Kenneth Branagh nosztalgiázik egyet a gyerek koráról.

A cselekmény az 1960-70es fordulópontjában forrongó Belfastban játszódik, ahol akkor már az elég volt a szomszéd házának felgyújtására, hogy az katolikusként egy protestáns negyedben mert letelepedni. Rendkívül feszült és érdekes helyszín, melybe némi felszínes betekintést nyerhetünk ugyan a film által, de nagyjából csak pont annyit, amennyit egy gyerek ebből akkor fel tudott fogni.

Igazából minden jogom meglenne utálni a filmet. Annyi mindenről szólhatott volna, lehetett volna korrajz, egy megtört nemzetről szóló eposz, vagy csak egy erkölcsi dilemmákkal komolyan foglalkozó dráma. Erre, kapunk egy visszafogott, családközpontú már-már gyerekkori "kalandfilmet". Persze megvan a kötelező mondanivalót az elfogadásról, és kapunk rálátást a gyermeki kétségekre, aki az egész helyzetből csak azt fogja fel, hogy neki most balra vagy jobbra kéne mennie, és ötlete sincs, hogy melyik a helyes irány. Ja, és ha beülnek a moziba, a vászon színessé változik az amúgy fekete-fehér filmben, utalva arra, hogy a rendezőnek ez volt az a mágikus világ, melybe a való élet szürkesége elől menekülni tudott. Ennyi, ennél komolyabb narratívája nincs a filmnek.

Cserébe viszont a hangulata azonnal berántott. Szinte végig lent maradunk az egy darab kis utca szintjén, melyet napközben, ha éppen nem barikádot építenek vagy a csürhe elől bujdosnak az asztalok alatt, akkor betölt egy olyan kis közösségi életzaj, hogy engemet kis túlzással élve kapásból a Szomszédok sorozat hangulat kapott el. Ott ülve gyerekként nézve a felnőttek ügyes bajos dolgait, alig alig felfogva a komolyabb történtek mögött húzódó tragédiákat.

Jó volt elmerülni kicsit valaki más gyermekkori emlékeibe, a nagyszülők szerető karjaiba, az egyedül is helyt álló anyuka védelmébe. Igaz, ehhez kellett Caitriona Balfe érzékien gyönyörű játéka, agy akár Judi Dench és Ciarán Hinds visszafogott megható szereplése is. Ha nem is kaptam egy túl jó filmet, egy kicsit nekem is jól esett kiszakadni a való világ nyüzsgéséből és drámájából. Klisés, de így van. Lehet ehhez kellett az a mozi élmény, hogy beültem egy (majdnem) teljesen üres moziba a nagy vászon elé, és azonnal berántott az a nosztalgikus érzés, melyre a rendező nagyon is tudatosan épített. Szóval én jól elvoltam vele, de ajánlani jó szívvel azért nem merném mindenkinek.

Értékelem: 7

Műfaja: életrajzi, dráma, történelmi