Az eredeti francia filmet nem láttam, pedig alapvetően eredeti párti vagyok (erre rá tud erősíteni az Intouchables (Életrevalók) és a Den skyldige (A bűnős) is, meg ami még ami nem jut eszembe), de úgy hallottam, hogy nagyszerű remake lett a CODA, úgy hogy ezt kerítettem sorra.
És milyen jól tettem. Nagyon szerethető és megható filmhez volt így szerencsém. Nem találja fel a spanyol viaszt, egy "egyszerű" felnövés történet, ahol a főszereplőt visszatartja az önmegvalósítástól a családja, családtagjai utáni gondolkodás és felelősség. És persze van benne szerelmi szál, ahol a két fiatal közös munkára lesz kényszerítve, ahol először összevesznek, aztán jöhet a szerelem, vagy a család nehéz helyzete, akik a film egy pontján elveszítik munkájukat. Aztán minden szép és jó lesz. Annyira tipikus, hogy még a kötelező montázs jelenet sem maradhatott ki belőle.
Mégis, annyira szerethető, annyira érzelmes, hogy egyszerűen jó nézni. Remek zenével, szép fényképezéssel, megható színészi játékkal (és hogy kik játsszák ezeket a szerepeket, az a remake legnagyobb előnye az eredetivel szemben). Persze a téma is rásegít a szimpátiánkra, hiszen egy süket család és annak egyetlen épp hallású tagja van a középpontba állítva, ahol a lány egyedüli kiugrása az énekhangja lehet. Igen, ez így leírva is nyálas, mégis megfelelő érzékenységgel sikerült mindezt a rendezőnek átadnia. Sok sok könnyedséggel, humorral, és az ezt kiegyensúlyozó, megható, erőteljesebb pillanatokkal. Igen, azért van benne a meghallgatás a végén, vagy az a jelenet, mikor az apa énekelni kéri a lányát, hogy sírjál, de a fenébe is, el is éri a célját.
Értékelem: 7
Műfaja: komédia, dráma, zenés
