Lars von Trierből való felzárkózásom nem éppen zökkenő mentes. Eddig nagyon megszenvedtem vele, pedig eddig látott műveiben mind felfedeztem némi értéket vagy mondanivalót, csak pont ebben a művében nem. És mégis, ezt tudtam a legkönnyebben abszolválni.

Minden bizonnyal, ehhez is be kellene szerezni a "tananyagot", avagy mit is akart a költő kifejezni útmutatót. Addig is (értelmezés előtt):

Már a cselekmény narrációja sem hétköznapi, egy hipnotizőr kísér végig a film egészén, egyfajta "visszaemlékezés" a megtörtént cselekményekre (visszaszámolok, és két ugrasz előre egy hónapot, felébredsz itt, csinálod ezt-azt). Annyit elárulhatok, hogy nem az derül ki, hogy a főszereplő egy terápián ül, ez inkább az író, a rendező, a sors, egy túlvilági erő (akár Isten) narrációja, mely a főbb pontok felé tereli a szereplőket, fordítja meg sorsukat.

Ami igazán lekötött, az a filmezés stílusa. Nagyon régies képi világot idéz, nem csak a fekete-fehér (inkább szürke) képi világával, de a díszletek, hátterek használatával. Mégis újfajta, ha nem is modern, de nagyon is művészies csavarral, mint az időnként megjelenő vöröses-narancsos színezés, a vetített hátterek túlnagyítása, vagy díszletnek használása (sokszor mozgó háttérről beszélünk, vagy egy karakter kilép az előtérből és a háttér kerül fókuszba). A kamerakezelés nagyon megtervezett, ha nem is túl hatásos, mindenképpen feltűnő. A színészi játék ráerősít a régies hatásra, ténylegesen 40-es, 50-es évekbeli hangulata támad a nézőnek. Ahogy a film tényleges története sem egy túl csavart, vagy éppen a rendezőre oly jellemző beteges, polgárpukkasztó, sokkal konzervatív, egyszerű.

Nem mondom, hogy a leghatásosabb film amit tőle láttam, de kárt sem okozott. Izgalmakra nagyon a néző ne számítson, talán kifejezetten érdekes dolgot sem lát, de van egy üteme és stílusa, ami végig nézetteti ezt a másfél órát. Az értelmezésének meg majd este nekiülök, hátha dob az élményen egy kicsit.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, trhiller