1996-ban bomba robbant az Atlantai olimpián. Egy ott dolgozó biztonsági őrnek köszönhetően, aki felfedezte a gyanús táskát, a tömeget már épp elkezdték kivonni a rendezvényről, mikor felrobbant. A tragédiában még így is több mint 100an megsérültek, és ketten meg is haltak. A biztonsági őrt hősként ünnepelte az ország, mígnem ki nem jött egy cikk arról, hogy az FBI gyanúsítottként nyomoz utána. És ezután robbant a média bomba, pár napon belül, a korábbi hőst, közellenségként, alattomos gyilkosként kezdte el kezelni.

Az igaz történeten alapuló film, ha nem is a legjobb, de remek társadalom és média kritikaként is felfogható, bár bevallom, inkább nem olvastam utána a részleteknek, nem akartam tudni, mely tényeket ferdítette el az író. Végül is nem dokumentum filmről beszélünk, hanem mozifilmről. Ennek megfelelően, bőven túl van romantizálva (aztán láttam, hogy Clint Eastwood rendezte így már kicsit értem), teljesen jogosan az érzéseinkre akar hatni. És hat is. A forgatókönyv nem túl kiemelkedő, igazából sok újdonsággal nem szolgál, de simán elmegy. Ami igazán remek volt, az a színészi játék, az egyszerűen kifogásolhatatlan. Nem csak a főszereplő, de a főbb mellék szereplők is remekelnek a szerepükbe úgy, hogy igazi színpadias túljátszás, erőltetett drámai pillanatok, alig-alig vannak csak a filmben. Sam Rockwellt és Kathy Bateset amúgy is imádom képernyőn látni, de ezentúl Paul Walter Hauser nevére is jobban fel fogom kapni a fejem.

Értékelem: 7

Műfaja: életrajzi, krimi, dráma