Egy a tucatból

Cowboy Bebop: Tengoku no tobira

2021. november 23. 20:51 - Kergeboci

Cowboy Bebop

Mivel a (bevallottan is B filmes) új sorozat előtt, és még a régi sorozat (itt egy igazán remek ajánló róla) újrázásának a végénél tartok, gondoltam beiktatom ezt a filmet is. Egyszer már ezt is láttam, de semmi nem maradt meg, kíváncsi voltam, hogy miért.

Aki nem ismerné az eredeti animét, annak annyit tudok mondani, hogy a zene (elsősorban a blues és jazz, de van itt pop és heavy metal) keltette hangulatok köré szőtt, noiros és kicsit absztrakt, de elégé melankolikus stílus tánc, mely során a scifi és a western, a nyugat és a kelet motívumai által átfont élményről van szó. Nincsenek világmegváltó gondolatai, de a képi világ és a már említett hangulat, a magasságokba emelik a sorozatot. Nem hibátlan, ohh nagyon nagyon nem, de annyira egyedi és annyira szerzői, hogy nézeti magát.

És ez bizony, igaz erre a filmre is. A hangulat megvan, nem a filmnoir-os, de az erősen melankolikus, depresszív íve remekül áll az amúgy rettentően lassú történet vezetésnek. A 2 óra messze nem indokolt, de be kell vallanom, az egyszerű utca kép látványa, a remek mozgás animációk és a már többször is említett hangulat, engem simán le tudtak kötni.

A történet azonban sajnos nem több, mint amit a sorozat közepes részeiben 15 perc alatt lezavarnak. A komolyabb téttel rendelkező történetek közé tartozik, de messze nem túl emlékezetes. Ami meglepett az a gyilkosságok elég direkt bemutatása, ennyire kegyetlen talán a sorozat nem volt. A vége kicsit összecsapott és hirtelen, valahogy nem akar nyomot hagyni az emberben. Jó volt, simán megéri újra és újra nézni, de messze később, már semmire sem fogok belőle emlékezni.

Értékelem: 7

Cowboy Bebop: The Movie (2001) on IMDb

Műfaja: animáció, akció, krimi

Szólj hozzá!

Breaking the Waves

2021. november 21. 19:22 - Kergeboci

Hullámtörés

Nem vagyok Lars von Trier rajongó. Az Európával még elvoltam, a Dogma-val nagyon megszenvedtem, az Antikrisztus és A nimfómániást nem tudom a perverzión kívül mással magyarázni, így nem voltak elvárásaim. De azt is sikerült alul múlni.

Én a rendező filmjeit meghagyom a filmszakosoknak, elemezzék csak nyugodtan, és merüljenek el a megvalósítás sajátos mivoltjában. Nekem nem jön át semmi, bár látom, miről akarhat esetleg szólni. Vontatott, unalmas, felszínes és beteg. Hiteltelen, a vallásos keresztre feszítést/dugást meg rakja oda, ahova akarja, nekem ez semmit nem adott hozzá a filmélményhez. Azt reméltem legalább egy dolgot találok, amibe kapaszkodni tudok, vagy legalább a szerzői jegyek le fognak tudni kötni, de nem. Szenvedés pornó ez számomra, nem több.

szerk.: lehet kicsit túl szigorú voltam, de felhúzott a film. A fényképezés, főleg hogy adott eme kies isten háta mögötti vidék, jó keretet ad a történethez. A zenéket szerettem, és a színészek, annak ellenére, hogy a karaktereik nagyon kisarkítottak voltak, minden bele adtak. Ennyit minden képen meg kell adnom a filmnek.

Értékelem: 2

Breaking the Waves (1996) on IMDb

Műfaja: dráma

Szólj hozzá!

Enemy

2021. november 05. 10:06 - Kergeboci

Ellenség

Denis Villeneuve lázban égve, nézzünk egy kicsit még mélyebbre a munkásságában. Azt tudom, hogy ez volt az utolsó független filmje, ahol korlátok nélkül kiélhette művészi hajlamait (nem mintha úgy látnám, hogy a korlátok nagyon visszafognák). Olvastam, hogy nem lesz egy könnyen emészthető mű, szóval kíváncsian várom.

Ööööö.. én most mit is láttam?

Ok, üssük le, mi az amit tudok. Lassan, nagyon nagyon nagyon lassan építkező, kicsavart szögekből való látképekkel, atmoszférikus zenével és durván visszafogott színészi játékkal operáló, sejtelmes alkotás, melyből süt, hogy minden szónak és képnek jelentése van. Amit, te mint néző, biztos hogy nem fogsz tudni egymagad összerakni (vagy ha igen, akkor nagyon egy húron pendültök az író/rendezővel).

A történet sejtésem szerint egy tudathasadás köré szült agymenés, aminek a mélyén biztosan rejtőznek többlet gondolat(pók)ok, aminek része a házasság és megcsalás kettőssége. És még biztos egy csomó más is. Szóval újra végig pörgettem a fontosabb részeket és neki ültem egy magyarázó videónak.

Mint kiderült, némileg tényleg több, de annyival nem, hogy az első benyomásom változzon a filmmel kapcsolatban. Anélkül hogy hatalmasakat spoilereznék, érdemes figyelni és megjegyezni a végére is a kezdő mondatokat, mind az anya üzenetrögzítője, mind a tanár okító szavai az irányításról, elnyomásról, diktatúráról. A cím sem véletlen, a tudathasadással nem jártam messze, de amellett/mögött/helyett inkább mást emelnék most már én is ki. A címkék (tag-ek) lent, adnak egy kis támpontot, ha szükséges. A pók még emellett is nehezen lesz beleegyeztető a történetbe, egy lehetséges megoldást az alábbi videó talán adhat annak, aki nyom nélkül maradt: Stuckmann - Enemy explained

Nekem a fenti értelmezéssel sem lett sokkal több a történet, vagy élvezetesebb a film nyújtotta élmény (akár utólag is, mert van ilyen is). Talán egy rendes második nézésre ez megváltozik, de erre pár évig biztos, hogy nem fog sor kerülni.

Értékelem: 7

Enemy (2013) on IMDb

Műfaja: dráma, misztikum, thriller

Szólj hozzá!

Wall-E

2021. november 01. 14:30 - Kergeboci

Wall-E

IMDb Top 250 - 64.

Harmincnyolcadik sugárút:

61. Pókember - Irány a Pókverzum (2018)          korábban: 8
62. Ragyogás (1980)                                              korábban: 7
63. A dicsőség ösvényei (1957)
64. WALL·E (2008)                                              korábban: 7/kiválasztott
65. Alkony sugárút (1950)                                   kiválasztott

Bár nehéz volt lemondani A dicsőség ösvényeiről, mert egy ilyen korai Kubric filmre, azért lehet kíváncsibbnak kéne lennem, de most már Billy Wildernek is helyet kell adnom A nagy karnevál-on kívül is. De előtte egy mese, ha már belejöttem a természet és ember harmóniájába. Kíváncsi lettem, miért adtam rá csak 7 pontot anno?

A mondanivaló, ahogy említettem, a környezet védelem, a természettel való együtt élés. Erre emlékeztem, és arra is, hogy megható mese, ami a közepétől számomra érdektelenné vált. Nos, ez némileg most árnyalódott bennem. Tény, hogy a kedvenc részeim mind a Földön játszanak, ahol Wall-E magányos vagy éppen EVE után vágyakozó perceit nézhetjük.

De ez nem azt jelenti, hogy az emberi luxushajón történő események kevésbé lennének fontosak. Sőt. Imádtam ahogy Wall-E becsöppenve ebbe a korlátok közé szorított világba, teljesen felborítja a kialakult rendet. A robotok fellázadnak, az emberek felébrednek 700 éve tartó szüntelen "álmuk"ból. Ahogy kinyitják a szemüket életükben először és ráébrednek a környezetükre, és végre képernyő nélkül néznek egymás arcába, add némi morbid humort a történethez. Tény, ez a része talán a gyerekesebb és szájbarágósabb, de most úgy éreztem, simán helye van.

Végtelenül kedves és rettentően megható kis tanmese arról, hogy mennyire nem foglalkozunk sem egymással, sem a környezetünkkel. Már már annyira fellelkesedtem, hogy elindultam volna egy kis sétára a parkban.. aztán kinéztem, hideg van, így inkább visszaültem a TV elé. Igen, realista vagy cinikus, a lényeg, hogy azért ez a mese most kicsikét megmelengette a szívemet.

Értékelem: 8

WALL·E (2008) on IMDb

Műfaja: animációs, kaland, családfilm

Szólj hozzá!

IMDb Top 250 - második év

2021. október 31. 18:41 - Kergeboci

A második év

2 év és 7 napja kezdtem el ezt a felzárkózást, köszönhetően a Nyilvános vetítés podcastnek. Sokkal sokkal lassabban haladok, mint az terveztem, de ezt már az előző évben is kifejtettem.

A következő a 38. csoportköröm lesz, ami azt jelenti hogy csak 16 kör ment le 372 nap alatt. Ez 6 körrel kevesebb mint az első év. Most jön a 61-től 65-ig szakasz, szóval már lassan a célvonalban vagyok, igaz, elkezdtem közbe egy másik bepótlást, a watchlist lefogyasztását is.

Úgy érzem, elég vegyes kört zártam. Voltak kifejezett csalódások, volt egy film, amit abba is kellett hagynom, mert értékelhetetlen volt számomra, de voltak olyan pótlások is, melyeket nagyon gyorsan a szívembe tudtam zárni.

Tehát 24 filmet (12-vel kevesebbet mint tavaly) néztem meg a listáról. Az átlag ebben az évben 7,4, mely úgy látszik az én átlagos filmértékelésem, mert tavaly is majdnem ennyi volt. Talán, kicsit túlságosan is szőrös szívű lettem ezzel a szakasszal, de mondjuk az elvárások is nagyobbak voltak. Ellenben, került olyan a listámra, melyet meg nem néztem volna korábban, de az előző tapasztalatoknak hála, bátran vetettem bele magam. És nagyon erős élménnyel gazdagodtam, mint az arab, mint a török, mind az indiai filmek terén. De volt nagyon kellemes élményem nyugati és keleti filmek/rajzfilmekkel is. Szóval ismételten csak pozitívan tudok hozzá állni, és nagyon örülök, hogy neki kezdtem.

A következő csoportkörökkel közeledek oda, ahol már az általam már korábban látott filmek lesznek többségben, de pont a következőnél jön egy olyan mese, melyet újra ismételni akarok. Szóval nem lesz unalmas ezek után sem. Jöhet a következő lezáró szakasz!

Értékelem: Mentett (backup) IMDb Top 250 listám

IMDb Top 250 (frissül)

Műfaja: imdb, top, 250, top250

Szólj hozzá!

Mononoke-hime

2021. október 31. 17:51 - Kergeboci

A vadon hercegnője

IMDb Top 250 - 67.

A lista harminchetedikje:

66. Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (1964)                                                                 korábban: 7
67. A vadon hercegnője (1997)                        kiválasztott
68. Oldboy (2003)                                               korábban: 7
69. A vád tanúja (1957)
70. A sötét lovag: Felemelkedés (2012)             korábban: 6

Természetesen ez az anime is rég óta a célkeresztben van, ahogy a Szentjánosbogarak sírja is. Tehát jó lehetőség a pótlásra. Billy Wilder pedig annyiszor csúszik le a kiválasztott helyről, hogy az imdb pótlás sorozatom után lehet, hogy rendező tematikus listával, és az ő nevével kellene majd folytatnom. De addig is, Hayao Miyazaki.

Bár a Totoro képével kezdődik, és a rendezője is ugyan az, sokkal inkább a felnőtteknek szól, sem mint a gyerekeknek. A képi világ, ismételten gyönyörű, élénk színek (zöld és piros dominál), dinamikus mozgás. Konkrétan mikor a levelek és a gallyak hullanak az égből, vagy mikor a féreg démon megjelenik, az olyan hihetetlen látvány világ, hogy azonnal el kezdtem sajnálni szegény rajzolókat, akiknek ezt így össze kellett hozniuk. És, hogy miért mondtam, hogy nem gyerekeknek? Nos, a film tele van vérrel, oszló tetemekkel, levágott fejekkel, végtagokkal. Nem éppen gyerek barát.

A mondanivaló már sokkal univerzálisabb. A természettel való együtt élésről, a harmónia megtalálásáról szól. Szájbarágósnak tűnik, és talán néha az, de mindezt elég sajátos stílusban teszi. A képernyőn, ugyanis nincsenek jó és rossz karakterek. Mindenki komplex, a saját értékrendjét hordozza, amiért képes hatalmas áldozatokat hozni. A "gonosz" emberi vezetők védelmezik a gyengéket, betegeket, erőt és bizonyos szinten hatalmat adnak a máshol rabszolga sorsban vagy háttérben szorított nőknek (és igen, ez még jóval a metoo kampány előtt), amíg a "jó" oldalt képviselő természet istenek, készek mindent és mindenkit feláldozni és leölni azért, hogy az embereket eltakarítsák az útból.

A főszereplő is a két világ közt ragadt figura. Tiszteli és szereti a természetet, de nem dobja el az emberi oldalát sem. Segíti mindkét oldalt, ezzel talán nagyobb galibát is okozva, mintha amúgy oldalt választott volna. De ez a kettőssége nagyon is tetszett a filmnek. Az már kevésbé, hogy a végén az egész, mintha meg sem történt volna. A mondanivaló ugyan az marad mind az elején (élj békében a természettel), és jó, a "gonosz" néni, inkább kis falút akar kiépíteni, nem vasbányát, de úgyis tudjuk, hogy az utódjai hova viszik tovább.

Szóval ez kicsit a levegőbe lóg, de valahogy a film közben sem tudott megfogni egyik oldal sem. Talán a vasmunkás női brigádja maradt meg kedvencemnek, de azon kívül, valószínűleg csak úgy fog megmaradni a történet, mint egy komolyabb természetvédelemért felszólaló szép mese, semmi több.

Értékelem: 7

Princess Mononoke (1997) on IMDb

Műfaja: animáció, akció, kaland

Szólj hozzá!

Dune: Part One

2021. október 22. 12:53 - Kergeboci

Dűne

Előre leszögezem, én az alap könyveket és a folytatásokat legalább 5-6szor olvastam. Azóta az előzményeket is. Így számomra a Dűne tényleg egy komplex világ, intrikákkal, misztikummal átszőtt, társadalom és vallás átalakulás történet, és lehet, nálam kicsit egymásba is mosódik, a később és előbb történtek kihatnak arra a képre, amit az első két könyv felvázolt és a film nyújtani akar. És mivel ez a világ ennyire velem van, lehet átsiklottam azon, hogy a film ebből mit és milyen szinten tudott átadni annak, aki még nem ismeri ezt az univerzumot.

A filmet megnéztem 2D eredeti hang és IMAX 3D szinkronos verzióba is. Elsősorban azért, mert a rendező szerint az IMAX verzió az igazi, én viszont nem voltam hajlandó 3D verzióval kezdeni. (Amúgy szerintem a 3D pont annyit, ha nem többet, elvett a filmből, mint amit az IMAX vászon hozzá adott. Nekem ez a szürke/fakó, sötét vászon, elmosódott háttérből kiemelkedő előtér, ez nekem nem tetszős továbbra sem.) De amúgy is jól jött a két verzió, mert így közben tudott a moziélmény kicsit ülepedni, és második megnézésre kicsit jobban tudtam nem(csak) fanboy szemmel is figyelni az alkotást.

Amit én személy szerint kaptam, az lenyűgöző. Igen, hiányoznak a mellék karakterek kibontása, a ki az áruló szál körüli érzelmi hullámvasút, és úgy igazából a mély, érzelmi szállak, melyek révén az egyszeri néző azonosulni tud ezzel a világgal és lakóival. Keveset vagy éppen semmit sem látunk a városból és lakóiból, a Harkonnenekből, a politikai intrikákból és Paul őrlődéséből. Ezekből bizonyos elemek be fognak kerülni a második rész által, abban biztos vagyok, a többi meg fájó pont marad.

Nem lett belőle egy technokrata scifi alapmű, nem lettek elgondolkodtató mélységei mint a 2001 Űrodesszeiának (vagy a rendezőnél maradva, az Érkezésnek). Amit viszont ezen felül kaptam, az a hangulat, a monumentális, az egyszerű embert maga alá gyűrű méretek, a színes és változatos világok és lakói, az aprólékos megjelenítés. Szájtátva bámultam a vásznat több mint két órán keresztül.

A film eleje, ahogy Rabban kilép a harvesterek közé, a hatalmas szállító hajók látványa, azonnal berántottak, és bent is tartottak végig. Az ornitropperek aprólékossága, a muad-dib izzadságcseppjének összegyűjtése, a sardaukarok kitalált nyelve és úgymond vallásos és véres rajongása a halál felé (mindegy technokrata viking nemzet), a fedaykin-ek megjelenése a víziókban, bakker, órákig tudnám sorolni. Vagy az első jelenet a Hang-al. Nem viccelek, a teljes nézőtérbe megfagyott a levegő, és megállt a popcorn zacskó zörgés.

A rész vége felé pedig felsejlik az, ami a könyvekből először engem megragadott. Ez a sajátos sivatagi kultúra és a messiás szál, világokat felégető fenyegetése. Ebből, és a hasonló belső vívódásból sokkal többet elbírt volna a film, mert Jessicán (és meglepő módon Duncan-on) kívül, a többiekét csak sejteni tudjuk.

Apropó, Jessica. A színészek, a legutolsó apró mellékszereplőig, TÖKÉLETESEK! Néha nem könyv hű és még többször alig-alig kapnak szerepet, de minden apró rezdülés, viselkedés forma ehhez a világhoz tartozik. A színészi játékot mindenkinél csak dicsérni tudom, és itt duzzogok, hogy még több Chanit, még több Stilgart, még több Harkonnent akarok látni! Alig várom a következő részt!

Aki a teljes Dűne élményt akarja kapni, az üljön le az alap könyvek elé. A témájához képest nem hosszúak, mégis összetettek, olyan jó stílusban megírva, hogy ténylegesen olvastatja magát. Aztán csapja hozzá ezt a filmet (esetleg a Lynch félével együtt), fogyassza el még a Messiása és Gyermekei folytatásokat (hogy a társadalom szociológia és politikai szálai a világnak még jobban ki legyenek fejtve), és megkapja. /ez így már nem a film véleményem, csak egy Dűne univerzum ajánlás/

és aki tudni akarja, miért is ütött nálam ekkorát a film (mert a fentiekből nem biztos, hogy lejön), annak ajánlom az alábbi videót is: RETROSHOCK - DŰNE | ÚTIKALAUZ | Kritika & Bemutató

Értékelem: 8

Dune (2021) on IMDb

Műfaja: akció, kaland, dráma

Szólj hozzá!

Delicatessen

2021. október 18. 11:26 - Kergeboci

Ezt a filmet sem tudom, hogy került fel a Watchlistemre. De francia vígjátékként, ezt sem néztem meg volna, csak úgy első felindulásból. Az, hogy valamilyen szinten hozzá köthető a Zöld Hentesekhez, az meg pusztán a random.org szeszélye, eskü nem így terveztem.

Az még számomra is kérdés, hogy a francia vagy a dán humorral állok-e rosszabbul, de biztos, hogy az előbbi filmekkel azért jóval szerencsésebb vagyok. Ez pedig egy abszurd francia fekete humor a javából. Bár a témája és bizonyos jelenetei erősen Terry Gilliam munkásságát idézi fel számomra (angol létére), annál sajnos azért jóval profánabb filmről van itt szó.

Az apokalipszis után járunk egy, a romok között egyedül állva maradt lépcsőház furcsa lakói között, akik már izgatottan várják az újabb feléjük tévedő gyanútlan idegent. Várják, hiszen az előzőt már egy hete felfalták. Vezetőjük a harsány stílusú hentes, meg is kapja az új árút, akit azért a szeletelés előtt, még befognak némi házimunkára.

A humor, ahogy fentebb is írtam, fekete. Van benne némi fizikai humor, de minden más inkább a halál és a bekövetkezett katasztrófa köré, az együttélésre kénytelen különböző degeneráltak közötti interakcióra szorítkozik. A stílus francia, sok a sületlenség, a kicsit erőltetett, túlszínészkedett előadás. De ez a két elem, a köré kerített dinamikus kamerakezeléssel, bőven le tudott kötni.

Akit bírja az ilyent, és éppen egy "mi a fenét nézek" élményre vágyik, annak esetleg még ajánlani is tudom. Csak úgy "kedvcsinálónak": a film látszólagos fontos eleme a zene és az ütem. Ez konkrétan úgy van ábrázolva, hogy a párocska egy rozoga ágyon dug, és erre az ütemre, mint egy metronóm, kezd el működni, ráhangolódni az egész ház (erre az ütemre festenek, portalanítanak, hegedülnek, biciklit pumpálnak, stb.). És hogy miért létezik ez a jelenet? Mert miért ne? Nagyjából a film egésze is ilyen. Az egész olyan mint egy szürreális álom, mondanivaló és funkció nélküli.

Egynek nekem elment, főleg mert a maga perverz módján még kreatív is, de még egyszer le nem ülnék elé, az is biztos. És azt is kétlem, erre jövőre még emlékezni fogok.

Értékelem: 6

Delicatessen (1991) on IMDb

Műfaja: komédia, krimi

Szólj hozzá!

Shattered Glass

2021. október 16. 20:22 - Kergeboci

A hazugsággyáros

Watchlistes ledolgozásom következő állomására, nem is emlékszem, hogy honnan jött. Talán valamelyik általam nézet youtuber alul értékelt filmekről vagy színészekről készült videójában akadtam rá. És magamtól eszembe nem jutott volna megnézni.

Pedig nekem sok bajom nincs Hayden Christensennel. Jó színésznek tartom, aki máig nyűgi annak terhét, hogy George Lucas ennyire félre rendezte leghíresebb karakterét, beskatulyázva őt az örökön nyávogó sírós szemű karakterré. Erre, milyen szerepet választ megint magának? Egy örökön nyávogó, sírós szemű, nyálkás karaktert. Igen, a szerepválasztásban ténylegesen pocsék szegény srác.

A film maga érdekes. Egy megbecsült és szeretet fiatal újság író története, akiről kiderült, hogy cikkjeinek a fele teljesen, vagy részben kitalált, hamis történet. Megtörtént esemény, melyet annyira elképzelni a mai, a címeket elolvasó, majd mindent tényként kezelő internetes nagy tudásúak korában, nem is olyan nehéz elhinni.

A színészi játék teljesen rendben van, a történet még talán izgalmasnak vagy érdekfeszítőnek is mondható. A probléma, az a karakterrel van. A főszereplő az első másodpercektől kezdve számomra teljesen unszimpatikus volt. A legelső történet meséléséről, az előadás stílusáról, már sütött, hogy egy figyelmet igénylő hisztis kisgyerek, aki az első sértésre zokogva a lányok szoknyája alá bújik.. szó, szerint. A nagy sokknak szánt jelenetek is csak egy "megmondtam" érzést váltottak ki belőlem, és a sok nyávogás között, már már a beletekerés ősi művészetét fontolgattam. 

Tudom, hogy direkt ilyen, de ettől függetlenül rendkívül idegesítő volt. Sokkal szívesebben néztem volna az internetes újságíró csapat, akik olyan hirtelen tűntek el a történetből, hogy egészen ezen sorok írásáig fel sem fogtam, hogy ők is szerepeltek valahol a film közepe tájékán. Megbánni nem bántam meg, de újra nézni vagy ajánlani, nem fogom.

Értékelem: 6

Shattered Glass (2003) on IMDb

Műfaja: dráma, történelmi (szerintem inkább életrajzi.. de mindegy, imdb jobban tudja)

Szólj hozzá!

Adams aebler

2021. október 15. 19:29 - Kergeboci

Ádám almái

Elkezdtem egy új felzárkózást. Annak ellenére, hogy 9 nap múlva lesz 2. éve annak, hogy neki álltam az IMDB top250-es felzárkózásomnak, és még azt sem fejeztem be. De azt kezdtem el észrevenni, hogy a sok top film között, egyre rosszabbul estek a nagy ritkán beesett random filmek. Így hát kicsit jobban vegyítenem kell a dolgokat.

Nem mentem nagyon messze. Szintén az IMDB-t vettem alapul, csak nem a top listát, hanem a saját Watchlist-emet. Az évek során megannyi hordalék rakódott itt fel, és egyszerűen magamtól nincs hangulatom ezeket elővenni. Általában nem is túl jó filmek, csak valahol, valami felkeltette rá a figyelmemet. A legtöbbnél már nem is emlékszem már, hogy mi vagy ki. Van belőle vagy 80, úgyhogy listába raktam és mehet a random.org.

Ádám Almái. Emlékszem a címre, és kivételesen arra is hogy ki ajánlotta. De fontosabb az, hogy miért nem néztem meg. 2017-ben ugyanis sort kerítettem Anders Thomas Jensen egy másik filmjére, melynek főszereplője szintén Mads Mikkelsen. Ez volt a Zöld hentesek. Annyira mély és kellemetlen nyomott hagyott bennem az a film, hogy legszívesebben már láthatatlanban töröltem volna ezt is a listámról. Jó hogy nem tettem meg.

Pedig ennek a filmnek is az eleje elég döcögősen indult be. Ez a fanyar dán abszurd humor, nem igazán az én világom. De úgy a közepe táján, sikerült átvennem a ritmust, és beleilleszkednem ebbe a világba. Mondjuk sokat segített, hogy a párbeszédek erősen vissza vannak szorítva. Kevés van belőle, és nem tart sokáig, nem mászik az ember idegeire. A főbb szereplők inkább az arcukkal és a szemükkel játszanak, ami még jól is áll ezeknek a "mi a fasz is történt most" jelenetnek, ami ezt a filmet lényegében felépíti.

Sok mindent szerintem nem is kell a történetről írnom. Van egy náci, börtönből frissen szabadult "közmunkás" és a neki szállást és munkát adó, a valóság problémáival szembenézni képtelen pap. Na meg még pár idióta körülöttük. Furcsa módon nem a pap próbálja meg jó útra téríteni a volt bűnözőt, hanem fordítva, ő próbálja meg észhez téríteni a papot, szembe fordítva őt az élet igazságtalanságával. Aztán persze jellemfejlődés, némi biblia csapás, és a happy end. A központi téma Jób könyve, így aki azt ismeri, annak a pár darab hirtelen jeleneten kívül, túl sok meglepőt nem fog hozni a film.

A színészek itt kifejezetten jól működnek, a humorra és hangulatra tényleg rá lehet hangolódni, a bibliai körítés pedig add némi sejtelmes kis feszültséget. Jó volt, kár lett volna kihagyni.

Értékelem: 7

Adam's Apples (2005) on IMDb

Műfaja: vígjáték, krimi, dráma

Szólj hozzá!

Malignant

2021. szeptember 29. 11:01 - Kergeboci

Eleven kór

Annyira jó érzés volt újra mozivászon elé ülni. Tele voltam optimizmussal, lelkesedéssel. Aztán jött az elmaradhatatlan 15 perc reklám blokk majd aztán a kormánypropaganda, amit úgy látszik mégis csak beengedtek a mozikba... Nagyszerű..

Na, ebben a hangulatomban kezdődött el a film, melyről ugyan hallottam már, hogy trash, de úgy lett beharangozva, hogy rendkívül szórakoztató darab.

Hát, az 2 perc alapján már már ott voltam, hogy akkor köszöntem, nekem ez így ennyi volt.

De mivel barátokkal ültem be, és őket érdekelte, gondoltam ezt már csak végig szenvedem. Végül is kollégiumban én szerettem ezeket a direkt kazettára készült olcsó kis gagyikat, biztos jól elleszek ezzel is. Nos, ez még talán így is lett volna, ha az egészet összerakják 70 percbe. Mert a film legnagyobb hibája nem az hogy egy buta hentelős hülyeség, hanem az, hogy a játékideje 111 perc.

Azt, hogy nincsen egy épkézláb párbeszéd, egy hihető karakter, vagy egy jól felépített történet, azt megbocsátom. De hogy a szórakoztató faktorra nekem ott kell ülnöm, és hosszú negyed órákat várnom arra, hogy történjen valami érdekes.. azt nem. Lehet hogy ezért, lehet hogy nem, de a vége felé bekövetkező elborult mészárlás, melynek oly végtelenül szórakoztatónak kellett volna lennie, simán csak gagyinak és kínosnak tetszett.

Az a pár feszült jelenet, röhejes akció, a rengetek utalás a klasszikusokra (pl a giallo stílus erőteljesen jelen van) valamennyire elvitte a filmet, így kifejezetten bántónak nem mondanám, sokkal inkább unalmasnak.

Értékelem: 4

Malignant (2021) on IMDb

Műfaja: krimi, horror, misztikum

Szólj hozzá!

Once Upon a Time in America

2021. szeptember 26. 20:26 - Kergeboci

Volt egyszer egy Amerika

IMDb Top 250 - 71.

Volt egyszer egy Harminchatodik:

71. Volt egyszer egy Amerika (1984)                               kiválasztott
72. Alien 2. - A bolygó neve: Halál (1986)                           korábban: 9
73. Élősködők (2019)                                                           korábban: 8
74. Amerikai szépség (1999)                                               korábban: 7
75. Coco (2017)                                                                   korábban: 9

Egy igen kellemes kör, melyből mindent ami érdekel már láttam. Egy film van csak, melyre magamtól úgy érzem, nem szakítottam volna időt. Tudom hogy 4 órás és hogy Sergio Leone film, így sejtem, hogy nekem, ma már vontatott fog lenni. De hát, ezért van ez a felzárkózás, hogy pótoljam a nagy hiányosságaimat.

Nos, ez a film, nem hiányosság. Egy másodperc nem rémlett belőle, addig amíg le nem ültem elé. De már a legelső jelenetnél éreztem, hogy ez nagyon is ismerős. De annyira ismerős, hogy jó előre tudtam mi fog következni. No nem (csak) azért, mert már annyi filmet láttam, hogy már kevés dolgon tudok meglepődni, sokkal inkább azért, mert én ezt kollégiumban egy filmklub alkalmával már láttam. Láttam, majd elfelejtettem.

Nehéz így igazán önmagában értékelni egy ekkora filmet, mikor az neked személy szerint, nem hordozz semmi maradandót. De nem is áll szándékomban, ez csupán csak egy filmnapló, nem egy elemzés.

Igazán sok rosszat nem is tudok elmondani a Volt egyszer egy Amerikáról. A film, ahogy vártam, lassú és vontatott. Ez azonban sokszor az előnyére vált. Szemben Martin Scorsese genszter filmes stílusával, ez a lassúbb, melankolikusabb megközelítés szerintem sokkal hatásosabb. A karakterek kevésbé harsányak és kaotikusak, a párbeszédek megfontoltabbak, sokszor csak egy pillantás egy hallgatás többet mesél, mint az előbb említett rendező szövegkönyvének oda-vissza riposztjai.

A történet egyfajta rejtély köré épített visszaemlékezés maraton arról, hogy lett egy tucat utcakölyökből sikeres gengszter, és hogy ez az életpálya végül milyen végzetbe futott. Szerepet kap a barátság és szerelem, nem túl romantikus hanem inkább realistább megközelítésben. Nincsenek a filmben jó emberek, mindenki defektes, mindenki a maga módján ösztön lény. Így hát igazán szimpatizálni sem lehet senkivel.  Meg kell hagyni azonban, hogy a hangulata (a már említett melankólia) jól áll neki, a zene Leone-hoz méltóan ikonikus, a maszk munka remek, és úgy egészében a színészi játékkal is elvoltam.

A díszletek látványosak, a rendezés aprólékos, a jelenetek elég merészek és bátrak, ma már ilyen film nem készülne el sosem. A történet, hát, nekem nem túl maradandó. A film hossza szerintem kicsit sem indokolt, bár a lassú tempónak hála, így is voltak benne olyan részek, melyek homályba maradtak (volna, ha nem a rendezői változatot nézem meg).

Értékelem: 7

Once Upon a Time in America (1984) on IMDb

Műfaja: krimi, dráma

Szólj hozzá!

Kimi no na wa.

2021. szeptember 24. 20:39 - Kergeboci

A neved

IMDb Top 250 - 76.

Harmincötödik (remélem nem számoltam el valahol menet közben):

76. A neved (2016)                                       kiválasztott
77. A rettenthetetlen (1995)                           korábban: 6
78. A tengeralattjáró (1981)                           korábban: 7
79. 3 félnótás (2009)
80. Mint a csillagok a földön (2007)

Nocsak, kettő Aamir Khan film is van a listán. Mivel a Dangal nem is oly régen volt tőle, így inkább egy animét választok. Nem csak azért, mert Kocka Disputa ezt is ajánlotta, hanem mert régen szerettem az érzelmes és elgondolkodtató animékat (nem az echis hülyéskedéseket), és ez itt most jónak ígérkezik.

A vártnak megfelelően, a kezdés valami szemkápráztató volt. A rajzolási stílus remek, nagyon dinamikus és rendkívül színes. Konkrétan öröm a szemnek. A zene modernebb, japános, a látványvilághoz jól illeszkedik. Aztán jön a történet. Egy első látásra elégé sablonos, testcserés történet. Japán két végletében, a nagyvárosi Tokióban és egy vidéki falvacskában él a két főszereplőnk. A maguk módján egyik sem tud igazán beilleszkedni környezetükbe, mindaddig, amíg egy este álmukban helyet nem cserélnek a másikuk testében.

Nagyjából itt egy legyintéssel le is lehetne tudni az egészet, csak hogy ott van egy (pár) DE. Egyrészt egészen élvezetes lett az alap történet, nagyon jól működik a kémia a két sosem találkozik egymással főszereplő között (ami így leírva kicsit furcsán is hangzik). A másik, a csavar. Jó, nem találta fel itt sem a spanyol viaszt, de az egész történetnek add egy teljesen új értelmezést. És ami ezt az új irányt megtámogatja, az maga a hangulat. Számomra nagyon erősen megidéződött a Life is Strange játék hatása. Az elkerülhetetlen vég érzése, az egymásba fonódó kapcsolatok, a keser-édes pillanatok. Lehet hogy csak (remélem nem csak) ezért, de nekem ez most nagyon sokat tudott nyújtani.

Értékelem: 8

Your Name. (2016) on IMDb

Műfaja: animációs, dráma, fantasztikum

Szólj hozzá!

The Amazing Bulk

2021. szeptember 24. 16:46 - Kergeboci

Hát ezért hallgatok Filmbarátokat évek óta. Hogy mindig veszítsenek a Tune Up ellen, és ilyen szutykokat "kelljen" velük végignéznem. Jól van.

A film erőssége, hogy a rendező sem vette komolyan. Ellenben néhány "szereplővel". A háttér az nagyrészt PowerPointból lopott dia, néha a 3-5 éveseknek szánt gyerekműsor animált háttere. Ami igazán meglepett, hogy még kellékekre sem futotta nekik (kivéve Hulk kezét), még egy asztal, az asztalon egy fésű is megrajzolt. Meg kell hagyni, ez a fajta tudatosság szerintem nagyobb energia befektetést igényelt, mint egy normális koleszos kisfilm leforgatása.

A színészi játék vegyes. A "főbb"szereplő csaja (Hanna) egész ügyes, gondolom van valami színészi alap képzettsége. A többiek meg vagy pornó filmből, vagy az utcáról érkeztek.

Az akció jelenetek.. na, azok tényleg hihetetlenek. Konkrétan látni kell, mert ha elmesélem, azt hiszik csak hülyéskedek. Ez a 76 perc, az pont 74 perccel hosszabb, mint amennyi indokolt.. bár be kell vallanom, a vége felé történő agyfasz azért fel tudott ébreszteni.

Értékelem: 1

The Amazing Bulk (2012) on IMDb

Műfaja: animációs, akció, komédia

Szólj hozzá!

The Witcher: Nightmare of the Wolf

2021. szeptember 21. 12:06 - Kergeboci

Vaják: A Farkas rémálma

Netflix, egy nagy sikerű sorozatáról újabb róka bőr lehúzásra számítva, semmi jót nem vártam. Aztán jött a meglepetés. Meg kell hagyni, a kezdés elégé felemásra sikeredett. Kaptunk egy véres összecsapást, mely tele volt pókemberes (néhol dragon ballos) idétlen beszólongatásokkal, 10-20 méteres ugrabugrálásokkal, levegőben "repülés" közbeni kaszabolással. Szépnek szép volt, bélben és vérben nem spóroltak, de nem voltam benne biztos, hogy ez így nekem működni fog.

Én is meglepődtem rajta, hogy mennyire elkezdett működni a dolog. Jó, nem volt nehéz dolga, a könyvekből, sorozatból és főleg a játékokból megismert helyszínek, zenék, szörnyek és karakterek, nagyon könnyen meg tudták idézni a várt "witcheres" hangulatot. Talán csak a szexuális töltet maradt ki, mely nem is nagyon hiányzott.

A történet simán beilleszkedik a "szokásos" mondanivalóhoz, stílushoz. A karakter interakciókat szerettem, nem voltak túl erőltetve, pedig nagyobb drámára és melankóliára számítottam a két karakter hosszú évek utáni találkozásából. Közben pedig stílusosan és meghatóan emberien nyúltak hozzá ehhez a témához is.

Jó volt, nem csak a látványvilágban, hanem teljes egészében. Bátran merem magamnak ajánlani a jövőben újranézésre.

Értékelem: 7

The Witcher: Nightmare of the Wolf (2021) on IMDb

Műfaja: animációs, akció, kaland

Szólj hozzá!

The Tomorrow War

2021. szeptember 21. 11:50 - Kergeboci

A holnap háborúja

Igencsak ismerős ez a "mentsünk meg a jövőt" projekt a való életből. No nem a témája, hanem a felépítése miatt. Kapkodva összecsapott, az egészét átlátó és irányító vezető vagy összefogó személy nélküli káosz. Egy KKV világban. Nem ott, ahol ennek ilyen hatalmas tétje van (lényegében az emberiség fennmaradása). Ott, ez így teljesen hiteltelen, főleg a film második felétől kezdve. Jó tudom, film, kell a konfliktus, de így megoldva ez nem más, mint egy végtelenül lusta forgatókönyv írás.

Pedig egészen a közepéig, még tetszett is amit látok. Jó a hangulata, szépen építi a feszültséget, melyet képes még azután is megtartani, miután megmutatják a nézőknek a lényeket, melyek azért elég félelmetes és hatékony gyilkológépekre sikerültek. A történet és cselekmény bár már ott is elégé lyukas és klisés volt, melyben túl sok értelemre és meglepetésre nem számítottam, a jelenetek mégis vittek magukkal.

Aztán a felétől elkezd ránk nehezedni az addig ránk lapátol temérdek hülyeség. És ott már elkezd az ember szőrszál hasogatni. Főleg az olyan jeleneteknél, mikor a hasán sebezhető nőstény le van láncolva. Meg kéne ölniük, de sajnos csak kevés mérgük van. Így hát fogják a puskájukat és elfutnak. Khmm.. puska, ravasz, buum, nuku nőstény? Esetleg? Vagy hogy természetesen a film elején felszólaló vulkán mániás középiskolás jön rá az egész világon egyedül, hogy melyik területről jöttek a szörnyek. Ahova persze az egész világból csak a 4 szereplő indul el rendet tenni. Satöbbi, satöbbi.

Jól indult akció film, mely vészesen gyorsan belefullad a totális középszerűségbe. Semmi újat nem tud nyújtani, élvezeti értéke sem túl sok. Cserébe legalább nem bántóan szar és van benne némi Alien/Aliens-es omázs is.

Értékelem: 5

The Tomorrow War (2021) on IMDb

Műfaja: akció, kaland, dráma

Szólj hozzá!

The Suicide Squad

2021. szeptember 10. 20:40 - Kergeboci

The Suicide Squad - Az öngyilkos osztag

Az első rész szerintem egy alapjaiban elhibázott, de legalábbis egy fájdalmasan kihagyott lehetőség volt, hatalmas átveréssel a tarilerek tekintetében. Egy agyatlan szórakoztató és újszerű hülyeséget ígértek, de amit kaptam csak egy izzadságszagú tucat akció film volt, fájdalmasan rossz akció jelenetekkel, karakterekkel és a főgonosz hastáncossal. Nem voltak tehát nagy elvárásaim ezzel a mostanival kapcsolatban sem. A trailerek itt is figyelemre felkeltőek voltak, de mi újszerűt lehet ebbe az egészbe belevinni, ha már az előzőben sem sikeredett?

Nos, James Gunn megmutatta, hogy mit. Nem tudom, hogy csak a The Boys, Doompatrol és hasonló sorozatoknak hála, de a producerek teret engedtek egy olyan mértékül agymenésnek, amilyennek egy ilyen filmnek lennie kell. Az egész történet egy ökörség, semmi értelme. A teljes alkotásnak nincs igazán eszmei értéke, mondanivalója. Mégis friss, szórakoztató, végtelenül humoros (bár ez ugye ízlések kérdése). Én legalábbis végig röhögtem az egészet.

Sok felvezetést nem kapunk, egyből bele csapunk a kreténségbe. Az első akció jelenettel megágyaznak a hangulatnak, pontosan azt kapjuk, amit a későbbiekben is látni fogunk. Persze hogy erőltetett, túltolt hülyeség, készülj fel, a továbbiakban is csak ehhez hasonlókhoz lesz szerencséd. Már csak az olyan apróságok, mint a lopakodó cápa a háttérben (ez nem az elején, hanem már később), viccesebb mint a teljes első rész. Vagy szegény Milton jelen(nem)léte például. Apró kis jelenetek mégis rengeteget hozzáadnak az egészhez.

A karakterek meglepően.. meglepőek. Nagyobb részük pár szóval körbe írható, egyszerű karikatúrák. Hatalmas karakter építés nincs, de mindegyik működik a maga keretei között. Van csapatdinamika, vannak 2 percben is tök jól összefoglalt mégis (a film keretei közt) érthető háttértörténetek. Hatalmas újdonságokra nem kell számítani, itt minden mozzanat és apróság csak ezt az egyedi stílus kiszolgálására és élvezhető tálalására szolgáltatott.

Bár a vége felé már enyhül a kezdeti lendülete. Ahogy az első részben is, a végső csata túlontúl kevés újdonságot hordozz (itt még bőven lehetettek volna kreatívabbak, még így is, hogy nekem Patrik lett az új kedvenc főellenségem).

Értékelem: 6

The Suicide Squad (2021) on IMDb

Műfaja: akció, kaland, vígjáték

Szólj hozzá!

Mortal Kombat (2021)

2021. szeptember 10. 20:17 - Kergeboci

Fontos, hogy a filmet már úgy néztem meg, hogy elolvastam a kritikákat és beszéltem azokkal, akik látták. Így pontosan tudtam mire számíthatok, és hogy mit fogok kapni.

Meg is lepődtem tehát azon, milyen stílusos kezdése volt. A két legikonikusabb karakter (már ezerszer látott) múltja és emberként való utolsó összecsapásuk, meglepően kreatív és véres volt. A hangulata azonnal berántott ebbe a világba. Már már elkezdtem kételkedni benne, hogy ezt tényleg el fogják később rontani.

Hát, nem kellett rá sokat várnom. Ahogy előre figyelmeztettek, a főszereplő egy jellegtelen és kidolgozatlan karakter, nem is értettem mi célja volt ezzel a forgatókönyv írónak. Úgy gondolta, hogy jó lesz egy ponyva karakternek, ahova a néző behelyettesítheti magát?

De miért? A Mortal Kombat mindig is arról szólt, hogy átveszed valamelyik durva (és jól ismert) karakter irányítását és véres pépé vered az ellenfelet. Ha nem akarsz semmi kiemelkedőt a filmeddel csinálni, ennyi dolgot lett volna. Erre behozol egy senkit, egy teljesen érdektelen mellék szállal, ami a kutyát sem érdekli. Jól van, gratulálok.

Szerencsére a játék referenciák valamennyire mentik a filmet. Rengetek mindent behoztak a játékokból, karaktereket, helyszíneket, mozgásokat, de ami a legfőbb véres brutalitást, kivégzéseket és beszólásokat. Mindezt piszok jó látvány világgal. Nem is igazán kell ehhez sokkal több.

Így hogy tudtam mire számíthatok, tök jól elvoltam vele, nem ért csalódásként sem maga a tényleges Kombat elmaradása, sem a már említett mellék szál. Ha ezt első napokban mozikba nézem, biztos rosszabb véleményen lettem volna, így viszont pont jól elszórakoztam.

Értékelem: 6

Mortal Kombat (2021) on IMDb

Műfaja: akció, kaland, fantasztikum

Szólj hozzá!

Fear Street: 1666

2021. augusztus 30. 18:40 - Kergeboci

A félelem utcája 3. rész: 1666

1666, tehát jöhet egy kis The VVitch. Gondoltam én.

Talán itt volt a legnagyobb az elvárásom, és ez tetszett a legkevésbé. Ennek köze van ahhoz, hogy csak a film első fele kap némi ezoterikusabb horroros hangulatot, csak valahogy az is félre van csúszva. Ezekkel a színészekkel, ezek a karakterek, nem nagyon működnek, úgy meg pláne nem, ha ezek a karakterek vagy egy összedobott vázlatok, vagy az első 1994-es részből egy-az-egyben áthozott karakterek. A történet pont az amire számítottam, ami az előző részből kiindulva még nem is lenne probléma, ha mondjuk a VVitchnek a jobb részeit hozták volna át. A döntés nem volt rossz, hogy csavarjunk egyet és ne a várt fordulat legyen megvalósítva, de valahogy kevésnek éreztem az időt, amit erre rászántak.

Nem nem, jó képet raktam be. Az összecsapott múltbeli szállnak ugyanis meg van a felelőse, mégpedig az, hogy  a film  második felében vissza kellett térni 1994-be, hogy lezárják a történetet. Na, ez az a döntés ami szerintem végleg lerontotta ezt a részt. Persze, kell egy konklúzió a végére, de ezt ötletesebben és jóval rövidebben is meg lehetett volna oldani, valami olyan megoldással, ami ténylegesen a múltban történtek befolyásolnak. Sajnos annyiszor emlegettem a Stranger Thingset, hogy ebben a második felében nem csak hogy hasonlítani akartak rá, hanem egy az egyben leforgatták annak a harmadik évadjának plázás összecsapását, mindezt berángatott új szereplőkkel és egyáltalán nem működő csapatdinamikával. Persze, ez ad keretet ennek a 3 filmnek, de számomra így a végső leszámolás és lezárás teljesen súlytalan volt.

Értékelem: 5

Fear Street: Part Three - 1666 (2021) on IMDb

Műfaja: horror, misztikum

Szólj hozzá!

Fear Street: 1978

2021. augusztus 30. 18:19 - Kergeboci

A félelem utcája 2. rész: 1978

Ohh igen, 70es évek és nyári tábor. Jöhet a Péntek 13 és a Sleepaway Camp.

Egy kis felvezetés után, gyorsan átnyargalunk 1978-ban. A zene, a helyszín és az öltözetek itt is telitalálat, egyből berántanak ebbe a világba. Bár meg kell hagyni, ahogy az összes hasonló filmben, itt is pici pszichopatákat nevelnek, nem normális gyerekeket. Vagy csak én jártam másfajta táborba gyerek koromba. Persze, a fiatalok nagyon kegyetlenek tudnak lenni egymással, de a film elejei akasztás és kvázi kínzás, azért kicsit túlzás volt.

De ezen gyorsan túl lehet lendülni. Az újabb Stranger Things szereplő ellenére, ez a film minimálisan sem megy át modernebb stílusra, végig megmarad a camping slasher klasszikus zsánerében. Nem is akárhogyan. A helyszín a tóval, a kabinokkal, kunyhókkal, a wc-vel, hátborzongatóan ismerős lehet azoknak, akik a fent említett két film valamelyikét látták már. Ahogy az események nagy része is. Talán emiatt jóval klisésebb mint az előző, de mint műfaj omázs, annak tökéletes volt.

Mivel folytatni kellett az előző részt, így a történet kicsit meg van kavarva (a felszín alatt talált dolgok), de ennyi magyarázat még jól is állt a történetnek. A legnagyobb bajom az állandó sötétség volt, sokszor szinte semmit sem lehetett látni. Ellenben a szereplők, telitalálat. Talán a drogos párocska nem működik jól, meg pár mellék szereplő, de a főszereplők igen. Külön kiemelném a Ziggy-t (Stardust?) játszó Sadie Sink-et. Nincs egy átlagos arca, de remekül fejezi ki az érzelmeit.

És ha már említettem a zenét, nagyon nehéz elmennem a Carry On Wayward Son mellett úgy, hogy ne szoruljon össze a szívem, és ne várjam Sam és Dean megjelenését a táborban, némi só és puska kíséretében, várva hogy rendet rakjanak ebben a felfordulásban.

Értékelem: 6

Fear Street: Part Two - 1978 (2021) on IMDb

Műfaja: dráma, horror, misztikum

Szólj hozzá!

Fear Street: 1994

2021. augusztus 30. 17:59 - Kergeboci

A félelem utcája 1. rész: 1994

Érdekes kísérlet, lényegében egy 5 órás film 3 külön részre szedve. Ha jól hallottam, így lehetőség volt 3 korszak 3 különböző horror stílusában alkotni egy-egy omázs filmet. Tehát prekoncepcióval indítok. 1994, jöhet egy Sikoly vagy valami 90es évekbeli tini horror.

Ez egy egész jó kezdés volt. A zene és a neonfényben pompázó pláza azonnal elhelyezett a korszakban. Kicsit ugyan átverve éreztem magam, látván Maya Hawkot, nem tudtam hirtelen nem a Stranger Thingsre gondolni. Végül is a csapat dinamika és a szereplők szintén, inkább a 2000es tini horror filmjei elevenedtek meg, hiába volt az a rengetek 90es évek elejei kikacsintás a filmben. A Sikoly után érzés szerencsére sokáig kitart, igaz kapott némi démoni (boszorkányos) megszállós csavart is.

Jó kis menekülős horror volt, meglepő halál esetekkel, és jó adagnyi cafatos véres gore jelenetekkel. No nem egy trancsír filmről van szó, de a tini horroroknál azért kegyetlenebbre sikeredett. Nem egy világmegváltó, de friss és izgalmas, sőt, azt kell mondanom, hogy ötletes szórakozni való volt.

Értékelem: 6

Fear Street: Part One - 1994 (2021) on IMDb

Műfaja: dráma, horror, misztikum

Szólj hozzá!

Dangal

2021. augusztus 24. 18:52 - Kergeboci

IMDb Top 250 - 85.

Harmincnegyedik menet:

81. A Jedi visszatér (1983)                                  korábban: 8
82. Toy Story - Játékháború (1995)                     korábban: 7
83. Kutyaszorítóban (1992)                                 korábban: 7
84. Amadeus (1984)                                            korábban: 8
85. Dangal (2016)                                               kiválasztott

Elégé egyértelmű választás. Ráadásul a korábbi kényszerből kapott Ifjú lázadók (Rang De Basanti) indiai filmmel ellentétben, ezt kifejezetten vártam. Egyrészt mert az előző után Aamir Khan nevében már megbízom, másrészt ezt a filmet egyik általam kedvelt magyar youtuber, Kocka Disputa is ajánlotta már.

A (valódi esetből inspirált) történet szerint egy visszavonult birkózó egyetlen álma, hogy valahogy olimpiai aranyat szerezzen országának. Abban reménykedik, hogy fia születik majd, akit kiképezve beteljesíti majd a vágyait. Aztán születik 4 lány gyermeke.

A film legnagyobb előnye egyértelműen a hangulata. A Rang De Basantival ellentétben, itt az elejétől a végéig hasonló síkon mozog. Az alapja visszafogott humor, mely elsősorban a karakter interakciók, pontosabban az egyes történésekre adott reakció adja. Ez nagyjából az apa-lánya kapcsolatokra épül, melyből jóval harsányabban építkezik, mikor a drámai vonal kerül előtérbe. Ez pont addig működik is szépen, amíg ezt a szálat körbe nem fogja az ország felé mutatott pátoszosság, a könnyes szemmel a jövőbe és a vágyott aranyéremre fonódó tekintet. Igen, a motivációk elégé erőltetettek, a mondanivalója szájbarágós. Bár talán a nők és lányok helyzetére tett társadalmi kritika legalább értéket képvisel és bőven helye van ebben a történetben (bár szerintem ez sem lett teljesen kibontva).

A 2,5 óra, egy pillanat alatt elrepül. A fényképzelés remek, a koreográfia látványos és a színészi játék, főleg a lányok személyében, meglepően jó. Bájos ez a kis fejrázogatás, de erős mind a fiatal mind a felnőttebb szereplők drámai jelenetei is. A zenék teljesen jól kiegészítik ezeket a jeleneteket, még a rettentő hosszú montázs szekvenciákat is képesek feldobni.

Összességében nekem a Rang De Basanti sokkal hatásosabb volt, de mint film, talán ez sokkal jobban össze lett rakva.

Értékelem: 7

Dangal (2016) on IMDb

Műfaja: akció, életrajzi, dráma

Szólj hozzá!

Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile

2021. augusztus 18. 15:40 - Kergeboci

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány

Ha már sorozat gyilkosok, akkor sort kéne keríteni a Netflix egyik furcsa húzására is. Joe Berlinger ugyanis nagyjából egy időben jelentette meg Ted Bundy-ról szóló dokumentum filmjét és nagy filmjét. Furcsa húzás, amíg meg nem néztem, nem is értettem az okát. Sokat mondjuk a filmtől nem vártam (a sorozatról többet, azzal való véleményemmel majd ezt a posztot még bővítem), Zac Efron nekem egy közép szint alatti vígjáték bohócnak tűnt eddig, nem egy olyan alaknak, aki egy ilyen karaktert el tudna hitelesen játszani.

 

Bakker, hogy én mekkorát tévedtem. A film legnagyobb erősége Zac Efron (na meg persze Lily Collins). Ez a gyerek, tud színészkedni! De ami még meglepőbb, úgy tudott végig izgalmas és feszült lenni a film, hogy végig tudtam, mi és hogyan történt. Sőt, ami a legijesztőbb, a film legnagyobb részében, tudtam sajnálni és együtt érezni azzal az emberrel, akiről jól tudtam hogy milyen szörnyűségeket követett el. Ehhez kellett a remek színészi gárda mögé maga a rendező és a sajátos szemlélete is. Tök jól működött a barátnő szemszögéből, vagy az "ártatlan vagyok" oldalról való megközelítés, ahol nem a száraz tényeket látjuk, hanem embereket és érzéseket, kételyeket. Remekül oldotta meg, és máris értem, miért lesz jó mellé a tényekről szóló dokumentum film.

A lezárás kicsit szájbarágós, túldramatizált volt ugyan, de egész addig, nagyon jól működött a dolog (aztán lehet hogy csak a korább My Friend Dahmer középszerűsége után volt csak felüdülés, nem tudom). Mindezt a még nem említett jó mellékszereplő gárdával, szép fényképezéssel és tényleg remek zenével.

A sorozatról (Conversations with a Killer: The Ted Bundy Tapes) röviden annyit, hogy elégé hatásvadász, és a kazetták szerepe igazából csak az első felére koncentrálódik. Az viszont hátborzongató, ahogy és amiről Ted beszél. A filmhez jól illik, sok részlet itt derül ki, pár jelenet új értelmet nyer. A sorozat záró epizódjának a második fele még érdekesebb, ahol a Mindhunter sorozat, sajnos azóta elkaszált jövőbeli évadjaira tértünk ki.

Értékelem: 7

Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile (2019) on IMDb

Műfaja: életrajzi, dráma, krimi

Szólj hozzá!

My Friend Dahmer

2021. augusztus 17. 20:56 - Kergeboci

Nem sokára érkezik a mini sorozat, Jeffrey Dahmer életéről Evan Peters főszereplésével. A színész miatt az már a váró listámon van. Aztán szembe találtam magam ezzel a filmmel, ami szintén a hírhedt sorozatgyilkosról szól. Zárkózzunk fel.

Egy tipikus amerikai kisvárosban járunk, ahol egy tipikus gimis közegből kilógó, a helyét nem találó Dahmer, már könyökig benne jár az elhullott kisállatok tetemeiben. Ezek alapján (meg amit a számtalan róla és vele készített interjúk során hallottam), jogosan feltételeztem, hogy bevezetés kapunk abba, hogyan kezdte el beteg ámokfutását ez az ember. Részben, igazam is lett, de csak részben.

A film igazából ott ér véget, ahol a többség által ismert események elkezdődnek. Ezzel még nem is lenne baj, mert egész addig lehetne építeni a feszültséget, várni, mikor tör ki Dahmerből az állat, és látni, hogy változik át egy félénk visszahúzódó gyerek egy számító szociopatává. Részben, kapunk is ilyen jeleneteket, de csak úgy elszórva, alig-alig összekapcsolódva. Számomra nem állt össze egy egészé, pedig minden alap megvolt benne, amire szükség volt.

Nekem kicsit vékony volt a narratíva. Rossz filmnek nem mondanám, mert a színészi játék (egy két mellék karakter leszámítva) remek volt, a hangulata nagyon visszaadta a 70-es évekbeli sulis filmek hangulatát, a para jelenetek pedig megfelelő feszültséggel voltak felépítve. Az események, cselekedetek egy az egyben visszaadták azt, amit tudtam a sorozatgyilkos gyerek koráról, szóval tudtam értékelni, és nem bántam meg hogy megnéztem, de élvezni, nem igazán tudtam.

Értékelem: 5

My Friend Dahmer (2017) on IMDb

Műfaja: életrajzi, dráma, horror

Szólj hozzá!

The Dead Don't Die

2021. augusztus 05. 19:14 - Kergeboci

A holtak nem halnak meg

Megvannak azok a jelenetek a Family Guy-ban, mikor Peter beüti a lábát, és 5 percig fájlalja, vagy amikor percekig próbálja a döglött békát kituszkolni az ablakon? Nos, Jim Jarmusch leforgatott 2 órát ebből a stílusból.

Szerencsére Jarmuschnak sok-sok jó barátja van, így a film tele van tömve híres vagy hírhedt színészekkel, zenészekkel. Igaz, hogy a két főszereplő karakterén kívül, egyik másik szereplőnek sincsen az égvilágon semmi szerepe, bár meg kell hagyni, hogy a filmnek sincsen semmilyen értelme.

Egyfajta zombi szatíraként akar működni, tele utalással, önreflexióval, klisés társadalom bírálattal, melyek kombinációjából akár még egy jó film is kisülhetett volna, csak hát a rendező úgy döntött, hogy megszenvedteti a nézőket, mert ha élveznék a filmjét, akkor elveszne a nagy terv értelme.

Így hát 2 órán keresztül szenvedsz, unatkozol, miközben olyan karaktereket nézel, akik a forgatókönyvvel viccelnek, vagy egy japán-skót ufó-t játszanak el, vagy csak beköszönnek hogy helló, itt vagyok, már megyek is, jó volt részt venni a forgatáson. Teljességgel elpazarolt idő volt ezt végig szenvedni.

Most már ideje lenne valami jó filmet is megnéznem..

Értékelem: 3

The Dead Don't Die (2019) on IMDb

Műfaja: komédia, fantasztikum, horror

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása