Kicsit (nagyon) le vagyok maradva 2021-el, nem mintha túl sokat ért volna ez az év. Épp ezért nem is tartottam összesítést, nincs értelme, az évem nagy része sorozatokkal és imdb top250-el telt el. De lassan majd jön az Oscar szezon, úgyhogy elkezdek felzárkózni. No nem mintha, a mostani műnek esélye lenne az előbb említett díj közelébe kerülni, sokkal inkább, mert talán ez egy jó átvezetés lehet a tavalyi évre.
Nem is tévedtem sokat. Az elmúlt év(ek) problémáira erősen reflektáló szatíra, érintve a világ végét, a popkultúra, politika és legfőbb képen a közösségi média világát. Mindez erősen túlzón, az emberi hülyeségre építve.
Ami nagyon tetszett, az a film kettőssége. A korábbiak alapján (amiről nagyjából tudtam, vagy sejtettem), egy Idiocracy féle komédiára számítottam. Mint kiderült, ez így nem igaz. A film egy nagy adag saláta, mely tartalmazza a korábban említett vígjáték faktort, de megvan szórva egy adag katasztrófa film zsáner adalékokkal, kapcsolati "drámá"val. Nem, nincs egy percre sem komolyra véve, de mégis van egy jó adagnyi feszültség benne. A hangulat, na, amit annyiszor emlegetek, megvan.
Sajnos azonban egy kicsit túl lett húzva, nyugodtan lehetett volna, főleg az utolsó ebédlős jelenetnél kicsit meghúzni a nadrágszíjat. Azért ennyire nem voltak jók ezek a karakterek, a családi és egyéb kapcsolati szálak nem voltak annyira jól megírva, hogy ne tekerjen az ember bele a lényegi részhez.
A kikacsintások viszont (sajnos) nagyon is működtek. A patrióta csatorna alternatív valóságával idehaza is kőkeményen arcon vagyunk csapva, de tetszettek az olyan apróságok is, mikor a magát "ex millitarista"-nak való nézelődő magabiztosan állítja, hogy az ott nem visszafordulás, hanem pályára állás.. ő ért hozzá. A több millió "orvos" és "kutató" országában élve (tudom, ugyan ez van a világon mindenhol máshol is), ahol mindenki mindenhez ért, ennyi kis odaszúrás kellett.
A problémák nagy részét én ugyan kerülöm (pl nem lubickolok a közösség média legújabb bugyraiba (megmaradtam régi fórumokon, engem érintő dolgok/ismerősök face, discord egyéb csoportjaiban)), de még én is találkozom velük olyan szinten, hogy felszínesen tudjak a film által ezen problémákhoz csatlakozni. Aztán lehet pont azért tetszett, mert felszínes a viszonyom ezekkel, és a film is felszínesen bánt velük, lehet. Én nem bántam.
Értékelem: 7
Műfaja: komédia, dráma, sci-fi