Azon kevés ázsiai filmek nagy része, amit láttam, idegesítően lekezelően bánt a női mellék karakterekkel, és banálisan a szerelmi szálakkal. Mennyire tudják ezt árnyalni akkor, ha a főszereplők nők?

Koreai film, java részt koreai (és hongkongi) szereplőkkel és rendezővel, angol írónő regénye alapján. Az alapanyagból remek forgatókönyv született, amit még remekebb rendezés tette fel a top250es listára. A fényképezés első rangú, a színészek sokkal visszafogottabbak, mint ahogy azt vártam. A szoftpornó jelenetek egész visszafogott mennyiségben jelentkeznek, és sokkal inkább a karakterek közt kialakuló viszonyokra és a történetben elrejtett nem is egy csavarra fókuszált a készítő csapat. Mindegyik karakternek, még a perverz öregnek is van egy karakter fejlődése, ami nem is igazán fejlődést, sokkal inkább a történet jobban kibontása során való megismerését jelenti.

A történet egyfajta heist-filmes történet, mely sokkal inkább a cselszövésre sem mint a tényleges "rablásra" épít. Három felvonásból áll, amiből kettő a már ismerni vélt történet több szemszögből való bemutatását, míg a harmadik a lezárását mutatja be. Nem sokat vártam a filmtől, de jóval többet kaptam.

Értékelem: 8

Műfaja: dráma, romantika, thriller

Így érzésre, remek egy filmes év áll a hátam mögött, pedig olyan túl sok filmet nem is láttam, és még bőven van elmaradásom. Mindenesetre, így írás közben,összeszedem, miket is láttam, jó lesz ez még későbbre, majd ha a jövő évet össze akarom hasonlítani a mostanival.

Szóval, összesen 51 bejegyzés tettem ezen az oldalon. Ebből 4 db volt, ami nem egy konkrét filmmel, hanem IMDb listával, Oscar díjjal vagy a Miskolci film fesztivállal foglalkozott.

Mivel én hajlamos vagyok napokkal de akár hetekkel is a film megnézése után írni, vagy egyáltalán nem is írni egy két darabról, így nem teljesen reprezentatív a blogom a megtekintett filmek listájához. Az IMDb-t segítségül hívva, 40 film került csak terítékre ebben az évben (meg emlékeim szerint kb 6 ismétlésem volt, ami nem került sehol sem rögzítésre).

A kedvenc filmjeim az évből (zárójelben az általam kapott pontszáma)

5.: Avengers: Endgame (7)

4.: Us (7)

3.: The Lighthouse (8)

2.: Monos (9)

1.: Joker (9)

A jó érzés viszont nem csak ezektől a filmektől származik. Ugyanis az ebben az évben megnézett filmjeim nagyobbik része, nem is ebből az évből való volt, hanem egy korábbi elmaradásom pótlásai. Ha ezeket is figyelembe veszem, akkor az én saját évemnek az értékelése kicsit máshogy nézz ki:

7.: A Star Is Born (8)

6.: Spider-Man: Into the Spider-Verse (8)

5.: Rear Window (8)

4.: The Lighthouse

3.: Psycho (9)

2.: Monos

1.: Joker

Az ijesztő, hogy emellett összeszedtem azokat a filmeket, amik ebben az évben jelentek meg, és én kihagytam. Ők egy része, a jövő évemet fogják valószínűleg feljebb emelni, pedig lehet, van olyan ami benne lenne az idei top-ban:

Marriage Story
Doctor Sleep
Gisaengchung (Élősködők)
The Two Popes
Once Upon a Time... in Hollywood
Toy Story 4
Ford v Ferrari 

Azért bőven akadt kevésbé jó alkotás is. 2019-es filmekből az alábbiak azok, amelyektől sajnálom a rájuk szánt időmet:

Szellemvárosi antológia (3)

Dark Phoenix (5)

És a nem idei, de idén megtekintett kevésbé bejövös filmek:

Ant-Man and the Wasp (3)

UFO (4)

Incredibles 2 (5)

The Man Who Knew Too Much (5)

Sorozatban kicsit jobban állok, játékok területén rosszabbul, de mindenre nem is lehet időm. Aminek kifejezetten örültem, az a Filmszerész filmklub segítségével megtekintett Hitchcock filmek, és a remek hangulatú Miskolci filmfesztivál azon két napja, amit eltöltenem ott sikerült.

És amit jövőre várok, az egyrészt, ugyan ezen filmklub és fesztivál, másrészt, mert a jövő év a Dűne éve (vége a film miatt, egésze mert a teljes sorozatot újra olvasom). Ha nem rontják el, nekem az a december 18 egy népünnepély lesz, kevés könyv sorozatért vagyok oda annyira, mint Frank Herbert univerzumáért. No meg, még most jön csak az IMDb top250 legjava.

Értékelem: 7

IMDb user

Műfaja: évösszesítés

Ahogy az előző résszel is, úgy ezzel is bajban vagyok, nem állt még bennem sem össze a kép, hogy mit is kezdjek ezzel az izével. Szóval csak röviden.

Mint gyerekkorom egyik kedvenc világának megfilmesítése, gyenge. Mint a saga lezárása, nettó hazugság. Mint film, látványos, de botrányosan rosszul megírt. A szövegkönyv, az úgy nem létezik, ami megmaradt, azt bár inkább ne adták volna a karakterek szájába. A forgatókönyv tiszta káosz. A dramaturgia pedig gyerekes.

Mégis, annyira leadtam minden elvárásomat, annyira lemondóan ültem be a filmre, hogy végül mégis úgy jöttem ki, hogy a facepalmok sorozata között is, egész jól szórakoztam. A főgonosz (nem nevezem nevén, bár a trailer már rég lelőtte a poént) megjelenítése, az első 10 perc, horrorisztikus volt. Nagyjából így képzelném el az ősi gonosz bemutatását és felbukkanását egy ilyen eposzban. Az erő köré szőtt misztikumra is ráerősítettek, nagyon tetszett a korábbi földhöz ragadt megoldás is, de a mostani rejtélyes és megmagyarázhatatlan jelenetek is remekül mutattak a vásznon. Látványos volt, az összecsapások végre úgy néztek ki, mintha a játékokból léptek volna elő.

A többi ordas hülyeség felett szemet tudtam hunyni, szerintem eleresztettem már az egészet, megmaradt sima popcorn mozinak, annak pont jó volt.

Igaz, némi felvezetés nem ártott volna ehhez a lezáráshoz, vagy legalább az előző részben felborított világkép folytatását vártam volna, nem egy gyáva visszanyúlást az eredeti részek felé, de hát a pénz beszél, a rajongó csak másodlagos.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, fantasztikus, kalandfilm

78 kameraállás, 52 vágás. 3 perc jelenet, ami kitörölhetetlen részévé vált a popkultúrának, és az is ismeri, aki a filmet (Psycho) még sosem látta. Erőszakos jelenet, mely nézése közben, még anno pár hete, 2019-ben is, beleborzongtam, úgy, hogy valójában az a kés, csak egyetlen egyszer ér a testhez (bár tény, ehhez az érzéshez egyrészt kellett az, hogy nézzem a filmet, az elejétől kezdve, és sokat hozzátett a jelenet folytatása is)

A dokumentum film 90 percben vesézi ki a film ezen részletét, a hozzá köthető foreshadowing (mi erre a jó magyar szó? sejtető?) jelenetek bemutatásával, a megjelenő szimbolikák értelmezésével, pár híresebb színész, rendező és zeneszerző kíséretével. Nem lett túlmagyarázott, és kapunk néhány érdekes tényt, ami nem biztos, hogy mindenki ismert.

Értékelem: 6

Műfaja: dokumentumfilm

Elérkeztünk a A Filmszerész Filmklub  Alfred Hitchcock sorozatának leghíresebb filmjéhez, melynél számítottam rá, hogy tetszeni fog, de meglepődtem azon, hogy mennyire.

1960-as film, mely most 2019-ben is, rettentően izgalmas és feszült. El tudom képzelni, hogy mekkora hatása lehetett akkor a nézőkre, nem véletlenül vált belőle ekkora klasszikus. Bár sosem láttam, mégis ismertem a film teljes történetét hála annak, hogy már vagy fél száz vígjátékban, sorozatban, rajzfilmben feldolgozták már ezt valamilyen formában. És ezzel a hátránnyal került be a többször újranézős kategóriába nálam!

Két, mai szemmel nézve, problematikus területe van csak az alkotásnak. A legszembetűnőbb a verekedős, birkózós jelenetek, itt a koreográfia ma már kicsit máshogy nézne ki, sokkal élettel telibb, akció dúsabb. A másik, a film lezárása. Ma már ez a tudathasadásos személyiség elégé közkedvelt téma, széles körben ismert és felhasznált csavar. Akkoriban, nem hiszem, hogy túlságosan is ismert eszköze lett volna a thrillereknek (talán ha egy-két horror filmnek). Valószínűleg ezért tart a pszichológus egy hosszabb monológot a végén arról, hogy mi is történt, mit láthattunk mi nézők. Ez ma már nagyon szájbarágós, még a ma már megszokott amerikai "mindent meg kell mutatni a hülye nézőnek" film lezárásokhoz képest is.

Ami viszont remekül működik, az ezen kívül minden más. A zene olyan szinten riasztó és hátborzongató, hogy nem csodálom hogy a Cápa és az Alien filmek bőven merítettek belőle ötletet. Sikoly zene! A párbeszédek ismételten remekek (ez eddig minden általam látott Hitchcock filmre igaz), nem csak üres csevegés a két gyilkolászás között. Építik és ruházzák fel a karaktereket és a történetet úgy, hogy egy percre sem válik erőltetetté vagy unalmassá. Ugyan nem egy Tarantino szövegkönyv, de életszerű, megáldva egy sajátos modoros humorral.
A kamera kezelés elsőrangú és ötletes, a díszletek kézzel foghatóak és emlékezetesek. A feszültséget remekül építi a rendező, talán az eddig legborzongatóbb filmje. Amit nem nagyon láttam még tőle, az a néző sokkolása. Az itt gyors és erőszakos jelenetek, bár azért ezek kicsikét veszítettek ma már az erejükből. Csak elképzelni tudom, hogy mekkora sokk lehetett a zuhanyzós jelenet akkoriban, figyelembe véve, hogy kivel és a film melyik pontján történik meg (a zuhanyzós késelés jelenet folytatását még sosem láttam, és meg kell mondanom, azért megborzongtam).

Ami pedig a legjobb volt az egészben, az a színészi játék. Elsősorban Anthony Perkins kell kiemelnem. Amit ez az ember lejátszik, az példa értékű. Sebzett, kicsit együgyű de segítő kész fiatal ember, elnyomott gyermek, mindemellett hol ijesztően agresszív, hol hideg, precíz és céltudatos. No meg van egy apróbb titka, a fordulatnál, amit az emberiség 80%-a úgy is tud, hogy sosem látta.

Értékelem: 9

Műfaja: horror, misztikum, thriller

Most vettem észre, hogy a második csoport animéjét elfelejtettem a blogra feltölteni. Még az Alien-ek előtt sort kerítettem rá pedig.

1988. Egy fényes villanás, és Tokió megsemmisül. Csak egy hatalmas kráter marad utána. 31 évvel később, a harmadik világháború vége után, a romokon újjá épült Neo Tokióban nem túl fényes a helyzet. A társadalmi rend kezd szétesni, az utcát motoros bandák járják, az utcákat mocsok borítja. Terrorista szervek napi szinten robbantgatják fel a kormány épületeket, és a pusztulás közepette egy új vallási szekta üti el a fejét. Akira-t várják, ki tűzzel tisztítja meg a város, mely hamvain új élet sarjad.

Mi nézők az egyik motoros banda szemszögén keresztül csatlakozunk be a történetbe. Pitiáner alakok, akiket csak az utcai menőzés és a bandák közti erőfitogtatás éltet. Az egyik összecsapás során azonban valami furcsa élőlénybe botlanak, aki szemlátomást a hatalom emberei elől menekül. Apró gyermek testű, de vén arcú lény, akinek természetfeletti hatalma van. A találkozás eredménye egy kisebb robbanás, ami során a banda egyik tagja megsérül. Őt és a lényt a kormány emberei magukkal cipelik, a többieket fogságba küldik. Innen lényegében két, később három szálon látjuk az eseményeket. Egyrészt a bandatagok próbálják kinyomozni, mi történt, hol tartják fogva társukat, másrészt láthatjuk a város felett uralkodó réteget, és betekintést nyerhetünk azok kísérletébe.

A többit nem lőném le, a történések igazából túl sok meglepetést nem okoznak, bár a vége az igencsak meglepett.

 

Értékelem: 7

Most lett elegem a sok Indiai filmből. Nem, nem néztem meg őket, de nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ezeknek tényleg itt a helyük. India lakossága 1,339 milliárd. Van egy tippem, hogy a Don Bombay 67 ezer szavazói között, mi a nemzetiségi eloszlás (arról nem is beszélve, hogy legnagyobb százalékban az europai filmnél a valós 8 pontra szavaztak a legtöbben, addig az indiai filmeknél szinte mindenhol a 10 pontos (néha 9) a legmagasabb százalék.. kicsit elfogultnak érzem).

Így hát a mostani 5-ösből, kettő számításba vehető alkotás maradt számomra. Meg is nézem legalább mindkettőt. A mese jó lesz kikapcsolódásnak (meg legalább a Sundance kölyök kihagyásom után, adózok egyet William Goldman oltárán is), az erotikus thriller pedig talán kicsit jobban árnyalja majd a korábbi ázsiai filmeknél már említett férfi-női viszony iszonytatóan felszínes megjelenítését.

És akkor a filmről! "Vívás, harc, kínzás, bosszú, óriások, szörnyek, üldözések, menekülés, igaz szerelem, csodák!" Bájos kis mesefilmet kaptam, mely sokat kikacsint a felnőtt nézők felé is.

Nem is emlékeztem rá, hogy én ezt gyerekként már láttam, de a kínzós jelentnél, illetve a "Készülj a halálra" mantrára vívott leszámolás, visszahozta az emlékeket - főleg mikor visszanéztem ezeket a jeleneteket magyar szinkronnal is (mondjuk, pont ezek azok a részek, amik nem éppen kisgyereknek valóak).

Nos, arra már nem emlékszem, hogy akkor mennyire tetszett, de most így felnőtt fejjel, nagyon jót szórakoztam rajta. Igazán könnyed kikapcsolódás, remek, sajátos humor, ami főleg helyzet komikumra épül. A körítés is tetszik, a díszletek használata, de még a mellék szereplők játéka is. Talán a körítés votl a legszebb. Amíg az elején teljesen indokolatlannak találtam, később azt vettem észre, hogy a mesét hallgató gyermekkel azonosulva mélyedek egyre jobban bele a történetbe, és kezd érdekelni a szereplők sorsa. Remek megoldás, nem véletlen, hogy eme (valljuk be, azért elégé egyszerű) mesefilmnek, pont a forgató könyvét emelték ki a legtöbb helyen.

Felüdülés volt ez a másfél óra.

Értékelem: 8

Műfaja: családi, kaland, fantasztikum

Az első csoport, amiben még nem láttam semmit. A Mielőtt lemegy a Napra vagyok a legkiváncsibb, igazából nagyjából ez az egy, amiről hallottam is (és jókat). Viszont ez egy triológia egyik darabja, önmagában kevesebb értelme van megnézni. Az első rész, viszont szerepel a listán fentebb, ráadásul abban a csoportban, az a legérdekesebb darab. Így hát ezt a filmet, a másik résszel együtt, majd ott fogom megnézni.

Egy kis után olvasás során, Az öldöklóő angyal mellé tettem le a voksom. Minden kritika amit olvastam, csak ajánlani tudta. A szürrealista vonal, és az egyhelyszínes helyszín, elégé hívogató szavak, és elégé különcnek tünik ahhoz, hogy kiváncsivá tegyen.

A rendező, Luis Buñuel neve elsősorban Salvador Dali és az Andalúziai kutya kapcsán lehet ismerős. Akinek nem, az még véletlenül se nézzen ez utóbbinak utána, hacsak nem erős a gyomra (jó nem ma készült, de akkor sem szép látvány).

Ez a film, egyrészt nem rövidfilm, másrészt inkább a mondanivalóra és csak másodsorban a technikai megvalósításról szól. Kevés helyszínen, a fő játékidő konkrétan egy kicsi szobában játszódik, ahol egy nagyobb csoport ember van összezárva. A látvány, mégis (a maga keretei között) lenyűgöző. Nagyon sok szögből dolgozik, rengetek a kamera mozgás (még ilyen szűk helyen is), és sikerül elérnie, hogy egyes jelenetek (a zongoránál összeülés először és a végén is), felismerhető és megjegyezhető legyen. A színészekkel sem volt sok gondom, kicsit színpadias a játék (szerintem ez a mű is színházba is való), de épp csak kicsit tolják túl, teljesen jól emészthető még mai szemmel is.

A történet és a mondanivaló, az már kicsit más kérdés. Inkább ajánlom a google-t, van elég magyar nyelvű elemzés is róla, ott szépen kibontják a mondanivalót. A lényeg a felütés, ami elég szürreális. Adott egy szoba, aminek tárva nyitva a széles ajtaja, mégsem megy át rajta senki. Mindenki tudja, hogy csak át kell lépni a küszöböt, de mégsem teszi meg. Eltelik egy óra, négy óra, egy nap, egy hét, és mindenki csak toporog, és azt kérdezi.. miért nem megyünk már ki?

A csapat egy rakás arisztokrata. Lenézik az alja népet, önmaguk fényezésével és a szomszéd gazdagéknak való szüntelen udvarlásával töltik idejüket. Még a szobába zárva is, őrzik modorosságukat. Aztán kezd kényelmetlen lenni az összezártság. Lekerülnek a zakók egyesekről, amiért máris kapják a felöltözöttek mély megvetését. Ahogy egyre több ruhadarab lekerül, úgy vedlik le álcájukat is, amelyek mögé rejtőztek, bújnak elő belőlük a valósabb érzelmek, gyűlöletük és lenézésük a másik irányába. Nem zajlik olyan mély gyökeres leállatiasodás, mint amire számítottam, de tény, hogy a túlélés jóval a társadalmi normák elé kerül (párválasztás, élelem és víz keresés, a halottakkal való bánásmód területén). Elégé sokat mondó, hogy az első pánik roham akkor tör ki, mikor kiderül, hogy a szobába zárt pincér (szolga), nem tud kimenni kiskanalakért és a tejes ember (másik alsóbbrendű lény), nem jött el, és nem hozott tejet.

A felütés mellett is rengetek abszurd helyzet van. A szüntelen a másikra mutogatás (te csináld, te menj előre - nem csak a gazdagéknál, hanem az "átlag" embernél is), a csirke lábak, a szekrényben történő dolgok, a medve és a bárányok, vagy az ismétlődő szituációk, elégé kizökkentik a nézőt. Mindenképpen egy érdekes darab, de nem lesz egyszerű legyűrni, bár azért nincs túlcsavarva annyira, hogy ne legyen érthető nagyjából, miről is akar szólni, minek állít görbe tükröt.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, fantasztikum

Röviden:
Elizabeth Olsen fűzőben és bőrszerkóban/10

Kicsit hosszabban: látványos (igen-igen-igen látványos) akciómozi. Gondolom akik mélyebben belehabarodtak a szériában, nekik egész hátborzongató, újfajta élményt nyújtott, de nekem, kicsit távol állónak is tökéletesen megfelelt. Nem mondom, meg is lepett párszor, és még úgy is tetszett,.. hmm.. deja vum van..

Szóval igen, nagyjából ugyan az a véleményem, mint az Infinity War-ról. Mivel azt is most néztem meg (újra), így könnyedén össze tudom hasonlítani az élményt, amit adott. Ami plusz ebben benne volt, az, hogy nem csak, hogy mindenki kap szerepet az eddigi filmekből (vagy legalábbis egy feltűnést a képernyőn), de a korábbi filmekre (és sorozatra) is kapunk nem csak, hogy visszautalást, de konkrétan bele is helyezik a történetet azok egy-egy pillanatában.

A főboss ebben a részben kicsit kevesebbet szerepel (igaz, itt is kapunk egy Ready Player One-t idéző kaotikus "epik" összecsapást). A fókusz eltolódott a hátrahagyottakra. A drámai részekkel nem volt semmi probléma, és végeredményül kaptam egy keserédes lezárást és egy szép elköszönést (remélem, ezt nagyjából így is hagyják).

Értékelem: 7

Műfaja: akció, kaland, dráma

Nem is értem. Nem nagyobb hülyeség, mint a Captain Marvel, mégis, sokkal nehezebben csúszott. Nálam, a humor túlságosan is túltolt, erőltetett és gyerekes volt. A megvalósítás gagyi, a színészi .. játék?.. hát kb olyan szinten, mintha egy unatkozó vasárnap besétáltak volna pár millióért bohóckodni.

Moziban vagyok, biztos hogy kijövök róla. Így is erősen égett a kezem a beletekerésért. Kicsit sem szórakoztatott, viszont cserébe rettentő mód idegesített. Ez utóbbi nélkül menne 4-5 pontra, ez a faktor viszont részemről ennyit érdemel.

Értékelem: 3

Műfaja: akció, kaland, vígjáték

Ezt a véleményemet még 2018 augusztusában vetettem digitális papírra, mozi után. Valamiért kíváncsi voltam rá nagy vásznon, pedig ez a Marvel világ, nem kifejezetten érdekel. A lenti véleményem, így második megnézésre sem változik, pontosan ugyan ezt gondolom róla:

Röviden:
Elizabeth Olsen fűzőben és bőrszerkóban/10

Kicsit hosszabban: látványos (igen-igen-igen látványos) akciómozi. Gondolom akik mélyebben belehabarodtak a szériában, nekik egész hátborzongató, újfajta élményt nyújtott, de nekem, kicsit távol állónak is tökéletesen megfelelt. Nem mondom, meg is lepett párszor, és még úgy is tetszett, hogy biztos vagyok benne, hogy a következő részben úgyis vissza fordítják az egészet. De ha csak ezt a részt nézzük, akkor igen, így kell bátran "lezárni" egy ezer éve elkezdett és felépített franchise-t.

Mindenki kap szerepet az eddigi filmekből, mindenkinek van egy kis saját története, saját sorsa. Még a töltelék történet szállak is jól működnek, bár Star Lord nekem sok volt, viszont a "nyuszi" és villám kalandjai, bár a legkilógóbb részek egyike volt, a két szereplő túltolt vagánysága (köztük meg a nézők felé sugárzó kémiája) bőven nézhetővé tette.

Külön tetszett, hogy a főgonosz, akiről a legkevésbé hittem volna, kapott némi réteget, és nem csak egy egyszerű film végi boss volt. A film nagy része róla, a motivációjáról, érzelmeiről szólt, már már majdnem ember közelivé tették (majdnem). Adott egy kis plusz ízt az történésekhez.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, kaland, scifi

Tényleg nem a „Scorsese vs. Marvel-botrányt” miatt vettem elő, eskü. Csak van egy hétvége, hogy itthon vagyok, ráérek, így hát pótlom a Végjátékot, és azt a talán hozzá tartozó mellék filmeket, amik egy hajszálnyira talán még érdekelnek is (talán egy kicsi katasztrófa turizmus okán is).

Nos, ezt a filmet pont annyira lehet komolyan venni, mint egy No Doubt nótára levezényelt bunyót. De legalább pont annyira szórakoztató. Legalábbis én tök jól elvoltam, egy kis délelőtti semminek bőven jó. Brie Larsonnal engem amúgy is bármikor el lehet szórakoztatni ;)

Kiszámítható, mégis jól elhelyezett csavar, szokásos gagyi pózerkedés és lezárás, észrevehető feminizmus jegyek, tök jó '90es évekbeli zenék, szórakoztató hangulat. A 2 óra gyorsan letelt, akkor is, ha semmi maradandót nem adott. Moziban valószínűleg jobban fájt volna.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, kaland, scifi

Martin Scorsese összeszedte egy film erejéig Robert De Niro-t, Al Pacino-t, Joe Pesci-t és még egy rakás híres színészt, megfűzte a Netfilxet némi támogatásért, és behozta az egészet a moziba nagy vászonra. Eddigi film karrierjét és ezt a műveletsort tekintve, nekem ne magyarázza meg, hogy nincsen semmiféle kapcsolata a maffiával, mert úgysem hiszem el. Ja, és a végső vágás után 3 és fél óra maradhatott a film. Oké.. jól van.

Kapásból a lényegre: kicsit sem igényelte ez a történet (sem a történetmesélés) a 3 óra 20 percet. Kb 20 perc volt az, ami már tényleg sok volt, és még kb 40-50 perc, amit nyugodt szívvel ki lehetett volna vágni, és talán még jót is tett volna a film tempójának. A sztori valós elemekre épül. Adott egy végletekig egyszerű(nek bemutatott) férfi, aki hűséges bulldogként leszolgálja az egész életét az egyik maffia főnök mellett (mondhatnám, szobafestőnek áll, csak az eszközei kicsit szokatlanok, a festék pedig túlontúl is organikus eredetű).

Végig megyünk egy rövidebb klasszikus maffia film szegmensen, elidőzünk egy remek időt Jimmy Hoffa tündöklése körül, túl sok időt elpazarlunk annak hisztizős korszakánál, majd elindulunk "roham" tempóban a magány, az elfeledés és elmúlás irányába. Bár Hoffa megfilmesítése zseniálisra sikerült, és Al Pacino egyszerűen tündököl annak szerepében, mégis, ez az a rész, aminél előjött, a "jól van, elég lesz már" érzés, főleg a vége felé.

De addig is kaptunk egy kicsit visszafogott, de az apró gesztusokban is remek Robert De Niro-t (egy pillantása többet ért és jobban kidolgozott volt, mint az elmúlt két évtizedének összes szerepe egybevéve), remek korhangulatot (zenék, díszletek, kocsik), és jó pár mellékszereplőt, érdekes élethelyzeteket, és remek fekete humorral átszőtt párbeszédet. Igaz, számomra egyik sem lesz felejthető, igazán megfogó. Talán csak a fegyverválasztós és szülinapos-éttermes rész illetve a mosónős-zsidós rész maradt meg, mint kiemelkedőbb jelenet (meg még talán pár nevén nem említett gyors és erőszakos jelenet, mely a semmiből csapott le rám).

A vége is számomra kicsit elhúzott, tudom mit akar éreztetni, mégis erőltetettnek ható lett. A rendező legjobb alkotásai közé én így első megnézés utáni hirtelen véleménnyel biztos nem tenném, de hazudnék ha azt mondanám, hogy megbántam a több mint három órát, amit rászántam.

Értékelem: 7

Műfaja: életrajzi, krimi, dráma

A Filmszerész Filmklub keretei között Alfred Hitchcock Szédülés alkotása került 3. filmként terítékre.

Igazából, pont jól lett ez így időzítve, hiszen terítékre került a Hátsó ablak, melyben már megmutatkozott a rendező aprólékos hozzáállása, miközben a történet maga megmarad egy nagyon egyszerű krimi történet szinten, és túl vagyok Az ember aki túl sokat tudott filmen, ami pedig a forgatókönyv és színjáték téren vitte kicsit lejebb az elvárásaimat, de kápráztatott el a megtervezett kamerasnittek és mozgások területén.

Ezek fényében talán kicsit jobban fogadtam ezt az alkotást, mint ahogy azt önmagában tette volna. Ami jó, mert ez a film rajta volt a nézni való listámon, de úgymond Hitchcock szűzen, valószínűleg örökre eltántorított volna a rendező többi munkájától (amit a Hátsó ablak esetében kifejezetten sajnálatos lett volna). Mert hogy vannak bajaim a filmmel. Igazából kettős érzelmekkel küzdök, de jegyezzük meg, a film is elégé tudathasadásos lett. Nem csak azért, mert lényegében két szegmensé van törve, de azon belül is tördelve van szereplők, motivációk, hangulat és misztikum/valóság terén is.

A technikai részekbe ismételten nem tudok bele kötni. Talán a három film közül ez az, ami eddig a csúcsra járatta az aprólékos tervezést. Ez látszódik nem csak a díszletek minőségén, a, néhol túlzottan is direkt és művészies világítás, a kamera zoomolások és mozgások területén, vagy a színészek apró gesztusain (még a kormányt is úgy forgatja a színész a vetített háttér előtt, ahogy azt Hitchcock megtervezte).De legfőbb képen a színhasználat terén. A halál, a múlt színe a zöld, a szenvedély a vörös, és a végzet meg a szőke (:D).

Van hangulata a mozinak, és a kezdeti misztikum, még ma is leköti a nézőt. Engem annyira, hogy el is felejtettem a rendező személyét, és azt, hogy ő általa valószínűleg alaposan át vagyok verve, és nincs itt misztikum, csak egy nagyon egyszerű földhöz ragadt, és valjuk be, ma már kicsit gagyi megoldás/magyarázat. Na, ezt megkaptam kétszer is.

Az első megoldás a film háromnegyedénél, egy a végén érkezik. Egyik sem jött be, és igazából mindkettő rontott az addig felépített hangulaton. A fordulópont után, az addigi romantikus és rejtélyes hangulat átfordul egy sokkal mélyebb pszichózisba. A főszereplő elveszíti a néző szimpátiáját, és mániákus ragaszkodása a múlthoz (amin egyébként a film összes mellék szereplője is átesik bizonyos szinten), túlzóvá és betegessé válik. Teljesen érhető a szexizmus vádja a rendező felé, ha saját magából merítkezett, akkor tényleg lehettek problémái.

A film végső befejezése pedig gyors, mai szemmel nézve inkább röhejes sem mint elgondolkodtató. A főkarakter szempontjából még úgy ahogy érthető, megadja a már várt keretes szerkezetet (az elején el is hangzik, hogy a fóbiájából csak egy újabb lelki trauma rázhatja ki). Szóval a film, tetszett sokáig, és tetszett sok rétegben, máshol pedig inkább volt csalódás. Mindenképpen a legérdekesebb volt, de a kedvencem biztos hogy nem ez lesz.

(Ja, és egész film alatt mozgatott  valami.. én, őt ismerem.. honnan ilyen ismerős. Nos, azoknak akik gyerekként rá voltak kényszerítve a Dallas nézésére, nekik ezzel most adtam egy kis segítséget :D)

Értékelem: 7

Műfaja: misztikum, romantikus, thriller

(Special Edition)

Kibővített változat, de itt nem is a tempón van a lényeg, ezek a plusz jelenetek sokat hozzátesznek a filmhez, a karakter motivációkhoz. 7 évvel az előző film után, új rendező, és merész egy merész döntés. James Cameron úgy döntött, szakít az előző film műfajával, és egy szélesebb réteget megszólító, kicsit közönségbarátibb akció-horror filmet fog forgatni. És milyen jól tette!

Itt minden másodperc nagyvászonért síkit. Bár a költség vetés alacsony volt, és ha nagyon figyelünk ez bőven meg is látszódik (hajlékony gumi díszletek, akció film ellenére is szinte sose mutatott ellenséges lények, stb). Az akció része kicsit B filmes, de önmagában is bőven megállná a helyét. Egyszerű de mégis érdekes alaptörténet, egyrétegű de azonnal felismerhető és megjegyezhető karakterek, jó csapat dinamika, humoros beszólások, emberi és átérezhető konfliktusok. Viszont ezzel a környezettel, a szörnyfilmes horror elemekkel, irtózatosan sokat hozzátesz a remek alaphoz. Ráadásul azzal, hogy hozzányúlt és bővíteni merte az (addig amúgy igen csak sekélyes és egyszerű) Alien univerzumot, a legjobb dolog, ami csak történhetett. Könyvek tucatjai építették tovább a hangyafarm ötletet, arról nem is szólva, hogy fiatal korom összes alien és predator játéka, ezt a világot ültette át interaktív élménnyé. A fegyverek, járművek, az épületek és a bútorzat, a nyomkövető, szinte minden hang, innen eredeztethető (bár bőven vettek át az első részből is, meg amúgy a film is, főleg hangok és zene terén).

Ez egy örök nagy kedvenc marad, bármikor újra tudom nézni.

Értékelem: 9

Műfaja: akció, kaland, scifi

(Theatrical Cut)

A film tényleg nem öregszik annyira szépen, mint a második rész. Egy negyvenéves filmről beszélünk, ami ha nem is úttörője a horror műfajnak, de mindenképpen egy emlékezetes és kiemelkedő darabja. Igazi horror jelenetet ugyan csak a film 30. perce környékén kapunk (40?), de a feszültséget már a legelejétől kezdve a vászonra idézi. Az üres(nek látszó) csendes Nostromon végigpásztázó kamera, és a csendbe élesen behasító számítógép zörejek már gyerekként is a frászt hozták rám, most is szépen megalapozták a hangulatot.

Bár továbbra is, a nagyvászon elsősorban a film utolsó feléhez tesz hozzá sokat, a nosztalgia faktor remekül végig vezetett a filmen, élveztem majd minden percét. Lassan építkező, atmoszférikus horror, ehhez képest pedig feszesre és rövidre vágva (ami sajnos jót tesz neki, a bővített verzióba sokkal jobban bele lehet fáradni).

Igazából órákat tudnék mesélni a filmről és annak hatásairól, mert nem titkoltan az egyik kedvenc "univerzumomról" van szó. Falom a könyveket, a folytatásokat és játékokat a témából. A megalkotott lény (és a folytatásban lefektetett lore) az egyik, ha nem a fő kedvencem. Nincs az az Isten, hogy mindazt, ami a témával kapcsolatban van, oldalakon keresztül én még le is vezessem. A tényeket leírtam, ez a film szerintem megkerülhetetlen, amit letett egykoron az asztalra, azért minden imádatom megéri, öregedésétől függetlenül is. Engem a mai napig oda tud a képernyő vagy vászon elé szegezni. Úgyhogy itt maradjon csak meg tisztán az élmény megosztás.

Értékelem: 8

Műfaja: horror, scifi

A hétvégi Alien + Aliens félmaraton előtt, bemelegítésnek vettem elő, bár attól függetlenül is érdekelt.

Dokumentum filmről beszélünk, mely bemutatja a mozitörténelem horror műfajának egyik meghatározó alkotásának létrejöttének körülményeiről. Direkt fogalmazok ilyen körülményesen, mert nem egy werkfilmről beszélünk, és nem is egy átfogó képet adó dokumentum filmről. Elsősorban azoknak ajánlom inkább, akiknek az alábbi nevek mondanak is valamit: H.R. Giger és Diane O'Bannon. Elsősorban kettejük biohorror és a testi metamorfózis iránti rajongásukról szól, de főleg O'Bannonra koncentrálva kapunk képet arról, milyen életesemények, milyen filmek és regények ihlették meg a készítőket, mik voltak az első forgatókönyv részletek, történet kezdemények, amik később sok egyéb, sokszor kevésbé konvencionális alkotó kezén keresztül átformálódva, világra szülték '79-ben az Alien című remekművet.

Magáról a forgatásról is van szó benne, bár jóval kevesebb, mint amire azt egy "így készül" dokumentum filmtől várná az ember. Ezek a részek főleg a lény különböző formáinak kialakításról és a híres ebédlős jelenetről szólnak. Mindenesetre kaptunk pár kevésbé ismert tényt, illetve több művész szemszögén át, egy egy jelenethez plusz értelmezést, plusz látásmódot.

Ráadásnak linkelnék egy eddig sokkal kevésbé ismert brutális mennyiségű kép gyűjteményt, a forgatási háttérmunkálatokról, koncepció tervekről: Alien

Értékelem: 6

Műfaja: dokumentumfilm

Túl sok távol keleti filmet jelenleg nem szeretnék látni, de az Akira-t már nagyon rég óta ajánlgatják, így hát betettem egyfajta kikapcsolódásnak a listámban. De amire kicsit jobban kíváncsi voltam az a Párizs, Texas. Nem hazudom azt, hogy hallottam már korábban a filmről, vagy hogy a rendező Wim Wenders neve olyan sokat mondana nekem. De a felületes átfogott elemzések és véleményezések alapján, ő lett a kiválasztott. Aztán tegnap találkoztam az Alien - Aliens dupla feature mozis lehetőséggel, így nem is volt kérdés, hogy a jó öreg szótlan Brett filmjét veszem elő. És mit ne mondjak, a tükrös monológ jeleneten kívül, Harry Dean Stanton itt sem beszél sokkal többet.

A film ugyanis egy lelkileg megtört ember road movie-ja, egyfajta csendes és magába zárkózott önkeresés. Már úgy kezdődik, hogy a főszereplő, egy lesoványodott, rongyos, poros ruhában bújt, magányos és végtelenül szomorú arcú ember, sétál. Látszólag céltudatosan, egy irányba, de se a célját, se a motivációját, történetét nem ismerjük. Ez utóbbit, a már említett tükrös monológig, nem is fogjuk megtudni. Előbbi pedig a Texas beli Párizs, ahova megfogantatását tudja datálni (mint mondottam, önkeresés van folyamatban).

Hamar kiderül, hogy a bolyongás négy éve tart, miközben maga mögött hagyott egy akkor 3 éves fiút és szintén azon a napon eltűnt feleséget. A gyermekre öccse vigyázz, és ő "találja" meg és viszi hozzá végül vissza, a látszólag elméjében is megtört férfit, akinek mind az önkifejezéssel, mind az emlékekkel gondja akad. Lassan és fokozatosan szoktatják vissza a "civilizációba", szerető család kötelékébe, amíg is nem, tippet nem kap arról, merre lehet egykori szerelme és gyermeke anyja.

A problémám a filmmel, hogy ez a történet így leírva, igencsak ígéretes és figyelem felkeltő (akkor is, ha már láttunk ilyent). Miközben a film cselekménye még rá is pakol erre a sejtelmességre némi feszültséggel. Add egy olyan érzést, főleg az utolsó felében, hogy itt történni fog valami tragédia, amit vagy a főszereplő okoz, vagy állapota folytán nem fog tudni megakadályozni. Ígér egy misztikumot, aminek a végére járhatunk, és ami magyarázatot ad. Mindeközben, nem, nem igazán. A múltbéli tragédia ugyan kiderül. Még tetszett is volna, hogy ennyire egyszerű, ennyire emberi, ennyire megtörténhető. Sajnos addigra viszont már elveszített a film. Nagyon lassú, nagyon vontatott, sajnos még azt is mondanám rá, hogy unalmas. A színészekkel, még a gyerek színésszel sincs nagy bajom, Harry Dean Stanton pedig teljesen jól hozta ezt az introvertált személyiséget. A filmnek is megvan a hangulata, csak ez a feszültség az, ami nagyon átverős. A múltban történtek is, inkább csak a film befejezését vetítik elő, magyarázzák meg, de nem adja meg azt a (jobb szó híján) katarzist, amire az eleje óta várunk. 

Mindenesetre kapunk egy melankolikus hangulatot, szép zenét, egyfajta korrajzot, pillanatot az akkori amerikai vidékről. Szép snitteket arról, hogy emberek sétálnak át az út egyik oldaláról a másikra. Kevés párbeszédet, abból is maximum egy kiemelkedőt. Sok egymásra pillantást, és merengést. És egy nagyon is személyes, emberközeli drámát. Nagyon hangulat film, így nem mindegy milyen pillanatban talál meg téged. Engem most egy kevésbé nyitottban.

Értékelem: 6

Műfaja: dráma

Gondolom aki ismeri a Tégla című filmet, az már hallott erről a filmről is. Kvázi ez lenne az eredeti. Én magam a Tégláért úgyan nem rajongom, erre a filmre azért kiváncsi voltam. Mindenki mesélte, hogy mennyivel jobb, csavarosabb (nem az). Meg egy picit, a távol keleti kultúra, mindig is kiváncsisággal töltött el. 

A film az ezred forduló után készült Hong Kongban, amennyire tudom, az összes színész, író és rendező ide valósi. Az általam várthoz képest azonban sokkal nyugatiasabb a stílusa, könnyedén befogadható volt számomra is, ki az ázsiai régióban sokkal kevésbé járatos. Problémát talán egyedül csak a fiatalabb színészek megkülönböztetése okozott, valamint a karakterek közötti interakció, kapcsolat volt kicsit szokatlanabb. Főleg a férfi és női karakterek között nem éreztem azt, amit a forgatókönyv sugallni akart. De ez már más ázsiai filmben is előjött, a női karakter irányába szült érzelmeket szinte sosem alapozzák meg. Elég egy pillantás és egy mosoly, onnantól a két főszereplő máris hősszerelmes. De szerencsére, itt nem ezeken a kapcsolatokon volt a hangsúly (legalábbis remélem, hogy nem maradtam le semmiről).

Nem fogom a Téglához hasonlítani, ez a film önmagában állja meg a helyét. Mondjuk én annyira nem tudnám felértékelni, mint ahogy az IMDb-n a többi filmnéző azt megtette, de határozottan élveztem. A történet egy bűnkartell és egy nyomozói csoport között lezajló macska-egér harcról szól, annak is egy igen csak rövid időszakáról (ha a 10 évet felölelő flashback-eket nem számítom bele természetesen). A két oldal egész korán kiteríti lapjait, azaz azt, hogy mindkét csapat vezetője tisztában van azzal, hogy a másik oldal egy-egy embert beépített a másik csapatában. Ez igencsak meglepett, mégis jól sült el, sokat hozzáad a feszültséghez, ami nem csak abból adódik, hogy a néző tudja, amit tud, hanem hogy mindenki a szereplők közül azon ügyködik, hogy a másik oldalt lebuktassa.

A színészekkel elvoltam, túl szélsőséges színjátékot nem láttam, de néhol azért tudott furcsa lenni. Sajnos a felírat kicsit egyszerűbb volta miatt, magyar szinkronnal néztem végig, ami lehet hogy kicsit még rontott is az élményen. A vágás kicsit furcsa volt, sok volt az áttűnés, néhol az áttűnések között a kép megállítás. Az operatőri munka ennél már jobb volt, bár itt is volt pár érdekes megoldás (döntött képernyő, furcsa kameraszögek). A hangulata lassúbb, megfontoltabb, és számomra adott egy kis westernes hangulatot. Talán azért, mert sok volt az egymásnak feszülés, a két oldal, vagy konkrétan két szereplő szembeállítása. A lezárás is hagy maga után némi kényelmetlen érzést, de tetszett, hogy nem vitték el holmi megváltó/hősies irányba az egészet. Sok meglepetéssel ugyan nem szolgál, bár azért azt hozzátenném, hogy nagyon nem szájbarágós, azért volt, hogy vissza kellett tekernem, hogy megértsem, pontosan mi is történt, mi váltotta ki a reakciót. Ettől függetlenül bőven add egy jó filmes élményt, bár az értékelésem inkább 7 alá sem mint egy erős 7es.

Értékelem: 7

Műfaja: krimi, dráma, misztikus

Kezdésnek, a könnyebb csúszás miatt, na meg azért, mert ha életben jó ha egyszer láttam, ezt a rajzfilmet választottam a 250-es lista hátsó 5 filmjéből. Persze ennyivel nem "úszom" meg, kiragadtam onnan még egy alap művet, melyet még sosem láttam.

Ez a rajzfilm, csak pár évvel régebbi, mint az Oroszlán király, a különbség mégis látványos. Sokkal elnagyoltabb, jóval kevésbé kidolgozottabb a háttér, de sok esetben a cselekmény mellék és néha fő szereplői is. Sokkal vázlatosabb, sokkal egyszerűbb az egész. Amíg az egy élettel teli dzsungelben játszódott, ez egy sárga sivatag közepén és az ott található sárga téglából felépített városban játszódik.

Mégis ez az a rajzfilm, mely stílus tekintetében nekem jobban bejött. Olyan, mintha gyermek korom egyik mese könyve elevenedne meg. Dinamikus, egy másodpercre nem áll le, és a korlátok (pénzügyi, technikai és a fent említett egyszerűbb környezet) ellenére is színes látvány világgal rendelkező szépség, szerethető főszereplővel, emlékezetes mellékszereplőkkel és gonosszal ellátva. A szinkron nekem itt kevésbé volt nosztalgikus (talán ha egyszer láttam, ellenben az Oroszlánkirállyal), így maradt az eredeti nyelv, és nagyon meg voltam vele elégedve (mondjuk ehhez nagyon sokat Robin Williams hangja tett hozzá). A történet természetesen faék egyszerű, a mondanivalója tényleg gyermekek számára fogalmazódott meg. Az ártatlanság korát idézi, és egy kicsit sajnálom, hogy manapság ennyi már nem elég ahhoz, hogy kitünjön egy rajzfilm (vagy csak felnőttem, és a hasonló alkotásokat meg sem nézem?).

Értékelem: 8

Műfaja: animáció, kaland, vígjáték

Bár az elmúlt hónapban rengetek filmet sikerült megnéznem, ezek nagy része külső "kényszer" hatására történtek meg. Rengetek film van a watchlist-emen, még több begyűjtve és megnézetlenül különféle adathordózókon. Én mégis csak nehezen tudom rászánni magam a megnézésükre.

Így hát két jó szokásomhoz nyúltam. Az egyik, hogy kis lépésekben, mindig csak egy apró részt teljesítve haladjak a cél beteljesítése ügyében, a másik pedig a cél megtalálása, azaz az ötlet lopás :ironia:. Elkezdtem hallgatni egy számomra új (közben meg 2012-ben indult) podcastet, a Nyilvános vetítést, akik egy amúgy elégé triviális mégis tök jó ötlettel álltak elő, elkezdik az IMDb Top 250-es listának a feldolgozását. Kinek nem jutott még eszébe? Igen ám, én is vettem innen már ötleteket, de 250 filmet, biztos hogy nem fog végignézni az ember. De 50-et? Máris jobban hangzik. Tehát a srácok vették a listát, felosztották 5-ösével (legutolsó 5 film, előtte 5 film.. azelőtti 5 film .. ), és ezekből a csoportokból, hétről hétre kiválasztottak egy darabot, ami valami ok folyamán, mindhármuk érdeklődését kiváltotta. Megtetszett, elloptam.

Szóval kezdődhet a Top 250-es felzárkóztatásom. Mondjuk az sem tántorít el tőle, hogy az első 20-ból csak 1 filmet nem láttam, és hogy az utolsó 10-ben 4 számomra érdekes is található. Szóval még egy kicsit csalok is. Illetve nem, mert a minimumból nem adok, tehát ötösével egy filmet minimum megnézek. Viszont ha érdekel több is, miért ne pótolnám őket is. Igazából az első két csoportban jól is jön ki, mert egy-egy komoly alkotás elé/közé, bekerülhet egy kicsit könnyedebb stílusú film is.

A Top 250 egyik hátránya, hogy percenként tud változni. Ezért a listát (én is) kimentettem, és ezt tartom irány adónak. Majd még fel is töltöm, valószínűleg a lementett vázlatos formájában, de ki tudja, lehet csapok neki valami google táblázat szerűséget is, ha nagyon unatkozok.

Azt kicsit sajnálom, hogy a legtöbb várakozó filmem nincs fent ezen a listán, így a tényleges lemaradásomat nem számolom ezzel fel, de ki tudja, hátha megjön közben a kedvem, egy-két ott pihenő alkotásra is.

Értékelem: Mentett (backup) IMDb Top 250 listám

(frissül)

Műfaja: imdb, top, 250, top250

Imádom ezt az évet. Mindsomar, The Lighthouse,  Monos, Joker. Olyan gyomrosokat kapok, hogy csak kapkodom a fejem. Nincs sok már hátra, és erős a gyanúm, hogy számomra az év filmjét sikerült megnézem. Számomra a mozi, ezért és a hasonló filmekért létezik. Az egy dolog hogy látványos, 2019-et írunk, nem ezen fogok meglepődni. De a forgatókönyv, a színészi játék, a zene, a hangulata, a minden részletre kiterjedt rendezése, egyszerűen lélegzet elállító. Nem is olyan rég említettem meg az aprólékos díszlet felépítést és feszültség teremtést (Hitchcock Hátsó Ablak című filmjével kapcsolatban). Nos, ez a film visszaadta ezt a fajta rendezést, mai köntösben. Az utcák, a lépcsőház, az összes helyszín amit bejárunk létezik. Ott van, kézzel fogható. A patkány a hatalmas vászon apró kis sarkában, a grafiti a falon, a kopás az ajtón, a járművek és épületek, a lámpák színei, olyan szinten létező világot tárt elém, hogy a körülöttem ülő közönség ellenére is, teljesen kiragadott a mozi székből, és berántott Gotham városába.

És akkor Joaquin Phoenix mély átalakulásáról és beleéléséről, az őrületét megtámogató sejtelmes és nyugtalanító zenékről még nem is beszéltem. Idén láttam már a vásznon, magukból teljesen kivetkőző színészeket. Nem is sejtettem, hogy láthatok még ehhez felérő (talán túl is szárnyaló) alakítást az évben.

Ettől függetlenül, nem ajánlom mindenkinek, ehhez a filmhez kell egyfajta érettség, egyáltalán hogy felfogd, mit is nézel.  Egy ténylegesen megtört, mélységesen beteg ember kórrajzát láthatjuk a filmben. Betegsége létező betegség (PBA) és lassú megőrülése is túlságosan emberközeli. A társadalom peremére szorult és az ott magára hagyott ember képe nagyon is ismerős lehet országunk utcáit járva. De fontosnak tartom kiemelni, hogy a rendező nem menti fel a tettei alól csak azért, mert az ország/város vezetése úgy dönt, nem foglalkozik tovább ezekkel a sérült emberekkel, vagy mert a nevelő apja, a munkatársak, környezetében lévő embertársak bántják, verik, kiröhögik, leköpik őt. Bemutat egy tragikus és végzetes utat, rámutat a társadalmi háló gyengeségére. A rendező Todd Phillips nem titkolt célja, hogy beszélgetéseket, vitákat gerjesszen a témáról. És ezzel a hozzáállással szakad el nagyon durván a megszokott és kevésbé megszokott (sötét lovag, watchman) képregény filmektől. A Másnaposok rendezője!! Nem hiszem el.

Annyit még gyorsan megjegyeznék, hogy a kórrajz mellett, többször fejet hajt a korábbi Batman filmeknek (van egy konkrét jelenet, ahol Heath Ledger jelente visszaköszön), képregényeknek (a rengetek utalás, a Wayne család története), és pár régi remekműnek, mint a Taxisöfér és a Komédia királya. Nem ezeket utánozza, nem ezen elemek miatt kell a filmet megnézni, de aki érintett valamelyikben, fog találni pluszt mélységet ebben a filmben. És ki tudja még mit nem vettem észre. Nekem ez többször újra nézős alkotás.

Szerk.: ohh igen.. és a főszereplő. Nem Joker. Talán, a film utolsó perceiben felsejlik hogy egyszer majd az lesz, de a főszereplő Arthur, és végig az is marad. A körülötte történtek ellenére is, átalakulása passzív, a gyógyszerek hiánya és a betegsége okozza.. nem lesznek elvei, nem tör káoszra. Számomra az sem biztos, hogy a történet elképzelt folytatásában, ő lenne e majd A Joker, Batman ellenfele, nem e csak egy inspiráció más őrült gonosztevők számára.

Ezen írást nem is tudom, miért nem élesítettem, talán csak féltem tőle, hogy a kezdeti lelkesedésem és pontozásom a napok és hetek során szépen lassan lejebb apad. De nem. Tartom magam, ez egy remekmű. Bár tervbe van véve még a Komédia Királyának megnézése, ami után még átgondolandó lehet ez a film is (más kritikusok véleményére adván), de jó két (három?) héttel a megnézése után, továbbra is, ez az év kedvence. 

Szerk.: megnéztem, Tetszett, jó volt, de a Joker nekem többet adott.

Értékelem: 9

Műfaja: krimi, dráma, thriller

Egy utolsó, lassú és megérdemelt (legalábbis hiányolt) búcsú egy sokat szenvedett sorozat karaktertől. Vince Gilligan látszólag teljesen szabad kezet kapott, nem csak az írás de a rendezés területén is, és megkapta a Better Call Saul operatőrét is. Így a látvány világ nagyon idézi az előbb említett és a Breaking Bad sorozatot is, bár rendre megjelennek újszerű képi elemeket, melyek számomra sokat hozzáadtak a hangulathoz. Ha már hangulat, az említett sorozatok mellett, lehet hogy elsősorban a lassúsága és párbeszéd központúsága miatt, egy kicsit Fargo-sra sikeredett.

Jó volt látni a régi szereplőket, még akkor is, ha egy részük azóta kicsit kigömbölyödött. Aaron Paul-t továbbra is sajnálom, hogy nem futott be, biztos ki lehetne hozni többet is az emberből. És vehettünk egy búcsút, mint utólag kiderült, Robert Forster-től is.

Mindenesetre túl sok pluszt nem adott a film, önmagában nincs értelme elővenni, csakis a sorozat miatt van létjogosultsága. A párbeszédek vannak (konkrétan ezek köré épül fel a film), de emlékezetes nincs igazán köztük. A történet lassú és rengetek a visszaemlékezés, igaz, az előnyére mondható, hogy nem a sorozatban látottakat ismétlik, vágják be ilyenkor. Teljesen új történet elemeket kapunk, sőt új karaktereket írtak meg a film kedvéért. Igazából, minden a helyén van és működik a maga kategóriáján belül. A búcsú szép, katarzis nincs, csak egy könnyed elengedés. Anno a sorozat záróval is meg voltam elégedve, ez is hozza annak a szintjét.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, dráma

Az egyik első remake-ek egyike, amit Hitchcock jó 20 évvel ennek eredetijének elkészítése után ejtett meg, állítólag azért, hogy kitapasztalja, hogy tudja átültetni saját stílusát a nagy amerikai piac számára.

Amit igazán furcsállok, az, hogy komoly erőfeszítést, nem nagyon láttam benne. A forgatókönyv silány. De tényleg. Pár fontosabb elem, mint karakter vagy a történet egy pillanata, ki lett emelve, a vázlatosnál kicsit jobban ki lett dolgozva, de a kettőt összekötő rész, konkrétan hiányzik, vagy ha nem, akkor gyorsan és egyszerűen le van zavarva.
A rendezés már egy fokkal jobb, de a korábban látott Hátsó ablakhoz képest, jócskán lemaradásban van. A díszlet aprólékossága fel-fel sejlik (pl a templom mögött játszódó cselekmény hátterében az utcán várakozó karakter szerepeltetése), de sokkal több a vetített háttér, mint a tényleges szett. A hangulata hozza magával az angolos, helyzet komikumra építő, inkább szóbeli humort, és előnyére legyen mondva, hogy tud drámai és feszült lenni (az operaház teljes jelenete vagy a külföldi követségen a lépcsőhöz vezető séta). Mégsem alkot maradandót, látványosat, sem túl érdekeset.

A zenét én kevésbé vettem észre, értelem szerűen a Que Sera Sera és az opera betéten kívül, de az észre vehető, hogy a zenének, a ritmusnak fontos kulcs szerepe van nem csak a feszültség keltésben de a megoldásban, lezárásban is (a keretes szerkezet is a zene egy elemére épül rá). A színészek hozták, amit kellett, kiemelni talán a női főszereplőt tudom, aki inkább vezette a történetet, mint a férfi szereplő. A kamera munkába belekötni nem tudok, ha őszinte akarok lenni, talán ez volt az egyetlen hibátlan eleme az alkotásnak.

Öreg film már, és szerintem akkor is túl egyszerű volt. Haragudni azért nem tudok rá, de újra nézni biztos hogy nem fogom.

Értékelem: 5

Műfaja: dráma, thriller

Nem kaptunk semmi újat, de azt viszont szépen csomagolva. Egy hosszú belső utazás a hideg eltökéltségtől és a teljes szociális elzárkózottságtól kiindulva, a magányon át a végső elengedésig és feloldásig. Nem egy túl bonyolult film, és még ezen felül is rettentő módon szájba rágós. Nem csak szimbolikával mutatja meg a főszereplőben végbemenő lelki változást, de kimondatja azt a narráción és a direkt jeleneteken keresztül. Ezt tudnám csak főbb problémának felróni, lehetett volna a mondanivaló, a végkifejlet sokkal sejtelmesebb, művészibb.

Mert a képi világ, a csodálatos látvány az Uránusz gyűrű rendszerében, a Jupiter mellett, a Hold felszínen át, a szürreálisabb, álomszerű Mars földalatti jeleneteken keresztül, nagyon is alkotói, elégé sajátságos lett. A zene és a film üteme emellé meditatív, elmerülős. Ez a kettőssége miatt, a film amolyan.. van.. szép, jó, de nem kifejezetten ütős. Akcióra éhezők számára unalmas csalódás, a gondolkodni vágyok számára pedig nem elég mély. Ha megszeretné nézni az ember, kifejezetten ajánlom a nagy vásznat. Csak felkészülni arra, hogy a film néha olyan halk, hogy nem csak a mögötted lévők csámcsogását de még a halk szuszogását (tán csak nem horkolt valaki?) is bőven ki lehet venni.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, dráma, misztikum