Máig kultikus alkotás, egy sokakat megihletett rendezőtől. Nálam a giallo műfaj, teljes egészében kimaradt, így jó előre sejtettem, hogy lesznek problémáim a filmmel, de slashert láttam már, reméltem hogy azért ezen téren lesz némi nézni való.

Igazából nem is bántam meg, hogy láttam. '77-es és olasz keverék stílusú film, így az ijesztegetés, a paráztatás, vagy a slashert idéző zsigerelések, már nem hatják meg a mai nézőt. Engemet sem. Ezen elemek inkább csak érdeklődést váltanak ki. Kicsit feljebb kúszott ma már az az ingerküszöb. De a hangulata, hála a színpadias fényezésnek és a gothikus death metálos filmzenének hála, nagyon megvan. A filmnek hatása van, nincs rá jobb szavam. Olyan, mintha egy szűrtealista rémálmot élnénk át.
Sajnos a színészi játék és a karakter interakciók, dialógusok annyira gyengék és gyerekesek, hogy ebből a hangulatból rendre kirántanak. A kamera kezelésben és vágásban is vannak zavaró tényezők, sokszor a szereplők arca a kép alsó felére van pozicionálva, hagyva a fejtető felett jókora kitöltetlen üres részt. A vége is kicsit összecsapott, mondjuk ott már teljesen kijön a korábban említett rémálom hangulat, főleg az utolsó negyed órában..

A történet nem túl bonyolult, egy rövid boszorkányos gyilkolásos egy helyszínes darab lett vászonra álmodva. Mai szemmel, inkább egyfajta múltidézésnek, múzeumi körsétának felel meg, mint egy másik általam nem rég látott alkotás, az Omen is. A zene és a fény keltette hangulat, annál azért emlékezetesebbé teszi számomra. Már csak filmtörténeti okok miatt is, ajánlom a műfaj modern változatainak rajongói számára.

Értékelem: 7

Műfaja: horror

Bármire is számítottam, erre biztos nem. A látvány világ művészi, a képregényes stílus kavalkád lenyűgöző. A zene, a film ritmusa magával húzz ebben a kicsit sem szokványos világban.

Kár, hogy a történet vezetés már a jó öreg megszokott sablonok mentén épül fel. Hozd a főhőst számtalan konfliktusba. A film végéig ezekből java részt mindig vesztesen vagy más által megmentve kerüljön ki. Elveszíti célját, motivációját, mart hirtelen elhangzik egy monológ valamely szerettétől, és hoppá, megszületik a hős, és mindent megold egyedül. Tudom, hogy ezt így tanítják, a forgatókönyv írás szent bibliája is kimondja, ezt kell csinálni, de ott,ahol ilyen újszerű, modern közlési stílussal találjuk szembe magunkat, ott én egy kicsit többet vártam ezen részétől is.

Ettől függetlenül irtózatosan jó szórakozás volt. Csak ismételni tudom magam, a látvány, a zene, a hangulat számomra fenomenálisra sikeredett, nagyon sok hasonlóan kreatív rajzfilmet szeretnék még látni. Akár ennek a formulának az újra kibontását, mert úgy érzem, van itt még amivel oda lehet pirítani (főleg ha rendbe szedik a forgatókönyvet is).

Értékelem: 8

Műfaja: animáció, akció, kaland

Már megnézése után másnap, kis túlzással, de alig-alig emlékeztem valamire. Az első rész újdonságát messze nem sikerült még csak megismételni sem. Lehet, nem is elvárás, de nem értem akkor miért, és miért most, ennyi idő után folytatták, ha semmi újat nem akarnak (vagy csak nem sikerült?) megmutatni

A gyerekneveléses részek viccesek voltak, a többi meg olyan mehh. A családon kívül nulla karakterek, rém gyenge történet, átlátszó és fárasztó karakter motivációk. Kifejezetten rossznak nem mondanám, inkább csak közepesnek.

Értékelem: 5

Műfaja: animáció, akció, kaland

Olvasva az esemény beszámolóit, túl sok mindenről nem maradtam le. Kevéske meglepetés ugyan történt, de se a show, se az izgalom faktor nem érte el azt a szintet, ami miatt sajnáltam volna az éjszakázást. De akkor a lista, a tippjeim, és a ténylege eredmény:

A rengetek díjat látván, kicsit többre számítottam. Mondjuk a rendező személyét nézve, meg (számomra) kevesebbre. A film be is ült a két véglet közé. Megmaradt szerzői filmnek úgy, hogy teljesen néző kompatibilisra kerekedett ki. Az, hogy ki élvezi, ki nem, már más kérdés.

Én, jól elvoltam vele. Gyorsan elrepült a két óra, pedig a történet nem épp a leglebilincselőbb. Adott egy korszak, egy királynő, és két hatalom éhes törtető. Az egyiküknek még érzései is vannak az uralkodó irányában, de túl kemény kezű, míg a másik egy bukott családból jött és csak a felemelkedés hajtja előre, terveit ártatlanság álarca mögé rejtve.

Egyik szereplő sem szerethető, és a történet is csak a két sors egy rövid időszakban való alakulását mutatja be. Hogy lesz az egyikből kegyvesztett, és hogy marad egy utolsó szopós kurv.. khmm.. térdepelő az is, aki végül "megnyerte" a csatát.

Ami talán elvitte nálam a filmet, az a látvány tervezés és a színészi játék. 3 főszereplő, 3 sarkalatos karakter, mindegyik a maga keretei között látványosan tálalva. A környezet pazar, pedig csak és kizárólag egy palota falai között járunk. A mellék szerepben Nicholas Hoult lesz mindenki kedvence. A rendezés, már a célt tekintve jó volt, a kamera kezelés pedig segített együtt élni a karakterekkel. Több jót azért én sem tudnék elmondani, fogyasztása megfontolás tárgyává tehető.

Értékelem: 7

Műfaja: életrajzi, dráma, komédia

Szokatlan film, szokatlan képaránnyal és hangulattal. A főszerepben egy visszafogott Ethan Hawke által megformált introvertált református pap áll, aki egy 6 fő látogatót számláló templomot vezet. Mind kiderül, egy korábbi tragédia által került el élete mostani élet szakaszába, de ahogy fent is említettem, a szokásos ellenében, nem erre fog építeni a történet.

Ami a sors fordító lépés lesz, az a látogatók egyikének sorsa, egy teherbe ejtett asszony, kinek természet védő aktivista férje, nem szeretne gyermeket világra hozni a kipusztulás szélén álló Földre. A velük való érintkezés, elindít egy olyan gondolatot, az amúgy is a démonjaival küzdő pap elméjében, mely egy tragikus végkifejlet felé sodorja a történetet.

Ami, aztán nem történik meg.

Kicsit bajban vagyok az értelmezéssel, és nem ismerem az eredeti művet, ahonnan ez adaptálva lett, így inkább a hangulatról, technikáról írnék. A képarány 4:3-as, a mostanában megszokotthoz képest, nagyon szűk. A kamerakezelés az esetek nagyon nagy hányadában stabil, mintha egy színpad lenne berendezve, ahova a szereplők besétálnak, és beszélnek. A képarány pont megfelel arra, hogy kihangsúlyozza a képi szimmetriát (és egy esetben, talán mikor először megmozdul a kamera, és a történet bizarr fordulatot vesz, akkor az asszimmetriát), illetve arra, hogy a max 3 emberes snitteken, a legtökéletesebben elhelyezze a karaktereket (középre, szimmetrikusan, a teret teljesen betöltve, elhelyezve őket). Ráadásul a sötétebb, szűkebb szobákban felvett jelenetek, erősítik a nézőben a szorongást, bezártság érzetet keltve. Ezt az érzést még erősíti a lassú, narratív történetvezetéssel, és az egyre borúsabb jövőkép sejtetésével.

Mindenképpen meglepő, de semmi képen nem könnyen fogyasztható alkotás. Kicsit művészi, a képi világa jól értelmezhető, de a cselekmény néha kevésbé. Érdekeséknek megteszi, és engem végig lekötött.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, misztikum, trhiller

Mivel nekem kimaradt a 37-es eredeti, és az utána készült összes remake is, így csak a trailerekből és a leírásokból, tudtam táplálkozni, egy előzetes elvárást felépíteni magamban. Én abban a hitben éltem, hogy egy mostanában ezerszer látott felemelkedés-bukás-újraegyesülés történetet kapok, szerelmetes köntösben.
Tévedtem.

Sokkal többet nyújtott a film annál, mint amire számítottam. És ebből nem zökkentett ki sem a főszereplőnő játéka (nem voltam régebben kibékülve Lady Gagával, de itt most nagyon sokat tett a mérleg pozitív oldalára), sem a néhol egyszerűbb zenék (aminek nagy része remélem, főleg a pop-os részek körül, direkt volt olyan-amilyen). Viszont kaptunk egy zseniális Bradly Coopert (mind a színészi, mind a rendezés oldaláról), hatásos kamera kezelést, jó vágást, és sokszor igen csak igényesen és erőteljesen megrendezett jelenetet. Itt szavak nélkül is beszélnek a képek. A garázs jelenetet sosem felejtem.

Értékelem: 8

Műfaja: zenés, dráma, romantikus

Évről évre van egy rendezvény, melyet egyszerre lenézünk és tartjuk egyfajta érték meghatározónak. Én pedig évről évre jól elszórakozok a jelölésekkel, tippekkel. Idén sem hagyom ki, bár sajnos két filmmel kapcsolatban, csak a trailerek által tudok nyilatkozni. Így ez a játék most még annyira sem komoly, mint eddig volt.

Idén nem lesz műsorvezető, naponta változtatják a műsor menetet, ami elégé furcsa, főleg hogy ebben az évben alá feküdtek a pop kultúrának, és behozták a fekete cicust, hátha behozza majd a fiatalabb nézőket is. Nem fog, engem is elveszített. Igaz, most a lista sem olyan, ami hordozna számomra bárminemű izgalmat.

Bár időn FreddyD szintén nem fogja élőbe követni, de nem akarom kitörölni a blogja reklámát, így hát csak itthagyom a linket, mert miért ne :D http://blogolkodom.blog.hu/

A tippeket a tavalyihoz hasonlóan, most is külön jelölöm, folyamatosan az átadó napjáig frissítve eme posztot.

A jelmagyarázatom alul is megtalálható: szE = szerintem nyerni fog, * = akit én szeretnék nyerni látni

Lentebb a teljes lista:

Lars von Trierből való felzárkózásom nem éppen zökkenő mentes. Eddig nagyon megszenvedtem vele, pedig eddig látott műveiben mind felfedeztem némi értéket vagy mondanivalót, csak pont ebben a művében nem. És mégis, ezt tudtam a legkönnyebben abszolválni.

Minden bizonnyal, ehhez is be kellene szerezni a "tananyagot", avagy mit is akart a költő kifejezni útmutatót. Addig is (értelmezés előtt):

Már a cselekmény narrációja sem hétköznapi, egy hipnotizőr kísér végig a film egészén, egyfajta "visszaemlékezés" a megtörtént cselekményekre (visszaszámolok, és két ugrasz előre egy hónapot, felébredsz itt, csinálod ezt-azt). Annyit elárulhatok, hogy nem az derül ki, hogy a főszereplő egy terápián ül, ez inkább az író, a rendező, a sors, egy túlvilági erő (akár Isten) narrációja, mely a főbb pontok felé tereli a szereplőket, fordítja meg sorsukat.

Ami igazán lekötött, az a filmezés stílusa. Nagyon régies képi világot idéz, nem csak a fekete-fehér (inkább szürke) képi világával, de a díszletek, hátterek használatával. Mégis újfajta, ha nem is modern, de nagyon is művészies csavarral, mint az időnként megjelenő vöröses-narancsos színezés, a vetített hátterek túlnagyítása, vagy díszletnek használása (sokszor mozgó háttérről beszélünk, vagy egy karakter kilép az előtérből és a háttér kerül fókuszba). A kamerakezelés nagyon megtervezett, ha nem is túl hatásos, mindenképpen feltűnő. A színészi játék ráerősít a régies hatásra, ténylegesen 40-es, 50-es évekbeli hangulata támad a nézőnek. Ahogy a film tényleges története sem egy túl csavart, vagy éppen a rendezőre oly jellemző beteges, polgárpukkasztó, sokkal konzervatív, egyszerű.

Nem mondom, hogy a leghatásosabb film amit tőle láttam, de kárt sem okozott. Izgalmakra nagyon a néző ne számítson, talán kifejezetten érdekes dolgot sem lát, de van egy üteme és stílusa, ami végig nézetteti ezt a másfél órát. Az értelmezésének meg majd este nekiülök, hátha dob az élményen egy kicsit.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, trhiller

Terápiás elbeszélgetés, a beteg Jim Carrey. Érdekes utazás egy ezer arcú álca mögött élő ember gondolataiban, talán az egyik legérdekesebb átalakulását végig kísérvén, hála az akkor a kamerák mögött leforgatott werkfilm segítségével. A werkfilm az Andy Kaufman életét bemutató Man on the Moon - Az ember a Holdon forgatása során készült el 90valahányban. A dokumentum film, kb egy évvel ezelőtt, de nagyon erősen érződik a szerep hatása a mostani Jim Carrey-n továbbra is.

Andy egy sajátos stílussal megáldott humorista volt, kinek a humorát sokszor a botránykeltés, a normáktól való teljes elfordulás jelentette, nem csak a kamerák előtt, hanem mögötte a munkatársai, családja körében is. Jim ezt a szerepet vette fel, átlényegülve Andyvé olyan mértékben, hogy a forgatás idejére teljesen kiirtotta magából Jim Carrey-t és átlényegült Andyvé és Tonyvá. A forgatás végéig, csak ez a két személy létezett, magukkal hozván azok minden őrült rigolyáit, rájátszva a kamerák előtt megismert túlzásaikkal együtt. Igazán megnehezítve ezzel Millos Forman és csapatának dolgát a forgatáson. De célba vette Tony Cliftonként Steven Spielberget és a playboy király Hugh Hefnert is.

Ami még érdekesebb volt, a forgatáson jelen voltak Andy barátai is, nővére, egykori szerelme, munkatársai és édes apja is. Annyira együtt élt a karakterrel, hogy nem csak az apját játszó színésszel tartott családias kapcsolatot a kamerák mögött, de a humorista valós rokonaival is, akiknek ez egyfajta újra kapcsolódást jelentett rég elhunyt családtagjuk irányában.

Kifejezetten érdekes darab, de előre jelzem, nem éppen egy hangulat és kedély javító darab.

Értékelem: 7

Műfaja: dokumentumfilm

A közeljövőbe játszódó bosszú film, a kiber-bio időszak elején, ahol a technológia még csak a föld alatti katonai kísérletek és világmultik kicsiny játékszere csupán (mondjuk ahhoz képest..).
Ne egy cyperpunk világot várjunk, abból sokat nem kapunk. A technika itt még javában csak eszköz, a társadalomra kifejtett hatása nincs kifejtve.

Spoiler nélkül sok mindent nem lehet elmondani. A karakterek jók, a főszereplő remek munkát végzet, elég nehéz koreográfiát terveztek meg neki. A látvány világ rendben, a film menete pedig fekete humorral teli vérengzős adrenalin löket (a film felétől, az elején ennek azért meg kellett ágyazni). A kiszámítható végkifejleten csavartak még egy váratlant, így igazán nem lehet okom panaszra. Szép munka lett.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, sci-fi, thriller

A film mai szemmel már nagyon szájbarágós. Nem csak a történet mesélésben, de a képi világ és a zene is mindig pontosan rámutat, mi is fog történni. Egyszerűen nincs lehetőséged meglepődni.
Gondolom 76-ban ez a feszültség keltés egyik eszköze volt. Nem tudom, nekem a 3 évvel régebbi stílus társa ennél sokkal feszültebb, idegborzongatósabb volt (Ördögöző). Egyedüli kivétel a végén a házban osonás (az is a kutya részéről). Ebből több kellett volna.
Ahogy a gyerekkel megvalósított paráztatásból is. Szintén a fent említett előd emelendő ki ebből a korszakból, ott ez is jobban működött.

Nem hibának rónám fel, mert elsősorban az időnek tudható be, de megemlíteném az elégé vérszegény megvalósítást, gagyibb maszkokat, felhasznált állatbábukat. Ami kevésbé bocsátható meg, az a jól kivehető bokorban bujdosó statiszták (és állatidomárok gondolom), illetve a "kaszkadőr" mutatványok megvalósítása. Erre már akkoriban is jobban oda lehetett figyelni.

Egy múzeumi körsétának megfelelt.

Értékelem: 5

Műfaja: horror

Kritikák ide-oda, számomra ez A mozi élmény

A film háromnegyedéig teli foggal vigyorogva néztem végig, majd egy kicsi komolykodás után felrántottak a Wembley stadion színpadára, hogy onnan éljem át azt Freddy-vel vállvetve azt a nagyszerű élményt, amit az a First Aid koncert adni tudott.

Itt és most, kevésbé érdekel, milyen volt a történet vezetés, meg ki mikor énekelt, vagy hogy keveslik a kicsapongó életének mutogatását. Igazából nekem nem is hiányzott, minden élet szakaszból kaptam annyit, amennyi érdekelt. Értem, és látom a film hibáit, de oly mélyen a hatása alá kerültem, ott a nagy vászon előtt, hogy igazából ezek majdnem hogy eltörpülnek.

Amire az élmény átérzése mellett is fel tudtam figyelni, mint erős pozitívum, az a (nem csak az utolsó) fellépések újra varázsolása (melyek mindegyikén egyszerűen minden a helyén van, a díszlet, a ruhák, a mozgás.. tényleg minden), hanem a színészek karakter formálása. Nem csak Malek tett le bámulatba ejtő szereplést, de a Roger Taylor és Brian May-t megformázó színészek minden kis arc rezdülése, mimikája, az eredeti figurát hozta. És ahogy néztük a film végén a képeket, vagy tájékozódtunk a netről korábban, a többi mellék színész is vizuálisan hitelesen jelent meg.

És ha már a végéről beszélünk? Az egy dolog, hogy az a koncert fellépés letépte a fejemet a helyéről, de amit még nem tapasztaltam, hogy a közönség egy emberként ülte végig a stáblista vizuálisan megtámogatott részét. Pedig nem is egy ritka felvételt vettek elő hanem a Don't Stop Me Now majdnemhogy klippjét. Láttam én, hogy a legtöbbjüknek hullámozni, táncolni, énekelni lett volna kedve, és ez nagyon jó érzés volt

Tegnap óta dübörög a véremben a Queen zenéje, így nyugodtan vagyok elfogult. Ezt nagyon megérte megnézni, és még jobban moziban megnézni.

(A hatásáról annyit, hogy moziból kifele azonnal nyomtam a 9 pontot IMDB-n. Később aztán normalizáltam egy kicsit)

Értékelem: 8

Műfaja: életrajzi, dráma, zenés

Damien Chazelle még szinte el sem kezdődő munkássága, óriási hatással volt rám, filmnézőre. Emeljünk ki pár filmet, amiket írt és/vagy rendezett eddig:

Whiplash - 8 pontot adtam rá

Cloverfield Lane 10 - 8 pont

Kaliforniai Álom - 9 pont, lehetek elfogult, ezt nekem írták, ez van

Egy modern kori zenész film (musical), egy feszült hangulatú kamaradarab, és egy olyan izgalmas film, aminek a témája alapján nem lehetne izgalmas (a dobolásról szól!). Elégé vegyes felvágott, mind a 10-es listák tetején. Persze, hogy érdekelni fog egy ismételten merőben új stílus, életrajzi dráma egy asztronautáról.

A film után már rájöttem, hogy egy valamire nem számítottam. Amíg a fentieket mint ő írta (kettőt ő is rendezett), addig ezt "csak" rendezte. A filmen ez annyiban látszódhat (szerintem), hogy ha a jeleneteket feszülté kellett varázsolni, akkor jött és varázsolt, a színészeket, a kellékeseket, a zenetémát vágást pedig felügyelte és irányította, és ezen a téren talán nincs is sok probléma. Az írás.. az más téma. Rossznak nem mondanám, végül is a Spotlight írója van feltüntetve eme pozícióban, csak hát ez a stílus, nem biztos hogy Chazelle stílusával oly könnyen összeilleszthető.

Így hát a film is, számomra legalábbis, kettősséget mutat. Egyrészt klausztrofób és horrorisztikus hangulatú karfát tépős akció dráma. másrészt lassan építkező, dokumentum filmes hangulatú java részt egyszemélyes, fele részben család dráma.

Legalábbis lenne, ha az a kamerakezelés nem lenne. A szemcsés zajos képi világ egy dolog, de ez a szuperközeli-makróba-filmezett-és-még-ott-is-métereket-rángatunk-a-kamerán stílus nagyon de nagyon kizökkent a filmből. Talán.. TALÁN, az elsőnek említett stílusban elfért volna, fokozva a bezártság érzést, de a film háromnegyed részében (2,5 órából több mint 1 óra), ez nem csak zavaró, hanem kifejezetten élvezhetetlen. A drámai jelenet nagy részében a karakterek füle tövében halmozódó ráncokat néznénk, ha látnánk az ottani rángatózásból bármit is.. (most a fül tövében vagyunk vagy a nyakszirten.. nem is látom, de drámaiak ezek a szőrszálak).

Szerencsére Claire Foy-nál kevésbé merték ezt a stílust elővenni, kár is lett volna lemaradni arról a remek előadásról, amit ez a tehetséges színésznő nyújtott nekünk.

A film csúcspontja, mikor kijutunk a Hold köré, majd leszállunk. Itt már átváltunk valami olyan fantasztikus látvány világba, hogy tátva marad a szánk. Ha csak azt a fél órát kellene értékelni, akkor a film 10 pontból 11. A látvány, a zene, a hangulat, és főleg a főszereplőhöz köthető kimondott/kimondatlan szimbolika (maga a történet vezetés és a vége jelenetek, képi világ), a gyász feldolgozásáról, elhidegülésről és talán a végső megnyugvásról, nagyon szépen lett megkoreografálva. Végül is a film igazából Armstrongról szól, és nem a Holdra szállásról.

De mindent figyelembe véve, az alábbi pontot alulról súroló alkotásnak tartom. Látom, és értem, de nem élvezem. A kamerakezelésnek hála, kétlem hogy újra megnézném.

Értékelem: 7

Műfaja: életrajzi, történelmi, dráma

Tahó falván 3 tahó rablást tervez, csapódik hozzájuk még hugica és a két mintaszerű redneck lény. Amolyan komolytalan, könnyedebb heist film, azaz a valóságban nem túl valószínű, csavarosnak szánt ötletek során való pénz lopás. Láttunk már ilyent.

Ami kiemeli ezt a filmet, a társai között, hogy ez a látszólag nem egy túl izgalmas közeg, igazán szerethető karaktereket, szívvel lélekkel összerakott forgató könyvel, és egy ténylegesen meglepő, noha várható végső csavarral van megfűszerezve.

Elég csak az olyan apróságokra figyelni, hogy milyen nyelvtani hibával van felvarva a tetkó az egyik mellékszereplő vállára. Apróság, de sok ilyen kicsi apróságon látszik, hogy nem csak egy összecsapott fércműről van szó.

A film nem váltja meg a világot, valószínű, hogy egy év múlva már semmire nem emlékszem majd belőle, csak arra, hogy jól szórakoztam. Talán a karakterek közül sem fog megmaradni Channing Tatum kedvelhető apa figurája, épp csak rémleni fog a kicsit együgyű félkarú Adam Driver, de abban biztos vagyok, hogy a redneck-albino-"Vinnie Jones" figurát magára húzó Daniel Craig, még sokáig megmarad a fejemben.

Látszólag nagyon élvezte ezt a tőle merőben szokatlan szerepet.

Kifejezetten pozitív, lelke van film, és mint ilyen, megérdemli, hogy valami nyoma maradjon.

Értékelem: 7

Műfaja: komédia, krimi, dráma

Az elmúlt évek, évtizedek során, a kedvenc filmes univerzumaiban elkövetett merényleteknek hála, elvárások nélkül ültem be a filmre, de még így is sikerült bántania. Pedig nem teljesen arról van szó, hogy valami nézhetetlen, vagy éppen mítosz romboló hatása lenne, mint ahogy azt a Prometheus és a vállalhatatlan Covenant tette.

Nézzük csak film ként. Egy erősen közepes alkotásról beszélünk, félelmetes hibákkal. A forgatókönyv olyan, mint egy összefoltozott terítő nagymamám asztalán. Az egész film olyan, mintha boncasztalon vagdosták volna fel majd varták volna újra össze, szép nagy darabokat kihagyva vagy kukába dobva.

De cserébe vannak Shane Black karakterkezdemények, akiket egy másfajta filmben talán el is tudnék képzelni, de itt csak az általános, nem túl erős színvonalnak a támfalát képezték. Ez így talán nem is igaz. Ez akció vígjáték színvonalhoz bőven jók voltak. Csak nem vagyok benne biztos, hogy ez akar lenni a film. Vagy talán csak a címszereplő nem ehhez a műfajhoz illeszkedik a legjobban.

A látvány világ a CGI-t nem számítva jó volt. A maszk munka remek, a lényt egy labor közepén tombolni látni, gyerek kori álom volt. Úgy is nézett ki, ahogy én azt megálmodtam. De aztán érkezik pár CGI elem is a vászonra, ami annyira kilógott, hogy végül teljesen kiölte a nosztalgikus hangulatot.

A történet nem volt túl érdekes, sőt, nevezhetném kicsit bugyutának, a leszámolás, az utolsó 20 perc, már már katasztrófa volt, mégsem unatkoztam 2-2 percnél tovább, mindig volt valami ami lekötötte a figyelmemet. Uram bocsáss, még szórakozni is tudtam rajta, amint úgy kezdtem el rá nézni, ahogy azt a karakterek léte megkövetelte. Így, mint egy film, egy erős közepes, talán az én érték rendszeremben 6 pontot meg is érne.

Csak aztán ott van az a tény, hogy ez egy Predator film.

Kezdjük messziről. Az egyik kedvenc fantasy-sci-fi univerzumom, a Star Wars. A klasszikus 3 részes eposzi mese, csodálatos univerzummá bővült a játékok (főleg a KOTOR 1-2) által, majd (mármint előtte) elkészült egy tökéletes folytatás, Timothy Zahn keze által. Szerintem a legtöbb rajongó azokat a könyveket tartja az igazi folytatásnak. Mi volt Hollywood véleménye? Kukába az egésszel, kapjunk egy filmként pocsék univerzum romboló előzmény triológiát, és látványos modern akció katyvaszá gyúrt remake folytatást. Igazán köszönjük.

A kedvenc szörnyes horror szörnyem, a Xenomorph. Az Alien, a szememben a mai napig a legsötétebb, legerősebb horror film, scifi köntösben. A második részt is szeretem, sikerült az akció orgia ellenére vállalható, de ami a legfontosabb, az univerzumot bővítő és erősítő!! filmet készíteni. Hatalmas szerepe van az egyik legjobb folytatások létrejöttébe, amelyek Steve Perry és David Bischoff sajátos poszt apokaliptikus hangulattal átszőtt regényei képviselnek. Olyan epikus folytatások készülhettek volna belőle. És mit kaptunk. Egy, a rendező teremtés fóbiáját kielégítő új világot, amit még ha folytattak volna, talán értelmes dolog is születhetett volna belőle. Na meg a furulyázós droidos szánalmat, ami a fentebb említett pusztulatos midiklorián szinten gyalázta le az elmúlt évtizedek során kialakult rajongói élményeket és reményeket.

Volt aztán pár átkötő alkotás, melyről nem szeretnék beszélni.

És itt a Ragadozó világa. Ez a lény talán egy kicsivel komplexebb mint az Alien, a világa mégis kevésbé kiforrott. A legtöbb regény a két idegen közötti kapcsolatról szól, ezt jól el is rontották az átkötő filmek. De a többi regény, nem szól másról, mint hogy vadásznak. A kedvenc regényem Kyle Sternhagin tollából született (talán ezért is tetszett nekem annyira a film második része), de teljesen jól elvoltam Nimród tisztelgésével is, ami az első részt ültette át egy idegen környezetbe. Számomra a könyvek sem voltak annyira mély építő kövek, hogy erre a világra ne lehessen még építkezni, vagy elvinni kicsit másik irányba. Sőt, ez a film, nem is nagyon térítette el, inkább csak kibővítette. Semmi okom nem lenne a panaszra.

Egy óriási problémám volt. Ezeket a lényeket, mi rajongók komolyan vesszük. Szeretjük ezekbe a világokba bele élni magunkat. Szeretjük átérezni a préda félelmét, a nagy ragadozók elől bujdosó piciny emlős rég elnyomott érzéseit átélni. Gyönyörködni eme csúcs ragadozók idegenségén, és meglátni esendőségüket, gyengéiket, csupán csak azért, hogy érezzük, van egy cseppnyi esély arra, hogy kedvelt szereplőink túlélhessék valahogy mégis a velük való találkozást. A feszültség, az ami az első film B kategóriás gagyisága mellett is kiemelkedőbb alkotássá tetté.

Aztán kapunk egy vígjátékot. Köszönjük.

Értékelem: 3

Műfaja: akció, kaland, horror (?...)

Amíg moziban egy hihetetlen flow élményt add, addig otthon, a film 80 százalékát álló képként néztem végig, képkockánként :)

Hihetetlen mennyiségű utalás van a popcultura minden területéről (film, zene, de főleg játék), java részt talán a 80-as és 90-esévek környékéről (igaz, a 2000-es évekbeli easter eggeket valószínűleg fel sem ismertem).

Ennyi bőven elviszi a filmet egyszeri-kétszeri esetleg még haverokkal egy harmadszori megtekintésre, bár a második megnézésre már bőven van benne beletekerős érdektelen rész is. Ugyanis a történet butácska, a színészi "játék" nem létezik (bár a kislány kifejezetten cuki), a karaktereket pedig egy 80-as évekbeli kungfu filmből szalasztották, a főgonosszal karöltve. A nem akció jelenetek giccsesek, ömlengősek (spielbergesek).

A látvány, a nem ömlengős részek hangulata mesteri (szintén spielberges :D), és bőven add egy hónapnyi nézelődést a neten arról, hogy mi az a fél milliónyi dolog, amit a képkockakénti böngészés közben sem vettem észre.

Értékelem: 7

Műfaja: akció, kaland, sci-fi

Felemás film volt. Nagyon érződik rajta az egyemberes projekt szag, az író és egyben rendező saját szerzeménye. Amolyan punk film a horrorok között, ha már a témánál maradunk. Egyszerű, gyors és egy mondanivalót/érzést fog meg.

A történet szerint, a város szélén álló skinhead fennhatóság alatt álló kocsmában fellépő punk zenekar, rosszkor nyit be egy rossz szobába, így szemtanúja lesz egy gyilkosságnak. Az épület fogságában ragadnak, miközben odakint rájuk vadászik a vezetőjük által hirtelenjében összetoborzott skinhead osztag.

A film közepe tájáig, ez a leírva nem túl izgalmas alaptörténet, egy feszült, erőszakos, elégé nyers (nem csak a nyílt sebek tekintetében, hanem a szereplők viselkedésében és a történet vezetésben is). Kifejezetten letisztult egyszerű borzongás, már már hihető küzdelem az életben maradásért. Aztán a pincébe való szerencsétlenkedéstől kezdve, egyre inkább hiteltelen és megfásult. A lezárás meg pont olyan, mint amire itt már számít az ember.

Két dolog miatt fog emlékezetes maradni számomra. Egyrészt nincs színész, kire panasz lehetne (Patrick Stewardnak kifejezetten jól állt ez a megfontolt, hidegvérű szerep). A másik a hús és a hideg acél találkozása. Minden esetben gyors, meglepő, nem készítik elő és kicsit sem nyomják túl. Szeretem az ilyent.

Értékelem: 6

Műfaja: horror, thriller

Egy érdekes horror-lélektani thriller keverék, mely a kevert műfajainak jobbik oldalait hozta be ebbe a filmbe. Egy diszfunkcionális család tragédiájába csöppenünk bele, mikor is a nagymama távozott az élők köréből. Eme esemény fényében ismerjük meg a még így túljátszva is zseniális Toni Collette karakterét az érzelmi skála minden fokát megjáró, mélyen sérült édesanyát, a visszahúzódó, magának való fiút, a csöndes rettegés és őrület karmai között feszengő kislányt és a mindenről tudomást venni sem akaró férjet.
És talán nem lövők le vele poént, de az első tragédia, nem az utolsó lesz a sorban.

A film első fele nyomasztó. Rettentően nehéz nézni, rátelepszik az emberre. Szépen, lassan, fokozatosan, de egy percre sem adva feloldást. A feldolgozhatatlan tragédiák lassan kikezdik nem csak a szereplők, de a néző idegeit is. Majd történik egy forduló pont (egy elégé kínos szeánsz kíséretében), ahol megváltozik a film tempója. Hátborzongató látomások, egyre durvább események, úgy, hogy az ember lelke már amúgy is romokban hever. Ez adja meg igazán a film ízét.

A végjáték során sajnos teljesen elgurul a gyógyszer, és ez, ahogy nálam a Babadooknál is, jócskán kizökkentett a filmből. Ez a rész szerencsére rövid, így bőven a film hatása alatt maradhat az ember, még úgy is, hogy az utolsó két percbe be kellett sűríteni egy történet magyarázatot azon nézők számára, akik lusták lennének gondolkodni vagy elmélkedni a látottakon.

Összességében tetszett, igazi kis indi horror gyöngyszemecskeféle. Vannak problémái, de hatásos, sokszor meglepő, és mer kicsit más lenni. Jó beszédtéma lesz baráti társaságok között is, nem egy holnapra elfelejtem alkotás.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, horror, misztikum

Az első rész, amolyan bűnös élvezett volt. Bugyuta klissé tenger, agyatlan látvány mozi, mégis láttam már kétszer. A karakterek között volt némi kémia, a harcoknak hangulata amihez sokat hozzá tett, hogy majd mindegyik szörnynek és robotnak voltak karakter jegyei, így jól megkülönböztethetőek voltak, és akár még talán izgulhattunk is egy egy összecsapás során. A látvány világ meg elvitte a film gerincét, brutál jól nézett ki. Oszt nagyjából ennyire is emlékszem az egészről.

Ennek fényében, semmit sem várva ültem le a második rész elé. Az alap teljesen ugyan az. Fájdalmasan buta párbeszédek, semminél alig több történet, és szájtáti látvány világ. De én nem kaptam meg a harcokhoz azt, amit a korábbi részben igen. Ugyan a Jagerek itt is nagyon jól elkülöníthetőek voltak, és próbáltak ügyelni a különbségekre (pl ahol együtt futnak, ott a leggyorsabb mindig előbbre volt), de ilyen gyermeki szinten. Alig láttunk valami különbséget harc közben. Ahogy szörnyeket sem igazán kaptunk. A főboss az látványos és kegyetlen volt. Ha tépni kellett, tépet. De a másik három, szinte nem is szerepelt. Plusz spoiler jajaj, kaptunk szörnyek által megfertőzőtt robotokat. Ezek legalább elég félelmetesre sikerültek.

Emellett emberi karakterekből is csak a legidegesítőbbeket kaptunk, ráadásul a csapat 80% gyerek. Nem volt bejövős. Látvány tucat terméknek elment, és talán még egy picit érdekel is a folytatás (az utolsó mondat, azért elég érdekes lehetőségeket rejt), de több megnézést nem pazarlok rá. Egynek nem volt halálos, csak nagyon erősen túl kell tennie magát az embernek, hogy elengedje azokat a baromságokat, amikkel a történet tömve van.

Értékelem: 4

Műfaja: akció, kaland, sci-fi

Terry Gilliam szürrealista jövőképe a totális bürokratizmusról, a Főveréb fő-, és a Taxisoför, Ash tudományos tiszt, Aemon mester és Super Márió mellékszereplésével (meg még ott van a Monthy Python pár/egy tagja is).

A történetre nem nagyon térnék ki, egyrészt faék egyszerű másrészt drogos rémálom keveréke. Ahogy a film egésze is annak hat. Egész elborult és ötletes technológiai és társadalom kritika, csipet Flying Circus, jó adagnyi Douglas Adams-el. A világ bemutatás és a főszereplő szemszögéből megismert élhetetlen, komikus rendszer megismertetése bőven elviszi a film elejét, a praktikus effekteknek köszönhetően le is köti a nézőt. Itt minden meg van építve, minden kis apró mütyür fizikailag ott van, nincs számítógépes effekt.
Aztán ahogy beindul a káosz, úgy kezd ez átcsapni az egész egyfajta ripacskodásba, amit jómagam már egyre kevésbé kötött le. Inkább lett Monthy Pythoonos, sem mint Adamses.

Értem, hogy miért lett klasszikus. Nagyon egyedi, le sem tagadhatja az író/rendező személyét, rengetek munkát beleöltek és fene mód látványosan sikerült tálalni. Igazi ritkaság, és sok szempontból valószínűleg még nagyon sokáig releváns, pedig (vagy éppen ezért,) ha mélyen bele gondolunk, ez egy kiforgatott csinovnyik halála, melyet már számos más mű/művész feldolgozott a saját szemszögéből.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, sci-fi

A pótoljuk az elmaradásainkat egyik újabb mérföldköve számomra, hiszen már hosszú évek óta mondogatom magamnak, hogy ezt a filmet látnom kell. Hiszen kisebb részleteiben már-már láttam, annyi utalás van rá filmekben, sorozatokban, videó és szöveges kritikákban, filmelemzésekben. Az ikonikus kerek asztal, a náci(tiszt?)ből lett doktor, az atombombán való lovaglás, mind ismerős volt számomra, így mind egy vígjátéknak, vagy egy erős szatírának ültem neki megnézni.

Aztán.. nem pont azt kaptam, amire számítottam. A történet, már legalábbis a főbb szállak, viszonylag komolyabbak. Ugyan a karakterek túljátszottak, és a felmerülő párbeszédek, ötletek (telefon beszélgetés a részeg orosz elnökkel, a bunkerháború és a poligámia szükségszerűsége, az R terv, a testnedvek tisztasága..) is elégé abszurdak.
Így, első megnézésre, nekem viszont kevés volt, inkább szatírikus elemeket felsorakoztató művész filmnek tudom tekinteni. Kicsit talán összecsapottnak hatott, bedobálva pár érdekes és agyament ötlet és téma, ami végül nincs is igazán kifejtve. Dr. Strangelove szerepeltetéséből is többre számítottam, nem hogy nem főszereplője a filmnek, de 3x5 percnél többet, nem is használja a rendező.

Egy biztos, egyedi és megvan a hangulata, és kétség kívül volt hatása a filmtörténelemre. 1964-es film, így elégé esélytelen, hogy úgy lássam, ahogy akkor látták az emberek, és nem kétséges, hogy egyszer még újrázni fogom, hátha több értéket felfedezek majd még benne.

Értékelem: 7

Műfaja: vígjáték, háborús

Nagyon érdekes és okosan összerakott bio-scifi (a képi világában nagyon sok előre vagy vissza utalás van elrejtve), lassú folyású, érzelmeket felvonultató, igazán remek beszéd témát szolgáltató mű, melyből bőven többre lenne szükségünk.

Nem hiszem, hogy lenne egy egzakt magyarázata, ez tipikusan az a film, ami minden nézőnek egy kicsit mást add vissza, máshogy jön le. Még abban sem vagyok biztos, hogy egy tiszta képek kapunk, én legalábbis nem kaptam. Mindenképpen kibeszélendő, és bőven van rajta mit emésztenem.
Így hirtelen nem is mondanék sokat róla. Sok mindenre reflektált a film számomra, beleértve az önpusztításra való hajlamot, a bűntudattal való megküzdést, de bőven volt benne klasszikus, idegen inváziós scifi elemeket újragondolt részei is a történetnek.
Biztos vagyok benne, hogy az nézők jó egy részének csak annyi jön le, hogy unalmas baromság, nekem egy emlékezetes, még ha nem is tökéletes történetet adott át.

Kicsit sajnálom a nagy vászon hiányát, ezt a színkavalkád, fraktálos orgiát meg nézhettük volna nagyban is. Én talán még lassabbra, még gondolkodtatóbbra csináltam volna (kicsit jobban az Arrivals irányába tolva a stílust). Az alapművet nem ismerem, de megjött hozzá a kedvem. A rendező következő alkotására ismételten (Ex Machina után újra) nagyon kíváncsi vagyok.

Értékelem: 7

Műfaja: kaland, dráma, fantasztikus

Nem igazán vagyok járatos abban, hogy hazánkban milyen formában szivárgott át a deszkás életstílus és az milyen hatással volt legtöbbünk életére. Amibe én érintett voltam, az a californiai punk zene, pár bugyuta játék, és a dokumentum film témáját szolgáltató újság "szerkesztői" csoportjából kiváló pár őrült fazon tv-s/netes agymenései, melyet a világ a Jackass néven ismert meg.

Az újságot magát nem ismertem, szerintem akkoriban nem is tudtam annyira angolul, hogy megértsem. Érdekes világban enged bepillantást, ahol pár unatkozó és némi kreativitással megáldott, de jó ízlés hiányában elégé szenvedő skategeek neki áll egy ifjúsági újság terjesztésének. A cél a polgárpukkasztás, ha nem szólnak rájuk, azért, ha rájuk szólnak, még jobban bedurvulnak. Ami eszükbe jut, azt berakják a lapokra. Legyen az meztelenség, öngyilkosságra buzdító cikk, vagy kiskorú kokain fogyasztását bemutató fényképek.

A dokumentum film érdekes, bár elsősorban a szép sorban beköszönő Jackass arcok miatt. Talán rájuk kicsit jobban is fókuszál a film, a kiválásuk utáni újság hanyatlását elég rövid idő alatt lerendezi. Egy kicsit volt szerencsénk belenézni az amerikai punkosodó korszak őrültebb tagjainak lázongásában. Nagyon nem fogunk belátni abba, hogy milyen hatással volt az életükre ez droggal, alkohollal teleszőtt kamaszkor, de a közben köttetett barátságok kiemelésére azért sort kerítenek. Akit ez érdekel, nézze meg. Nagyon mélyre nem ásnak le, a társadalomra, médiára tett hatást (már ha volt), nem kerül elemzésre, csak a korszak megélését mutatja be a részt vevők (és pár híresebb olvasójuk) szemszögén keresztül.

.

Értékelem: 6

Műfaja: dokumentumfilm

Délelőtti matiné keretében sort kerítettem pár kevésbé vicces (előre persze nem tudtam) sorozat részre, aztán semmit nem várva, még rájuk küldtem egy kis Jumanjit. Aztán koppant az állam.

Marha jól szórakoztam. Totál idióta történet, egy rakat hol jobb, hol nem jobban teljesítő karakterszínésszel. De van lelke. Mindenki szerethető, remek poén forrás az a kettősség, még ha kicsit túl is húzott, hogy ki milyen a való életben, és milyen karakter kapott a játékban. Van mondanivaló, még ha azt inkább a gyerek rétegnek is mondd csak újat, és volt pár felnőttesebb, pajzánabb poén is, ami azért nem engedi teljesen dedó szintjére süllyeszteni a film hangulatát. Mindenki fejlődött egy picikét (Bethany lányka egész nagyot - és végig az ő karakter kettőségge volt a legjobb). A végén egy mosolyogtató, megható kis szép befejezés is helyett kapott.

Csak annyira lehet komolyan venni, mint amennyire színészek tették, Kb minden 3. jeleneten látszik, hogy pont ott vágták el a jelenetet, ahol valamelyik (általában Jack Black), már-már elröhögi magát. Ennek ismeretében fogyasztandó, ha kimarad, semmit nem veszt az ember. De remélhetőleg, fájni sem fog.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, kaland, vígjáték