A Filmszerész Filmklub keretei között Alfred Hitchcock Szédülés alkotása került 3. filmként terítékre.
Igazából, pont jól lett ez így időzítve, hiszen terítékre került a Hátsó ablak, melyben már megmutatkozott a rendező aprólékos hozzáállása, miközben a történet maga megmarad egy nagyon egyszerű krimi történet szinten, és túl vagyok Az ember aki túl sokat tudott filmen, ami pedig a forgatókönyv és színjáték téren vitte kicsit lejebb az elvárásaimat, de kápráztatott el a megtervezett kamerasnittek és mozgások területén.
Ezek fényében talán kicsit jobban fogadtam ezt az alkotást, mint ahogy azt önmagában tette volna. Ami jó, mert ez a film rajta volt a nézni való listámon, de úgymond Hitchcock szűzen, valószínűleg örökre eltántorított volna a rendező többi munkájától (amit a Hátsó ablak esetében kifejezetten sajnálatos lett volna). Mert hogy vannak bajaim a filmmel. Igazából kettős érzelmekkel küzdök, de jegyezzük meg, a film is elégé tudathasadásos lett. Nem csak azért, mert lényegében két szegmensé van törve, de azon belül is tördelve van szereplők, motivációk, hangulat és misztikum/valóság terén is.
A technikai részekbe ismételten nem tudok bele kötni. Talán a három film közül ez az, ami eddig a csúcsra járatta az aprólékos tervezést. Ez látszódik nem csak a díszletek minőségén, a, néhol túlzottan is direkt és művészies világítás, a kamera zoomolások és mozgások területén, vagy a színészek apró gesztusain (még a kormányt is úgy forgatja a színész a vetített háttér előtt, ahogy azt Hitchcock megtervezte).De legfőbb képen a színhasználat terén. A halál, a múlt színe a zöld, a szenvedély a vörös, és a végzet meg a szőke (:D).
Van hangulata a mozinak, és a kezdeti misztikum, még ma is leköti a nézőt. Engem annyira, hogy el is felejtettem a rendező személyét, és azt, hogy ő általa valószínűleg alaposan át vagyok verve, és nincs itt misztikum, csak egy nagyon egyszerű földhöz ragadt, és valjuk be, ma már kicsit gagyi megoldás/magyarázat. Na, ezt megkaptam kétszer is.
Az első megoldás a film háromnegyedénél, egy a végén érkezik. Egyik sem jött be, és igazából mindkettő rontott az addig felépített hangulaton. A fordulópont után, az addigi romantikus és rejtélyes hangulat átfordul egy sokkal mélyebb pszichózisba. A főszereplő elveszíti a néző szimpátiáját, és mániákus ragaszkodása a múlthoz (amin egyébként a film összes mellék szereplője is átesik bizonyos szinten), túlzóvá és betegessé válik. Teljesen érhető a szexizmus vádja a rendező felé, ha saját magából merítkezett, akkor tényleg lehettek problémái.
A film végső befejezése pedig gyors, mai szemmel nézve inkább röhejes sem mint elgondolkodtató. A főkarakter szempontjából még úgy ahogy érthető, megadja a már várt keretes szerkezetet (az elején el is hangzik, hogy a fóbiájából csak egy újabb lelki trauma rázhatja ki). Szóval a film, tetszett sokáig, és tetszett sok rétegben, máshol pedig inkább volt csalódás. Mindenképpen a legérdekesebb volt, de a kedvencem biztos hogy nem ez lesz.
(Ja, és egész film alatt mozgatott valami.. én, őt ismerem.. honnan ilyen ismerős. Nos, azoknak akik gyerekként rá voltak kényszerítve a Dallas nézésére, nekik ezzel most adtam egy kis segítséget :D)
Értékelem: 7
Műfaja: misztikum, romantikus, thriller
