Nagyon kellett ez a film a hétvége után. Bár lehet pont amiatt, vagy csak egyéb körülmények hatására, sajnos annyira nem sikerült elmerülnöm benne, mint amennyire lehetett volna de még így is egy gyönyörű szép melankolikus utazásban volt részem.

A már említett okok miatt, meditatívnak most egyáltalán nem mondanám, végtelenül megnyugtatónak annál inkább.

Egy tokiói wc takarító minden napjait követjük végig. Reggel felkel, meglocsolja a virágokat, borotválkozik, felöltözik, vesz egy kávét, beül a kocsiba, elmegy dolgozni. Munka után leül vacsorázni, haza vezet, olvass. És másnap kezdődik előröl.

(kép helye, ha végre feltöltik az IMDB-t)

Kb 3 hetet nézzünk, így egy az egyben végig. A monotonitást egy-egy hétvége, egy munkatárs saját problémája, vagy a múlt egy szeletének megjelenése töri csak meg. És persze a világ egyszerű szépségei, melyekre a főszereplőnk minden nap rácsodálkozik (ahogy mi is rendre rácsodálkozunk Japán másságára).

Nem kapunk magyarázatot, nem tudjuk meg a szereplő múltját, sem jövőjét, mindezt csak sejthetjük, érezhetjük. A múlt elmúlt, a legközelebb az legközelebb, ami most van, az most van.

Semmi több.

Mégis annyival több.

Biztos vagyok benne, hogy ez az a film, ami mindenkinek teljesen mást ad. Más élményt, más érzéseket, más történetet.

Remek zene, remek rendezés, remek fényképezés, és Koji Yakusho személyében egy csodálatos színészi játék. Én nagyon sokat kaptam (egy kis menedéket, érzelmeim újraértékelését és bizonyos pillanatok, fájdalmak és örömök újra élését), és ezt nagyon köszönöm.

Értékelem: 8 (újranézéssel biztos hogy 9)

Műfaja: dráma