Én számítottam rá, hogy ez valami más lesz..

Alex Garlandot nem lehet beskatulyázni, még sosem készített, sosem írt olyant, amire rá lehetne fogni, hogy átlagos. Ilyen formában még ilyen lélekölő drámát, szerintem nem láttam.

Egy polgárháború sújtotta Amerikát járjuk be.. várj. Bocsánat. Az, hogy Amerikában vagyunk, csak egy mocsok látványos díszlet az emberi kegyetlenség oltára előtt. A helyszín, lehetne bárhol és bármikor, az üzenet ennél jóval univerzálisabb. Megmarad az emberiség és háború elleni kritikának, és egy igazán szabadon értelmezett társadalom kritikának.

A film arról szól, hogy mennyire törékeny az a morális védőháló, melyet a civilizált társadalom magára húz. Hogy a biztosnak hitt normák, hogy foszlanak darabokra a baj legelső pillanatában. Mikor nem marad más, csak az erőszak, mikor bárki fegyverhez nyúlva, korlátok között engedheti szabadjára a benne rejtőző ösztönlényt.

Hiába egy kitalált történet, a moziban végig görcsben állt a gyomrom. Felhúzott és felháborított. Ennek legfőbb oka, az az egyedi perspektíva, mellyel ez a világ be lett mutatva. Egy csapat harctéri tudósított követhetünk végig, kis túlzással, a kamera objektív túloldaláról szemlélve ezt a kifordult világot.

Na jó, az objektív erős túlzás, mert bár él a fekete fehér dokumentum kép eszköztárával, az élmény, sokkal emberközelibb, életszerűbb. A színészi munka kifogástalan, az a rettegés, az a paranoid hangulat, amely eluralkodik az országon, teljes egészében átragad a nézőre is.

A megvalósítás, zseniális. Technikai szemmel is. Egyszerre gyönyörű és hátborzongató. Mese szép tájakon, csodálatos városi helyszíneken járunk, színes és izgalmas minden képkockája. Csak ezen a képkockákon a csoda mellett felkoncolt emberek, szétlőtt romok és vérbe fagyott holtesteken keresztül jut át a néző. Az R besorolás, indokolt.

A vége, hagy némi ürességet, hiányt az emberben. Egyrészt, ez a kicsavart Bin Laden féle leszámolás, egészen egyedi. Másrészt, hihetetlenül pózer és erőltetett (főleg a történések és karakter ívek fényében). De igazából, az egész film az.

Erőltetett, de hatásos. Beleég az ember fejébe (és lelkébe). Erősen hajlok a 9 pont felé.

Értékelem: 8

Műfaja: akció, thriller

Úgy nézett ki 1984 áprilisa, hogy a hónap bemutatott filmjei közül, pont a Péntek 13. 4. része lett a legtöbb bevételt hozó. Ha már így alakult, gondoltam megnézem újra az első részt, és a jelenlegi részhez való felvezetést (2. és 3. részt) is. Ismételten áldani tudom a remek ötleteimet... A következő hónap filmjével ezt már nem fogom megismételni.

2 év telt el az előző rész óta, de a film pont ott folytatódik, ahol az abbamaradt. Kaptunk viszont egy új rendezőt, és ezzel együtt, az egész alkotáson érződik némi újító szándék is.

Próbálkozik "történettel", "karakterekkel", és néha még színészeket is látni a rengetek csöcs között. Csak ne táncoljanak, soha az életbe többet!

A maszk munka, a véres leszámolások is szintet léptek, és az eső áztatta erdő is remek helyszínéül szolgál a vérengzésnek. Jason megint csak a leglehetetlenebb helyekről támad, és két szurka piszka között, még arra is van ideje, hogy a korábban legyakottakkal, kitapétázza a házat.

Igazán szorgalmas fickó.

Nem kisebb hülyeség, mint az előző három, de lehet, ezt élveztem a legjobban. Vagy csak örülök, hogy a végére(?) értem.

Értékelem: 6

Műfaja: horror, thriller

Kicsit vicces, hogy a számozás formátumában sem tudtak ön-azonosak lenni.

Főleg, hogy a film, struktúrájában egy az egyben ugyan az mint az előző rész.

Csak most nem a tóparti kempingben, hanem a vidéki pajtában járunk. További különbségek: a szereplőknek egy kivételével, már annyi karakterük sincs, mint eddig. Azt az egyet, meg jaj inkább be se tették volna.

A kamerakezelés mérföldekkel olcsóbb és szarabb, cserébe olyan "innovatív" 3D-s jeleneteket kapunk, mint az arcunkba pattogó pattogatott kukorica, meg a fel-le ingázó jojó.

Szerencsére a fehér gyilkos vágás helyett, véres kaszabolós jelenetek vannak, előkerül a hokimaszk, és a főgonosz jelenléte az első fél órában, még kvázi félelmetes is. Aztán az 5 percenkénti kamu ijesztgetések meg is ölik az egész hangulatot (és ez kitart a legutolsó, első részt megidéző jelenetig is, ahol konkrétan más sírva röhögtem a filmen).

Mindezek mellett is, ez talán kevésbé fájt mint az előző rész. Köszönhetően annak, hogy ha már slasher műfajként van definiálva, el is kezdett úgy viselkedni.

Értékelem: 5

Műfaja: horror, thriller

Ezt a vértelen szart..

Pedig, az első részt megidéző flashback jelenetet kivéve, hangulatosan kezdődik.

Egy snittes, "vágatlan" jelenetben nézhetünk végig egy iskolás drámai szakkör hakni jelenetét, majd MACSKA!

Viccet félre téve, a kamerakezelés némileg javult, a vágás viszont értékelhetetlen szintre süllyedt.

A maszk, praktikus effekt munka, ha volt is, a fehér vágás áldozatául esett, úgyhogy semmit érdekeset nem látunk a filmben. Csak néhány debil gyereket újra, akik kínosan lassan, a fehér vágás által kiíródnak a filmből.

A végén van egy zsákos Jason, aki a széken lábujjhegyen állva ijesztgeti az embereket, de aztán már a rendező is megunja az egészet, és abbahagyja a rendezést.

Még két részt letervezek zavarni, most már remélem előkerül a hokimaszk és vele együtt valami élvezhető trash élmény is, mert ez így nagyon kevés.

Értékelem: 4

Műfaja: horror, misztikum, thriller

Mivel ennek a hónapnak a Mindig40! filmje a Péntek 13, 4. része lesz, úgy gondoltam, felveszem a fonalat.

És bár ezt az első részt, csupán csak pár évvel ezelőtt láttam már, egy felfrissítés ráfért. Kellett, mert túl maradandó élményt akkor sem adott.

Nincs benne semmi újszerű, sejtésem szerint, akkoriban sem számított újdonságnak. Talán csak a gyilkos leleplezése okozhatott némi meglepetést (főleg nekünk, akik a Péntek 13mat a hokimaszkos Jasonnal azonosítjuk).

A film a 4. percben megejti az első gyilkosságot és utána sem ül se túl sokat pihenni.

Közben debil rövid nacis félmeztelen fiúk, melltartó nélkül futkározó lányok, sok vér és mészárlás.

A maszk munka kvázi rendben van, az ijesztések, gyors kaszabolások is sikeresen felráznak, ha a felvezető percekben bealudna az ember.

Egynek jó volt, de egy Rémálom az Elm utcában féle kreativitásnak nyoma sem volt.

Értékelem: 6

Műfaja: horror, misztikum, thriller

Végül is maradtam Tune Up Radio és Disney+ élő közvetítésnél. Pontosan ugyan azt tudom elmondani, mint tavaly, Kimmel nem működik, a show közel unalmas és változatlan, de legalább nem kínos.

Idén is jók voltak a bejátszások, bár ez az 5 korábbi díjazott konferálja fel az 5 idén díjazott időhúzós szakasz, kicsit felemásra sikerült. Egyrészt voltak itt is megható pillanatok, másrészt, nem hiszem, hogy ez az a változtatás, amire az átadónak szüksége lenne.

Viszont a felhozatal idén is nagyszerű volt, sőt, határozottan jobb, mint a tavalyi év.

De nézzük, hogy alakult az idei tippeldém.

A jelmagyarázatom alul is megtalálható, de nagyjából ez az elképzelés:

Továbbiakban a show lekövetésem:

A Filmérték blognak köszönhetően, az átadó előtti gyors alvást, gyors filmezéssel töltöttem. Nem bántam meg.

Tényleg nem tudok, én sem okosabbat mondani róla: ez egy igen intelligens film.

Úgy tud érzékenyítő lenni, hogy beszól az érzékenyítésnek, torta szeletek módjára pakolgatja egymásra a meta rétegeket, és még a mondanivalója mellett is, megtud maradni egy filmnek, mely egy, magát mindenkitől elidegenítő ember saját belső drámájával is tud olyan módon foglalkozni, hogy az ne legyen se túl giccses, se túl szájbarágós.

Jeffrey Wright kitűnő választás volt a szerepre, bár nekem a kicsit túltolt Sterling K. Brown is bejött. A zene kevésbé, de sosem voltam párja a disszonáns jazz stílusnak, akkor sem, ha ezzel pont egyfajta lélektani hangulatot próbálnak erősíteni a látottak alatt.

Megint csak, nem egy világmegváltó film számomra, de értékes alkotás. Talán a magán élet vs munka és az átverés között, túl nagy volt a szakadék, vagy csak én nem láttam meg elsőre, ez a két kis film miért van egymás mellett (a főszereplő jobb megismerése mellett), vagy csak túl fáradt vagyok, és nehezen engedek most be filmeket, úgyhogy rápihenés előtti pont számot adnék csak neki, utólag pótlom, ha még érik ez bennem többet.

Sajnálni nem sajnálnék tőle semmi díjat sem. sőt, úgy megnézném ahogy Jeffrey Wright egy golyó álló mellénybe venné át a díját! Nem is tudom hirtelen, egy beteljesült jóslata lenne e a fricskának, vagy tényleges elismerés. Mindenesetre, érdekes fejleménynek venném.

Értékelem: 7

Műfaja: komédia, dráma

Nagyon szépen megrendezett, add magának és a témának időt, hogy kifejtse, vagyis, legalábbis, éreztesse a történetet. De olyan távolságtartó, annyira nem sikerül behúznia, hogy az már fáj.

Az első világháború után járunk, a már tényleg eltűnő félben lévő vadnyugaton, ahol egy kietlen földre száműzött indián törzs terméketlen talajából, olaj nem kezd el folyni. És vele együtt a pénz is.

Ezzel az indiánok, belépnek a civilizációba. Legalábbis, felveszik a nyugati kultúra főbb elemeit. Kocsit vesznek, fehér emberek sportját űzik, saját bejárónőik, szolgáik lesznek. Természetesen mindezt egy nagyon jóakaró, a magát csak Királynak becéző barátságos William "King" Hale (Robert De Niro) támogatásával.

Csakhogy amíg Hale családja és cimborái szépen beépülnek a gazdag indiánok körébe, addig az őslakosok nem bírván megküzdeni "beteges" génjeikkel, sorra hullanak el, ki hol betegségbe, ki egy egy hátulról elkövetett "öngyilkosságba". És persze senki sehol sem gyanús.

Ebbe a fura légkörbe cseppenünk bele, jócskán magunkra hagyatottan. Ahogy azt a főszereplő, a kissé egyszerű, de nem buta, túl sok önbecsülést és egyenességet nem hordó Ernest (Leonardo DiCaprio) is érezhetett. Az elején. Aztán elég rendesen besározódik az ő keze is, mi pedig ezzel párhuzamosan, komótosan, kapunk egy átfogó képet arról, amit már úgyis a legeleje óta tudunk.

Nálam talán a vadnyugati köntösbe bujtatott gengszterfilmes hangulata az, ami megmentette, valahol a háromnegyedénél (de kérdezem a kollégát, aki beült egy 3,5 órás filmre, aztán 15 percenként a telefonját nézte, hogy mikor lesz már vége, hogy ez mikor is volt, lehetett, ő jobban tudja) beindul kicsit a történet is, úgyhogy én elvoltam vele. A legjobbak között, azért nem fogom tudni emlegetni.

Értékelem: 7

Műfaja: krimi, dráma, történelmi

Annyira jól esett!

Egy klasszikus vonalvezetéssel bíró, lassabb tempójú, drámai kitörésektől mentes, nagyon jó hangulatú, szeretetteljes és megható film. Pedig, semmi nagy története nincs.

Gazdagék egyetemén közeleg a téli szünet, aki bármilyen okból nem tud haza menni, annak az iskola biztosít egy felvigyázót a szünetre. Így marad végül 3, egymástól a lehető legjobban különböző ember összezárva a két ünnep közötti időszakra.

Mondhatjuk, hogy semmi nagyot nem merít a film, nem is kell. A dráma bőven kap annyi szerepet, amennyitől nem fordul át giccsesbe. A szereplők egymáshoz szokása, a tanár-diák közötti kapcsolat egyfajta apa-fia kapcsolatba fordulása nincs túlerőltetve.

Ez az a történet, ami már ezerféle képen el lett mesélve, ki lett fejtve. Itt a film, hagy egy kicsit fellélegezni, egyet kicsit hátralép, és hagyja, hogy a karakterek, a hangulat beszéljen.

A színészi játékról, hogy a hangulatról és a humor világról is, csak a jókat lehet elmondani. Paul Giamatti és a fickón kivül külön életet élő szemei, talán az egyik legjobb alakítást hozta/hozták a mostani Oscar felhozatalból. Dominic Sessa pedig azt hitte, hogy egy Paul Thomas Anderson filmben szerepel. Egyszerre különc, vad, visszafogott és sebezhető, a valóságból kiugró mégis belesimuló figura.. egy rejtély számomra az, hogy ez hogy passzol ilyen jól ehhez a történethez.

Nem mondom, hogy világmegváltó film lett, de kellemes és jó mozinak tartom, érdemesnek a megnézésre.

Értékelem: 7

Műfaja: komédia, dráma

Hogy lehet dönteni arról, amiről nincs egyértelmű bizonyíték? Csak feltételezés. Feltételezés, mindkét oldalról. Egy igen dühítő, rettentően feszült, rengetek vitát kavaró film, egy esetről, mely során egy jócskán introvertált (hideg és pragmatikus) édesanyát, meggyanúsítanak férje meggyilkolásával.

Nehéz film, és nehéz igazából bárkivel is együttérezni, annyi nézőpont és megannyi értelmezése van mindennek, amit a védelem vagy a vád bemutat.

Dühítő, mert a tárgyalás során, mindenki belemászik a főszereplők magánéletének legintimebb perceibe is. Miközben a zavarodott kisgyerek a háttérben szenved, a ráömlő információk súlyától.

Emlékek, események, melyek felidézése során a főszereplőből is, ahogy a nőzőből is, feltörnek az érzelmek, a kétségbeesés, a düh, a lemondás és a gyász.

Remek rendezés, remek színészi játék, kiemelve nem csak Sandra Hüllert, aki idén a második Oscar filmben nyújt olyan magas szintű átalakulást, melyet más színész örül, ha életében egyszer összejön, de a gyerek Milo Machado-Graner előtt is le a kalappal.  Mindez az előadás megtámogatva zsigerig hatoló párbeszédekkel, feszült hangulattal.

Borzongató élmény volt.

Értékelem: 8

Műfaja: krimi, dráma, thriller

Úgy látszik, a mozik lopják a Mindig 40! ötletemet.

Ennek köszönhetően, volt szerencsém nagy vásznon megtekinteni, 1984. márciusi megjelenés "legjobbját".

Mit is tudnék mondanom róla, amit nem ismer mindenki, aki a 90 előtt született? Vagy ami a későbbi generációt érdekelné?

Ez az a film, amit mi vagy egy tucatszor láttunk már, fene se emlékszik, hány féle szinkronnal, délutáni matinéként, esti filmként egyaránt.

Mondjuk, így újra nézve azért meglepett, a film szexuális tartalma, azért nem semmi, hogy kölyökként ezt akár szombat délután is megnézhettük.

Úgyhogy nem is tudom, mekkora érdeklődésre számítottam. Őszintén, nekem sem volt nagyon sok kedvem csak ezért moziba menni. Tényleg annyiszor láttuk már, hogy feleslegesnek találtam. Úgyhogy nem is lepődtem meg, hogy szinte majdnem üres teremben, maximum ha 30an néztük végig.

Sajnálom, mert valószínűleg a mozi azt a következtetést fogja levonni, hogy nem éri meg nekik ezen régi kópiák beszerzése (jó, ezen szerintem idén még a Szellemirtók, Ponyva regény, de talán a Remény Rabjai is, javítani fognak).

A film, simán megállta a helyét. Azért a vágásoknál olyan érzésem volt, mintha egy cenzúrázott verziót néznék. Kicsit hektikus volt. A poénok visszafogottabbak voltak a korábbi részekhez képest, bár azért voltak elégé megkérdőjelezhető jelenetek is.

A moziban viszont mindenki jól érezte magát, hangosan nevettünk az ezerszer látott poénokon, legyen az a Kék Osztriga báros meleg táncest, vagy csak egy-egy jól sikerült Mahoney féle poén. Élveztük ezt a korai 90es évek, késői 80as évek vígjáték hangulatot.

Adott egy kis betekintést, milyen lehetett ezt nem TVben, hanem moziban, elsőként átélni.

Értékelem: 6

Műfaja: vígjáték

(Technikai téren, most még csak szinkronosan, IMAX-ban (székek szörnyűek, de az a házméretű vászon.. az valami eszméletlen továbbra is), kocsma hangulatú közönség között néztem. Úgyhogy ha lemegy a hype, egy 4K Etele, és év végén egy otthoni HBO MAX megtekintést megjövendölök. Ha addig valami érzés máshogy érik meg bennem, alakul, akkor azt itt, akkor bővíteni fogom).

Csak ismételni tudnám magam, nem fogom. Ez itt egy fanboy nézőpontja lesz!

Ez valami mocsok jól sikerült!

Kezdjük a hibáival: Alia? Chani a végén?

Ezen kívül? Ez az az élmény, amire gyerek korom óta vártam. Ezért találták fel a mozit!
Hiba mentes? Ugyan már, messze nem. Változtatott a könyveken? Nem is keveset, nem is mindig jó irányba. De akkor is, ez az a hangulat, ez az a hihetetlen látvány világ, mely a könyv olvasása során végig a szemem előtt lebegett. Sőt! Ez annál jóval több. Ez az a vízió, mely kibővíti mindazt. Ilyen mértékű epikus megvalósítást, én talán a Gyűrűk Ura filmek óta nem láttam.

Minden aspektusába felül múlja az amúgy is remek első részt. Zenében, látványvilágban, történetben, világépítésben, karakterekben.

A Corrinokból bár nem kaptunk sokkal többet, mint a könyvben, ellenben a Bene Gesseritek megkapták azt a generációkon átívelő, politikai és genetikai ármánykodásos szerepüket, melynek a sejtetését/kifejtését annyira hiányoltam az előző részből. Gondolom némileg megágyazva azért a készülő sorozatnak is.

De még sorolhatnám a Harkonneneket, Giedi Prime-ot, a fremenek fanatizmusát, Jessica és Paul feléledő és erősödő messiás kultuszát.. hátborzongató volt látni, ahol haladunk afelé a végkifejlet felé, melyet a könyv folytatások oly szépen lekerekítettek.

Ezt a filmet nekem csinálták, köszönöm szépen! És ami a legfontosabb, imádom Villneuve passzív-agresszióját, ahogy tudatosítja mindenkiben, hogy Ő, meg fogja, és meg kell csinálnia a második kedvenc Dune folytatás könyvem megfilmesítését, a Dűne Messiását. Jöhet a kőégető!

Értékelem: 9

Műfaja: akció, kaland, dráma

Nagyon kellett ez a film a hétvége után. Bár lehet pont amiatt, vagy csak egyéb körülmények hatására, sajnos annyira nem sikerült elmerülnöm benne, mint amennyire lehetett volna de még így is egy gyönyörű szép melankolikus utazásban volt részem.

A már említett okok miatt, meditatívnak most egyáltalán nem mondanám, végtelenül megnyugtatónak annál inkább.

Egy tokiói wc takarító minden napjait követjük végig. Reggel felkel, meglocsolja a virágokat, borotválkozik, felöltözik, vesz egy kávét, beül a kocsiba, elmegy dolgozni. Munka után leül vacsorázni, haza vezet, olvass. És másnap kezdődik előröl.

(kép helye, ha végre feltöltik az IMDB-t)

Kb 3 hetet nézzünk, így egy az egyben végig. A monotonitást egy-egy hétvége, egy munkatárs saját problémája, vagy a múlt egy szeletének megjelenése töri csak meg. És persze a világ egyszerű szépségei, melyekre a főszereplőnk minden nap rácsodálkozik (ahogy mi is rendre rácsodálkozunk Japán másságára).

Nem kapunk magyarázatot, nem tudjuk meg a szereplő múltját, sem jövőjét, mindezt csak sejthetjük, érezhetjük. A múlt elmúlt, a legközelebb az legközelebb, ami most van, az most van.

Semmi több.

Mégis annyival több.

Biztos vagyok benne, hogy ez az a film, ami mindenkinek teljesen mást ad. Más élményt, más érzéseket, más történetet.

Remek zene, remek rendezés, remek fényképezés, és Koji Yakusho személyében egy csodálatos színészi játék. Én nagyon sokat kaptam (egy kis menedéket, érzelmeim újraértékelését és bizonyos pillanatok, fájdalmak és örömök újra élését), és ezt nagyon köszönöm.

Értékelem: 8 (újranézéssel biztos hogy 9)

Műfaja: dráma

A film megtekintését tényleg CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK! ajánlom!

Tudtam mit fogok látni, de azt nem, hogy ilyen közelről. Egyszerűen képtelen vagyok odanézni. 16 éves, 4 éves, 18 hónapos gyerekek holtesteit ... darabokra bombázott szülészetet...
A dokumentum film felét becsukott, elfordított fejjel néztem.

Ahol nem a szétroncsolt holtestek sokkolnak, ott az életben maradt emberek. Emberi tragédiák, önmagukból kiforduló emberek, állattá, hősé, áldozattá válóak. Sokkoló sorsok. Fájdalmasan ismerős épületek és utcák között.

Egy város, pont olyan, ahol mi is élünk. Legalábbis egykoron ilyen volt.

Értékelem: 8

Műfaja: dokumentumfilm, háborús

Idén is (2021, 2022, 2023) nagy várakozással álltam neki az Oscar rövideknek. Mint minden évben, csak azoknak, melyekhez idehaza hozzá lehet jutni, abban a formában, azon a platformon, amibe a készítője is beleegyezett.

Én ezeket találtam:

Aludtam rá egyet. Nem aludtam túl jól.

Ez az a film, mely küzd azért, hogy kizökkentsen a komfort zónádból.

Még akkor is konstans rájátszik a direkt hang és képhatásokkal erre a kényelmetlen érzésre, mikor még/már észre sem veszed. Mikor már belesüppedtél a közönyben. De ott van a háttérben, és szépen lassan bele rágja magát a zsigereidbe. És ha észreveszed (azért legyünk őszinték, elégé direkt módszerrel játszik a rendező, észre fogod venni), akkor ott azonnal elkezd szorítani és üldözni.

Ez az a film, melynek a stáblistáját, senki nem fogja végig ülni.

Ilyen szemszögből konkrétan nem láttam még ezt a témát bemutatni. Pedig a bemutatás, itt nagyon erős szó. Egy embert nem látsz meghalni, nincsenek drámai pillanatok, kendőzetlenül bemutatott kegyetlenkedések, szenvedés. És hiába lebeg a lelki szemeid előtt mind az a szörnyűség, ami ott megtörtént, mindezt olyan természetes közönnyel veszik, a fal jobbik oldalán az édenkertben az emberek, hogy ez a rideg közöny, majd nem hogy rád is rád telepszik.

Majdnem.

Mert hogy a konstans hangok, elfojtott sikolyok a háttérben, az idilli családi medencézés felett megjelenő füstfelhő, pontosan elmeséli, mi is történik a fal mögött. A fal, mely mögött Auschwitz haláltábora található.

A felénél némileg beindul a film, az addigi idillt elkezdi rágni a métely, és a hangulat is kezd egy kicsit átcsapni a The Lighthouse groteszkségében (a halálgépezet már már személyiséget, de legalábbis saját színt és hangot kap, mely fokozatosan mászik bele a közönyön kívül rekedtekbe), hogy aztán megint visszaforduljon egy földhözragadtabb irányba, ahol sajnálatos módon, kis hazánk is fájdalmas megemlítést kap. Majd egy huszárvágással megtörténik a szembesítés, vágás, és vége. Nincs feloldozás. Nekünk sincs.

Szürreális, mégis kimért és pragmatikus, igazán egyedi látásmódú film, melyet valószínűleg sosem fogok elfelejteni. És ami határozottan nem ajánlható bárkinek és mindenkinek.

Értékelem: 8

Műfaja: dráma, történelmi, háborús

És a már Kevin Bacon, valamint a Dűne Part 2 is két hét múlva itt van..

A 90es évekbeli VHS szörnyfilmes korszakának egy kiemelkedőbb darabja.

A zsáner klasszikus vonásait, jóval szórakoztatóbban, jobb fényképezéssel, színészi játékkal (és színészekkel), és némi homokférges hangulattal tudja előadni, mely akkor és még ma is tökéletesen elszórakoztatott.

A nagy(obb) filmes látványvilág, a ma már jó képminőségnek hála, szemet szúró mozgató kábelek és az észrevehető miniatűrök ellenére is, most is megállja a helyét.

Talán köszönhetően a Cápát megidéző, egy ideig csak sejtető kamera mozgásnak, és a későbbiekben is gyakran használt praktikus effekteknek, nem igazán lehet rásütni, hogy nagyon öregedett volna.

Igazán semmi újat nem talál fel, de nem is akar. Annak, amit nyújtani szeretne, tökéletesen megfelel. És külön plusz pont a Predatoros kiszólásért.

Értékelem: 6

Műfaja: vígjáték, horror

Azért erre a filmre, már rég kíváncsi voltam, úgyhogy örülök neki, hogy az új "projektnek" neki álltam. Apropó, ennek valami nevet kéne adni. Retrospektív? Múltidéző? Mivel, ezt minden évben szándékozom eljátszani, így minden évben 40 éves filmeket fogok tudni megtekinteni. Legyen Mindig 40!

Minden amit tudtam a filmről, hogy zenés-táncos, Kevin Bacon, és a vége táncest jelenet. Úgyhogy teljesen meglepődtem azon, hogy ez a film, szól is valamiről. És nem is rosszul.

Nem vagyok egy nagy táncos alkat (inkább Chris Penn karaktere áll hozzám közelebb), és hiába nem érzem a parkett vonzását, ezzel a zenével, ezzel a színészi gárdával, még nekem is átjött a felszabadulás és szabadság érzése.

Főleg, hogy ezt mennyire szépen szembe állították a kisvárosi prédikátor tiltásával: ebben a városban, tilos a tánc!

A film nincs túlcsavarva, túlmagyarázva, nagyon naiv és romantikus, de az, ahogy a tiszteletes karakterét kibontották, nekem a film kedvenc szereplőjévé tette (rendben, ehhez is sokat hozzá tett John Lithgow mindig remek jelenléte is).

A kétségek közt őrlődő édesapa, a szeretet fűtötte féltés, mely átveszi élete (és munkája) felett a hatalmat, és az, hogy emellett megmarad mértéktartó, józan belátó embernek (lásd. könyvégetés jelenete), az egy ilyen filmhez képest, igazán elismerő és sokrétegű.

Az, hogy ennek a mozinak sikerült hó közepi megjelenéssel, februárban az első helyen végeznie bevétel tekintetében, egyrészt oka lehet, a "gyér" felhozatal (nem tudom, tényleg nem ismerem a többi versenyzőt), de leginkább az az életérzés, mely e kor fiataljait átjár(hat)ta.

Gondolom én. Hiszen én egy (akkoriban) lassan fejlődő városban nőttem fel, nem volt nálunk hamburger, nem vezetett mindenki kocsit. Vidéken traktort már vezettem, táncesték is voltak, csak más zenére. Cserébe faltuk a külföldi filmeket, és ábrándoztunk erről a megfoghatatlan más világról. Na, ezt azért, még ezzel a vidéki amerikai kisváros/falu felütéssel is sikerült a filmnek megadnia.

Tehát tetszett a mondanivaló ("Ha nem kezdünk el bízni a gyerekeinkben, hogy várjuk hogy megbízhatóak legyenek"), tetszett a hangulat. Még ha annyira nem is hatja át a 80as évekbeli stílus (bár azért egy Street Road 2 amiga/commodore atmoszféra az elején befigyelt), a profi (és bevállalós) kamerakezelés (kameraszögek) és remek színészi játék simán kárpótol. És sok meglepetéssel szolgál.

Meglepett, hogy a pöttöm kis Sarah Jessica Parkert mennyire aranyos volt (még bőven a plasztikai horrorja előtti), a falusi felütés és a traktor verseny, de az is, hogy a könyv égetés (hiába, az emberiség nem tanul meg felnőni), mennyire a múltunk és jelenünk része (és sajnos az is marad). Miközben a zenét és táncot betiltó tiszteletes az, aki ez ellen a józanság hangját képviseli. Remek fricska.

Ahogy a film is remek volt.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma, romantikus, zenés

Abszurd groteszk és végtelenül szórakoztató.

Nem mondom, hogy nem idegesített, vagy hogy nem irritált, még az is lehet, hogy ez egy szándék volt, nem tudom, de kétség kívül, egy feledhetetlen felfedezés volt ez az utazás.

A rendező, jó adagnyi szarkazmussal és gúnnyal mer beszélni jelen korunk világáról, egy felnőtt női testbe túszakolt gyermeki agy "felnövés" történetén keresztül.

A regényfeldolgozás mivoltja akár még csorbíthatná is ezen érdemeit, ha a rendezés nem lenne ennyire.. ?.. egyedi!

Ez a viktoriánus kori scifi-mese könyv lapjait megidéző látvány világ már önmagában moziért kiállt. A fényképezés, az irritálótól a fantasztikusig a teljes skálát bejárja.

A színészi játék, igazi csemege. De itt, tényleg minden túl van túl van tolva. A szexualitás, nem különben, Stone kisasszony, rendesen be és felvállalta a szerepét.

Engem, valahogy, talán pont az abszurditása, vagy csak a történetmesélésben való meg-megtorpanása, totál kizökkentett, távol tartott, így sajnos nem tudott annyira behúzni, mint ahogy anno azt a The Lobster tette. Egy újra nézést, valószínűleg nagyon is igényelne, de ahhoz meg túl sok, túl tömény volt, hogy ennek a közeljövőbe csak úgy újra nekiálljak.

Mindezeken felül (és együtt) ismételten remek élménnyel gazdagodtam.

Értékelem: 8

Műfaja: komédia, dráma, romantika (, erotikus)

2016 óta, de tart már ez a kis játékom, idén sem szándékozom félre tenni. FreddyD blogját (http://blogolkodom.blog.hu/) már csak a szokás miatt említem meg, és mivel a tavalyi átadó sem hozta meg a kedvemet, idén sem hiszem, hogy élőben nézzem majd végig az átadót. Majd a 100.at.

Szerk.: azóta kicsit átgondoltam (lásd a poszt végét).

Addig is, nézzük a jelöléseket, és a potenciális filmnézős listámat a következő 2 hónapra.

A korábbi "A jelölések, tippek és vélemények" Oscar bejegyzéseimhez hasonlóan, ez a posztot is folyamatosan az átadó napjáig frissíteni fogom. Szerk.(2024.03.08): -- már csak egy filmet nem láttam, amire kíváncsi voltam, de az is fogom pótolni vasárnap. Csak közben a Filmérték blog is lehozott egy olyan éltető posztot, hogy most még egy filmet be kell tuszakoljak vasárnap estig.. sűrű napok ezek --

A jelmagyarázatom alul is megtalálható, de nagyjából ez az elképzelés:

Tovább a teljes lista:

Ahogy mondották mások, a Mielőtt film trilógia koreai egyfilmes változata. Némileg azért árnyalnám ezt a képet, bár tény, hogy sok a hasonlóság.

Két szerelmes, 12 évenkénti találkozásához térünk vissza, újra meg újra, megismerve némileg az elmúlt idő hozta változásokat.

Azonban amíg az előbb említett filmsorozatban, elsősorban a két fél szemben állítása és a köztük lezajló párbeszédek voltak fókuszban, itt "csak" az érzelmek. A vágyódás és az elengedés, az őrlődés, és a nosztalgia.

Talán a Drive My Car-hoz tudnám legjobban hasonlítani, csak amíg ott egy külső/belső utazást kísérhettünk végig, itt a film egy egy pillanatban időzik el. Hosszan kitartva, lassan építkezve. Néha csak egy-egy összenézéssel, mosollyal mesél, illetve a meditatív, lebegős zenével, sem mint szavakkal.

A rendezés egyszerűen elképesztő. Első filmes kéztől, ilyen hangulat, ilyen beállításokkal, képsorokkal, örülök hogy moziba nézhettem meg (ezt a legtöbb ember által nem mozifilmnek titulált alkotást).

A színészek remekelnek már a gyerekek is jól játszottak, de Greta Lee és Teo Yoo teljes őszinteséggel hozzák a történetben kavargó érzelmeket.

Szerintem a rendező Celine Song nevével is fogunk még az Oscaron találkozni.

Nagyszerű élmény volt, ha talán nem is annyira átütő, mint a Drive My Car, és talán néha túlságosan is leül, nagyon kevés "történést" nyújt, nem adja túl könnyen magát (annyiszor lehetne hangosabb és erőteljesebb, de talán pont ennek hiányába sikerül ennyire meghatódnom az utolsó másodperceken).

Egy tipikus hangulat film, az a fajta, amiről mindenki pontosan el tudja dönteni magáról, hogy érdekli-e vagy sem.

Értékelem: 8

Műfaja: dráma, romantikus

Én és a remek ötleteim... Szóval, a Rémálom az Elm utcában megnézése után, elhatároztam, hogy megnézem 1984 minden hónapjában, az adott hónapban bemutatott, világszinten azóta a legtöbbet hozó filmjét. Egyfajta szülinapozás keretében.

40 évvel ezelőtt, januárban, mikor a legnézettebb, de sajnos előző év novemberében bemutatott film, a Becéző szavak volt, és még javában nézték moziba az emberek a A sebhelyesarcút és a Star Wars befejező filmjét (ezek is sajnos 1983mas bemutatásúak), az új megjelenések közül, egy síelős (bocsánat, A síelős) film nyerte el a legtöbb mozis bevétel rangos titulusát.

Aki látott már legalább 1 paródiát, ami a sí sportág körül forog, akkor ő már látta ezt a filmet is. Amerikai "fiatalok" versenyeznek a csúnya "német" "fiatalokkal", hogy megszerezzék a sípályát és a győzteseknek kijáró megbecsülést.

Amíg a "férfiak" "kőkemény" hóbirkózás, hógolyó csatározás és "férfias" síbalettozás közben vetik össze "állatias" "erejüket", addig a csajok vizes póló versennyel, meztelen szaunával, félmeztelen síeléssel töltik el unalmas perceiket.

Nem is értem, miért kellett erről paródia, a film saját magát röhögteti ki.

A kedvenc kritikám 1984-ből nagyjából így szól: könnyed kis szórakozás, mely csak fele annyira lett debilis, mint amennyire lehetne.

Nem értek egyet.

Nagyon kínos élmény nézni ezt a filmet. Ugyan a gagyisága ellenére, a korrekt fényképezésnek, a klasszikus 80as évekbeli zenének és a sok meztelenségnek (és nem kevés softcore szexjelenet)nek hála, a film közepéig még úgy elvoltam vele, de a síbalettezéstől kezdve olyan szinten kezdett el besüppedni a homlokom, hogy az már fizikailag fájt.

Ráadásul, a filmnek sikerült a fenti dobozba felsorolt nevek mellett is, a 7. helyet besöpörnie. Nyitó hétvégéje elérte a A sebhelyesarcúénak a felét, ráadásul ezt még több moziba is mutatták be, mint azt. Már azt is nehéz elhinnem, hogy egyáltalán versenybe szállhatott, nem azt, hogy ilyen előkelő helyen zárhatott.

Mindegy, ez a sport nem az én sportom, odaát pedig láthatóan van egy nagyobb felvevő piac, akit ez a stílus megszólít.

Értékelem: 4

Műfaja: vígjáték, romantikus, sport

Pár éve, családlátogatás alkalmával, este a Netflix előtt ülve daráltam le a The Movies That Made Us Netflix doku sorozatot. Anno elkezdtem a Friday the 13th-al a klasszik horror felzárkózásomat, de sokáig nem jutottam vele (Omen, Rosemary's baby, The Exorcist). A  Rémálom az Elm utcában már csak az előbb említett doku 3. évad, 3. része miatt került fel a watchlistemre.

Sosem gondoltam volna, hogy pont ez, 40 évvel később, működni fog.

Pár gagyi folytatásához már volt szerencsém, és mivel az első részt nagyjából az is ismeri, aki sosem látta, én sem sem ültem le elé, hogy végig nézzem. Megvolt láthatatlanban is a véleményem róla.

És be kell vallanom, az elején nem is okozott semmi meglepetést: a színészi játék, hogy fogalmazzam szépen? Látványos. A látványvilág klasszikus 80as évek. A zene szinti (amúgy remekül illik a filmhez). Freddy Krueger megjelenése és az ijesztegetések pedig, olyan kis aranyosak.

Aztán jön Tina lemészárlása.

Aztarohadt. Bevallom, ott felnyílt a szemem. A film is elkezdett működni. Igazából működött ez már a legelejétől is, csak ott még távol tartott a kultfilm státusz tőle. Vannak igazán jó képsorok, feszült és izgalmas jelenetek. Olcsósága ellenére sokszor kreatív, kevés és egyszerű helyszínekkel jól tud bánni.

Bár ténylegesen vannak benne idióta megmozdulások, nagyon jól összeállt ez a film. Túlságosan is élveztem. Annyira, hogy eldöntöttem, 1984 minden hónap megjelenései közül megnézem az azóta a legtöbb bevételt hozót. Minden hónapból egyet. Végül is, az az év, elégé közel áll hozzám, így 40 évesen. Legyen ez egyfajta sajátos szülinapozás (bár azóta megvan a lista, és hát, nem vagyok kifejezetten boldog :D)

Értékelem: 7

Műfaja: horror

Ha már az előző napokban szóba került a wishlist/watchlist, ezt még a szünet/betegség előtt sorsoltam ki, csak jól el is feledkeztem róla. Úgyhogy most gyorsan, mindenféle elvárás nélkül, pótoltam.

A Star Wars és csodás insta/twitter/x posztjai előtt álló, filmes karrierjét éppen csak elkezdő MMA harcművész, Gina Carano közepesnél jobbra értékelt filmje, megtámogatva egy korrekt rendezővel és rendezéssel, és egy meglepően illusztris mellékszereplő gárdával.

A színésznőnek szerencsére sok ideje nincs színészkedni, a történet funkcionális, a zene az pocsék, viszont a koreográfia előtt le a kalappal. Ilyen téren, a főszereplő választás is tökéletes.

Ez az a női terminátor, akiből kinézem ezeket a rúgásokat és ütéseket.

Aki a harcművész ihletésű verekedős filmeket kedveli, annak még ajánlott is, de azért egy vértizzasztóan izgalmas akció filmre senki se számítson. Megpróbál inkább a realitás talaján maradni (van is egy-két, a verekedős részeken felül, pár olyan jelenet, ami ezzel a körítéssel jól is sült el (pl az autóvezetős jelenetek)), de nagyon maradandót nem sikerült alkotni.

Olyan amilyen a pontja, a közepesnél valamivel élvezhetőbb.

Értékelem: 6

Műfaja: akció, dráma, thriller

Semmi nem változott. A tavalyi évhez hasonlóan, ezek az időfaló szörnyetegek továbbra is felzabálják a mindennapjaimat. Úgyhogy az életem továbbra sem a filmek körül forog, de remélem azért a 2022-es kvótát tavaly is sikerült teljesítenem!

2023

Összegzés: