Black Woodstock.
Jap, nem éppen én vagyok a célközönség. Így természetesen teljes egészében értékelni sem tudom. Az élményemet viszont meg tudom fogalmazni. Pont azt kaptam, amitől kicsit féltem. A dokumentum film az első harmadába ellövi érzésem szerint az összes mondanivalóját. A második harmadában még fenn tudja tartani az érdeklődést néhány zseniális fellépés bemutatásával, és még ott is bőven akad egy-két érdekes személyes visszaemlékezés, interjú, de az utolsó harmadára teljesen kifullad és önismétlővé válik.
A téma fontos, ugyan olyan fontos és égető, mint akkoriban, és nem csak a fekete kultúrára nézve, hanem a mindennapi ember ("Everyday People" - Sly) számára is. Persze a dokumentum film teljes egészében Harlem közösségére koncentrál, ami nem baj, hisz ez volt a célja. Egy korszakba való bepillantás, egy ügyesen megrendezett filmszerkezet, egy kicsit hosszúra nyújtott "kultúrsokk".
Amúgy ahhoz képest, hogy a film anyag mennyire el volt ásva, én valahogy azért mégis belefutottam már évekkel ezelőtt Nina Simons ezen fesztiválos előadásába: Nina Simone - Ain't Got No I've Got Life
Értékelem: 7
Műfaja: dokumentumfilm, zenés
