Miskolci filmfesztivál egyik beígért nagyágyúja. Kicsit utánaolvasva, azért nem ez volt az a film, ami miatt a hét első negyedét választottam.

Félelmem be is igazolódott, ez maga volt a megtestesült káosz.

New York menő éttermében, feketén dolgozó bevándorlók egy kaotikus napját kísérjük végi, ahol.. hm.. spoiler mentesen, történnek a dolgok. A csúcsidőszak zűrzavarára remekül reflektál a film szerkezete, de itt nem áll meg, a film témája sokkal inkább az emberek lelkében zajló harc, küzdelem a mindennapokkal, az elfogadással, megbecsüléssel. Együtt élés a fájdalommal, örömmel, kötelezettségek és vágyakkal.

Mindezt poénosan, lazán, feszülten és drámaian. Feketén és színesen. Lassan csordogálva és őrjítő rohamtempóban. Ja, mondtam. A film, tényleg kaotikus. Nehéz észrevenni a kohéziót a történet vezetésben, mert éppen hogy csak belekezd valamiba, onnan elég gyorsan átfog váltani valami teljesen másba. Fényképezés, történet, színjáték tekintetében egyaránt.

Az egyik percben lehet hogy éppen egymásnak dobálják a fasz és a pina köré szőtt spanyol káromkodásokat, a másik percben pedig színházi monológot hallgatunk meg egymás vágyairól, álmairól.

Nem volt rossz, sőt, sokkal jobban tudtam ezzel a stílussal hasonulni mint az előzővel, de nem volt sokkal könnyebb a befogadása. A színészi játékot megint csak dicsérni tudom, a fényképezésbe, írásba is voltak nagyszerű megoldások, de az a kicsit öncélúnak ható stílus váltogatás, nálam nem úgy ült le, ahogy a rendező szerette volna.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma