Itt jön elő, mi a különbség a mozi és az otthoni filmélmény között (főleg, hogy ezt nem is otthon, hanem egy jóval kisebb képernyőn sikerült, kevésbé kényelmes körülmények között pótolnom).

2018-19-es évben két, témájában hasonló de megvalósításában messze különböző alkotás került elő, kettő, a világot és a zenét alapjaiban megrengető énekesről. A Bohemian Rhapsodyt láttam először, moziban, és zeneileg hozzám az jóval közelebb is áll. És bár az a film rám jobban hatással volt, azt el kell ismernem, hogy a Rocketman, sok szempontból jobb. A legfőbb erőssége, hogy bátran mer beszélni drog, alkohol és szexfüggősségről, homoszexualitásról, és ez az, ami nagyon hiányzott a másik alkotásból. De az a velőmig hatoló borzongás, az a katartikus élmény, amit az előbbi minden hibája ellenére is megadott nekem a nagyvászonról, azt, ez utóbbi alkotás, nyomokban sem tudta most hozni.

Pedig nem kétlem, hasonló körülmények között, ez is lehetett volna egy örök élmény. Így, "csak" kedveltem. Csodát igazából egyik forgatókönyvtől sem várhatunk, a szokásos felemelkedés-bukás-észhez térés történetről van szó mindkét film esetében. Amivel hatni akar, az az énekes vagy a zene iránti szeretet, a dallamokkal és képekkel keltett hangulat. Amíg a Bohém elsősorban Freddy energikus és hipnotikus jelenlétével és A Koncert epikus hangulatával ütötte át az erre fogékony néző ellenállását, addig a Rocketman sokkal inkább musicel-es taktikával támad. Rengetek táncos, elképzelt jelenet támogatja meg a zenéket, tömegekkel színekkel, minden pompával és páváskodással, ami az énekesre is oly jellemző volt, mindezt átitatva ténylegesen Elton John stílusával. Remek megoldás.

Ami itt személy szerint nekem kevésbé tetszett, az a zenék. Nem voltak rosszak, de kevés volt a kiugró, katartikus pillanat, még a fent említettek ellenére is. Ami nagyon jól állt neki és amiért oda-vissza voltam, az a színészi játék, legalábbis a főszereplő tekintetében (a többieknél azért már volt problémám). Teljes átlényegülés, Taron Egertont eddig is szerettem, de hogy ilyen szintű színész zseni, azt nem gondoltam volna. Nem viccelek, az ő szerepe minimum Oscar díjas, ha csak őt kéne pontoznom, menne a 9 pont. Az, hogy végig ő énekelt, pedig csak hab a tortán. És ami a legjobb része volt a filmnek, az maga a látvány és a vágás. Remek díszletek, még remekebb (főleg a stáblistát megnézve) ruha költemények. Dinamikus, színes, táncos jelenetek, eszméleten jó átmenetek, minden pillanata látványos, ott dübörög a zene a képkockákban. 

Értékelem: 7

Műfaja: életrajzi, dráma, zenés