nagyon messze áll az első résztől, de mint a regény megfilmesítéseként vagy önálló filmként, igenis tud mit nyújtani a nézőknek.

Értékelem: 7

Műfaja: kaland, misztikum, sci-fi

Elégé bajban vagyok ezzel a filmmel. Már az eredeti filmnél a Mou gaan dou (Szigorúan piszkos ügyek) véleményemnél is leírtam, hogy nem vagyok kibékülve a feldolgozással. Akkor az emlékeim alapján egy 7 pontot adtam IMDB-n erre, mert hogy alapvetően a "lopott" történt jó, a színészek egy része jó, csak a megvalósítás hibádzik. Most így újra nézve (igaz, kicsit befolyásolva az egyik általam hallgatott podcast audiokommentátora által) kicsikét rosszabb a véleményem.

Ez a film, alapjaiban van elrontva. A jelenetek vágója speed-en, a hangrendező (és zene választó) ópiumon, a szöveg író cracken, a kamera kezelő pedig hallucinogén gombán élte meg a forgatás és az utómunka egészét. Ezt a rendezetlen káoszt nagyon nehéz jóízűen nézni (és ezen a magyar szinkron hangok kifejezetten nem segítenek). A színészek túlripacskodása és a szövegkönyv óvodás keménykedése kifejezetten bántó.

Tisztán emlékszem, hogy az eredetin azért zavarodtam meg, mert nehéz volt a két színészt megkülönböztetni, itt meg azért, mert a vágás első nézésre szinte követhetetlenné tette a történteket. Természetesen vannak emlékezetes és jól megrendezett részek is (főleg ha az oda nem illő tingli-tangli zenét kikapcsolja az ember agya), csak több a rossz megoldás, ami az ember fejében megmarad.

Aki még nem látta, annak az utolsó 15 perc biztos okozz némi meglepetést, de már előtte is voltak feszült pillanatok és érdekes csavarok. Csak az a csak ott ne lenne.

Értékelem: 4

Műfaja: krimi, dráma, thriller

Nem vártam túl sokat egy, bár anno szórakoztató és újszerű, de végső soron nem igazán maradandó film folytatásától. És lehet, hogy ez a lejjebb adott elvárás okozta, de valami kegyetlen jó mozis élménnyel gazdagodtam (igaz, ehhez kellett egy normális közönség is).

A rendezés előtt egyszerűen le a kalappal. Az egy dolog, hogy milyen szinten fenn tudja tartani a feszültséget az elejétől a végéig, de az, ahogy a terekkel bánik és az a mód, ahogy a jelentek meg vannak koreografálva, az itt biztos hogy emlékezetes fog nekem maradni. Az első 15 perc flashbackes jelenetben történő menekülés, valami brutálisan erősre sikeredett (de nagyjából ez igaz az összes menekülős későbbi jelenetre is). Az a kamera kezelés és a vágás, mintha egy remekbe szabott táncot nézne az ember, igazi csemege.

Persze a film tele van logikai bukfencekkel, és túl mély karakter kibontás sem kerül terítékre. Rövid a játékidő és piszok gyors a tempó. De ez a fajta fukarság még jól is áll neki. Nem kell (amerikai film létére sem) a néző szájába rágni mindent. Kicsit meglepő volt a végén ez a gyors elvágás, de nem hiányzott még 20 perc szépelgés arról, hogy most már minden jó lesz. Szintúgy nem igényeltem, hogy kifejtsék, kik és miért rosszak azok az emberek, ahol a közepe-vége felé szereplőink összefognak. El tudjuk pontosan képzelni a szándékukat. Minden jelenet nyers és azonnali volt, nem volt tökörészés.

A színészek tekintetében Millicent Simmonds főszereplővé lépett elő, és jó választás volt, nagyon jól játszott a kis csaj. Cillian Murphy mint új szereplő túl sokat nem tett a filmhez, pedig a karakterében elég mély dráma lapult, de talán majd a 3. rész flashbackjeiben kicsit ráfeküdnek erre is. Emily Blund pedig pontosan hozta azt, amit az első rész után vártunk is tőle.

Nem lett ez a rész sem világmegváltó, de amit adni tud, azt teljes erőbedobással teszi. Kicsit visszavettek a karakterek kifejtéséből és jobban ráfeküdtek az akcióra. Kemény és intenzív élmény, tökéletesen helye van a nagyvásznon.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, horror, scifi

Meg nem tudnám mondani, fiatal koromban mit nem szerettem ezen, annyira, hogy végig sem néztem, pedig én imádom az ilyen mozikat. Furcsa, absztrakt elgondolkodtató, messzemenőleg kitűnik minden más film közül. 2004-es megjelenési dátumából fakadóan, valószínűleg a témája az, ami túlságosan is közelről érinthetett, ennél jobb mentséget nem tudok kitalálni magamnak.

Nem egy könnyű témáról szól ugyanis. Kapcsolati problémákról, a szerelem és annak elmúlásáról, a feledésről és a felejtéstő való félelemről. Mindezt teszi olyan hangulattal és stílussal, mely garantáltan emlékezetesé tenné akkor is, ha a felsorolt érzelmek valakit teljesen hidegen hagynának. Tény, a zene feltűnően .. furcsa (?).., a film szerkezete töredezett, az idővonal jócskán meg van kavarva. Kaotikus, de kaotikus elme állapotot is hivatott bemutatni. Mindezt remek technikai megoldásokkal, hol meglepő, hol láthatatlan vágások tucatjaival, térben és időben egymásba fonodó díszletek ötletes felhasználásával és még tökéletesebb színészi játékkal előadva. Legalább még egy megnézést megérne már csak a színhasználatra való figyelés miatt is.

Valószínűleg Jim Carrey és a technikai megvalósítások miatt (a sok praktikus effekt), az egész hangulata nagyon hasonlított a nem rég elkaszált Kidding sorozatra. Aki e kettő közül az egyiket szereti és a másikat nem ismeri, merem ajánlani a pótlását. (Szerk.: úgy látom, a rendező, Michel Gondry személye is ugyan az a két műnél, így nem véletlen a hasonlóság.)

Remek történet, remekül előadva. Megható és elgondolkodtató, kiemelkedően egyedi kis ékszer, nem tudom eleget ostorozni magam amiatt, hogy ezzel ennyi évet képes voltam várni.

Értékelem: 9

Műfaja: dráma, romantika, sci-fi

A plakátja alapján sokkal rosszabbra számítottam, de egészen a vége csavarig, meg voltam elégedve. Egy második világháborús felállás, nácik, amerikai ejtőernyősök, a háború szörnyűségei. A végzett egy elhagyatott kastélyba sodorja a pár fős kis elit alakulatot, ahol a kényelmes menedék és rengetek étel ital ellenére, az ott leváltott csapat, hanyatt homlok menekül, hátra hagyva mindent. Elég gyorsan kiderül, hogy miért.

A horror műfaj minden tipikus kliséjét megkapjuk, de ezek mind működnek is. Egyrészt a helyszín és a kor add neki egyfajta újdonság érzetét, másrészt, nem nagyon vacakolnak sejtelmes hangulat felépítéssel, bele csapnak a közepébe és rendesen kezdődik az aprítás. Főleg mikor a nácik is beszállnak a létszám ritkításba.
Működött az a "csavar"-nak gondolt rész is, mikor megpróbálják elhagyni a helyett, szintén meglepő volt ez az irány az addig látottakhoz képest. És elkezdtem reménykedni egy fasza kis ötletes lezárásban.

Aztán jött az igazi csavar, ahol kiderül, mi is volt az egész mögött. Nem fogom elspoilerezni, de onnan kezdve, átmentünk vérgagyiba. Nem mondom, hogy nem próbálkoztak valami újszerűvel előrukkolni (bár az alap ötletet láttuk már egy jobb kivételezésben 2011-ben). Itt sajnos a megvalósítása annyira de annyira kínosra és erőltetettre sikeredett, hogy csak ez az utolsó 15 perc képes volt számomra elrontani az egész addigi hangulatot. Csak emiatt megérdemelné, hogy két ponttal rosszabbra tegyem, mert ezzel a lezárással ez a film hibás volt. De értékelem a próbálkozást, és inkább az előtte lévő szakaszra koncentrálok, mely a hangulata miatt egy közepesnél jobb volt, és végig le kötött. Aztán majd pár hét múlva lejjebb viszem, magamat ismerve.

Értékelem: 6

Műfaja: horror, thriller, háborús

Kis költségvetésű sci-fi, lényegében egy helyszínen (házban) játszódó time-loop történet. A színészi játék teljesen elment, bár semmi kiemelkedőre nem kell számítani. A helyszín nem biztosít túl sok akció lehetőséget, ami kicsit furcsa, tekintettel arra, hogy nem párbeszéd, hanem akció központú a film. A motivációk és a háttértörténet (legalábbis amit megtudunk belőle) végtelenül egyszerű. Adva van A és B oldal, akik háborúznak a lassan kipusztuló félben lévő Föld megmaradt erőforrásai felett. Az egyik tudós felépített valamit, amire mindkét oldalnak fáj a foga, így hát elkezdődik a macska-egér játék.

Aki látott már ebben a témában egy-két filmet (fent említett két oldal ügynökei egy helyszínen egy célért, illetve az időhurok alap helyzet), annak olyan hatalmas csavart nem tartogat a cselekmény (sem a lezárás), mégis sikerült némi ötlettel feldobni ezt a már bejáratott zsánert. Nem mondom, hogy nincs tele fájdalmas lyukakkal az egész, mert bizony tele van, de a fokozottság, amit beleszőttek a történetben, add némi extrát ahhoz, hogy egy közepesnél jobbra értékeljem.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, sci-fi, thriller

Két film maradt csak ki ebből a körből. A makulátlan elmének már egyszer biztos neki álltam, de nem jutottam dűlőre vele. A vadászatról viszont csak hallottam. Szóval itt az idő mindkettőt bepótolni.

Ez egy egyszerű de erős dráma, egy férfiról, akit kiskorúak megrontásával vádolnak meg. A film nem játszik a nézővel, végig tudjuk, hogy a vádak hamisak, és így üt igazán nagyot a hangulata. A gyanúsítástól kezdve nincs perc, hogy a nézőnek ne lenne kedve ordítani a képernyővel és az azon látott emberekkel. Ettől a filmtől dühös és elkeseredett leszel, és nem vár rád feloldás.

Ami a legmeglepőbb, hogy mindezt egy igazán visszafogott stílussal tudja átadni, olyannal mely merőben különbözik mindattól, amit a hasonló témájú hollywoodi filmektől megszokhattunk. Thomas Vinterberg egy aprócska dán városka még szűkebb baráti/ismerős körének tagjai között mutatja be ezt a nehéz helyzetet, melyhez Mads Mikkelsen is egy alaposan visszafogott (ámde tökéletes) színészi játékkal járul hozzá (hasonlóan, mint a tavalyi filmjük a Druk esetében). Látványos érzelmi kitörés kevés van, annál több a visszafojtott szenvedés.

Nehéz nézni a filmet, engem sikerült is (ismét) kívül tartania, de aki fogékony az ilyen hangulatra, annak viszont tudom ajánlani.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma

Nem én terveztem így, de a 100. film a listán, egy 100 éves alkotás, és ezáltal eddig a legrégebbi film a listámon, amit megnéztem.

Charles Chaplin első rendezése, utána olvasva nagyon is személyes és a későbbiekhez képest visszafogott projektje. Így 100 évvel később, túl sokat tényleg nem is tudok róla elmondani.

A főszereplő az ikonikus csavargó, nagy bohóc csizmára hajazó cipőben, kacsázó járással, sétapálcát pörgetve, kalapban és jellegzetes bajusszal. Mindenki ismeri a figurát, és mindenki a slapstick esős-kelős poénokkal, drámával és humorral elegyített helyzet komikummal köti össze őt, nem véletlenül. Bár ebben a filmben talán a dráma nagyobb hangsúlyt kapott a humornál, és a slapstick elemek is kicsit hátrébb vannak szorítva, azért ezek a jellemzők bőven felismerhetők már ebben a filmjében is.

Az alig egy órányi játék időbe túl sok minden nem fért bele. A történet egy elhagyott, árva gyermek sorsa körül forog, lesz benne pár rossz akaró, kapunk egy halvány bepillantást a társadalmi rétegek közt tátongó szakadékba, és nagyjából ennyi. A színészi játék a korszaknak és stílusnak megfelelő, bár a gyerek színész jócskán felülmúlta az elvárásaimat. Emlékezetes jelenet kevés van benne, talán csak a kicsit sem odaillő álom jelenet az, melyet ki tudnék emelni az egészből. A későbbi munkái ennél jóval emlékezetesebbekre sikeredtek.

A remastered verzió hibátlan, tűéles képeket kapunk, egy kis vicces kitekintést a jelmezek és a színpadi kellékek világára (mivel hogy pontosan látszódik, milyen vaskos fehér vakolatot kentek a színészek arcára (de nyakára már nem), vagy a díszletek rongálódása milyen trükkökkel lettek megoldva). Egy rövid de megható időutazás, ma már többet nem is kell ennél nyújtania.

Értékelem: 7

Műfaja: komédia, dráma, családi

Az "Élve eltemetve" nyomdokain haladó, feszült és nyomasztó hangulatú film. Persze messze nem olyan letaglózó hatású, mint az említett mű, az alap helyzet úgy érzem itt sokkal hamarabb kifulladt. Cserébe bedobtak egy ötletes újítást, azaz hogy itt a "koporsó" egy aktív, a főszereplőre reagáló entitás. Lényegében egy alkalmazás, mely reagál a "bebörtönzöttjére". Végre tud hajtani bizonyos feladatokat, mint a "telefon" hívás, adatbázisban, neten való keresés, de proaktívan közbe is lép, ha úgy érzi, a "bentlakó" veszélyezteti a kapszula vagy önmaga egészségét.

A kötelező csavar, ami nem is a végén, hanem már valahol a háromnegyedénél előjön, nem túl meglepő, de kellemes plusz faktort adott a történetnek. Ez az irány nekem nagyon is tetszett, még úgy is, hogy fájdalmasan tele volt lyukakkal és logikátlan elemekkel. Mindenesetre dicsérendő, hogy nem egy sima rókabőr lehúzásról van szó, hanem ténylegesen próbáltak valami sajátos ízt adni a történetnek.

Egyszemélyes kamara darab, Mélanie Lauren pedig remekül elvitte a hátán a filmet. Egy kicsit hosszú volt, egy 20 percet lehetett volna húzni rajta, talán a rengetek visszaemlékezés vagy egy két hívást. Egy Buried vagy Moon szintet nem ér el a film, de egy ilyen kis scifi novellás esti mozinak meglepően jó volt.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, fantasztikus, sci-fi

Már vagy egy tucatszor láttam, de nem tudtam kihagyni az alkalmat, hogy nagyvásznon moziba újra élhessem.

Steven Spielberg pátoszos klasszikusa a háború értelmetlenségéről, a család fontosságáról, bajtársiasságról. A rendező nem finomkodik az eszköztárával, direkt, a néző arcába tolja, és mégis működik. Nagyon sok az arc közeli, rengetek a belassítva szenvedés, aki meghal mind a mamájáért sír fel, ha hős kell hőst kapunk, ha gyávát akkor gyávát. Semmi kiemelkedően újszerű, mégis, olyan tévedhetetlen minden ízében, hogy az már félelmetes.

A film első 20 percét mindenki ismeri, én is megszámlálhatatlanul sokszor láttam már. És azt kell mondanom, hogy a mozi adta előnyök mellett sem ütött már akkorát, mint anno. Igaz, ebben két másik tényező is szerepet játszik. Az egyik, a kamera kezelés. Én rettentően idegenkedem a kamera rángatózástól, és itt bizony (és később is), kapunk belőle többet. Értem a miértjét, és néha még nálam is működik és engem is be tud húzni oda a jelenet közepébe, de itt néha már kicsit sok volt. A másik, hogy nekem a másik nagy jelenet, a vége összecsapás, sokkal sokkal jobban bejön.

Az a feszültség, amit ott a végén felépít a mester, az egyszerűen zseniális. Kezdődik az összecsapás előtti pihenéssel. A katonák viccelődnek egymás között, a főszereplők az életükről mesélnek egymásnak. A háttérben szól a romantikus lágy francia ének. Megnyugtató hangulat. Majd egy remegés, egy halk búgás. A lemezlejátszó megakad, az emberek elkezdenek felfigyelni. Jönnek a német tankok. És mikor a Tigris megjelenik, ahogy potyognak le a kavicsok a töltésről, úgy válik a néző is egyre kocsonyásabb reszkető kisegérré, csak úgy mint a szereplők a vásznon.

Ezerszer látott és ismert módszer, mégis működők. És ez igaz a film bármelyik másik jelenetére is. Külön érdemes figyelni az apróságokat, a megvilágítást, a díszletek részleteit, a kosztümök aprólékosságát. A színészi játék ugyan néhol kicsit túlzó, néhol viszont tökéletes (Giovanni Ribisi visszaemlékezése). A jelenetek ritmusáról és a koreográfiáról nem is beszélve.

Értékelem: 9

Műfaja: dráma, háborús

Adott lett volna Hitchcock filmjét választani, hiszen a tavaly előtti, a Filmszerész Filmklub keretében tartott rendezői fölzárkózáson, pont eme filmje maradt ki a szórásból. Viszont, cserébe tőle már nagyon nagyon sok filmet láttam. A két kiválasztott így hát, némi képen kakukktojás, mert A kölyköt már láttam (még mamánál, fekete fehér TV-n (ami mondjuk ennél a filmnél pont nem számít), ezer évvel ezelőtt), az Amélie-nek meg még friss egyetemistaként neki álltam, és abbahagytam, annyira nem tetszett. És most kíváncsi lettem, mennyire változtam meg.

Az első negyed órában teljesen megértettem, miért hagytam anno abba. A stílusa furcsa, zavarba ejtő, a karakterek szintén. A narráció "lényegtelen" dolgokra tér ki, a szereplők random monológban mesélnek magukról olyan hévvel, hogy ha nekem mondják egy "és kit érdekel???" felkiáltással hagytam volna őket faképnél. Néztem is nagyokat, hogy ezt így 2 óráig, nehezen fogom bírni. De tovább néztem, és milyen jól tettem.

A zene, a hangulat és a főszereplő, annyira sajátos, hogy nehéz volt vele azonosulnom. De szépen lassan, kezdtem ráhangolódni, kezdett megfogni az a módszer, ahogy a rendező bemutatja az élet apró dolgainak a báját, a valóság és az álmodozás összefonódását. Kezdtem megérteni és átérezni a főszereplőt (főleg hogy sok problémája túlságosan is ismerős). Kezdett elvarázsolni a film.

És ez a legnagyobb erénye, a varázslat. Kiszakít a valóság normái közül, és már már olyan érzésem volt, mint mikor belemerülök egy kedvenc regénybe, teljesen átadván magam ama világ szabályainak, beillesztvén magam a főszereplők világába.

Nem akarok ódákat zengeni, mert erről szó sincs. De hogy ez az egyik legegyedibb romantikus történet, amit láttam, abban biztos vagyok.

Értékelem: 8

Műfaja: komédia, romantikus

Gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán foglalkozzak e ezzel az alkotással, mert filmnek nem film, igaz sorozatnak sem sorozat. TV-re és streamre készült, de annyira, hogy még csak a dokumentum film sem illik rá. Viszont nekem ez az a sorozat, mely végig kísérte és kísérni is fogja az életemet, legalább ennyiben hadd emlékezzem meg róla.

Ahogy ezt már korábban és a jövőben is még el fogom mondani, nem érne semmit ez az IMDB Top250-es felzárkózásom, ha kihagynám a jelenlegi filmet. Ez most itt az Arábiai Lawrence, nincs filmrajongó, aki ne hallott már volna erről a majdnem 4 órás eposzról. A rendező, David Lean neve jó omennek tekinthető, ha a korábbi filmjét, a Híd a Kwai-folyón-t veszem alapul, még akkor is, ha nem voltam minden tekintetben oda azért a filmért. Az epikussága és a megvalósítása lenyűgöző volt. Kíváncsi vagyok, sikerült e megismételnie.

Előre le kell szögeznem, hogy részben igen, sikerült megismételni, bár nem minden tekintetben. Az előzőleg említett filmnél csak úgy elrepültek az órák, itt azért jócskán éreztem, főleg a második felénél, hogy ez így már sok. A megvalósítás, a látvány világ itt ha lehet, még szenzációsabb, egyszerűen nehéz elhinni, hogy valamibe ennyit energiát és pénzt képesek befektetni. Ez ma már egy kicsit hiányzik a film művészetből. A tájak, a díszletek grandiózussága szemkápráztató.

Amiben még hasonló volt a két film, azok a karaktereik zavarba ejtően komplex felépítése. Nem is arról van szó, hogy túlságosan mélyen ki lennének fejtve a főbb szereplői, sokkal inkább arról, hogy nem lehet egy körmondattal körbe írni őket. Lawrence egy művelt angol tisztként van ábrázolva, aki beleszeret a sivatagba és a sivatag népébe. Nagyon gyorsan kialakul ki vele szemben (és önmagával kapcsolatban is) a túlságosan is ellentmondásos személyiség, a saját népe és az arab nép között őrlődő a békét, felszabadítás hozó és a véres pusztítási vágyai között szenvedő karakter. Egy percre sem lesz könnyen átlátható egyrétegű személy, igaz, nem is tudja szerintem a forgatókönyv megfelelően kibontani számunkra. Pedig volt rá bőven ideje.

Ez a kettősség a film felépítésére is igaz. A 3,5 óra két szakaszra van bontva, az első fele kalandfilmes, megismerjük a főbb karaktereket, a történetben fontos népeket és azok hitbeli és politikai felépítését, és ami a legfontosabb, az Arab-félsziget sivatagos tájait. Ez a fele az, ami nekem maradéktalanul tetszett. Egyszerűen imádtam a képeket, az operatőr remekül bánt a távolságokkal és a méretekkel. Igaz, végtelen nagy festővászna volt hozzá. Az ember az első pillanatra szerelmes lesz a homok fújta dűnékbe, a hatalmas sziklák között elterülő lenyűgöző síkságban.

Itt kezd el alakult ölteni a főszereplő messiás alakja, egy távoli idegen népből érkezvén a sivatag szabad emberei közé, ismerve azok szent szövegeit, megértve és osztva azok vágyait. Ez és a táj, nagyon erős áthallást képez nekem a Dűne regénnyel, talán pont ezért is tetszett jobban ez a fele a filmnek.

A másik fele sokkal jobban kiábrándítóbb. A messiás álmai beteljesüléséhez meghozott döntések súlya alatt összeroskadó embert látjuk, a szépséges táj felett eluralkodik a háború véres káosza, és a kalandot átveszi a politika mindent és mindenkit cserben hagyó ármánykodása. Sokkal kiábrándítóbb (bár ez a rész is megvan a Dűne könyv folytatásaiban, szóval ez is ismerős volt) és földhöz ragadtabb, igaz, itt már a főszereplő végleg elveszíti azt a vonzerejét, azt a keveset ami még az első felében megvolt.

Rendkívül érdekes volt látni, mennyire kiábrándult befejezést voltak bátrak keríteni ennek az eposznak, kár hogy ha már nem sikerült a karaktert annyira kibontani, nem foglalkoztak egy kicsit többet ezzel a politikai szállal. Határtalanul nagyszabású alkotás, ha valaki látja, egy életre emlékezni fog rá. Ellenben nagyon hosszú, zavarba ejtően homályos az erkölcsi mondanivalója és hozzáállása (a fő karakter személyisége, az erőszakolós jelenet, a vérszomjas mészárlás, a karakterek egymáshoz való viszonya, a politikai hova tartozások), bár talán ez add neki némi plusz réteget, egyediséget. Nem utolsó sorban beszéd témát és átgondolni valót a nézőnek. Nem egy egyszerű darab, de szerintem kihagyhatatlan.

Értékelem: 8

Műfaja: kaland, életrajzi, dráma

Túl sokat nem tudok mondani róla. Valódi eset alapján, egy náci háborús bűnös elfogásának története. Középszerűnek pont nem mondanám, mert a színészek és színészi játék jó, a technikai oldala korrekt (sőt, egy-két látványosabb megoldás még szemet is szúrhat), a párbeszédekben nincs okom belekötni, és a kimenekítés során felépített feszültség, működik.

De semmiben sem kiemelkedő. A párbeszédekre, főleg a két főszereplő közötti párbeszédekbe sokkal többet bele lehetett volna tenni, a feszültségnek az utolsó jeleneten kívül a többi szekcióba is működnie kellett volna, és hangulatban is bőven lehetett volna erősebb. Egyszeri nézésre jó volt, de sem a témájában, sem a stílusában, nem egy emlékezetes darab. Úgy látszik, ez a trend erősödik mostanában.

Értékelem: 6

Műfaja: életrajzi, dráma, történelmi

Szeretem a modern kori B filmeket. Ahogy a korábbi Project Power, úgy ez a mostani is, egy látványos, akciódús kikapcsolódás úgy, hogy a karakterek, a világ, a háttér történet érdekes és újszerű. Tény, hogy nem fektettek túl sok energiát a forgatókönyvre, nem egy részletes karakter vagy akár világ kibontás az amit kapunk, de látszik, hogy a készítők nem félvállról vették a munkát és nem egy sebtében összedobott csikarjunk ki némi pénzt a mozikból hozzáállással készült alkotás. Vagy legalábbis nem annak indult. Érződik, hogy a forgatókönyv mögött valahol kidolgozott ötletek vagy legalább ötlet kezdemények állnak. Lehetne probléma, hogy mindabból csak ennyit tudtak kihozni, de én most a kevésnek is tudok örülni.

A film világa egy több ezer évvel ezelőtti elf-ember-ork összecsapás utáni, modern kori világkép, ahol az elfek a világ gazdagabb, tipikusan a háttérben irányító rétege, az emberiség valahol középen, és az orkok, a Sötét Nagyúr háborújában betöltött szerepük miatt pedig a lenézett gettóba tengődő alja rétegben töltik be helyüket. Ebben a világban próbálja rendőr álmát betölteni egy ork, kit a fajtársai ezért kivetették maguk közül, miközben az emberek is lenézően állnak hozzá továbbra is. Aztán persze megérkezik a kötelező mágia és mágia használók, titkos társaságok, összeesküvések, és mi nézünk kapunk a történelem lecke helyet egy vegytiszta akció filmet némi buddy movies beütéssel. A fent felvázolt történelem és a jelenkor részleteit nem nagyon rágják a szánkban, egy egy párbeszéd során kapunk csak ebbe betekintést, illetve a karakterek egymáshoz való viszonya segít kicsit jobban megértetni a világ működését. A "történet"hez pont elég is.

Nagyon tetszett, hogy sok kis apróság vagy utalás volt elrejtve a háttérben. A zenék szövege, a háttérben látható falfirkák, graffitik, beszólások. Vagy csak egy sárkány a tipikus amerikai városkép felett, a Hold előtt elsuhanva. Ez mind mind hozzápakol a hangulathoz. A két főszereplő közötti kémia is elmegy, az elején kicsit döcög, cserébe legalább csak alig erőltetett. Will Smith lazasága, meg hogy a film végére már majdnem mozgásképtelen bucivá lesz összeverve, add egy kellemes humor faktort az egésznek. De nekem a túljátszott menő legények, a gonosz kis elfek is bejöttek. Egy másodpercre nem állnak le, nem hátrálnak, mennek előre mint a gépek és csépelnek, ütnek, vágnak. Néha egész ijesztőre vagy legalábbis kegyetlenre sikerültek.

Van egy csomó szál, amivel nem kezd semmit a film, ilyen a két nővér története, vagy a teljesen felesleges szövetségi mágia ügynökök, és végig, főleg a lezárás felé, van egy olyan érzése az embernek, hogy ez egy többrészes eposzból összevágott mini film csak, mert az egészre vagy nem volt pénz, vagy amihez csak egy kedvcsinálót akartak készíteni. Így egy kicsit lógva marad a levegőben, de a szórakoztató faktor szépen dolgozik, én végig tudtam élvezni.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, fantasztikum, thriller

Szülői látogatás egyik "előnye", hogy a 20 éves TV műsor ellenességemet mindig újra meg tudom alapozni. 20 éve nem hiányoznak a reklámok, agyatlan műsorok és azok a zseniális megoldások, amivel a műsoridő felesleges részein (a filmeken) lehet spórolni vagy legalábbis saját szájízlés szerint átalakítani. Ilyen volt, mikor 18-as karika mellett is képesek voltak a Hatodik Érzékből minden jelenetet kivágni, amelyben megjelennek a halottak szellemei, vagy mikor hajnali 1 órakor adott Rémálom az Elm utcában sokadig részében egész fejezeteket tüntettek el. Vagy mondjuk az, amit most az AMC-n láttam, hogy begyorsítják a film utolsó 15 percét 1,5-szeres sebességre, hogy beférjen a műsorsávban. Mert ugye a reklámokon, azokon nem lehet vágni, a filmet meg nyugodtan meg lehet gyalázni.

De a filmről is egy kicsit akkor már, a fenti élményt figyelmen kívül hagyva. Mert hogy ez nekem egy nagy nosztalgia vasút volt. Azt előre le kell szögeznem, hogy gyerekorom videókölcsönzős időszakából megmaradt nosztalgia nagyon nagyon sokat lendített az élményen. No nem azért, mert ne lenne még a mai napig végtelen szórakoztató, de a gagyi faktor azért ma már sokkal jobban szemet szúró, mint akkoriban, mikor egy sejtelmes pók árnyéktól vagy kikandikáló szőrös csáprágótól halálra tudtam ijedni. A karakterek, a szituációk, a pókok kommandósokat megszégyenítő taktikai érzéke, főleg az utolsó nagy csata jelenet, mint túlzó, erősen C-D-E filmes hatást keltenek.

Pont ezért is volt meglepő, hogy ennek ellenére, mennyire jól működött a főkarakter és az ő interakciója a külvilággal. Hogy milyen kreatív és aprólékos a kamera kezelés, mennyire jól megoldották a pókok lopakodását, milyen jó a feszültség keltő jelenetek időzítése. Kifejezetten élvezetes volt nézni, és nem csak azért, mert jókat röhögtem. Minden hibája vagy könnyedsége ellenére, remekül összerakott kis hülyeség ez. Apropó, ha már könnyedség.. a vicces és laza hangulat mellett, azért egy-két szereplővel igen csak kegyetlenül bánt a forgatókönyv.

Aztán mikor már kezdtem elengedni magam, betoppan John Goodman, és rápakol a WTF faktorra egy péklapáttal. Nem tudom mit fogyasztott a forgatás előtt/közben, de az látszik, hogy végtelenül jól érezte magát. És a film nézése közben, végső soron, én is.

Értékelem: 6

Műfaja: komédia, horror, thriller

Itt jön elő, mi a különbség a mozi és az otthoni filmélmény között (főleg, hogy ezt nem is otthon, hanem egy jóval kisebb képernyőn sikerült, kevésbé kényelmes körülmények között pótolnom).

2018-19-es évben két, témájában hasonló de megvalósításában messze különböző alkotás került elő, kettő, a világot és a zenét alapjaiban megrengető énekesről. A Bohemian Rhapsodyt láttam először, moziban, és zeneileg hozzám az jóval közelebb is áll. És bár az a film rám jobban hatással volt, azt el kell ismernem, hogy a Rocketman, sok szempontból jobb. A legfőbb erőssége, hogy bátran mer beszélni drog, alkohol és szexfüggősségről, homoszexualitásról, és ez az, ami nagyon hiányzott a másik alkotásból. De az a velőmig hatoló borzongás, az a katartikus élmény, amit az előbbi minden hibája ellenére is megadott nekem a nagyvászonról, azt, ez utóbbi alkotás, nyomokban sem tudta most hozni.

Pedig nem kétlem, hasonló körülmények között, ez is lehetett volna egy örök élmény. Így, "csak" kedveltem. Csodát igazából egyik forgatókönyvtől sem várhatunk, a szokásos felemelkedés-bukás-észhez térés történetről van szó mindkét film esetében. Amivel hatni akar, az az énekes vagy a zene iránti szeretet, a dallamokkal és képekkel keltett hangulat. Amíg a Bohém elsősorban Freddy energikus és hipnotikus jelenlétével és A Koncert epikus hangulatával ütötte át az erre fogékony néző ellenállását, addig a Rocketman sokkal inkább musicel-es taktikával támad. Rengetek táncos, elképzelt jelenet támogatja meg a zenéket, tömegekkel színekkel, minden pompával és páváskodással, ami az énekesre is oly jellemző volt, mindezt átitatva ténylegesen Elton John stílusával. Remek megoldás.

Ami itt személy szerint nekem kevésbé tetszett, az a zenék. Nem voltak rosszak, de kevés volt a kiugró, katartikus pillanat, még a fent említettek ellenére is. Ami nagyon jól állt neki és amiért oda-vissza voltam, az a színészi játék, legalábbis a főszereplő tekintetében (a többieknél azért már volt problémám). Teljes átlényegülés, Taron Egertont eddig is szerettem, de hogy ilyen szintű színész zseni, azt nem gondoltam volna. Nem viccelek, az ő szerepe minimum Oscar díjas, ha csak őt kéne pontoznom, menne a 9 pont. Az, hogy végig ő énekelt, pedig csak hab a tortán. És ami a legjobb része volt a filmnek, az maga a látvány és a vágás. Remek díszletek, még remekebb (főleg a stáblistát megnézve) ruha költemények. Dinamikus, színes, táncos jelenetek, eszméleten jó átmenetek, minden pillanata látványos, ott dübörög a zene a képkockákban. 

Értékelem: 7

Műfaja: életrajzi, dráma, zenés

Jó fajta klasszik B filmes alapokkal rendelkező akció film, mely sikeresen egyensúlyoz a hülyeség és a szórakoztató határvonalán. A szereplők túl vannak tolva, ahogy az akció jelenetek is. A történet pont annyira lyukas, mint amennyire értelmetlen, de ez a fajta "leszarom" hozzáállás, ténylegesen jól áll neki. Az első perctől kezdve pörög, a "drog" hatása add egy löket pluszt az amúgy nem túl kreatív összecsapás jeleneteknek. Igaz, maga a látvány világ is, a trükkök, effektek, végig látványosak és működnek.

Ami nagyon hiányzik, az a karakteres badass főszereplő(k) és a vége címszó előtti boss fight. Vagy legalább egy emlékezetes gonosz és annak emlékezetes kimúlása. Ezekre lehet látni a próbálkozást, de valahogy minden és mindenki jellegtelen, csak úgy lóg a levegőben. Valami kémia a vége felé Art és Robin karaktere között kezd kialakulni, és tök jó, hogy a vége is kitesz egy kis kitérőt Robin jövője felé, szóval rossz szájíz nem maradt bennem, csupán csak egy kis hiány.

Érződik, hogy se az író, se a két rendező nem rendelkezik még túl hosszú pályafutással, és nem is baj, hogy nem ezzel az alkotással akarnak kitűnni. Ez jó alapot letettek, egy laza mozidélutánnak ez így pont elment, úgymond értékeltem az erőfeszítést.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, krimi, scifi

Túl sok negatív kritikát és pontot kapott, alacsony költségvetésű, egyszerű scifi. Tény, a forgatókönyvből és a karakter kidolgozásból jócskán fel lett áldozva a technikai részek előnyére, melyek azonban egyáltalán nincsenek is kifejtve. Lassú, lényegében egy helyszínen játszódik, egy darab "akció" jelenettel, szóval elismerem, hogy sokan nem fogják szeretni (ahogy az látszódik is a pontokból). Engem viszont már a díszlettel megfogtak. A szerény költségvetés kevesebb CGI munkát engedett meg, így lényegében végig egy (ténylegesen felépített) díszletben járunk, mely kicsit jobban a realitás felé vitte el a hangulatot.

Mostanában láttam, a Smart Every Day tengeralattjárós részeit, és pont említve voltak ezek a széndioxit égető tartályok, de még ezen kívül is voltak olyan technika apróságok vagy éppen újdonságok, melyek érdekesek lehetnek, szóval jó lesz ezen részleteknek utána menni. A vége felé történtek vizuális megvalósításában nem vagyok teljesen biztos (hogy tényszerű volt-e), de majd kiderül. Láttam Scott Manley kitett mostanában videót a filmről, szóval megvan már az after programom is.

Én (főleg ez utóbb említett név olvastán) kicsit szárazabb technikai filmre számítottam, de szerencsére nem mentünk át Kerbal Space-be és nem minden a retrograde és prograderől szólt. Inkább csak használta a film a technikát, de nem magyarázta. És ez volt igaz a drámai részre is. Csak megmutatta, de nem magyarázta, egy kicsivel több, vagy a forgatókönyvben meglévő személyes drámák (pl az "öreg" parancsnok vívódása, vagy a biológus otthon hagyott élete) jobb kidolgozás igényelt volna, de egy egyszeri élménynek így is tökéletesen elment.

Értékelem: 6

Műfaja: dráma, scifi, thriller

1996-ban bomba robbant az Atlantai olimpián. Egy ott dolgozó biztonsági őrnek köszönhetően, aki felfedezte a gyanús táskát, a tömeget már épp elkezdték kivonni a rendezvényről, mikor felrobbant. A tragédiában még így is több mint 100an megsérültek, és ketten meg is haltak. A biztonsági őrt hősként ünnepelte az ország, mígnem ki nem jött egy cikk arról, hogy az FBI gyanúsítottként nyomoz utána. És ezután robbant a média bomba, pár napon belül, a korábbi hőst, közellenségként, alattomos gyilkosként kezdte el kezelni.

Az igaz történeten alapuló film, ha nem is a legjobb, de remek társadalom és média kritikaként is felfogható, bár bevallom, inkább nem olvastam utána a részleteknek, nem akartam tudni, mely tényeket ferdítette el az író. Végül is nem dokumentum filmről beszélünk, hanem mozifilmről. Ennek megfelelően, bőven túl van romantizálva (aztán láttam, hogy Clint Eastwood rendezte így már kicsit értem), teljesen jogosan az érzéseinkre akar hatni. És hat is. A forgatókönyv nem túl kiemelkedő, igazából sok újdonsággal nem szolgál, de simán elmegy. Ami igazán remek volt, az a színészi játék, az egyszerűen kifogásolhatatlan. Nem csak a főszereplő, de a főbb mellék szereplők is remekelnek a szerepükbe úgy, hogy igazi színpadias túljátszás, erőltetett drámai pillanatok, alig-alig vannak csak a filmben. Sam Rockwellt és Kathy Bateset amúgy is imádom képernyőn látni, de ezentúl Paul Walter Hauser nevére is jobban fel fogom kapni a fejem.

Értékelem: 7

Műfaja: életrajzi, krimi, dráma

Hát tavaly vegyes érzelmeim voltak, idén más a helyzet. Teljesen nyíltan és őszintén ki tudom jelenteni, hogy ez az átadó volt a valaha (általam) látottak legalja. Tavaly volt feszes a tempó, de még úgy is többet láttunk, mint idén.

Ha ennyire magasról tesznek erre az egészre, minek megrendezni? Csak égeti magát az egész filmszakma. Mindegy, arra rávettek legalább, hogy sokkal nagyobb figyelmet fordítsak az egyéb díjátadókra. Ha nem is végig izgulni fogom őket, de legalább nem csak az oscar litából fogok táplálkozni. Mert ez az egy értelme enne az egésznek meg volt, hogy láttam olyan filmeket (főleg dokumentum és kisfilmeket), melyeket amúgy lehet nem néztem volna meg.

Idén legalább nem unalmas volt, hanem felháborító. Ez is valami. Szerencsére FreddyD blogja http://blogolkodom.blog.hu/ és a kommentező kis csapat idén is elszórakoztatott, de idén nem csak lehet, hanem egészen biztos, hogy csak ezért fennmaradni, kár volt..

Idén megvariálták a sorrendet (mekkora innováció!!! whooo), illetve a vírus miatt egy kisebb, de hangulatos váróteremben, tized annyi vendéggel volt megtartva, mint korábban. Ráadásul a jelöltek nagy része és egy díjátadó, a saját országában maradt, és online csatlakozott be az eseményre.

Így utólag már nem érdekel, de megint kiakadtam rajta, hogy nem amerikaiként ezt a műsort nem tudom élőben nézni (pedig milyen jó kis figyelmeztető jel volt), csak trükközve. Vagy TV előfizetéssel a Moziverzumon, kínosan gagyi alászinkronizálással, még kínosabb (tisztelet a kivételnek és Szöllöskei Gábornak) vendégekkel. Bár, egy idő után, még ez is szórakoztatóbbnak bizonyult, mint az eredeti műsor.

Na de akkor a kiosztott díjakról:

A jelmagyarázatom alul is megtalálható: szE = szerintem nyerni fog (a tippem), * = akit én szeretnék nyerni látni (ahogy azt a tippeldében az átadó előtt jelöltem).

kiemelt = aki nyerte a díjat