A Filmérték blognak köszönhetően, az átadó előtti gyors alvást, gyors filmezéssel töltöttem. Nem bántam meg.

Tényleg nem tudok, én sem okosabbat mondani róla: ez egy igen intelligens film.

Úgy tud érzékenyítő lenni, hogy beszól az érzékenyítésnek, torta szeletek módjára pakolgatja egymásra a meta rétegeket, és még a mondanivalója mellett is, megtud maradni egy filmnek, mely egy, magát mindenkitől elidegenítő ember saját belső drámájával is tud olyan módon foglalkozni, hogy az ne legyen se túl giccses, se túl szájbarágós.

Jeffrey Wright kitűnő választás volt a szerepre, bár nekem a kicsit túltolt Sterling K. Brown is bejött. A zene kevésbé, de sosem voltam párja a disszonáns jazz stílusnak, akkor sem, ha ezzel pont egyfajta lélektani hangulatot próbálnak erősíteni a látottak alatt.

Megint csak, nem egy világmegváltó film számomra, de értékes alkotás. Talán a magán élet vs munka és az átverés között, túl nagy volt a szakadék, vagy csak én nem láttam meg elsőre, ez a két kis film miért van egymás mellett (a főszereplő jobb megismerése mellett), vagy csak túl fáradt vagyok, és nehezen engedek most be filmeket, úgyhogy rápihenés előtti pont számot adnék csak neki, utólag pótlom, ha még érik ez bennem többet.

Sajnálni nem sajnálnék tőle semmi díjat sem. sőt, úgy megnézném ahogy Jeffrey Wright egy golyó álló mellénybe venné át a díját! Nem is tudom hirtelen, egy beteljesült jóslata lenne e a fricskának, vagy tényleges elismerés. Mindenesetre, érdekes fejleménynek venném.

Értékelem: 7

Műfaja: komédia, dráma