Kicsit felemás érzésem van a filmmel kapcsolatban. Először is, ez egy remek dráma, klasszikus tragédia, mind a karakterek, mind a fordulat(ok) tekintetében. Mármint annyira klasszikus, hogy bizonyos elemei felfedezhetőek nem csak Shakespeare korszakából, de bőven a görög tragédiák idejéből is. Mindez az NDK korszakban, egy Stasi titkos-ügynök szemszögén keresztül látjuk megvalósulni. A helyszín "új", a recept öreg. Öreg, de működik. Nagyon is.

Ami viszont nem teljesen ülepedett még le bennem, az a főszereplő úgymond felmentése. Értem, hogy bizonyos szemszögből ezt lehet úgy is nézni, de van itt két problémám. Az egyik, hogy mi mégis csak egy olyan embert követünk végig, aki 30 éves sikeres pályafutást tudhat magáénak abban a rendszerben, amit ha az én korosztályom már éppen meg is úszott, de a szülők és nagyszülők révén, pont eleget hallott ahhoz, hogy a film végét, kevésbé, vagy legalábbis kétségek között fogadja.

Másrészt, a főszereplő nem pusztán a feléledő embersége okán tette amit tett, sokkal inkább a vágy, az elérhetetlen szerelem vezette késztetés. Ami még lehetne akár romantikus is (gondolom ez volt a cél), de számomra inkább hasonlított az Éjjeli féreg főszereplőjének a beteg ragaszkodásához, sem mint egy klasszikus jóemberré váláshoz.

Szóval igen, kicsit bajban vagyok az érzéseimmel, de a film rám mért hatásaival, pont ezek miatt, tisztában is vagyok. A hangulat sötét és depresszív, a megvalósítás, a színészi játék remek (kiemelvén Wiesler karakterét, ahogy az érzelem mentes ragadozó arc lassan emberivé válik), a történetet és hangulatot alátámasztó zene pedig még egy ideig velem marad.

Érzelmeket, lelki vívódást kiváltó darab, garantált beszéd téma ott, ahol a kényes téma nem ugrasztja össze az embereket. És amúgy egy remek színpadi mű lehetne belőle.

Értékelem: 8

Műfaja: dráma, misztikum, thriller