Sajnos nem ma néztem meg, csak most jutottam el gépelés hangulatba. Így természetesen az átélt élmény emléke már jócskán homályba vész.
Ami így a megnézése után egy héttel is erősen megmaradt az ember fejében, az természetesen a befejezés. Bárhol kerül szóba a film, az biztos, hogy a ezzel fog kezdődni a beszélgetés. Vajon most a főszereplő tudatában volt a cselekedeteinek, és csak megjátszotta az egészet, vagy csupán egy véletlen beszólás, mely csak az őt kezelők körébe jelentett valamit. Én valahogy a két véglet keveredését élem át, és egy meggyötört embert látok, ki bár a valóságtól egy képzeletbeli világba menekült, de tudatosan építi fel és éli azt meg. Azt az utolsó mondatot nem a főszereplő mondja ki, hanem a tudatalattija (védelmezője, másik személyisége, nevezzük ahogy akarjuk), ki megadja a büszke halál lehetőségét a főszereplőnek.
Ez egy tökéletes beszéd téma, melynek a végén az emberi lélektan boncolgatásába fulladhat az este. Kár azonban vérre menő vitát indítani arról, hogy VALÓJÁBAN mi történt. Biztos van elképzelése a rendezőnek is, ahogy a forgató könyv írónak és ahogy a hangosítónak és ahogy a nézőnek is. A szép, hogy így nem egy réteg kapja meg a történet lezárását, hanem mindenkinek lehetősége van azt formálni, átélni, alakítani, az aktuális hangulata vagy érzései alapján.
És ez a legnagyobb átverés is, hiszen ezzel átugorták az alkotás talán legnehezebb részét, a lezárást, azt ami könyvben, játékban, filmben, a legnagyobb vitákat szokta kiváltani. Hogy ez most elegáns vagy pofátlan, azt mindenki döntse el magában. Szerintem hozzá tartozott a filmhez, hogy a nézése után is tovább játsszon az ember képzeletével. Hiszen ez a film. Egy elmejáték, ahol te vagy az, akin kísérleteznek.
Érdemes többször megnézni a filmet és figyelni az apró jeleket. Nem mondom, hogy mindent megmagyaráznak, hiszen minél jobban figyelsz, annál több zavaró tényezőt vetnek be, hogy megzavarjanak. Ez a lényeg, nem akarnak tiszta képet adni, itt az elme játék a cél, és ezt tökéletesre vitték.
Feljegyzeteltem a film közben, hogy az első perctől lehet sejteni, hogy itt valami nincs rendben. Az érkezés a szigetre már alapvetően nyomasztó a szürke éggel a háttérben és a lassú, nagyon lassú cselekvésekkel, de ezt még megfűszerezi egy olyan hangos, erőteljes, drámai zenével, hogy az ember teljesen ráfeszül a filmre. És utána (sem közben) nem történik más, csak látjuk az ellenséges környezetet, mely a főhős köré épül. És a drámai zene hol ér véget, szinte azonnal, lecsengés nélkül, mintha csak hirtelen elvágnák? Mikor a falak mögé kerül, és bezáródik a kapu. De már előtte az első jelenetnél a tükörben érezhető, hogy van valami baj (az a vágás, ahogy a szereplő nézése kimerevedik, majd ugrik két képkockát, ahol már halványan de érezhetően más hogy tekint a kamerába).
Rengetek apró jel és utalás van, amit vice versa ki lehet forgatni hol az egyik, hol a másik elmélet javára. Neten csodálatos értekezleteket lehet találni, hogy játszik a rendező a néző agyával, egyszerűen a színekkel, a jelenetekben megjelenő eső/tűz ellentetjével, a színészek túl és alúl játszásával.
Ettől függetlenül nem jó nézni a filmet. Nem csak az eseményt kiváltó tragédiára gondolok, amit jó ízlésű ember nem bírhat végignézni úgy, hogy nem szorul össze a torka, hanem arra, hogy a film egyszerűen nem szórakoztató. A jelek után kutakodás leköthet, de a történet nem. Persze a vége erős, de az egészből hiányzik az a "Hűűűűhaaa!" érzés, amit a történettől elvárhatnánk.
Értékelem: 7
Műfaja: Dráma, Thriller, Misztikum
