IMDb Top 250 - 188.
Tizenhárom mutatvány:
186. Apám nevében (1993)
187. Ifjabb Sherlock detektív (1924) top250: 7
188. A generális (1926) kiválasztott
189. Így neveld a sárkányodat (2010) korábban látott: 8
190. Becsületből elégtelen (1939)
Ha már slapstick (fizikai) humor, akkor az egyik leghíresebb mű ebben a kategóriában, az ez a film. Manapság ez a fajta humor már kizárólag a kövér ember mindig elesik szintre süllyedt, de akkoriban, a némafilmek korszakában, ez sokkal inkább volt akrobatikusabb, már-már cirkuszi mutatványokhoz mérhető.
A generális, az előző Keaton filmhez képest jóval kiforrottabb történettel rendelkezik, azonban meg kell hagyni, hogy bár hatalmas monstrum gőzmozdonyokkal/on történnek a mutatványok, az előzőhöz képest számomra talán kicsit kevésbé volt ötletes. Ettől függetlenül, a dinamikussága ugyan úgy megvan és Keaton akrobatikus mutatványai, illetve ezen mutatványok mérete, egyszerűen bámulatosak. Látványos vonatos üldözés A-ból B-be, majd B-ből vissza A-ba, nőrablással és mentéssel, majdnem hogy Mad Max (a legutóbbi) után-érzetem volt.
Amit azonban kicsit furcsálltam, hogy az amerikai polgárháború ezen eseményét a déliek szemszögéből izgulhattuk végig, valamint hogy konkrétan volt öldöklés is (igaz, nem túlzottan dramatizált képsorokkal) a vásznon. Valahogy a humor része az előző filmhez képest kevésbé jött át, így nekem alapvetően inkább akció-kaland filmnek maradt meg sem mint vígjátéknak, a slapstick humor ellenére is.
Értékelem: 7
Műfaja: akció, kaland, komédia