Túl sokat nem tudok mondani róla. Valódi eset alapján, egy náci háborús bűnös elfogásának története. Középszerűnek pont nem mondanám, mert a színészek és színészi játék jó, a technikai oldala korrekt (sőt, egy-két látványosabb megoldás még szemet is szúrhat), a párbeszédekben nincs okom belekötni, és a kimenekítés során felépített feszültség, működik.
De semmiben sem kiemelkedő. A párbeszédekre, főleg a két főszereplő közötti párbeszédekbe sokkal többet bele lehetett volna tenni, a feszültségnek az utolsó jeleneten kívül a többi szekcióba is működnie kellett volna, és hangulatban is bőven lehetett volna erősebb. Egyszeri nézésre jó volt, de sem a témájában, sem a stílusában, nem egy emlékezetes darab. Úgy látszik, ez a trend erősödik mostanában.
Értékelem: 6
Műfaja: életrajzi, dráma, történelmi