Második nap, határozottan normalizáltabb élmény volt, mint az előző nap. Kezdésnek pont ezért is jó, hogy egy klasszikus vonalvezetésű világháborús "hadi"hajós filmet választottam.
Nos, a cím, az első 10 percében meghazudtolja önmagát. A konvoj ugyanis nem létezik. A helyes cím, a hajó, ami, bocsi spoiler, egyedül marad. De pont ezért, a várt feszült, paranoid, klausztrófób hangulat, hatványozottan képviseltette magát.
A történet ráadásul elég érdekes volt, és még egy lapáttal rátett a paranoid hangulatra.
Voltak emlékezetes karakterek, a költségvetéshez képest remek látvány világ, érdekes történet, csak, valahogy az egész, kevés volt.
Egyik aspektusa sem lett túltolva, ami egyrészt pozitívum, de annyi minden részt jobban ki lehetett volna fejteni, annyival több időt eltölteni egy-egy karakterrel, jobban megismerni a motivációkat, ráfeküdni még jobban bizonyos hangulati elemekre.
Egy nagyon egyszerű kiragadott jelenet, hogy mire gondolok: a film egy bizonyos pontján, a hajó hajtóműje megadja magát (ki hitte volna?). Úgyhogy meg kell szerelni. Tök jó ötletet kerítettek köré, de közben mit látunk? A kapitány lesétál 3szor a hajó mélyére, ahol csendben csöndben iszogat a motorért felelős tiszt, és 2szer elmondja, hogy még sok munka hátra van. Majd 3.szorra, hogy kész. Közbe semmi szerelős jelenet, nincs füst, gőz, nincs koszos rohangáló ember, munka zaj, semmi utalás, hogy itt valami történik. Nem nagy probléma, csak észrevehető kis hiány, amiből nagyon sok van a filmben.
De mozi élménynek mozi élmény volt
Értékelem: 6
Műfaja: akció, dráma, történelmi, thriller