Nem fogok hazudni, erre a filmre csak és kizárólag a Jóbarátok miatt vagyok kíváncsi. Érdekel, milyen "Az elcseszett élet, ami egyre elcseszettebb lesz".

Röviden és tömören, a film egy Karácsonyi ének újragondolás, 1946-ből.

Főszerepben James Stewart, aki 40 évesen játszik el egy 25 éves fiatalat, kinek egy vágya van csak, világot látni. Csak ebben mindig megakadályozza valami. Vagy édesapja távozik el, rá hagyván a családi vállalkozást, vagy éppen egy bank csődbemenése taszítja a romlás szélére otthonát (és mindezek mögött egy kapzsi vénember ármánykodása áll, csak hogy legyen egy főgonosz is a filmben).

A film, elsősorban romantikus és naiv. Bár a főszereplő elvágyódása szemben állítva a kötelezettségével, ténylegesen okozz némi feszültséget, de mindez végül úgy lesz tálalva, hogy inkább irigyled sem mint sajnálód ezt az embert. Mégis, a film egy pontján megtörténik a tragédia, főszereplőnk olyan mélyre sodródik, hogy már csak egy kiutat lát, eldobni a saját életét (és persze ezt sem önzésből, de ennyi spoiler már bőven elég volt).

Tény, ezen a ponton, ténylegesen kicsit nehéz lesz nézni a filmet, meg is értem, hogy Phoebe itt miért hagyta abba. De hát, mi tudjuk, hogy ez a Karácsonyi ének. Így mindenki tudta, hogy jön ez a fordulat. Főleg, hogy az elején, a két galaxis képében beszélgető őr/arkangyalok, mindezt jó előre el is mesélik.

A lezárást innen pedig már mindenki tudja kívülről.

A film így is megható volt, régisége elsősorban naivitásában érződött, meg valamennyire a színészi játékban. Ez utóbbi sem volt rossz, sőt, minden főszereplő 100%-ban bele éli magát a szerepben (főleg James Steward), csak hát a karakterek olyanok kicsit, mint a nagyra nőt gyerekek. Édes, megható, tipikus karácsonyi film.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, családi, fantasztikum