Tudtam erről a filmről, még amikor a színházi darab volt híres, említették, hogy filmre viszik. Azonban ha nem kamaradarabról van, nekem eddig nem voltak teljesen jó élményeim a színdarab megfilmesítésekről, bár konkrét példával hirtelen nem tudnék élni. Még az is lehet hogy tévedek. Ami azonban felkeltette az érdeklődésemet, az az Oscar jelöléseket nézve, Olívia Colman neve. A színésznő pár éve került csak fel az érdeklődési listámra, és azóta sem láttam tőle túl sok mindent, de ezen még szándékomban áll változtatni. Itt sem tudtam csalódni, kifejező arca van, nagyon bele tudott mélyedni a szerepébe. Pedig ha gonoszok akarnék lenni, rásüthetném, hogy "csak" két dolga volt, sírni és mosolyogni.

A filmnek sajnos ő volt az egyetlen kedvelhető karaktere. Sajnálható több is volt (köztük ő is), de akit a legjobban át tudtam érezni, az egyértelműen ő. Ez a darab/forgatókönyv nem egyszerűsíti le a néző dolgát ezen a téren. Nincs sok szereplőnk, de nagyjából mindenkit meg lehet egy kicsit utálni. Pedig a főszereplő, akit amúgy Antony Hopkins játszik szintén teljesen átszellemülten, egy demenciával küzdő öreg ember, aki nem is (mindig) tehet arról, hogy viselkedik. Így nehéz felette ítéletet mondani, és nem is szabad, de tényleg nehéz végignézni, hogy pusztítja el lánya önbecsülését pár zavarodott, kimondott gondolattal. A többi szereplő, bár jócskán egybe mosódnak, nem sokat tudtak változtatni azon a tényen, hogy ez a film az elejétől kezdve csak elidegenített magától.

Pedig ez a mű sem más, mint egy kamaradarab. Egy helyszínen (plusz egy másik szobában) játszódik, kevés főszereplővel, kevés érdemi cselekménnyel. Az egyszerű és sajnos túlságosan is ismert történetet remekül csavarja meg az idősíkok, szereplők, történések egymásba keverésével, teljesen összezavarva a nézőt, bele kényszerítve ezáltal őt a főszereplő helyzetébe. Így azt nem is mondhatom, hogy nem érezhető át az egész (egyébként bármelyik fél oldaláról), mert átérezhető, nagyon is.

De túl sok a magyarázkodás, nem mosdathatom ki magam ebből. Nekem nem tetszett igazán a film. A fenti megoldás előtt le a kalappal, a színészi játék tökéletes, még akkor is, ha néha úgy éreztem, tényleg egy színpad előtt ülők, és nem egy valódi helyzetet látok. Szerencsére nekem nem kellett ezzel a betegséggel soha szembe néznem a való életben, és nagyon remélem, hogy nem is fog kelleni. Gondolom aki átélt hasonlót, őt jobban meg tudja fogni/hatni a film, engem kicsit most távol tartott.

Az értékelés ettől függetlenül jár, mert a rendezés, a forgatókönyv, a színészi játék, tényleg remekelt. Nem tudom nekem mi hiányzott, vagy mi kellett volna máshogy.

Értékelem: 7

Műfaja: dráma