Érdekes helyzetbe kerültem. Már majdnem elértem az IMDB Top250 felzárkózásom 32. köréhez, ahol ez a film szerepelt volna. Magam előtt, nem titkoltan, a Casablanca mellett, ez az a film, amiért első sorban a felzárkózást indítottam. Most mégis külön, a top250-től függetlenül tekintettem meg. Illetve, most más volt a mozgató rúgó. Az Oscar jelölések egyik prominens képviselője ugyanis a Mank című film lett. Ez pedig nem másról szól, mint az Aranypolgár elkészültjétől. Úgy érzetem, úgy tudom igazán értékelni, megérteni azt a filmet, ha ezt pótlom. És amilyen lassú tempóba haladok, nem várhattam, hogy 3 csoportkörrel végezni tudjak az átadóik.

A filmről a Rózsabimbón, Orson Wellesen és azon kívül, hogy a világ legjobb filmjei között tartják számon (mondjuk ez utóbbit az imdb 90. körüli helye kicsit árnyalja), nem tudtam semmit sem a filmről, így viszonylag elvárások nélkül ültem neki. De még így is kevesebbet adott, mint amire számítottam.

Azt meg kell hagyni neki, 80 éves létére, meglepően mozgalmas és teljesen időt álló alkotásról beszélhetünk. Nem nagyon öregedett, sem a történet vezetés, sem a színészi játék. A technikai megvalósításról nem is beszélve. Ez a film, konkrétan korának a Wall Street farkasa. Mindkét film egy ambiciózus ember hatalom/szeretet éhségéről szól. A film minden jelenetét áthatja a kontrollálatlan káosz, tömegek keringenek és zajongnak a főszereplő körül, minden pörög, és a főszereplő fékezhetetlenül robog elkerülhetetlenül magányos és sikertelen beteljesülése felé.

De amíg az előbb említett filmben, ennek a káosznak volt egy jó üteme, addig itt, olyan érzésem volt, mint ha egy rögtönzött jazz előadást hallgatnék. Az egész film egy egybemosódó hangzavar, mindenki egyszerre beszél, a beszélgetés mellett, mögött mindig van valami figyelemelterelő tánc, tömegjelenet, kiabálás. A karakterek nem csak egymás szavába vágnak, de saját mondataikat sem mindig fejezik be, és már úgy kezdik/folytatják az új mondatot. Lehet csak engem zavart, de nagyon kivetett a filmből (pont ez volt a bajom a Dühöngő Bikánál is).

Pedig a díszletek látványosak, a kamera kezelés egyszerűen lenyűgöző, a jelenetek megkomponálása, a fények és árnyékok használata, tökéletes. A maszkok, a színészi játék simán elférne egy mai filmbe is. Maga a történet "mondanivalója" is tetszett, az, ahogy elindul az újságíró a "Rózsabimbó" nyomon, hogy megmagyarázza a főszereplő halálát, életének értelmét. Majd a végén kilyukad oda, hogy az egész kirakósban, ez csak egy apró darabocska. Ahogy mondták, egyetlen szó, nem magyarázhat meg egy egész életet.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, misztikum