Ahogy ezt már korábban és a jövőben is még el fogom mondani, nem érne semmit ez az IMDB Top250-es felzárkózásom, ha kihagynám a jelenlegi filmet. Ez most itt az Arábiai Lawrence, nincs filmrajongó, aki ne hallott már volna erről a majdnem 4 órás eposzról. A rendező, David Lean neve jó omennek tekinthető, ha a korábbi filmjét, a Híd a Kwai-folyón-t veszem alapul, még akkor is, ha nem voltam minden tekintetben oda azért a filmért. Az epikussága és a megvalósítása lenyűgöző volt. Kíváncsi vagyok, sikerült e megismételnie.

Előre le kell szögeznem, hogy részben igen, sikerült megismételni, bár nem minden tekintetben. Az előzőleg említett filmnél csak úgy elrepültek az órák, itt azért jócskán éreztem, főleg a második felénél, hogy ez így már sok. A megvalósítás, a látvány világ itt ha lehet, még szenzációsabb, egyszerűen nehéz elhinni, hogy valamibe ennyit energiát és pénzt képesek befektetni. Ez ma már egy kicsit hiányzik a film művészetből. A tájak, a díszletek grandiózussága szemkápráztató.

Amiben még hasonló volt a két film, azok a karaktereik zavarba ejtően komplex felépítése. Nem is arról van szó, hogy túlságosan mélyen ki lennének fejtve a főbb szereplői, sokkal inkább arról, hogy nem lehet egy körmondattal körbe írni őket. Lawrence egy művelt angol tisztként van ábrázolva, aki beleszeret a sivatagba és a sivatag népébe. Nagyon gyorsan kialakul ki vele szemben (és önmagával kapcsolatban is) a túlságosan is ellentmondásos személyiség, a saját népe és az arab nép között őrlődő a békét, felszabadítás hozó és a véres pusztítási vágyai között szenvedő karakter. Egy percre sem lesz könnyen átlátható egyrétegű személy, igaz, nem is tudja szerintem a forgatókönyv megfelelően kibontani számunkra. Pedig volt rá bőven ideje.

Ez a kettősség a film felépítésére is igaz. A 3,5 óra két szakaszra van bontva, az első fele kalandfilmes, megismerjük a főbb karaktereket, a történetben fontos népeket és azok hitbeli és politikai felépítését, és ami a legfontosabb, az Arab-félsziget sivatagos tájait. Ez a fele az, ami nekem maradéktalanul tetszett. Egyszerűen imádtam a képeket, az operatőr remekül bánt a távolságokkal és a méretekkel. Igaz, végtelen nagy festővászna volt hozzá. Az ember az első pillanatra szerelmes lesz a homok fújta dűnékbe, a hatalmas sziklák között elterülő lenyűgöző síkságban.

Itt kezd el alakult ölteni a főszereplő messiás alakja, egy távoli idegen népből érkezvén a sivatag szabad emberei közé, ismerve azok szent szövegeit, megértve és osztva azok vágyait. Ez és a táj, nagyon erős áthallást képez nekem a Dűne regénnyel, talán pont ezért is tetszett jobban ez a fele a filmnek.

A másik fele sokkal jobban kiábrándítóbb. A messiás álmai beteljesüléséhez meghozott döntések súlya alatt összeroskadó embert látjuk, a szépséges táj felett eluralkodik a háború véres káosza, és a kalandot átveszi a politika mindent és mindenkit cserben hagyó ármánykodása. Sokkal kiábrándítóbb (bár ez a rész is megvan a Dűne könyv folytatásaiban, szóval ez is ismerős volt) és földhöz ragadtabb, igaz, itt már a főszereplő végleg elveszíti azt a vonzerejét, azt a keveset ami még az első felében megvolt.

Rendkívül érdekes volt látni, mennyire kiábrándult befejezést voltak bátrak keríteni ennek az eposznak, kár hogy ha már nem sikerült a karaktert annyira kibontani, nem foglalkoztak egy kicsit többet ezzel a politikai szállal. Határtalanul nagyszabású alkotás, ha valaki látja, egy életre emlékezni fog rá. Ellenben nagyon hosszú, zavarba ejtően homályos az erkölcsi mondanivalója és hozzáállása (a fő karakter személyisége, az erőszakolós jelenet, a vérszomjas mészárlás, a karakterek egymáshoz való viszonya, a politikai hova tartozások), bár talán ez add neki némi plusz réteget, egyediséget. Nem utolsó sorban beszéd témát és átgondolni valót a nézőnek. Nem egy egyszerű darab, de szerintem kihagyhatatlan.

Értékelem: 8

Műfaja: kaland, életrajzi, dráma