Alap horror sablonból építkezik, szűk hely, kevés túlélő, teljesen elzárva a külvilágtól. Egyfajta katasztrófa filmként indul, B-kategóriás szörnyes horrorba fullad. Onnantól, hogy az ismeretlen fenyegetés testet ölt (amit kb az első perctől tudunk, hogy meg fog történni), kicsit veszít a színvonalából.
Ami látszódik rajta, hogy a készítők, ismerték és valószínűleg szerették is az Alient, többször próbálják megidézni. Ezen tekintetében, nagyon hasonlít a Life-ra. A kellékeken, a fényképezésen és a díszleteken látszik, hogy szántak időt az elkészítésére, az ilyen apróságok (mint egy kis felírat a búvár"páncél" hátán), mindig fel tudják dobni a filmet nekem.
És bár, furcsa módon, maga a főszereplő (és Kristen Stewart) és a kamerakezelés kicsit néző közelebbire hozza az emberi részét a filmnek (talán ezért, az első fele jobban tetszett is), de a szörnyes része, kicsit összecsapottnak tetszik. Összegségében, nekem a Life jobban bejött, de nagyjából abba a kategóriába tudnám elhelyezni.
Gyors, rövid, egyszerű kikapcsolódás.
Értékelem: 6
Műfaja: akció, dráma, horror