Valós történtek alapján készült dráma, a fekete polgárjogi mozgalom radikális szervezetének, a Black Panthernek chicagoi vezetőjéről, valamint a szervezetbe beépülő informátorról.
Ami nagyon erős volt, az ezen két karaktert megformáló színész játéka. Daniel Kaluuya már a Get Outban is kitűnt, de itt olyan kiállása van, hogy simán elfelejti az ember, hogy nem egy igazi szónokot vagy hadvezért nézz, hanem "csak" egy színészt. LaKeith Stanfield talán könnyebb szerepet kapott azáltal, hogy nagyobb érzelmi skálán kellett játszania (több tere volt kibontakozni), és ezt remekül meg is oldotta. A kétségek közt vívódó karaktere talán a legellentmondásosabb eleme a filmnek, egyszerre tudjuk gyűlölni és izgulni érte.
Magát a filmet azért nem magasztalnám az egekig, voltak vele bőven bajaim. A megvalósítás egyfajta stílus kavalkád, ami ráadásul elégé rosszul van ütemezve. Sokszor megtörik, és még többször van egy egy jelenet, csak úgy lógva hagyva. Tipikusan ilyennek a szerelmes részek, ahol a szónoknak próbálna a film némi emberibb, kevésbé misztifikált karakt adni, mely nem igazán sikerült. De ilyenek az FBI-os kapcsolattartó jelenetek is, ez az a szál, melyet nem igazán bont ki a film, pedig szerintem fontos eleme lehetett volna a több nézőpontnak.
Ettől még a film nézeti magát, és a történet pont elégé érdekes ahhoz, hogy lekösse a nézőt. Ráadásul a BlacKkKlansman-t rendezte Spike Lee féle utolsó 10 perces oda nem illő gyomrosa után, itt kaptunk egy, a film egészéhez illeszkedő sokkot, mely után jobban görcsbe szorult a gyomrom, mint az előbb említett hatásvadász bejátszástól. Ha nem is a film egésze, de a vége kifejezetten felkavaró, így nem éppen vidám lélekkel kell fel előle az ember.
Értékelem: 7
Műfaja: életrajzi, dráma, történelmi
